
Jaj a legyőzötteknek: a korábbinál is alárendeltebb szerepre kényszerítik a kaposvári ellenzéket
A vártnál szerényebb győzelem után úgy tűnik, Szita Károly polgármester, s ami nagyjából egyet jelent vele, a kaposvári Fidesz az...
A közéleti ügyek, főképp a dél-alföldi Lázár János vs Márki-Zay Péter örökrangadó állása, továbbá a vasi Fidesz bénázásai érdekelték a leginkább vidéki híreink olvasóit – ami persze a két választással is nehezített 2019-ben nem is olyan meglepő. A legolvasottabb cikkek listájára befért egy környezetvédelmi-állatvédelmi ügy: a szolnoki fecskemészárlásé is, valamint vicces tudósításunk egy egyházzenei koncerten örjöngő székesfehérvári ortodox pópáról.
Már tavaly észleltük, de a 2019-es számok csak megerősítettek minket: Országszerte blogunk rugalmasan pótolja a NER által beszántott vidéki sajtót, olvasóink megszerették a Budapesten túli információkat.
Tudósítóink rajta voltak két választási kampányon, az őszi önkormányzati voksolás után remek elemzésekkel tették érthetővé, minek köszönhetően jött össze az ellenzéki áttörés az egyik helyen, míg máshol miért maradhatott el a siker. Továbbra is kiemelten kezeltük a zöld ügyeket, legyen szó botrányos beruházásról vagy éppen az alternatív, fenntartható életmódra váltók bemutatásáról. Újdonságként – a rohonci mészárlás felidézésével – megjelent az Átlátszóban a történelmi tényfeltárás, miközben igyekeztünk visszatérni a klasszikus zsurnálműfajokhoz, a riporthoz és az interjúhoz is. Természetesen nem hanyagoltuk el az Átlátszó eredeti témáját, a tágan értelmezett korrupció bemutatását, legyen szó közpénzégetésről vagy hatalmi erőfölénnyel visszaélésről.
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
A vártnál szerényebb győzelem után úgy tűnik, Szita Károly polgármester, s ami nagyjából egyet jelent vele, a kaposvári Fidesz az...
Eddig engedély nélkül működött az a Lupa-tó melletti parkoló, mely megfelelő vízzáró réteg híján évekig veszélyeztette az alatta elterülő ivóvízbázist....
A balhés Érdi Sport Kft. ügyvezetője semmibe veszi az közpénzügyi átláthatóság alapelveit, ami pedig az ellenzéki nagykoalíció választási programjának kiemelt...
Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a szentendrei önkormányzat és a CYEB Energiakereskedő Kft. közötti ingatlanügylet, azaz a népszerű Postás...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.