Amerika döntés előtt – grafikonok az elnökválasztás esélyeiről

Joe Biden visszalépésével biztosan új szereplő áll majd a világpolitika színpadára – és egyúttal biztosan régi. A jelenlegi elnököt ugyanis vagy alelnöke, Kamala Harris váltja, vagy az előző elnök, Donald Trump tér vissza győztesen kampánykörútjáról Washingtonba. Az Átlátszó az elkövetkező hetekben adatvizualizációkkal is igyekszik feldolgozni az amerikai elnökválasztást. Ez az első, áttekintő rész.

Szűk egy hónap múlva elnököt választ Amerika. A választás több szempontból is rendkívüli. Sőt, adott esetben történelmi, mert most először lehet női elnöke az Államoknak. Pontosabban fogalmazva a lehetőség már korábban is adott volt, de Hillary Clintont éppen az a Donald Trump ütötte el a győzelemtől, aki most is versenyben van az elnökségért.

Kamala Harris esetében azt is szokás ehhez hozzátenni, hogy az első női színes bőrű elnöke lehet az USA-nak, de a fehértől eltérő bőrszín Obama óta nem számíthat csodának ezen a poszton. 

Viszont, ha Trump nyer, úgy a modern Amerika történetében először térhet vissza hivatalába korábban bukott elnök. Modern alatt azt értjük, hogy amióta az Egyesült Államok szuperhatalmi státuszban van, és az elnöki tisztség viselője egyben a világpolitika egyik legmeghatározóbb szereplője. Az USA egész történetében volt rá példa, hogy egy elnök négy év megszakítással szolgált két ciklust, de csupán egyszer, és a XIX. századig kell visszamenni hozzá az időben.

1888-ban a becsületesnek és sótlannak tartott Grover Cleveland helyett – aki négy évvel korábban demokrataként meglepetésre nyert a republikánusok uralta korszakban – Benjamin Harrisont választották elnökké az elektorok. Az 1892-es választásra pártja azonban újra Clevelandet jelölte, aki az utódja/elődje politikájának is köszönhető gazdasági válságban nyert. 

Létezik még egy párhuzam a 1888-as és a legutóbbi, 2016-ban tartott elnökválasztás között. Mindkétszer az lett a győztes, aki kevesebb szavazatot kapott országosan. Erre eddig ötször került sor az Államok történetében, a legutóbbi választást megelőző 20 évben kétszer is. Ám, hogy további példákat találjunk, ahhoz ismét a XIX. századig kell visszatekinteni (1888 mellett 1876-ban és 1824-ben fordult elő ilyesmi). Érdekesség, hogy mindannyiszor a republikánusoknak kedvezett az amerikai választási szisztéma. 

Erről nem árt itt is elismételni, hogy az elektori szavazatot lakosságarányosan osztják szét, és ezen felül minden állam kap még plusz kettőt. Ez azt eredményezi, hogy azokban az államokban, ahol kevesebben laknak, egy szavazat sokkal többet ér, mint egy nagy államban (Wyoming-ban például 192 ezer szavazatot kell szerezni egy elektori szavazatért, míg New York-ban 690 ezret).

A választási rendszer miatt az a párt, amelyik jól teljesít a kevés lakossal rendelkező államokban, sokkal jobb eséllyel indul az elnöki posztért.

Az alábbi ábrán látható, hogy az Egyesült Államok legújabbkori történetében miként alakultak az államok szavazásai. Az animáció elindításához a lejátszás-gombra kell kattintani.

 

És ha már a republikánusok és az elektori szavazatok kapcsolata került szóba, ezzel ellentétes jelenségről is meg kell emlékezni. Az utolsó nyolc választásból mindössze egyetlenegyszer kapott országosan több szavazatot a jelöltjük, mint a demokratáké: 9/11 sokkját követően, 2004-ben. Ám akkor is meglehetősen szoros volt az eredmény, ifjabb Bush 2,5 százalékkal, az elektori voksok tekintetében pedig 286-251-re diadalmaskodott. Az utolsó „igazi” republikánus győzelem édesapjához kötődik, aki 8 százalékot vert demokrata ellenfelére, és 426 elektort besöpört a lehetséges 538-ból.

A republikánusok leszállóága azért is megjegyzendő, mert a második világháború után meglehetősen kiegyensúlyozottan alakultak az elnöki periódusok. Az eltérő pártok elnökei többnyire nyolcéves ciklusokban váltották egymást. A 100. életévét most betöltő és Harris mellett intenzíven kampányoló Jimmy Carter alatt fordult elő először, hogy az egyik pártnak, jelesül a demokratáknak csak négy év jutott, és az utána következő Reagan-Bush republikánus éra volt a háború óta az egyetlen, amikor az egyik párt 12 évre kibérelte az elnöki hivatalt.

A személyeket nézve már változatosabb a kép. Kennedy meggyilkolása és Nixon belebukása a Watergate-botrányba azt jelentette, hogy a demokratáknak, illetve a republikánusoknak kijutó nyolc évet két különböző politikus töltötte ki. A háborút követő évek 14 elnökéből hatan szolgáltak két teljes ciklusig, Trump lehet a következő.

 

Viszont, ha Harris kerül a Fehér Házba, úgy elmondható: három egymást követő ciklusban más-más állt az ország élén, amire több mint 100 éve nem volt példa. Ez mindenképpen az amerikai közélet zaklatottságára utalna, bár azt sem lehet mondani, hogy Trump megválasztása megnyugvást hozna. Ez pedig nem pusztán a volt elnök személyiségjegyei miatt van így, hanem mert tőle függetlenül is egy mélyen megosztott ország képe rajzolódik ki.

Erről árulkodnak a közvélemény-kutatások is. Már Trump és Biden között is szoros volt a verseny, és ez nem változott akkor sem amikor Harris lett a Demokraták jelölje. Az elektorok számát tekintve Harris éppen kicsivel többet tud szerezni a szükséges 270-nél, és a népi szavazásra is alig 3 százalékos különbséget mértek legutóbb. A FiveThirtyEight választási szimulációja szerint 100 esetből Harris 55-ször nyerne, 44-szer pedig Trump kerülne ki győztesként (és 1 esetben nem lenne győztese a választásnak).

 

Ráadásul, amit a kutatási jelentések diagramjai nem mutatnak: a pártok szavazói egyre távolabb állnak egymástól, a polarizáció az amerikai mindennapok része lett. Ha máshonnan nem is, a Trump elleni két merényletkísérletből bizton levonhatjuk ezt a következtetést, illetve abból, hogy az elnök elleni merényletek nem váltottak ki elsöprő együttérzést az ellentáborból. 

Feltehetően ez november 5-e után is így marad, amelyet csak fokozhat az, ha ismételten el fog térni egymástól a népi szavazás és az elektori kollégium döntésének eredménye. Erre is van bőven esély, azaz arra, hogy a kevesebb szavazatot szerző jelölt legyen az új birtokosa az Ovális irodának.

Míg az országos kutatásokban Harris szerény előnyre tett szert, a támogató államok számában Trump vezet, és az elektori voksok döntetlen közeli eredményt mutatnak.

Az eredmény eldöntésében nagy szerepük lesz a billegő államoknak. A teljesen bizonytalan csataterekből jelenleg hét van: Arizona, Georgia, Michigan, Észak-Karolina, Nevada, Pennsylvania és Wisconsin.

 

Következő cikkünkben azzal foglalkozunk, hogy az egyes társadalmi csoportoknál miként alakul a jelöltek támogatottsága. 

Hont András – Szabó Krisztián

Címlapkép: A 2024-es amerikai elnökválasztáson az egyes pártok által elnyerhető államok a legfrissebb közvélemény-kutatások adatai szerint. (Forrás: FiveThirtyEight)

Frissítés: cikkünkben korábban tévesen írtuk, hogy 2020-ban kevesebb népi szavazattal sikerült elnökválasztást nyerni. Erre nem 2020-ban, hanem 2016-ban került sor, amikor Donald Trump nagyjából hárommillióval kevesebb népi szavazatot kapott, a többségi elektori szavazatoknak köszönhetően viszont megnyerte a választást.