koronavírus

Covidos volt, túl hamar küldték vissza játszani, bukhatja karrierjét a Diósgyőr jégkorongozója 

Bár több csapat több játékosa is koronavírusos lett, előfordulhat, hogy a teszteket eltitkolják, és a 10 napos karantén után a sportolók visszatérnek a jégre, mintha mi sem történt volna. A jégkorong bajnokságnak ugyanis mennie kell, a protokoll viszont olyan szigorú, hogy sok csapat működését lehetlenné tenné.

 

Támogatási kampány

 

Furcsa helyzet állt elő a profi jégkorongcsapatok háza táján. The show must go on – tartja a mondás, és ezt követik is a csapatok. Nem véletlenül. Amíg vannak meccsek, addig van pénz, így mind a szponzoroknak, mind a játékosoknak az az érdekük, hogy ne maradjanak el a játékok.

Az Átlátszó birtokába került információk szerint ennek egyik áldozata a Diósgyőr finn légiósa, Mikko Pukka, akit pozitív teszt utáni karantént követően azonnal visszaküldtek játszani, és csak rá egy hétre végezték el a kötelező orvosi vizsgálatokat.

Az eredmény egy MRI által diagnosztizált szívizomgyulladás, ami minimum 3 hónapos kihagyást, de a profi játékkarrier végét is jelentheti.

Információink szerint a játékost arról tájékoztatták, hogy fel akarják mondani a szerződését, mert nem tud a szezonban játszani. A történetről szerettük volna megkérdezni a csapatot is, de megkeresésünkre nem reagáltak.

Nem egyeznek a számok

Hogy pontosan érthető legyen a helyzet, mi a helyzet ma a jégkorongban, fontos tudni, hogy ma úgy léphet valaki pályára, ha megvan a sportorvosi engedélye. Ezt félévente hosszabbítják meg. Ha valaki igazoltan Covid-19 fertőzött lesz, annak visszavonják az engedélyét és 6 hét múlva kaphatja vissza (ezt október 29-én megváltoztatták, a teljes protokoll itt olvasható – a szerk.) Ez mind a játékosok, mind a csapatok számára megterhelő, hiszen van, aki képtelen annyi embert kiállítani egy meccsre, mint amennyit kellene, ezért elmaradnak a mérkőzések.

A korábbi 17+2 létszám helyett mostanra elég lett a 13+1 fő a pályára lépéshez az Erste Ligában. Ám nem ez az igazi gond. A csapatoknak hivatalosan jelenteniük kellene az Országos Sportegészségügyi Intézetnek (OSEI) a megbetegedettek számát, akik döntenek a továbbiakról.

Mivel október végéig az Intézet 827 Covid pozitív profi sportolót vett  nyilvántartásba, ha azt akarják a csapatok, hogy a bajnokságok ne szünjenek meg, lépniük kell. Ám a felelősség a csapaté, az utolsó szó pedig a csapatorvosé.

Amit jól mutat, hogy összesen 39 jégkorongozót jelentettek le a klubok augusztus óta (OSEI adat), ami a sajtóban megjelent és a nekünk nyilatkozott számokkal sem egyezik meg (az 50 fő). A sajtóban megjelent információk alapján az UTE csapatában 9 fertőzött volt, a Fehérvárnál egyet jelentettek, a Fradi esetében két konkrét játékos betegségéről számoltak be.

Jó esetben a sportolókat folyamatosan tesztelik, és minden pozitív esetet jelentenek az OSEI és a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) felé, rossz esetben a teszt eltitkolva marad, és a 10 napos karantén után a sportoló visszatér a jégre, mintha mi sem történt volna.

Pedig az OSEI tájékoztatása szerint hivatalosan “felnőtt sportolók esetében minden PCR igazolt COVID-19 betegség esetén komplex kardiológiai vizsgálat indokolt: nyugalmi EKG, szívultrahang, laborvizsgálat és válogatott kerettag sportoló esetén szérum troponin szint meghatározás. A kivizsgálást a pihenőidő és a hatósági karantén lejártát követően 1-3 héttel javasolt elvégezni. Kóros eltérés vagy elhúzódó panaszok esetén kiegészítő vizsgálatok: koronária CT, szív MR, Holter vizsgálat válhatnak szükségessé. Bizonyos vizsgálatok elvégzése (szív ultrahang, terheléses EKG) a vizsgálatot végző orvos javaslata alapján negatív PCR lelet birtokában lehetségesek.”

Információink szerint több csapatban is az a belső szabály, hogy a 10 napos, nem hivatalos karantén után, teszt nélkül térnek vissza a játékosok a pályára. Megkerestünk ezért több csapatot is, hogy megtudjuk, mi a protokolljuk a helyzetre.

Követik a protokollt

A DEAC minden játékost tesztelt a bajnokság elején, azt követően pedig az az országos járványügyi protokoll szerint járnak el. Eddig két játékos bizonyult pozitívnak, és egynek vonták vissza a sportovosi engedélyét, mert korábban erre még nem volt szükség.

“A meggyógyult játékosok a debreceni sportdiagnosztikai központban részletes szűrővizsgálaton vesznek részt (az általános sportorvosi vizsgálaton túl szívultrahang, terheléses EKG, koordinációs képességek újbóli felmérése stb.). Edzéseken a játékos terhelése fokozatos, bármilyen panasz esetén újbóli kivizsgálás történik” – írta a DEAC részéről Lóczi Lászlóné Kovács Marianna megkeresésünkre.

A Dunaújvárosi Acélbikáknál a tájékoztatás szerint 7 megbetegedés után, augusztus 31-én kényszerszünetet rendeltek el az összes korosztály részére, szeptember elsején pedig 9 főt szűrtek le, akik közül 8 pozitív eredményt hozott.

Végül összesen 60 tesztet végeztek el, ebből 48 bizonyult pozitívnak. Két hét elteltével kontroll tesztet végeztek, amelynek során 40 tesztből 20 bizonyult pozitívnak.

„Időközben változott az illetékes hivatal ajánlása a tesztelési gyakorlattal kapcsolatban, azóta nem végeztünk el egyetlen egy tesztet sem. Természetesen minden alkalommal betartottuk a járványügyi szabályokat, aki a két hét karantén után pozitív mintát produkált, az újabb 10 napot töltött otthon önkéntes karanténban. Az edzéseket 2020. szeptember  24-én kezdtük el, folyamatos terhelést adva a sportolóinknak. Mindeközben folyamatosan informáltam a Magyar Jégkorong Szövetség versenybíróságát a pandémiás helyzetünkről, akik így az első „éles” mérkőzésünket 2020. október 9-re írták ki” – írta Azari Zsolt vezető megkeresésünkre.

Több más sportegyesületettől is szerettük volna megtudni, hány tesztet végeztek, hány sportolójuk betegedett meg, de megkeresésünkre nem reagáltak.

Akarták a bajnokságot

Kérdéseinkkel megkerestük a Magyar Jégkorong Szövetséget is, azt tudakolva, tisztában vannak-e azzal, hogy a csapatok nem minden esetben jelentik le a korona vírus fertőzött játékosokat. Tájékoztatásuk szerint az igazolt eseteket le kell jelenteni az OSEI felé, viszont az MJSZ nem rendelkezik adatvédelmi okokból az érintettek egészségügyi adataival, azokról csak az adott klubnak és sportolónak van információja.

“Mindemellett a hatályos szabályozás értelmében ha valaki kontaktszemély – vagy a leghalványabb gyanú felmerül, hogy esetlegesen érintett is –, akkor őt a PCR teszttől függetlenül el kell különíteni” – írták válaszukban.

Hogy ez mennyire történik meg, az kikövetkeztethető abból, hány meccs maradt, illetve nem maradt el a szezon kezdete óta. Ezt megerősítette az MJSZ is, akik szerint „a csapatok egyöntetű akarata volt, hogy dinamikus tervezéssel és gyakori újratervezéssel akár, de induljon el a bajnokság. Erre készültek, edzettek, emellett a szurkolók és a szponzorok érdeke is ez. Mindez természetesen kizárólag az óvintézkedések betartása mellett lehetséges.”

 

Zimre Zsuzsa

A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42