esztergom

Több esztergomi egyházi iskola diákjainak is kötelező az eucharisztikus Ákos-koncert

Vallási hovatartozástól függetlenül kötelező iskolai programként kezelik több esztergomi, egyházi fenntartású gimnáziumban is a diákok részvételét az Eucharisztikus Világkongresszus budapesti programjain, köztük a pénteki Ákos-koncerten is – derítette ki az Átlátszó. Az egyik érintett intézmény igazgatója külön levélben is felhívta a szülők figyelmét arra, hogy a programon „részt kell venni”.

„Iskolánk egyházi jellege miatt, a megfogalmazott nevelési elveink alapján fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy a fentebb felsorolt iskolai programok kötelezőek mindenki számára vallási-felekezeti hovatartozás nélkül. Az intézménybe jelentkezéssel vállalták a tanulók és a szülők is, hogy ezeket az értékeket elfogadják és támogatják.

Ezzel indokolja az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium igazgatója, hogy miért kötelező az egyházi fenntartású iskola 11. és 12. osztályos diákjainak részt venni a pénteki budapesti Ákos-koncerten. A diákokat szervezett buszokkal hozzák-viszik az eseményre.

Valkó Miklós igazgató az iskola honlapján azt írja: „iskolánk bekapcsolódik a nemzetközi eucharisztikus kongresszus programjaiba. Tanáraink és diákjaink között többen önkéntesként vesznek részt, kórusunk énekel a megnyitón. A fiatalabb diákok a szombati Kossuth-téri misén, majd a fáklyás körmeneten vagy a vasárnapi, Ferenc pápa pontifikálta misén vesznek részt.

Szülőknek írta az igazgató: kötelező a részvétel

Kedden üzenetet kaptunk egy olvasónktól, amelyben azt állította: gyermeke olyan esztergomi egyházi iskolába jár, amelyben az az igazgató külön levélben hívta fel a szülők figyelmét a kötelező részvételre. Forrásunk az iskolát nem nevezte meg, és az üzenetéhez mellékelt fájl is sérült volt. Valkó azonban telefonon elismerte, hogy küldött hasonló levelet.

„Írtam a szülőknek levelet, hogy ez egy iskolai program, és részt kell venni rajta fejtette ki Valkó az Átlátszónak, majd hozzátette: a szülőknek lehetőségében áll kérvényt írni, ha el szeretnék kerülni a gyermek részvételét.

Esztergomban hat katolikus iskola diákjai fogtak össze és énekelték el az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszát (forrás: Facebook)

Egy másik esztergomi egyházi fenntartású iskola két osztálya, mindösszesen ötven diák számára is „kötelező osztályprogram az Ákos-koncerten való részvétel tudtuk meg Szánthó Gellérttől, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium igazgatójától. Szánthó szerint mivel a bentlakásos, ferences nevelők is elkísérik a csoportot a koncertre, ezért nem opció, hogy valaki hátramaradjon.

Az egyébként jónevű „Franka más osztályainak más kötelező programjai lesznek az eucharisztikus kongresszushoz kapcsolódóan, illetve „az egész iskolában minden osztálynak programja a vasárnapi szentmise. Most nem az iskolai szentmisén fognak résztvenni a diákok testületileg, hanem azon mondta az Átlátszónak az igazgató.

Koncert, dicsőítés, szentségimádás

Pénteken Budapesten az eucharisztikus kongresszus témájához kapcsolódóan Ákos-koncertet tartanak a budapesti Papp László Sportarénában. A vonatkozó webszájt szerint Ákos „erre az alkalomra azokból a dalaiból válogat, amelyek Istenről, hitről, szeretetről szólnak.

A koncertre ma elérhető jegyek ára 5000 forint.

Kovács Ákos előadóművész 2015-ben azt nyilatkozta: „a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak”. Az énekessel erre szerződést bontott szponzora, a Magyar Telekom. A vitába beszállt az Orbán-kormány is, amely utasította a minisztériumokat, hogy mondják fel a telekomos előfizetéseiket. 2019-ben az énekes cége, a Fehér Sólyom Bt. már az állami tulajdonú, versenytárs nélküli Szerencsejáték Zrt.-vel kötött 40 millió forintos reklámszerződést.

Az 53 éves előadóművész egy ideje rendszeresen nyilatkozik római katolikus hitéről. Sőt, felkérésre Ákos hangszerelte újra az Eucharisztikus Kongresszus himnuszát is.

A pénteki esemény másik része a Forrás-pont nevet viseli, ami „találkozási lehetőség egymással és Jézussal, aki velünk maradt az Oltáriszentségben zenés dicsőítéssel, valamint „tanúságtételekkel, szentségimádással, vizuális és akusztikus élménnyel. Az egyik előadó, Sophia Kuby szakértőként részt vesz Novák Katalin családminiszter nemzetközi szervezetének, a Political Network for Valuesnek a munkájában is.

Külföldi szövetségesek, „civil” szervezetek segítik a genderideológia fantomjával hadakozó kormányt | atlatszo.hu

Hogyan lett a „genderideológia” a magyar közélet legforróbb témája, és milyen hálózatokba kapcsolódnak Orbán Viktor körei ahhoz, hogy felszínen tartsák ezt a kitalált ellenfelet?

Hálóval kell fogni az érdeklődőket a sokmilliárdos eseménysorozatra

Az idén Budapesten tartott Eucharisztikus Világkongresszus megrendezését a kormány támogatja. Az eseménynek Kovács Zoltán személyében kormánybiztosa is van. A HVG tavalyi összesítése szerint addig cirka harmincmilliárd forintot különítettek el rá. Idén a 24.hu számolt be arról, hogy az állami tulajdonú Egy a Természettel Nonprofit Kft. a szintén állami tulajdonú Antenna Hungária Zrt.-t ötmilliárd forint értékben bízta meg az eseményhez kapcsolódó rendezvényszervezési feladatokkal.

Szerdai hír, hogy az önmagát keresztény hírportálként definiáló Vasárnap.hu oldaláról töröltek egy véleménycikket, amelyben a szerző arról panaszkodott, hogy túl kevés embert érdekel a kongresszus: 75 ezren regisztráltak egy korszakos esemény pápai miséjére, külföldiekkel, mindennel együtt, cakk-pakk. Ez az Egyház? Ezt tudja a magyar katolicizmus felmutatni?.

Nemrégiben arról írtunk: egyetemi hallgatókat köteleztek arra, hogy önkénteskedjenek a szintén sok milliárd forint közpénzt fölemésztő vadászati világkiállításon.

Sarkadi Nagy Márton

Címlapkép: A koncert plakátja az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus honlapján (forrás: www.iec2020.hu)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás