Egyéb

Kötöttfogású Kodály Központ? Csúnya helyreigazítási ügybe keveredett a Szabad Pécs

Súlyosan valótlan tartalmú állítások miatt kellett helyreigazítást közölnie a pécsi orgánumnak. Szerencsére haladéktalanul, és teljes mértékben eleget tettek a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. felszólításának, így van rá esély, hogy az ügynek nem lesznek további anyagi és jogi következményei. A magunk részéről azzal tudunk leginkább hozzájárulni a kellemetlen ügy rendezéséhez, hogy közöljük az Örökségkezelő legfontosabb észrevételeit.

Az ügy előzménye, hogy február 16-án rövid cikk jelent meg a Szabad Pécsen: egy Cserminátor (sic!) nevű szerző a Fidesz alelnökére, Németh Szilárdra hivatkozva azt írta, hogy birkózóközpont lesz a város egyik büszkeségének számító Kodály Központból. A funkcióváltásra a szerző szerint azért fog sor kerülni, mert az újra súlyosan eladósodott, a fizetésképtelenség közelébe került város úgy kaphatott 3 milliárd forint átmeneti hitelt a központi költségvetésből, hogy a Pécs tulajdonában álló Központra jegyeztek be jelzálogot.

Az Örökségkezelő azonban nem szereti a viccet, könnyen lehet, hogy nem is érti.

A helyreigazítás egy budapesti ügyvédi irodától érkezett, alább az érdemi részleteket közöljük:

„Részletezve a fenti állításomat, előadom, hogy a hivatkozott cikkben megjelent „A magyar birkózás fellegvára lesz a Kodály Központ”. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Kodály Központ továbbra is ugyanazt a szerepet tölti be a magyar kulturális életben, mint eddig.

A kifogásolt cikk tartalmazza, hogy „A Kötöttfogású Kodály Központot szeptember elején avatja fel Schmitt Pál, a Nemzet Sportolója

Ezzel szemben a valóság az, hogy nem kerül sor semmiféle avatásra, a Kodály Központ továbbra is a művészet, a kultúra szolgálatában fog állni. A cikkben megjelenik továbbá, hogy „A hangversenyek visszakerülnek a POTE [Pécsi Orvostudományi Egyetem] aulájába.”, de valójában a Kodály Központ továbbra is hangversenyeknek ad majd otthont. A kifogásolt cikk leírja végül, hogy „a birkózás az egyik legsikeresebb sportágunk, jobb célra nem is lehetne használni a későbbiekben a házat.”, azonban a Kodály Központ nem lesz birkózóversenyek helyszíne.”

Az ügyvédi iroda közleménye ugyan nem tér ki rá, de a fentiekből nyilvánvaló, hogy az inkriminált cikknek az az állítása, miszerint a (Kötöttfogású) Kodály Központ funkcióját átvevő orvosegyetemi aulát az önkormányzat közadakozásból festetné ki, szintén nem fedi a valóságot.

A valóság ezzel szemben az, hogy Pécsnek az adósságkonszolidáció után három évvel megint 10 milliárd forint felé járó adósságállománya van; aztán itt van a Zsolnay gyár megszerzésére tett kísérletek miatti skandalum, vagy a használt Volvo-buszok megvásárlását körüllengő több száz milliós korrupciógyanú, amely ügyben a holland ügyészség is nyomoz; vagy a Pécsi Vízmű hebehurgya einstandolására kifizetett 3 milliárd forint – botrány botrány hátán.

Ehhez képest a város egyik cége egy szatíra, egy nyilvánvaló vicc miatt riasztja a pesti ügyvédeket, hogy helyreigazítást követeljen. Lehet, hogy előbb meg kellett volna kérdezni Hoffmann Rózsát?

Becker András

 

Megosztás