“Megfelelő minőségben tudjuk biztosítani az oktatást” – ezt mondta tavaly októberben a mártélyi képviselőknek a választás előtt az akkori tankerületvezető, aki a választás után már a bezárásról döntött. Az önkormányzat pert indított, mert szerintük több törvényt is megsértett a tankerület.
Támogatási kampány
“Számunkra mindig az egyik legfontosabb a beiskolázás tekintetében, hogy a stabil tanulói létszámok biztosítottak legyenek. Mindig 20 fő körüli létszámmal indítottuk a tanévet. Egy pár évvel ezelőtt voltak még fenntartások, hogy ez a négy osztály egyben hogyan fog működni, de én úgy gondolom, hogy azok a kolléganők, akik Mártélyon ellátják a gyerekeket, garanciát jelentenek arra, hogy megfelelő minőségben tudjuk biztosítani az oktatást”.
Az idézet Mártély Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2019. október 10-i jegyzőkönyvéből származik, és nem más, mint Balázs József, a hódmezővásárhelyi tankerület akkori vezetője mondta. Az a Balázs József – aki a makói vasalódeszkás tanár megalázásáról lett híres -, akinek a felterjesztésére nem sokkal később a tankerület az iskola bezárása mellett dönt – létszámgondokra hivatkozva.
A mártélyi iskola gyors bezárásáról többször írtunk. Közadatigénylést is beadtunk, ebből kiderült, az első évfolyamra a szülők döntése alapján beíratott tanulók száma a 2015 és 2019 közötti beiratkozási időszakokban a 2 és 8 fő között változott, holott az adott időszakban a születések számának figyelembe vételével a KSH-adatok szerint a településen élő, a helyi és városi óvodai nevelésben részt vett, tanköteles korúvá vált gyermekek száma a 10 és 16 fő között mozgott. A tankerület szerint ezek az adatok “egyértelművé teszik, hogy a helyben biztosított feltételek ellenére a szülők többsége a szomszédos települések iskoláit preferálja.”
Vagyis ugyanaz a tankerület, amely 2019. október 10-én még úgy látta, “azok a kolléganők, akik Mártélyon ellátják a gyerekeket, garanciát jelentenek arra, hogy megfelelő minőségben tudjuk biztosítani az oktatást”, az Átlátszónak már azt írta, hogy
“az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Tagintézmény további fenntartása ellehetetlenült, szakmai szempontból nem megalapozott, további működtetése a gyermekek érdekeit sem szolgálja.”
A két kijelentés teljesen ellentétes, mindkettő a tankerülettől származik. A polgármesternek pedig azt írták, “kapacitáskihasználatlanság és oktatás minőségi okok miatt” kell a kisiskolát bezárni.
Pert indít az önkormányzat
A két kijelentés között az önkormányzati választáson a mártélyiak leváltották az addig regnáló, függetlenként induló Borsos Józsefet, a Fidesz akkori mártélyi elnökét. Putz Anitát 60,5 százalékkal választották meg, a kormánymédia azóta az iskolával és fejlesztések hiányával is támadja.
Az iskolát a 2021-es tanévtől átvette volna a Szeged-Csanádi Egyháza, erről Kiss-Rigó László püskök májusban szándéknyilatkozatot is kiadott. Ezért sem hagyta az önkormányzat veszni az ügyet. Pert indítottak. Az Átlátszó érdeklődésére az önkormányzat azt közölte, szerintük a fenntartó több ponton is törvénysértően járt el.
“Nem kérte ki sem az intézmény alkalmazotti közösségének, sem a szülői szervezetnek az álláspontját. A vagyonkezelésében lévő ingatlan tulajdonos önkormányzat a Mártély Községi Önkormányzat, amelynek a véleményét a fenntartó kikérte, azonban a tagintézmény megszüntetése vonatkozásában nemleges választ kapott. A mártélyi szülők, törvényes képviselők többszöri ígéretet kaptak arra vonatkozóan, hogy a településen biztosítják gyermekeik számára az alapfokú oktatást, sőt, az oktatás bővítésére vonatkozó egyeztetések is történtek” – mondta Putz Anita.
Azt is hangsúlyozta, a község ingyen telek pályázatot hirdetett, 13-at kiosztottak, szerintük – “5 százalékos népességgyarapodás előrevetíthető”. A polgármester azt is mondta, a családok az iskola miatt is döntöttek Mártély mellett. Úgy folytatta,
“a településen jelenleg 69 fő általános iskolás korú és 41 fő óvodáskorú gyermek él, amely a fenti jogszabályhely által meghatározott 8 főt többszörösen meghaladja.”
Abban bíznak, a bíróság kimondja, a tankerület jogellenesen döntött a gyors iskolabezárásról.
A tárnokiaknak az érdi ipari park közvetlen közelsége mellett szeptemberben azzal is szembesülniük kellett, hogy a sóskúti elektrolitgyár és veszélyes...
Újabb gyanús, áron aluli telekügylet zajlik Kaposváron: most egy Fidesz-közeli vállalkozás jutott értékes, közművesített ipari ingatlanhoz. A fideszes polgármester szerint...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.