választás 2026

Kormányközeli közvélemény-kutatók szerint Márki-Zayék négy éve ilyenkor jobban álltak, mint a Tisza Párt most

A kis pártok jobban állnak, mint négy éve ilyenkor, a Tisza Párt pedig rosszabbul áll, mint az ellenzéki összefogás 2022 elején – legalábbis a kormányközeli intézetek számai szerint, amelyek stabil Fidesz-előny mellett a két nagy párton kívüli erőnek több támogatót mérnek, mint négy éve ilyenkor. Ez nehezen hihető annak tükrében, hogy idén a rendszerváltás óta a legrövidebb lesz a szavazólap, miután a kispártok nehezen boldogultak az elegendő aláírás összegyűjtésével.

Korábban már írtunk arról, hogy az idei választások előtt sosem látott mértékben elvált egymástól az a két valóság, amit a kormányközeli és kormánytól független intézetek mérései mutatnak. Míg utóbbiak a tavalyi év közepétől kezdve a TISZA Párt állandósult előnyét mérik, addig az előbbiek szerint a Fidesz-KDNP őrzi biztos első helyét.

A különböző kutatók mérései között 2022-ben is voltak különbségek, de messze nem olyan mértékűek, mint amit most látunk. Akkor a választások előtti hónapokban a független intézetek a kormányközeliekhez hasonlóan a Fidesz előnyét mérték, és sokszor még nagyobb mértékű fideszes előnyt mutattak, mint a kormányközei intézetek (Nézőpont, Társadalomkutató, Alapjogokért Központ). Szintén jellemző, hogy míg 2022-ben a kormánytól független intézetek (Medián, 21 Kutatóközpont, Republikon stb.) egymástól igen eltérő számokat mutattak be, most viszonylag egy irányba mutatnak a méréseik.

A Választási Monitoron található összesítésből kiderül: most a kormánytól független kutatások súlyozott átlaga alapján a Tisza Párt támogatottsága 47%, a Fideszé 39,5% körül lehet, a két nagy párt mellett pedig csak a Mi Hazánk juthat be 5,6%-kal. Ez az eredmény a Tisza számára a kormányalakításhoz elegendő mandátumot jelentene. A kormányközeli intézetek ezzel szemben 6-10 pont előnyt mérnek a Fidesznek.

Mandatum

Mandátumbecslés a közelmúlt közvélemény-kutatásainak súlyozott átlaga alapján. Forrás:valasztasimonitor.hu

A kormányközeli intézetek mostani számait érdemes nemcsak a független intézetekével, de a saját 4 évvel ezelőtti adataikkal is összevetni. Gyakori tévhit, hogy a 2022-es választás a független közvélemény-kutatók csúfos kudarcát jelentette, azonban a kormánypárti intézetek mérései semmivel sem voltak pontosabbak.

Kevesebb kis párt tudott elindulni

2022 elején a kormánypárti kutatók 7-11%-kal mérték fölül az Egységben Magyarországért pártszövetség támogatottságát (41-44%), a Fideszét pedig 4-5%-kal mérték alul (49-50%). Közvetlenül a választások előtt a Medián a kormányközeli intézeteknél már magasabb Fidesz-előnyt mért, 8%-ot. 2022-ben a kutatók erősen alulmérték a Mi Hazánk Mozgalom támogatottságát is. A nagy kutatók közül a Medián állt a legközelebb a valósághoz, 4%-ot mért az MHM-nek, 1,88%-ot tévedve.

A „harmadik erő” címre pályázó pártok egyébként a 2022-es választáson egyébként viszonylag sikeresek voltak:

a MHM bejutott a parlamentbe, a Kétfarkú Kutya Párt 2018-hoz képest megduplázta támogatottságát. Rajtuk kívül 1% feletti eredményt ért el a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom (akik idén nem indultak el), és országos listát állított, de az 1%-ról lecsúszott a Gődény György-féle Normális Élet Pártja (akik idén nem tudtak listát indítani).

A Tisza Párt felemelkedésével 2022-höz képest inkább kétosztatúvá vált a politikai rendszer. Idén a 2022-es összefogás pártjainak nagy része vagy el sem indult, vagy nem tudott elég ajánlást összegyűjteni, és az MKKP és a DK is csak az utolsó pillanatokban tudták leadni a szükséges aláírást (az MKKP listás indulása pedig még most sem egészen biztos, több jelöltjük regisztrációja jogorvoslatra vár).

Ehhez képest a kormánypárti kutatók friss adatai azt mutatják, hogy a két nagy pártok kívüli erők most jobban állnak, mint 2022 azonos időszakában. A Nézőpont például 2022 februárjában a Fidesz támogatottságát 50, az ellenzéki összefogás (Egységben Magyarországért) támogatottságát 43%-ra mérte. Idén februárban a Nézőpont a Fidesznek 45-46%-ot, a Tisza Pártnak pedig csak 40%-ot mért, vagyis a Nézőpont szerint, bár a Fidesz is gyengült, a Tisza Párt most rosszabbul áll, mint a Márki-Zay Péter-vezette pártszövetség négy éve.

Ehhez képest, a Nézőpont szerint erősödni csak a kisebb pártok tudtak.

Négy éve februárban a két legnagyobb párton kívüli erőnek a Nézőpont összesen 7%-ot mért, idén ennek kétszeresét. Ezen belül a Mi Hazánk támogatottsága az intézet méréseiben 2-3-ról 7-8%-ra emelkedett.

Más kormányközeli mérések hasonló számokat mutatnak: a Tisza Párt támogatottságát alacsonyabbra mérik, mint a 2022-es összefogásét, a kisebb pártokét pedig többnyire a 2022-es szintnél magasabbra. A 2022-es kampányidőszakban az MKKP-nek stabilan 3%-os támogatottságot mértek (a Kutyapárt 3,4%-ot kapott végül), most egyes kutatások a bejutási küszöb közelébe, 4%-ra mérik, csakúgy, mint a most külön induló DK-t. A Mi Hazánk támogatottságát magasabbra, a Fidesz és a legnagyobb ellenzéki pártét pedig alacsonyabbra mérik 2022 azonos időszakához képest.

Kiugróak a Fidesznek tanácsadóként is dolgozó McLaughlin & Associates számai, amely a Tisza Pártnak 40%-nál is kevesebbet mért. Ilyen alacsony számot az egész 2022-es kampányidőszakban egyszer sem mért egy kutató sem az ellenzéki összefogásnak. A McLaughlin számait egyébként nehéz értelmezni, mert a bemutatott pártok százalékait összeadva a két mérésükben csak 93% és 94% jött ki. Feltételeztük, hogy az intézet 6-7%  bizonytalannal számolt, őket kizárva, az adatokat 100%-ra felszorozva jöttek ki a grafikonon jelzett számok.

Összességében a kormányközeli kutatók nagyjából ugyanakkora előnyt mérnek a Fidesznek, mint négy évvel ezelőtt.

Ez nemcsak a kormánytól független méréseknek mond ellent, hanem vezető fideszes politikusok nyilatkozatainak is.

Lázár János több fórumon beszélt arról, hogy problémát jelent a fideszes tábor elbizonytalanodása. Orbán Viktor februárban Sülysápon, egy addig stabilan fideszes választókerületben mondta azt, hogy ott nem állnak nyerésre, egyszer pedig arra utalt, hogy a nagyobb városokban és az értelmiség körében rosszabbul állnak, mint négy éve.

Mérés vagy manipuláció?

Ahogy korábban írtuk: 2022-ben, bár a kormánytól független kutatók számszerűleg tévedtek, a trendeket valószínűleg helyesen látták: kutatásaik alapján az ellenzéki összefogás bejelentésekor, majd az ellenzéki előválasztás időszakában állt a legjobban az ellenzéki pártszövetség, 2021 végére azonban ismét a Fidesz erősödött, majd az év elején beinduló osztogatás és a háborús rettegtetés idején növelte előnyét.

Ehhez képest a kormányközeli kutatók méréseiből ezek a trendek rajzolódtak ki: az ellenzéki szavazókat megmozgató előválasztás idején bezuhant az ellenzéki összefogás támogatottsága, és elhúzott a Fidesz. 2021-22 telén azonban a Fidesz támogatottsága meredeken zuhant, és az ellenzéki pártszövetség már majdnem beérte a kormánypártot. Ezen a trenden az év eleji osztogatás és a háború sem változtatott.

Józan ésszel, és az eredmények tükrében nehezen hihető, hogy akkor így változott a pártok támogatottsága.

Azonban a Fidesznek akkor érdekében állhatott, hogy ilyen számokat publikáljanak a kutatók.

Az ellenzéki előválasztáskor megjelenő kedvezőtlen számok alkalmasak lehettek a lelkesedés letörésére. A választásokhoz közeledve pedig a szoros eredményt mérő kutatások alkalmasak lehettek arra, hogy megakadályozzák a fideszes tábor elkényelmesedését, hozzájárulva a kétharmados győzelemhez.

Most a Fidesznek szintén érdekében áll az ellenzéki lelkesedés lohasztása, valamint az ellenzéki szavazók megosztása, ami megmagyarázza, miért mutathatják a kutatók magasabbnak a kisebb pártok támogatottságát, mint 2022-ben. Ez egybevág azzal a közelmúltban megjelent dezinformációs kampánnyal is, ami szintén a kisebb pártok támogatottságát próbálja növelni. A Pest vármegyei 5-ös választókerületben például olyan, mesterséges intelligenciával készült videókat terjesztettek, amelyek a DK és a Kutyapárt jelöltjét népszerűsítik. Mindkét pártból azt állítja, semmi közük ezekhez a hirdetésekhez.

Speciális helyzetben van idén a Mi Hazánk: a pártot 2022-ben még bőven a bejutási küszöb alatt mérték a kormánypárti kutatók, most viszont egységesen 5% fölötti eredményt mérnek nekik. 2022-ben, amikor a kampány végére már nem a Fidesz győzelme, csak a kétharmados többség volt a tét, a Fidesznek inkább a MHM gyengítése, szavazóinak elszipkázása volt a cél (például azzal, hogy azt mutassák: a MHM-re adott voks elvesztegetett szavazat, hiszen úgy sem kerülnek be a parlamentbe). Most azonban a MHM bejutása a Fidesz érdekét szolgálja. Egy kétpárti parlamentben a Tisza viszonylag kis különbséggel is megszerezheti a mandátumtöbbséget.

Mandatum2

Mandátumbecslés a Választási Monitor interaktív kalkulátorával. Baloldalon: a Tisza Párt 3%-kal több szavazatot kap listán, mint a Fidesz, és a Mi Hazánk nem jut be, így a Tisza Párt többséget szerez. Jobboldalon: a Tisza Párt 3%-kal több szavazatot kap listán, mint a Fidesz, de bejut a Mi Hazánk is, emiatt senkinek nincs többsége.

Ezzel szemben egy hárompárti parlamentben, a Tisza Párt szoros győzelme esetén a MHM 5-6 mandátuma éppen megakadályozhatja, hogy az ellenzéki párt kormányt tudjon alakítani. Ez esetben a Fidesznek esélye lehet az MHM külső támogatásával kisebbségi kormányt alakítania, vagy új választásokat kiíratnia.

Választási oldalunk adatokkal, infografikákkal a valasztas2026.atlatszo.hu linken érhető el.

Cikk: Zubor Zalán, adatvizualizáció: Szabó Krisztián

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42