biatorbágy

Engedély nélkül túrták le a domboldalt egy focipálya miatt, az ügyészség szerint Szél Bernadett nem eléggé sértett az ügyben

Biatorbágy polgármestere szerint nem kellett építési engedély a focipályához, Szél Bernadett szerint azonban a földmunkákról készült fotók alátámasztják, hogy egy méternél nagyobb mértékben változtatták meg a terepszintet, ami már engedélyköteles lett volna. Az ügyészség nemrég annyival zárta rövidre a nyomozást, hogy a feljelentő nem sértett, így a panasz nem jogosulttól származik. Szél szerint már a rendőrségnek „sincs jobb szövege”, a környezetkárosítási ügyekben való látványosan hanyag eljárás és tehetetlenség pedig rendszerszintű probléma. A döntés ellen fellebbezni már nem lehet, de a nyomozást látni akarja.

Társadalmi célú hirdetés

Januárban írt arról az Átlátszó, hogy Biatorbágyon elhordták a domb oldalát, hogy műfüves focipályát létesítsenek. A pályát az önkormányzat építtette a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítés Programján keresztül, a focipálya a helyi sportegyesület, a Viadukt SE számára készült.

A focipályához nem kellett sem építési, sem fakivágási engedély: januárban megerősítette lapunknak Tarjáni István, Biatorbágy polgármestere, hogy a pálya építésével összefüggő munkák nem voltak engedélykötelesek. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő azonban ezt másképp látja, még decemberben tett feljelentést környezetkárosítás miatt.

Elhordták a domb oldalát, hogy műfüves focipályát építsenek Biatorbágyon | atlatszo.hu

Elhordták a domb oldalát, hogy műfüves focipályát építsenek Biatorbágyon

„Egészen arcátlan érveléssel utasította el a panaszomat a Budaörsi Járási Ügyészség a biatorbágyi Madár-forrás tőszomszédságába tervezett műfüves focipálya ügyében. Itt már lassan tényleg senkinek sincs »jobb szövege« semmire (…) Fotókkal bizonyítottam, hogy miközben az 1 méternél nagyobb terepszint-változtatáshoz építési engedély kellett volna, itt kb. 5 méter mélyen túrták le a hegyoldalt és az önkormányzatnak semmiféle engedélye nem volt, környezeti hatásvizsgálat pedig már csak a dózerolás után történt. A rendőrség áprilisban bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, ami ellen panaszt nyújtottam be. Az ügyészség ezt utasította el és azzal az érveléssel jött, hogy nem vagyok »sértettnek tekinthető«, jogaimat a környezetkárosítás csak »áttételesen veszélyeztethette volna, nem közvetlenül«, így nem is élhetek panasszal az eljárás megszüntetése ellen” – tette közzé a képviselő a Facebook-oldalán.

A képviselő a posztjában leírja, hogy a rendőrség a környezetkárosítási ügyeket egyszerűen nem veszi komolyan, mintha nem valódi értékek elpusztításáról lenne szó.

„A rendőrség környezetkárosítási ügyekben való látványosan hanyag eljárása és tehetetlensége ugyanis rendszerszintű probléma”

írja Szél Bernadett, aki a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettesnek is jelezte az ügyet. Dr. Bándi Gyula egy Szélnek elküldött korábbi levelében elmondta, hogy „több esetben merültek fel a természetkárosítás (környezetkárosítás) büntetőjogi megítélésével összefüggő problémák, kérdések. Emiatt a jövő nemzedékek védelmét ellátó biztoshelyettesként e kérdéskörrel a közeljövőben kiemelten kívánok foglalkozni, azzal kapcsolatban szakmai egyeztetéseket kezdeményeztem”.

A pálya építésekor elhordták a domb oldalát (forrás: Biatorbágy! ÍgySzeretünkEgyben!/Facebook)

Másrészt Szél Bernadett iratmegismerést kezdeményezett az ügyben, habár a döntés ellen fellebbezni már nem lehet, de a nyomozást látni akarja.

„Ezt az eljárásmódot azért tartom teljesen elhibázottnak, mert az egy konkrét sértettel nem rendelkező, de a közérdeket számos esetben súlyosan sértő környezeti bűncselekmények esetén, ha a nyomozó hatóság egy rövid nyomozást követően megszünteti az eljárást, gyakorlatilag nem létezik (formálisan legalábbis semmiképpen sem) ügyészségi kontroll. Elég annyit mondani, hogy a feljelentő nem sértett, így a panasz nem jogosulttól származik” hangsúlyozta.

A helyiek egyébként azért is aggódnak, hogy a műfüves focipályáról származó mikroműanyag beszennyezheti a környéken található, ex lege – azaz a törvény erejénél fogva – védett Madár-forrást.

Zsilák Szilvia

Címlapkép: A kész focipálya (forrás: Greenturf Sport Kereskedelmi és Szolgáltató Kft./Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42