Nemzeti Együttműködés Rendszere

Nem közérdekű Lázár minisztériuma szerint, hogy kik igényelték a kastélyprivatizációs pályázati csomagot

–Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat. Lázár minisztériuma pénteken megtagadta az adatkérésünk teljesítését, ám nagyjából ugyanakkor Lázár egy sajtótájékoztatón elárulta az általunk is kért információk egy részét.

A titkolózást nem bízták a véletlenre: a kastélytörvényben külön paragrafust szenteltek annak, hogy a pályázati csomagot kérelmező szereplők kötelesek titokban tartani a dokumentáció tartalmát, egészen a szerződéskötésig. Van olyan település, ahol az önkormányzat képviselői és szakértői is csak külön titoktartási nyilatkozat aláírása után kaphatták meg a pályázati csomagot. Egyesek szerint, ha kitudódik bármi a pályázati kiírásból, akkor a szereplőt azonnal kizárják a pályázatból. Ezért senki nem mer semmilyen konkrétumot elárulni a pályázati csomag tartalmából.

Ez ugyanis nem nyilvános, annak ellenére, hogy állami, azaz köztulajdonban és -fenntartásban lévő kastélyokról van szó. Lázár János augusztus 30-án tette közzé a felhívást nyolc magyarországi kastély tulajdonjogára és működtetésére, de a pályázat pontos feltételeit tartalmazó kiírást nem hozták nyilvánosságra. Ezt külön lehetett igényelni az Építési és Közlekedési Minisztériumnál, a pályázati díj megfizetése után. Ez az önkormányzatoknak egy forintba került, mindenki másnak tíz millió forintba.

Az Átlátszó szerette volna megtudni, kik fizették meg a pályázati díjat és igényelték a részletes pályázati csomagot. Ezért szeptember 21-én közérdekű adatkéréssel fordultunk a minisztériumhoz. A törvény által előírt 15 napos határidőn belül nem kaptunk semmilyen választ a minisztériumtól, majd a pályázat lejárta előtt pár nappal, október 25-én azt írták, hogy „Tisztelettel tájékoztatom, hogy az adatigénylése olyan információk megismerésére irányul, amelyekkel kapcsolatban tárcánknál az Infotv. 3. § 5. és 6. pontja alapján közérdekű vagy közérdekből nyilvános adat nem keletkezett”.

Vagyis a minisztériumban úgy vélik, olyan adatokat kértünk, amelyek szerintük nem közérdekűek.

Előfordul, hogy a trükkös elutasítás úgy szól, hogy a kért adat „tárcánknál nem keletkezett”, de máshol igen – ám azt nem mondják meg, hogy hol. Mivel ebben az esetben a pályázati díjat a minisztérium bankszámlájára kellett befizetni, a pályázati csomagot a minisztérium e-mail címén kellett igényelni, és szintén a minisztérium küldte meg az igénylők részére a felhívás szerint, nehéz elképzelni, hogy ne keletkezett volna a tárcánál adat.

Tata a múlt héten úgy döntött, nem pályázik

A rendkívül szűk, 60 napos pályázati határidő eleve fejtörést okozhatott a pályázni kívánó önkormányzatoknak, ráadásul ez az időszak egybeesett az új képviselő-testületek hivatalba lépésével. De eleve nem egyszerű teljesíteni a pályázati követelményt és elkészíteni egy kastély 10 éves felújítási és 30 éves fenntartási tervét.

Ennek ellenére Tata önkormányzata például komoly munkát fektetett a pályázat előkészítésébe: a polgármester már szeptember 3-án kikérte a pályázati csomagot, szeptember végén pedig szakértői munkacsoportok alakultak, amelyek kidolgozták az Esterházy-kastély hasznosítási tervét. A munkacsoportok folyamatosan egyeztettek, és három szakértői plenáris ülésen vitatták meg egymás anyagait.

Ám a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság október 22-ei ülésén végül, két ellenszavazat mellett, nem javasolta, hogy az önkormányzat induljon az Esterházy-kastély felújítási és működtetési pályázatán, ezért Tata nem ad be pályázatot az Esterházy-kastély átvételére. Ugyanis a munkacsoportok vizsgálatai szerint a kastélyegyüttes teljes körű felújításának becsült beruházási összege mai értéken 16,4 milliárd forint lenne. Emellett – jelen ismereteik alapján – a kastély működtetése hosszú távon sem tűnik rentábilisnak, mert a kiadások várhatóan jelentősen meghaladnák a bevételeket.

Ez egyébként az elmúlt években is így volt, a tatai Esterházy-kastély 2023-ban 83 millió forint veszteséget produkált. Valójában mind a nyolc szóban forgó kastély esetében hasonló a helyzet: a legnagyobb mínusszal a Majki Kamalduli Remeteség és Esterházy-kastély illetve a füzérradványi Károlyi-kastély zárta a tavalyi évet (az adatokért kattints az infografikára).

Márki-Zay szerint ők kihozzák nullszaldósra

A jelek szerint a hódmezővásárhelyi képviselő-testület bátrabb volt a tatainál, és az október 22-ei közgyűlésen (a Fidesz képviselőinek kivételével) elfogadta Márki-Zay Péter polgármester határozati javaslatát, hogy benyújtsa a pályázatot a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonjogának átvételére és a kastély fenntartására. Azonban sem a közgyűlési, sem a bizottsági előterjesztések között nem érhető el a tatai anyaghoz hasonló részletes terv, vizsgálat vagy pályázati tervezet, ezért nem teljesen világos, pontosan mire mondtak igent a képviselők.

Sajnos, a közgyűlési jegyzőkönyv és a közgyűlés felvétele sem található az önkormányzat oldalán, mindenesetre Márki-Zay Péter az ülés után a saját Facebook-oldalán közzétett videóban magabiztosan nyilatkozott.

„Van vita a mi frakciónkban is, a mi képviselőink között is ez komoly kérdéseket vetett föl. Én megnyugtattam őket, hogy egyrészt Hódmezővásárhely eddig is bebizonyította, hogy mi okosabbak vagyunk és nem lopunk. Hogyha 50-100 milliós veszteséggel működtették az elmúlt években a Wenckheim-kastélyt Szabadkígyóson, mi ki fogjuk tudni hozni gyakorlatilag nullszaldósra. Tehát én azt gondolom, hogy igen, ezt okosan lehet jobban is működtetni. A másik pedig, hogy ha a fejlesztésre el is kell költeni – mondok egy számot – 500 millió forintot, adott esetben felújításra, de ha egy 10 milliárdos értékű kastélyra ráköltünk 500 millió forintot (…), akkor mi ingyen kapunk egy kastélyt, ráköltünk 500 millió forintot, a kastély fog érni 10 és fél milliárd forintot (…) Hát ez Hódmezővásárhelynek anyagilag is hatalmas lehetőség.”

Lázár János pénteki, békéscsabai sajtótájékoztatóján 8 milliárd Ft körüli összegre becsülte a Wenckheim-kastély felújítási költségét.

A Wenckheim-kastély kapcsán Szabadkígyós önkormányzata is úgy döntött október 22-én, hogy igényli a pályázati dokumentációt. Kérdéses azonban, hogy szűk egy hét alatt sikerül-e a részletes pályázati terveket kidolgozniuk, illetve egyáltalán kézhez kapják-e a pályázati csomagot ennyi idő alatt.

Van, aki a feltételek megismerése után elállt a pályázástól

A bajnai önkormányzat szintén kikérte a pályázati kiírást, majd zárt ülés keretében tárgyalta a kérdést szeptember 25-én. A polgármester a KEMMA-nak később úgy nyilatkozott, hogy

„miután áttanulmányoztuk a képviselőkkel a szigorú feltételrendszert, úgy döntöttünk, hogy az önkormányzatnak nincs kapacitása a tulajdonjoggal járó feltételek maradéktalan teljesítésére”.

Füzérradvány sem pályázik a Károlyi-kastély fenntartására, „mivel az bőven meghaladja az önkormányzat lehetőségeit és képességeit”, nyilatkozott a falugondnok a hvg.hu-nak.

A kastélyoknak elsősorban jegyeladásból származtak bevételeik az elmúlt években, ezen kívül a rendezvények, a kávézó és a múzeumbolt is hozott valamennyit a konyhára. Filmforgatásból csak a nádasdladányi Nádasdy-kastély tudott jelentősebb bevételre szert tenni: itt a polgármester aggódott is, hogy hogyan fogják tudni teljesíteni a 300 napos nyitvatartási időt, amikor a forgatások alatt akár hónapokig is le van zárva a kastély és a park. Az önkormányzat kikérte a pályázati csomagot, de a végső döntésről nincs nyilvános információ, ez valószínűleg zárt ülésen született.

Inkább a tőkeerős „nagyvadak” jelentkezésére számítanak

A magántőke bevonása a kastélyok fenntartásába már a kastélytörvény előkészítésekor napirenden volt, sőt: valójában ez volt a célja. Lázár János pénteki békéscsabai sajtótájékoztatóján azt mondta,

„az én dolgom tulajdonképpen nem volt más, mint hogy egy törvény kitalálásával, ezeknek a nagyvállalatoknak az erőforrásait befordítsam a társadalmi felelősségvállalásnak ebbe az irányába is”.

Ez volt az az ominózus törvény, amelyet Novák Katalin akkori köztársasági elnök tavaly decemberben szokatlan módon visszadobott. Az Átlátszónak korábban nyilatkozó források szerint a február 10-én a pedofil-botrány kapcsán lemondott Novák lojalitásában már ekkor, a kastélytörvény környékén megrendült a bizalom. Szerintük merő népszerűsködésből torpedózott meg az elnök egy védhető elgondolást; a bizalomvesztés jele volt, hogy olyanok is az előterjesztő Lázár János mellé álltak, akik amúgy nem szívelhetik a minisztert.

Pénteken Lázár azt mondta, mindenki egyenlő eséllyel indul, semmilyen döntés nem született, várják a pályázatokat. „Annyit elárulhatok, hogy tárgyalásokat folytattam, az összes kastélyt illetően ami most a pályázatba bekerült (…) magyar nagyvállalatokkal. OTP, Richter, MOL, 4iG, Magyar Bankholding. Ezek a vállalatok, Magyarország legtőkeerősebb vállalatai nyitottnak mutatkoztak arra – és nem árulok el nagy titkot, pályáztak is –, hogy bizonyos épületeket örökbe fogadjanak” – mondta.

Ezen vállalatok neve korábban is felmerült mint lehetséges jelölteké, azonban most először hangzott el, hogy be is nyújtották a pályázatot. Azaz de, Lázár János nagy titkot árult el – ugyanazon a napon, amikor minisztériuma arról tájékoztatott bennünket, hogy nem árulják el, kik szándékoznak pályázatot benyújtani.

Fülöp Orsolya

Nyitókép: Lázár János a tiszadobi Andrássy-kastélyban, 2023. december 7., forrás: Lázár János politikusi Facebook-oldala. Adatvizualizáció: Szabó Krisztián.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42