„Ami szögletes, azt gurítjuk, ami gömbölyű, azt cipeljük” – az ország legdrágább vasútvonala Békésben

Milliárdok mennek el vasúti fejlesztésekre úgy, hogy az utasoknak ettől nem lesz jobb. Az észszerű tervezés, a célok megfogalmazása mintha ellensége lenne a rendszernek: aki megpróbálkozik vele, azt elüldözik. Körbevonatoztuk Békés megyét, hogy megmutathassuk, hogyan lehet kevés pénzből sok eredményt elérni, rengeteg pénzből pedig semmit.

Péntek reggel van. Békéscsabáról zakatolunk Medgyesegyháza felé. Még csak az elején vagyunk egy 13 órás Békés vármegyei vonatos körutazásnak. Az egyik utas épp megszereli a Bz ajtaját.

Az utas Feld Márton építészmérnök, közlekedésmérnök, akivel a kamu lassújelekről is forgattunk. 2023-ig dolgozott MÁV-nál, többek között a Magyar Falu Programon. Ahogy fogalmaz: addig, amíg hagyták dolgozni. Jelenleg a bajor vasút alkalmazásában áll.

Utunk közben végig arról beszél, hogy apróságokkal – egy megszerelt ajtó, egy 20 centivel magasabb peron – használhatóvá lehetne varázsolni a magyar vidék tömegközlekedését, csakhogy ehelyett milliárdokból rontunk el komplett vasútállomásokat. Régi vasutas mondás-e, vagy Moldova írta a honvédségről, mindegy is, de az jut róla eszünkbe, hogy „ami szögletes, azt gurítjuk, ami gömbölyű, azt cipeljük”.

Nem az embereknek építették, hanem a váltóknak

A békéscsabai vasútállomás építészeti, például műemlékvédelmi szempontból valóban szépen sikerült. Lényegében helyreállították a II. világháborúban megsérült, a rá következő évtizedekben megbízhatóan szétbarmolt épületet. Egy vasútállomás azonban nem vitrinbe készül, és – mint annyiszor – itt is elmondható, hogy a tervezés és kivitelezés során rengeteg szempont érvényesült, kivéve egyet: az utasokét.

Valójában értelmezhetetlen, hogy hol, és miért éppen ott állnak meg a szerelvények, ahol. Ez lehet az állomásépülettől viszonylag messze az egyik irányban, de éppen úgy a másikban is. Egyetlen rendszert sikerült felfedezni abban, honnan indul a vonatunk: hogy még véletlenül sem a peron esőtetővel fedett részéről. És nem csak arról van szó, hogy a perontetőt nem sikerült oda építeni, ahol az utasok vannak. Azért alakult így, mert bár a vágányhálózathoz is hozzányúltak az épület felújításával egy időben, ragaszkodtak ahhoz az elavult nézethez, hogy a szerelvények körbejárhatók legyenek, ezért pont a felvételi épület – és a perontető meg az aluljáró kijárata – előtt szórták tele kitérőkkel a pályaudvart. A következmény, hogy a vonatok arrébb állnak meg, az utasok pedig kutyagolhatnak. Ez az átgondolatlanság nem csak az utaskomfortnak tesz keresztbe. A Békéscsabáról induló vonatok vagy a menetrendet nem tudják tartani, vagy ott hagyják az átszállókat.

Pénzből persze nem volt hiány. A vasútra bepántlikázott pénzből még közúti fejlesztésre is futotta: a vágányok felett büszkén ível át az új felüljáró. A túlméretezett műtárgy akár hasznos része is lehetett volna a pályaudvarnak, csakhogy semmilyen kapcsolódása nincsen hozzá. Se lépcső, se lift. A pénzt elvette a vasúttal közlekedőktől, és nem adott cserébe semmit. Az aluljáró meghosszabbításából sem lett semmi. Aki a felvételi épülettel átellenes részén lakik Békéscsabának, annak kerülnie kell egy jó nagyot az új felüljárón; de mivel a vonat úgysem tud elindulni időben, a vonatjáratot az utas biztosan nem kési le.

Erre bezzeg van pénz

És tényleg nem mindig a pénz hiányzik a rendszerből. Medgyesegyháza, Okány és Biharnagybajom állomásépületeinek rendbe tétele lehetne jó példa. Fűtött, klimatizált, kulturált várót kaptak az utasok, valamint wifit szóró, telefontöltésre is alkalmas asztalt, mosdót. Emellett fedett kerékpártárolókat, amelyek Békésben mindig ki vannak használva. Ahol lehetett, ott 20 centivel megmagasították a peront is, hogy ne csak egy magunkkal hordott sámlival lehessen le- és felszállni. Ennek a három állomásnak a felújítása összesen nem került annyiba, mint a mindezeket, de még a peronokat is nélkülöző szabadkígyósi állomásé.

Szabadkígyós csillogó állomásán azonban eddig sem állt meg a vonat, és ezután sem fog.

A Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonal felújítása kilométerenként 4,37 milliárd forintba került, ezzel alighanem kiérdemli a Magyarország történetének legdrágább vasútvonala kitüntető címet. Érthetetlen, hová tűnt el ez a pénz, hiszen a vonal olyan unalmas, mint egy tévé előtt töltött vasárnap délután. Sehol egy kanyar, egy hegy vagy egy műtárgy. Nincs ezen a vonalon semmi, ami indokolná ezt az összeget. Még a kétvágányúsítás se, figyelembe véve, hogy a második vágány helye mindig is megvolt.

A Békéscsaba-Lőkösháza vonalból leágazó Kétegyháza-Újszeged vonalon viszont – Lázár János döntése értelmében – 2023. augusztus 1-jétől vonathelyettesítő buszok közlekednek. Biharnagybajomból pedig nem lehet átszállás nélkül eljutni Debrecenbe, holott a megyeszékhelyek, közeli nagyvárosok elérhetőségének javulása nagyban segítené a települések lakosságmegtartó képességét, növelné az ott élők életszínvonalát, életlehetőségeit.

Úgy látszik, hogy nem is mindig a pénz hiányzik, hanem az utasközpontú gondolkodás, hogy minden elköltött fillér célja a jobb szolgáltatás legyen. Ameddig ez hiányzik, addig a váltóknak építünk perontetőt az utasok helyett, a lakatlan pusztának újítjuk fel az állomásokat a lakott települések helyett, és Mészáros Lőrinc üzleti érdekei szerint újítjuk fel a vasúti pályát, ahelyett, hogy a magyar vidék valódi érdekei szerint építkeznénk.

Szöveg: Tálos Lőrinc – Videó: Pápai Gergely