Jóri András: Az adatvédelmi biztos végnapjai

Az első adatvédelmi biztost 1995-ben választották meg Magyarországon. A biztos – külön ombudsmanként – nem csak a nevében szereplő adatvédelemért, hanem a közérdekű adatok nyilvánosságáért is felelt: a két ügy összekapcsolása a magyar jog olyan újítása volt, amelyet számos ország követett azóta. 

2008 szeptemberében az a megtiszteltetés ért, hogy az Országgyűlés engem választott meg e posztra. Még nem tudtam, hogy én leszek Magyarország utolsó adatvédelmi biztosa; hogy 2011 utolsó napján nem csak a saját ombudsmani karrierem, hanem az intézmény története is véget ér. Ebben az írásban naplójegyzeteim alapján foglalom össze, milyen volt az utolsó bő másfél év független tisztviselőként egy kiépülő autokráciában.

A 2010-es Országgyűlés alakuló ülése: optimizmus

Az adatvédelmi biztos országgyűlési biztosként állandó hellyel rendelkezett a Parlamentben: itt, a patkó bal felében, a hátsó sorban hallgattam a miniszterelnök szavait 2010 májusában. Aznap este azt írtam a naplómba: „Orbán NER-je: elsőre ijesztő; azért, nem átütő erejű szöveg, pedig itt a lehetőség, hogy államférfivé váljon. A kötcsei beszéddel együtt értelmezve persze jelenthet jót is: azt, hogy a magyar igazi nemzetként éledhet újra, a „magyar név megint szép lesz”; hogy az érzés, amit Lengyelországban érezni mindig („ez egy nemzet”), visszatér ide is. Talán ezt jelenti a centrális politikai erőtér elmélete. Talán tudatos a Trianon utáni újjáépítés emlegetése, talán egy új Bethlen jön.”

Ekkoriban frissen olvastam Bethlen 1944-es emlékiratait és Romsics Ignác Bethlen-könyvét; kedvencem volt az ország végzetes megosztottságának történetét bemutató „Ezzé lett magyar hazátok” Gyurgyák Jánostól. Talán ezekből az olvasmányélményekből származott a remény – vagy inkább csodavárás?

Az első hetek-hónapok nagyobb változások nélkül zajlanak. Konferencia az Alkotmánybírósággal közösen, folytatjuk a választások alatt (a Kubatov-lista nyilvánosságra kerülése nyomán kezdett) vizsgálatot a pártok adatkezelésével kapcsolatban, Lábady professzor ad elő meghívásomra a kollegáimnak, a hivatali teendők mellett záróvizsgáztatok a Pázmányon. Egyes munkatársaim pesszimizmusát is igyekszem eloszlatni belső megbeszéléseken, a napló szerint „Én: új Bethlen-korszak jöhet; ők pesszimisták (talán egy másik generáció); én el tudom képzelni, hogy modern formában visszatérhet a 30-as évek aranykora).”

Népszabadság, 2008. szeptember 30. – Forrás: Arcanum

A NENYItől Hódmezővásárhelyig

Júliusban azonban már nehezen tartható az optimizmus. A kormány a független szervezeteket is felkéri, hogy függesszék ki az ún. „Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát”. Szerencsére ekkor még „javít a hangulatomon, hogy az A[lkotmánybíróság] tisztelettel visszautasítja a Nagy Nemzeti Nyilatkozat közzétételének lehetőségét, Sólyom után másodikként.”

A nyilatkozat az ombudsmani hivatalban sem kerül ki a falra.

Ezen a nyáron kezdetét veszi egy fontos vizsgálat is: a hódmezővásárhelyi önkormányzat ún. szégyenlista-ügye. Hódmezővásárhely az általuk visszaélőnek minősített segélyezettek listáját teszi közzé, jogellenesen. Ezt írom: „Lázár mintha tudatosan tesztelné az adatvédelmi jog határait […] talán előre kitervelten akarnak kialakítani olyan helyzeteket, amelyek alátámasztják a jogvédelem a csalók védelme toposzt?” Ez nemsokára megerősítést is nyer: Lázár szerint „ő a becsületes embereket képviseli” ellenem.

A szégyenlista-ügy végigkíséri az utolsó másfél évet: jogi győzelemmel zárul, de lehetséges, hogy hozzájárul az intézmény halálához. Még ezen a nyáron „egy cikk a Magyar Nemzetben: egy publicista megrója Lázárt, „alapjogok sérültek”, adni csak jó szívvel, tapintatosan szabad.” Emlékszem, mennyire jól esett Torkos Matild publicisztikája, amely hallgatólagosan elismerte: az intézmény működése független.

Még ezen a nyáron az államháztartási törvény módosításával állami vállalatokat vesznek ki a közfeladatot ellátó személyek köréből (ebben az ügyben parlamenti bizottság előtt lépek fel), és kormányhatározattal (törvény- és alkotmányellenesen) eltörlik a kormányülésekről készült hangfelvételek készítésének kötelezettségét. A jogállami környezet kezd leépülni, és a reményt felváltják a pesszimista bejegyzések.

Sólyom távozása

2010 júliusában alkotmánybíró-választás a Parlamentben. „Gyors törvényhozás, egyeztetés nélkül; a függetlenek elestek, Sólyom nemsokára távozik. Egyedül maradok, […] egy reménytelen ügy képviseletében. Nehéz lesz.” Még júliusban ebéd Sólyom egy közeli munkatársával: „elszomorító dolgokról tudosít a [Köztársasági Elnök Hivatalából] (mindenkit kirúgnak Mádl és Sólyom hivatalából […]).”

Július 27-én meghallgatást szervez az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottsága a szégyenlista-ügyről. Az adatvédelem és az információszabadság, titkosság és nyíltság kulturális meghatározottságáról beszélek, és arról, hogy ha Lázár nagyobb nyilvánosságot szeretne, akkor tegyen azért, hogy változzanak a jogszabályok, ne a jogállamiságot rombolja. „Lázár agresszív, láthatóan más hangnemre számított, nem tud rögtönözni […]”. Emlékszem, mennyire meglepett Lázár stílusa; szerencsére megőriztem a hidegvérem, és közvetlenül nem kommentáltam.

Szeptemberben újra találkozom az ekkor már csak volt köztársasági elnök Sólyom László egyik kollegájával. „Lesújtóan nyilatkozik a kormányzásról és Schmittről, aki kezet csókolt a pápának egy független állam vezetőjeként. Parvenük ideje ez — mondja. Mintha leprásak lennénk — mondja magukról, sólyomistákról.”

Adatvédelem kontra nyilvánosság, peres ügyek

2011. szeptember 28-án, az információszabadság napján konferenciát szervezünk „Adatvédelem kontra adatnyilvánosság – új egyensúly?” címmel. A két szabadságjog közötti új egyensúly létrehozása mandátumom kezdetétől fő célkitűzésem volt. Abból a tézisből indultam ki, hogy az adatvédelem nem válhat öncélúvá, és hogy Magyarországon – jogalkotási és jogalkalmazási okokból – a 90-es évektől túl erőssé vált.

Változtatni kell, több nyilvánosságra és valóban a magánszférát hatékonyan védő adatvédelemre van szükség. Ezt a célt számos állásfoglalás tükrözte (egyes adatkörök, pl. a rektoroki fizetésék nyilvánosságának kimondásától a fokozott újságírói forrásvédelem érdekében tett lépésekig, vagy épp az etnikai adatok gyűjtésének könnyítésére a kisebbségi ombudsmannal közösen tett kezdeményezésig).

A konferencián számos kiváló előadó: itt az európai és a német adatvédelmi biztos, és a szlovén információs biztos is (a mára köztársasági elnökké választott Natasa Pirc). A magyar előadók között szerepel Ungváry Krisztián, aki múlt rendszer működésére vonatkozó adatok megismerhetőségéről, de Skrabski Fruzsina is, aki a Biszku-ügyről beszél.

Október közepén közigazgatási határozatban tiltom meg a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal adatkezelését szégyenlista-ügyben. Később elődöm és utódom, Péterfalvi Attila egyik érve az intézményi átalakítás mellett az lesz, hogy az adatvédelmi biztos helyébe lépő NAIH hatósági hatáskörökkel is rendelkezik. Mint látható, ilyen eszközei az adatvédelmi biztosnak is voltak már.

Az AB hatásköreinek korlátozása

Az Alkotmánybíróság hatásköreinek korlátozásáról külföldön értesülök, a napló szerint mindez „felháborító”. Novemberben egy sólyomista jogásszal „az AB körüli viharról beszélgetünk, és arról, mi várható itt. Ő már nem hisz az új Bethlen-korszakban. Felvetem valamiféle klub/együttgondolkodás lehetőségét; ő is érzi, hogy az AB-ügyre adott reakciók elszigeteltek, sporadikusak voltak”.

Sajnos a kezdeményezésből ekkor végül nem lett semmi. Majd évekkel később (már csak formális) közreműködésemmel jön létre egy jogállam mellett elkötelezett vitacsoport, az Eötvös Csoport. Sajnos alapítójának külföldre távozása miatt ez a kör 2026-ra már érdemben nem befolyásolja a közgondolkodást.

November közepén megérkezik a hódmezővásárhelyi önkormányzat keresete, innentől a vita a bíróságon folytatódik.  Egyes állami intézményekkel ugyanakkor továbbra is lehetséges az együttműködés, így kifejezetten jó a kapcsolat a Központi Statisztikai Hivatallal. November végén „a KSH elnökasszonya és kollegái: (tényleg) eredményes megbeszélés a népszámlálással kapcsolatos együttműködésről (bevezetés: új egyensúly, paranoiás adatvédelem mellőzése a valódi garanciák megőrzése mellett; jogi és kommunikációs együttműködés”.

Másokkal nehezen hihető megbeszélésekre kerül sor: „Háromkor X helyettes államtitkár a KIM-ből: magyarságregisztert fabrikálnak; annyit tudnak róla, hogy kell ilyen, mert Y mondta; azt, hogy mi célból, milyen adattartalommal, és egyébként hogyan, azt nem, de januárra indulna. Ja, és a Facebook-on (!). De lehet, hogy mégsem, csak részben (?). Sok energiába kerül, hogy fenntartsam a komoly arckifejezést, barátságosan kérdezzek és válaszoljak. Amit művelnek — akár arrogánsan, vagy akár — ritkán — jóindulatú tudatlansággal, mint a mai vendégek — az minősíthetetlen. A KIM a magyar közigazgatás történetének mélypontja.”

Decemberben részt veszek egy állami vezető beiktatásán „Idegenül megint; a régivágású pártkáderek után itt vannak az újak, rossz élmény”.

2011: kezdeti sikerek, alkotmánybírósági beadványok, a Szociális Konzultáció

Jól kezdődik a január: az Alkotmányvédelmi Hivatal nem fordult bírósághoz a Jobbik-képviselők átvilágításával kapcsolatos felszólításommal szemben. Ebben ügyben egyes ellenzéki képviselők nemzetbiztonsági átvilágításának anyagát vizsgáltam át, és ennek alapján szólítottam fel az AH-t a titokminősítés törlésére. Mivel nem fordultak bírósághoz, a minősítés megszűnt.

Az év elején bejegyzés egy ebédről egy kollegával, aki „maradni szeretne a magánnyugdíjpénztárában, csak nem mer”.

Január 23-án a kiváló alkotmányjogász, „Jakab András elkészült az alkotmánytervezetével, és szétküldte véleményezésre, azt olvasom este. Lelkesítő. Jók az elvi alapok (demokrácia és jogállamiság mellett fenntarthatóság mint alapelv), és ezek következetesen megjelennek a részletszabályokban is (felelősség elve, költségvetési korlátok; családi választójog felvetése). És persze az információs biztos. Szép munka, fontos tett, a legjobb pillanatban. (Ettől nagy mégis ez a nemzet: hogy valaki mégis megtalálja a következő lépést.)” A Jakab-féle tervezetből persze később semmi nem lett; maga Jakab András azóta a strasbourgi bíróság Ausztria (!) által jelölt tagjaként tevékenykedik.

Februárban az Alkotmánybírósághoz fordulok a titoktörvény ügyében. Márciusban hosszabb utazást teszek külföldön, ezt megszakítva térek haza, hogy felszólaljak az Alaptörvény vitájában. A beszédben kiállok a parlamentnek felelős információs biztos modellje mellett, rámutatok, hogy az új szervezet (a NAIH) nem lesz képes majd védeni az alapjogokat az állammal szemben: ez azóta, a Pegasus-ügy és a Tiszavilág alkalmazás ügyének tanulságai alapján mindenki számára nyilvánvaló.

Tavasszal kezdi a Fidesz az ún. Szociális Konzultációt, amellyel kapcsolatban számos beadvány érkezik; vizsgálat után augusztusban adom ki az annak jogellenességét megállapító határozatot.

Romló hangulat, az utolsó ősz

Közben nyáron feljegyzés egy munkatársammal folytatott beszélgetésről, aki „a kollegák bizonytalanságát említi aggódva: ha tudom, segítsek”. Egyre rosszabb a hangulat a hivatalon belül. Szerveződik az új hivatal, amelynek leendő vezetése már konferenciákon mutatkozik be; készül az új adatvédelmi törvény is, amelyről mi hivatalosan semmit nem tudunk. Őszre a helyzet szinte tarthatatlan: „Amikor bemegyek, W sír: sok neki már ez, hogy mindennek vége lesz”.

November 19: „[…] kint hideg és köd. Új törvények: az „Alaptörvény” hatályba lépésével kapcsolatos általános szabályok alkotmányos szinten mondják ki a megbízatásom megszűnését, megtisztelő. És Bakának is mennie kell: ez a jogállam vége.”

November végén interjút adok az Indexnek: a címe: A kompromisszumkészség segíti a túlélést. Egy kérdés és egy válasz:

„Van-e olyan érzése, hogy ha ezekben az ügyekben kompromisszumkészebb, a kormánypárt jobb színben látta volna az adatvédelmi tevékenységét?

Igen. Azt gondolom, hogy egyfajta kompromisszumkészség segíti bizonyos alkotmányos szereplők túlélését. Az információszabadság napján volt egy búcsúkonferencia, ott a nagyapámról beszéltem. Genetikus volt, és 1947-től 49-ig az MTA tagja. Akkor a Micsurin és Liszenkó-féle áltudomány lett a hivatalos, őt kitették, de élete végéig fenntartotta a nézeteit. Halála után 30 évvel aztán visszavették a tagok közé. Én majd később, ha visszanézek, szeretném azt érezni, hogy végig jól csináltam, és nem taktikáztam. Aki taktikázik, csalódni fog. A karrierje is ugyanúgy végződik, és a gyerekeinek se tudja majd megmagyarázni.”

Vége

December 8-án arról értesülök, hogy „ a mai nap tartotta titkos találkozóját Péterfalvi csapata az Arany 10-ben. Válogat — botrányos és jogellenes.” Péterfalvi egyes munkatársaimat megbeszélésre hívta, ahol az új hivatalról adott tájékoztatást, és helyet kínált nekik abban. Jogellenesnek és méltánytalannak tartottam, hogy nem minden munkavállaló került át automatikusan az újonnan felállított, az adatvédelmi biztos helyébe lépő NAIH-hoz, holott ez lett volna az emberséges és munkajogilag indokolt.

Levelet írok az ügyben Péterfalvinak, amelyet a sajtó is közöl, ám sajnos eredménytelenül. A Népszava is tudósít: „A találkozókon Péterfalvi különböző posztokat kínált a köztisztviselői gárda egyes tagjainak, mindezt úgy, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is képviseltette magát az elvileg független hatóság dolgozói gárdájának toborzásán.” Az itt említett KIM-tisztviselő a NAIH későbbi elnökhelyettese, 2023 nyaráig.

Mivel az adatvédelmi biztos intézménye megszűnik, a folyamatban lévő beadványaimat az AB visszautasítja majd; erre tekintettel megküldöm azokat az összes parlamenti képviselőnek.

Az erről szóló közleményünk szerint „Jóri András adatvédelmi biztos megküldte az országgyűlési képviselőknek azon Alkotmánybírósághoz intézett beadványait, amelyek az új, 2012. január elsejétől hatályos, az Alkotmánybíróságról szóló törvény értelmében elenyésznek. A biztos a beadványok ismételt beterjesztésére kérte a képviselőket. […] Az Alaptörvény rendelkezései szerint az országgyűlési képviselők egynegyedének kezdeményezésére az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályoknak az Alaptörvénnyel való összhangját, azaz a képviselők indítványozhatják az eljárást. Ezért Jóri András adatvédelmi biztos megküldte a képviselőknek a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló, a minősített adat védelméről szóló törvény, a kormányülések dokumentálásával kapcsolatos szabályozás, a központi hitelinformációs rendszerről szóló törvény, és a bűnügyi nyilvántartási rendszerről szóló törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését célzó, általa korábban az Alkotmánybírósághoz intézett beadványokat. Az új alkotmányos környezet a beadványok tartalmát érdemben nem befolyásolja. A biztos arra kérte a képviselőket, hogy az információs alapjogok védelmében fontolják meg a beadványok újbóli beterjesztését.”

Ezzel telt az egyik utolsó munkanap. A december 29-i bejegyzés szerint „Aki csak van (már nem sokan) borítékol és címkéz: minden képviselő megkapja a beadványaimat. [Q] is etikettet ragaszt az előtérben. W néha sírva fakad. Az utolsó napok; jó látni, hogy ők, a legközelebbi munkatársaim, végig itt vannak mellettem.”

És a vereség napja egyben a győzelemé is. Lezárul a hódmezővásárhelyi lista ügyében vívott jogi csata. „Ma tudom meg, hogy az AB tegnap […] megsemmisítette a hódmezővásárhelyi szégyenlista-rendeletet. Ez szép búcsú.”

Népszabadság, 2014. július 10.

2012 elején munkatársaimnak kör-emailben mondanak fel az ombudsmani hivatalban, majd egyeseket tovább foglalkoztat a Péterfalvi-féle NAIH. Az adatvédelmi biztos honlapját törlik. A szociális konzultáció ügyében folyó eljárást a bíróság – a kormányzat és a NAIH közös kérelmére – még ebben az évben megszünteti.

Jóri András

Címlapfotó: Budapest, 2011. szeptember 28. Jóri András adatvédelmi biztos beszél az Adatvédelmi Biztos: 1995-2011 elnevezésű konferencián, amelyet az információszabadság napja alkalmából tartottak a budapesti Aranytíz Kultúrházban — MTI / Kallos Bea. A cikk elkészítéséhez az archív anyagokat az Arcanum adatbázisa szolgáltatta.