környezetvédelem

A jövő nemzedékekért emeltek szót a „rendszerváltozás forgatókönyvének” írói

2011-ben a Fidesz-kormány egyik első dolga volt, hogy felszámolja a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa hivatalának önállóságát. S bár ezt követően az alapjogi biztosnak a jövő nemzedékek képviseletével megbízott helyettese is számos nagy horderejű állásfoglalást tett közzé a hazai környezetvédelem legfontosabb kérdéseiről, javaslatai a magyar kormány részéről jórészt süket fülekre találtak. Most a Felforgatókönyv című, a rendszerváltozás feladatait megfogalmazó mű szerzői közös nyilatkozatban kérik: az új kormány vegye figyelembe a biztoshelyettes által megfogalmazott állásfoglalásokat és gondoskodjon a jövő nemzedékek szószólója, valamint a többi ombudsman korábbi önálló jogállásának helyreállításáról.

„Üdvözlet a huszonegyedik században! 2026-ban végre véget érhet a huszadik századi magyar történelem: a kényszerpályák, rossz kompromisszumok, idegen érdeket szolgáló hatalom története” – ezzel a felütéssel indul az a nyilatkozat, mely többek közt a jövő nemzedékek szószólója önálló jogállásának visszaállítását szorgalmazza. 

„Közel négy évtized sikertelen próbálkozásai után az ország nekiláthat, hogy utolérje önmagát. De nem indulhatunk el többé ugyanazon az úton, amely egy nemzedékkel korábban nyílt meg előttünk. A huszonegyedik század kihívásaira kell választ találnunk: mi már a jövő nemzedék vagyunk (…), az a nemzedék, amely viselni kénytelen az elődök bűnös mulasztásainak terhét” – állítja a közel harminc szakember (a Magyar Hang által februárban megjelentett Felforgatókönyv szerzői), akik május 21-én egy közös nyilatkozatban fordultak a nyilvánossághoz és az új kormányhoz.

Felforg.jpg

A Lányi András szerkesztésében megjelent Felforgatókönyv szerzőinek honlapja.

Az aláírók szerint utódaink jövőjének biztosítása, gazdag kulturális és természeti örökségünk megóvásának egyik fontos eszköze a jövő nemzedékek országgyűlési biztosi hivatala korábbi önállóságának helyreállítása.

Fontos „zöldombusmani” állásfoglalások születtek, de mit se értek

A nyilatkozat szerzői arra is felhívják a figyelmet, hogy az alapjogok biztosának a jövő nemzedékek képviseletével megbízott helyettese, Dr. Bándi Gyula – a „zöldombudsman” – az elmúlt években egy sor nagy horderejű, tudományosan megalapozott állásfoglalásban foglalkozott a hazai környezetvédelem legfontosabb kérdéseivel. 

Így többek között felemelte szavát a környezetvédelmi hatóság önállóságának megszüntetése, szakhatósági szerepének korlátozása ellen, a helyi védett természeti területek ügyében, a felszín alatti vizek védelmében, a jogszabályok következetes érvényesítésének fontosságára hívta fel a figyelmet a környezetvédelmi tervezésben, a hatásvizsgálati és engedélyezési eljárás során. A táj védelméről szóló elvi állásfoglalását a területhasználat települési szintű szabályozásáról szóló összefoglaló követte. Külön állásfoglalásban foglalkozott a talaj védelmével, javasolva a zöldmezős beruházások szigorú korlátozását, és foglalkozott a hulladékgazdálkodási közszolgáltatások problémáival.

A „zöldombudsman” állásfoglalásait – melyek  legtöbb esetben konkrét jogalkotási javaslatokat tartalmaztak – azonban a kormányzat alig vette figyelembe.

Az Átlátszónak ugyanakkor volt negatív tapasztalata is a biztoshelyettes tevékenységéről: néhány éve írtuk meg, hogy a TASZ jogi segítségével panaszt tettünk az ombudsmannál, amiért a kormány egy teljesen komolytalan társadalmi konzultációt tartott a 2050-ig szóló klímastratégiáról. A panaszunkra három és fél év után érkezett csak dr. Bándi Gyulától levél, amely érdemi vizsgálatról nem számolt be az ügyben. 

A zöldombudsmani állásfoglalások kapcsán a nyilatkozat szerzői így fogalmaznak: „Most abban a meggyőződésben ajánljuk ezeket a dokumentumokat az új kormány, elsősorban a környezet védelméért felelős miniszter figyelmébe, hogy azok különösen alkalmasak a tárca környezetpolitikai működésének megalapozására, hogy azok különösen alkalmasak a tárca környezetpolitikai működésének megalapozására” – hangsúlyozzák a nyilatkozat szerzői. 

Emellett felhívják az új kormányt, hogy állítsa helyre a jövő nemzedékek szószólója – valamint a többi ombudsman – korábbi önálló jogállását. Kérik azt is, hogy a kormányzat „az eredeti, 2007-es törvényt úgy módosítsa, hogy tegye a T. Ház kötelességévé az országgyűlési biztos állásfoglalásainak, jogalkotásra vonatkozó javaslatainak érdemi tárgyalását, az ennek nyomán születő (vagy elmaradó) intézkedések nyilvános indoklását.”

Bodnár Zsuzsa

Címlapkép: Dr. Bándi Gyula, az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese a Pázmány Péter Katolikus Egyetem klímatörvényről rendezett tudományos konferenciáján 2025. szeptember 19-én. (Forrás: Bándi/ Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42