aranyélet

Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brač szigetére

A magángépen a kormányfővel tartott Kaminsky Fanni, kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke is. Cikkünk írása közben Magyar Péter közösségi oldalának bejegyzéseiből kiderült: a csapat nemcsak dolgozni, hanem kikapcsolódni is ment az Adriára, ahol egy vitorlás fedélzetén fotózták le őket. A politikus egy későbbi posztjában a Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó repülőgépről is beszámolt, azt sugallva, hogy a miniszterelnök azzal repülhetett. Mi le is fotóztuk a csütörtöki indulást.

Pár napja szúrtuk ki a Planespotters.net – repülőgépfotókat gyűjtő internetoldal – magyarországi képeit nézegetve azt a cseh lajstromjelzésű egy légcsavaros repülőgépet, amelynek adatai között egy magyar cég, a Harsánylejtő Kft. szerepelt mint légitársaság.

A cégnevet leellenőriztük az Opten.hu cégadatbázisában, amelyből gyorsan kiderült: a céget Ungár Anna, Schmidt Mária lánya vezeti, a cég tulajdonosa pedig a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF).

Tovább követve a tulajdonosi hálót az is kiderült, hogy a cég végső tulajdonosa a Pióka Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft., mely Schmidt Mária többségi, és két gyermeke, Ungár Anna és Ungár Péter kisebbségi tulajdonában van. (Egy interjúból az is tudható, hogy a cég elnevezése onnan származik, hogy Schmidt Máriát így hívta édesapja gyerekkorában.)

Ok bif harsanylejto kft pilatus pc 12 ngx pc 12 47e planespottersnet 1690898 e41828c4f6 o

Fotó: Mattia De Bon – PIT Spotter Club

A repülőgép csehországi lajstromjelzése is utal a céghálóhoz való kötődésre, hiszen az OK-BIF azonosítót viseli, amelynek hárombetűs része a fent említett ingatlanhasznosító cég nevének rövidítése.

Belefutottunk a miniszterelnökbe

A repülőgép útvonaladatainak ellenőrzése közben vettük észre, hogy a – NER kötelékébe tartozó más luxusgépekhez képest jóval szerényebb méretű – propelleres magángép épp Budapest felé tart Rijekából, majd a szokásától eltérően nem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, hanem a Budaörsi Repülőtéren landol augusztus 21-én.

Pár óra múlva kilátogattunk a helyszínre, ahol a repülőtér bejáratánál, illetve parkolójánál civil ruhás, fegyveres testőröket pillantottunk meg. Ebből arra következtettünk, hogy illusztris utasa volt vagy lesz a magángépnek.

A kifutópályája melletti közútról megláttuk a leparkolt repülőgépet is, melyről fotókat készítettünk. E közben hirtelen a repülőgép mellé kanyarodott egy fekete mikrobuszokból és egy kísérőautóból álló konvoj.

4 logoval

Orbán Viktor miniszterelnök és útitársai felszállnak az OK-BIF lajstromjelű magánrepülőgépre a Budaörsi Repülőtéren 2025. augusztus 21-én – Fotó: Átlátszó / Brassai Kornél

Bár a rendelkezésre álló technika és a nagy távolság miatt nem tudtunk professzionális, tűéles képeket készíteni, be tudtuk azonosítani a repülőgépre felszálló személyeket.

1 logoval

Orbán Viktor miniszterelnök és útitársai felszállnak az OK-BIF lajstromjelű magánrepülőgépre a Budaörsi Repülőtéren 2025. augusztus 21-én – Fotó: Átlátszó / Brassai Kornél

Ez alapján a repülőgéppel Orbán Viktor miniszterelnök, Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, Orbán Balázs politikai igazgató és Máté János sajtófőnök repült Horvátországba, az Adriai tengerben fekvő Brač szigetére.

Csapatkep2 nagyitva logoval

Orbán Viktor miniszterelnök és útitársai felszállnak az OK-BIF lajstromjelű magánrepülőgépre a Budaörsi Repülőtéren 2025. augusztus 21-én – Fotó: Átlátszó / Brassai Kornél

Az általunk a repülőtéren felismert útitársakkal a miniszterelnök csoportképet posztolt péntek este a Facebookra:

537263895 1326709758826619 7831134278737070171 n

Orbán Viktor / Facebook

Máskor is repülhetett Orbán ezzel a magángéppel

Visszanéztük a repülőgép összes korábbi útját 2024. július 1-jétől, amikor is először Svájcból Csehországba, majd másnap Budapestre, Ferihegyre repült.

A kis magángép azóta jellemzően a Budapest (Ferihegy)-Rijeka útvonalat járja, amiből arra következtethetünk, hogy elsősorban a Schmidt-Ungár család tagjai repülhetnek vele a horvátországi, opatijai nyaralójukba, mely Ungár Anna tulajdonában van, és ahol 2023-ban már Orbán Viktor is megfordult vendégként.

Ez alkalommal nem tudjuk, hogy Orbán miként utazott az Ungár-nyaralóba, de tavaly nyáron, 2024. július 20-án már történt egy, a mostanihoz kísértetiesen hasonló repülőút.

Akkor a kisgép a kora reggeli órákban Rijekából Budapestre ment, ám kivételesen nem Ferihegyre, hanem a Budaörsi Repülőtérre. Onnan, ahogy ezúttal is, Brač szigetére repült, ahol kitette utasait, majd visszarepült a magyar fővárosba.

Orbanbeszall nagyitva logoval

Orbán Viktor miniszterelnök és útitársai felszállnak az OK-BIF lajstromjelű magánrepülőgépre a Budaörsi Repülőtéren 2025. augusztus 21-én – Fotó: Átlátszó / Brassai Kornél

A repülőgép július 24-én Rijekából ment újra Brač szigetére, felvette az utasait, majd Budaörsre repült velük, ahonnan később átszállt Ferihegyre.

A miniszterelnök programjai és Facebook-oldala is arról árulkodnak, hogy a 2024. július 20-24. közötti időszakban nem hivatalos programokkal töltötte a napjait:

  • Július 18-án a Magyar Honvédség 606-os jelzésű jetje repült a horvátországi Splitbe, hogy a nyaralásáról Angliába, az EPC-csúcsra vigye a miniszterelnököt. A rendezvényről a kormányfő még aznap visszarepült Budapestre.
  • Július 19-én még a közösségi oldalán megjelent egy friss interjúrészlet az aznap reggeli Kossuth Rádióban sugárzott Jó reggelt, Magyarország! című műsorból, de a rákövetkező napokban csupa olyan tartalom látott napvilágot, amelyek nem igényelték a miniszterelnök jelenlétét.
  • Július 21-e után pedig nem is volt semmilyen bejegyzés a miniszterelnök közösségi oldalán egészen július 25-éig.
  • A július 25-ei tartalom már arra utalt, hogy a miniszterelnök Budapesten van, és részt vesz az aznap délelőtti kormányülésen, majd este Tusnádfürdőre utazik.

Mindez elképzelhetővé teszi Orbán Viktor 2024. július 20. és 24. közötti brač-i utazását és a magángéphasználatot is.

536280950 24893485356925911 3213993569948427877 n

Orbán Viktor Brač szigetén – Facebook / Magyar Péter

Máskor is landolt ez a magángép Budaörsön

Orbán Viktor tavaly, a 2024-es tusnádfürdői rendezvényt követő nyaralására is mehetett a vizsgált repülőgéppel. A légijármű ugyanis július 29-én a ferihegyi felszállását követően Budaörsön landolt, majd onnan egyenesen Brač szigetére repült.

A kormányfő hosszú augusztusi szabadságára a közösségi oldalának tartalma is utalt, hiszen augusztus 20-áig csak olyan bejegyzések jelentek meg, melyekben a miniszterelnök nem szerepelt, vagy ha igen, korábbi felvételen.

A repülőgép más alkalmakkal is használta a Budaörsi Repülőteret, de ez persze még nem jelenti automatikusan azt, hogy ilyenkor mindig a miniszterelnök utazott volna rajta.

Tavaly júliusban például az ausztriai Zell am See-ből tért vissza a gép Budaörsre, majd másnap a repülőteret érintve repült Rijekába, mely utóbbi út augusztus 17-én megismétlődött.

2024. augusztus 30-án egy münsteri út alkalmával érintette a repülőgép oda-vissza Budaörsöt, szeptemberben pedig Zadarban járt ugyanígy.

út

A magánrepülőgép útvonala 2025. augusztus 21-én – forrás: ADSB-Exchange

Mit tud ez a repülőgép?

A PC‑12 NGX a svájci Pilatus cég által gyártott Pilatus PC‑12 típus legújabb, továbbfejlesztett generációja, mely 540 km/h sebességgel képes repülni, akár 9100 méter magasságban. Maximális hatótávolsága 3269 km.

Az újonnan kb. 6 millió dollárba, azaz több mint 2 milliárd forintba kerülő egyhajtóműves, propelleres repülőgép egy pilótával is vezethető, és akár 9 fő szállítására is alkalmas.

Az egyik legfőbb előnye, hogy viszonylag rövid, 600-700 méteres füves, murvás vagy földes kifutópályán is képes a le- és felszállásra, így a kisebb repülőterekre és szigetekre való eljutást is lehetővé teszi az utasai számára.

Orbán Viktor miniszterelnök magánrepülőgépes utazásairól az Átlátszó adott hírt először 2018-ban, azóta többször foglalkoztunk a témával (például itt, itt és itt). Akkor komoly zavart okozott a kormánykommunikációban annak megválaszolása, hogy pontosan mennyibe kerültek ezek az utak, és kik fizették azokat.

Brassai Kornél

Címlapfotó: Orbán Viktor miniszterelnök és útitársai felszállnak az OK-BIF lajstromjelű magánrepülőgépre a Budaörsi Repülőtéren 2025. augusztus 21-én – Átlátszó / Brassai Kornél

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42