visegrád

Feketeöves NER-lovagok sürgölődnek Visegrádon, a kormány milliárdokat tol a Duna-kanyarba

Sokan jelentek meg azon a lakossági fórumon, melyen Visegrád rendezési tervének módosítása és egy új Helyi Építési Szabályzat véleményezése volt a téma. A Tiborcz Istvánhoz és további NER-lovagokhoz köthető, milliárdos nagyberuházások városképre gyakorolt hatásáról azonban kevés szó esett, a jelenlévők inkább az építési szabályzat őket érintő korlátozásait kifogásolták. Nekik ugyanis még a napelemeiket is leszedeti az önkormányzat.

Támogató buli


Átlátszó támogató buli – adj 1 százalékot a független sajtónak!

Országos műemlék- és tájképvédelmi rendeletek szabályozzák, milyen változtatások engedélyezhetők Visegrád épített környezetében – hangsúlyozta bevezetőjében a város főépítésze az április 1-jei lakossági fórumon. A felütés már jelezte, hogy lehetnek konfliktusok a városháza és a lakosok közt az építési szabályzat megkötési miatt. Aztán kiderült: valóban vannak ellentétek.

Az elsőként felszólaló Abonyi Géza, aki 2012-ig volt a város polgármestere, egyenesen a tervezet visszavonására szólította fel a városházát. Szerinte az új Építési Szabályzat elfogadása után „egy szöget sem lehet majd beverni” az önkormányzat engedélye nélkül. De nemcsak ő, mások is panaszkodtak a túl szigorú előírások miatt.

A fórumon több olyan lakos felszólalt, aki perben áll a városházával az ingatlanján lévő napelemek lebontása miatt. Az önkormányzat ugyanis, a településkép védelmére és a kötelező bejelentés elmulasztására hivatkozva 15 tulajdonost kötelezett arra, hogy szerelje le a házáról a napelemeket.

A fórumon azt is többen panaszolták, hogy míg a „kisemberek” építkezéseit a műemlék- és tájképvédelemre hivatkozva korlátozzák vagy büntetik, addig a nagyberuházók sitthalmokkal, konténerekkel csúfíthatják el a várost. „Üres épületek”, „félbehagyott építkezések” jellemzik Visegrádot, háborgott több felszólaló.

Az elhangzott bírálatokat némiképp árnyalja, hogy az önkormányzat minden, a város egészét érintő változtatásról kikérte korábban a helyiek véleményét. Tartottak közmeghallgatást többek közt a napelemek elhelyezéséről, a lakosokat anyagilag érintő önkormányzati döntésekről, iskolafelújításról, és számos más kérdésről is.

A Félegyházi András polgármester vezette testület valóban rendkívül elkötelezett amellett, hogy a Visegrád tájképi és műemléki védelmét biztosítsa. Mikesy Tamás képviselő egy korábbi fórumon így fogalmazott: „közös kalandra” hívják a lakosságot, hogy a város vezetésével együtt megőrizhessék Visegrád vonzó műemléki jellegét. Az önkormányzat ugyanis nem akar a helyiektől ingatlanadót szedni, de az idegenforgalmi adó növeléséhez és a turisták idecsábításához meg kell őrizni a város történelmi arculatát. Úgy tűnik azonban, nem sikerült mindenkit megnyerni a közös kalandra.

NER-lovagok rajtra készen

Míg a lakosok egy része perben vagy haragban áll a városházával, a kormánytól jelentős támogatást kapott a város mind az értékmegőrzés, mind a város megújítása tekintetében.

2017-ben maga Orbán Viktor javasolta Félegyházi András (független) polgármesternek, hogy nyújtson be részletes városfejlesztési tervet. Így készült el a Virágzó Visegrád program, melyben a az önkormányzat jól kidolgozott koncepciót tett le a kormány asztalára. Ebben a korábbi évtizedek félbemaradt vagy el sem kezdett elképzeléseit egészítették ki újakkal.

A tervezetben nemcsak turisztikai beruházások, hanem a helyi lakosság életét pozitívan befolyásoló ötletek is szerepelnek egy Duna-parti strand létrehozásától kezdve az infrastrukturális fejlesztésekig; többek közt egy települési napelempark létrehozását is kérik. A programcsomagot ugyan még nem fogadta el a kormányzat, de a város reménykedhet a kedvező elbírálásban.

Annál is inkább, mert néhány eleme szerepel a Dunakanyart kiemelt turisztikai fejlesztési területté tevő kormányrendeletben, mely 6,6 milliárdot szán a visegrádi fejlesztésekre. Így sor kerülhet Lepence strandfürdő régóta vágyott újjáépítésére és számos más beruházásra.

Az építkezések köszönhetően – persze ha valóban befejeződnek, és nem maradnak sitthalmok és üres épületek a városban – szépülni fog a város, amivel mindenki jól jár, ígéri a polgármester. A visegrádi turisztikai fejlesztések legnagyobb nyertesei azonban kétségtelenül a kormány által kegyelt beruházók és építtetők lesznek.

A félbemaradt épületek egyike az a Hilton hotel, mely hosszú évek óta csúfítja Visegrád fölött a tájat. A Löffler bánya területén félbehagyott szállodát a Tiborcz Istvánhoz köthető Hotel VSGRD Kft. szerezte meg tavaly. 2018 tavaszán a város megállapodást kötött a céggel szállodaépület folytatására.

A Hotel VSGRD részéről a szerződést Malik Zoltán írta alá; ő a Longoria Holding Zrt.-nek és a Tiborcz István tulajdonában álló BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt.-nek is az ügyvezetője, de igazgatótanácsi tag a Mészáros Lőrinc és Tiborcz István közös érdekeltségébe tartozó Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt.-ben is.

A várossal kötött szerződés szerint a beruházó vállalja, hogy „a város tájképi környezetét nagymértékben romboló betonszerkezetből” egy luxusszállodát épít, emellett kötelezettséget vállal a növényzet pótlására, valamint a földbe süllyesztett parkoló tetején egy közpark létrehozására és üzemeltetésére.

Lepence strandfürdőjének sokak által várt újjáépítését is a kormányzati támogatás hozta elérhető közelségbe. A fürdő gazdaságos működtetésének tanulmánytervét már 2017-ben elkészítette a város, de csak a 2 milliárdos állami támogatás tette vonzóvá annak megvalósítását. Mégpedig Szepesi Richárd szállodaipari befektető számára, aki a Kisfaludy Programnak köszönhetően a Balaton-parton is állami támogatások segítségével húzott fel számos hotelt.

A „szállodakirálynak” is nevezett Szepesi vásárolta meg a fürdő területét, a termálkutak azonban a város tulajdonában vannak, a felek közti együttműködésre ezért ez esetben is szükség lesz. Az építtető és a város egyébként már sok mindenről megegyezhetett, az elfogadás előtt álló visegrádi HÉSZ Szabályozási Tervlapján ugyanis az épületről és környezetéről meglehetősen pontos adatok olvashatók le.

Bodnár Zsuzsa

Fotó: visegrad.hu

Megosztás