Beárazta Miskolc két választókörzete egyikének elvesztését a Fidesz. Mással aligha indokolható, hogy a szélesebb közvéleményben alig ismert, Csurka-rajongó önkormányzati képviselőt indít a nagyobbik kormánypárt. Pedig az ellenzéki választók hagyományosan szétszavaznak: erős a helyi baloldal, de legalább annyira a Jobbik is.
Ez egy nehéz körzet, mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, aki a minap bemutatta Hubay Györgyöt, a miskolci 2. körzet fideszes képviselőjelöltjét. A Fidesz politikusa nem a levegőbe beszélt, hiszen a 2014-es választáskor vidéken mindössze két egyéni körzetben nem tudott nyerni a Fidesz, és az egyik éppen ez volt. A fideszes Sebestyén László éppen csak lecsúszott a befutó helyről, de esélyes volt a Jobbik is.
Talán éppen azoknak a szavazatai hiányoztak Sebestyén győzelméhez, akiket elbizonytalanított, hogy néhány nappal a választások előtt az MSZP előásta Sebestyén MSZMP-s tagkönyvét. A 64 éves Hubay élete pedig, ahogy mondani szokták, kész regény, csak éppen a könyv töredékesen olvasható. Az önkormányzati politikus életrajzát hiába keressük a miskolci önkormányzat oldalán. Aki pedig végül ráfanyalodik a vagyonnyilatkozatára, az is csak annyi érdemlegeset tud kihámozni belőle, hogy egyetlen helyről származik jövedelme, és az a miskolci önkormányzat cégeit működtető Miskolc Holding.
A Hubayt bemutató sajtótájékoztatón a sokakat izgató életrajzáról csak annyi derült ki, hogy fiatal korában versenyszerűen sportolt, aztán vendéglátózott, a 90-es évek elején MIÉP-es volt – „máig büszke vagyok erre és Csurka Istvánra”, mondta a sajtájon -, szerzett valamilyen sportszervező képzettséget, sportrendezvényeket szervezett, és hipp-hopp, el is telt egy bő fél évszázad.
A négy évvel ezelőtt a Fidesz színeiben feltűnő Hubayról senki nem sejtette, hogy végül országgyűlési képviselőjelölt lesz, az önkormányzati körzeténél vagy tízszer több lakosú választókörzetben. Hiszen nála iskolázottabb, jobb fellépésű, rátermettebb, komolyabb egzisztenciával rendelkező emberek is vannak a pártban.
De úgy tűnik, a 2. választókerület elnöke, a város polgármestere, Kriza Ákos 19-re kért egy lapot, aminek az eredménye az ő további pályafutására is komoly hatással lesz. Orbán még egy bukást ebben a körzetben nehezen fog tolerálni, legalábbis ettől aggodalmaskodnak fideszes források is. A kiszivárgó hírek szerint Hubay jelölése az ő köreikben is meglepetést okozott, sőt ellenkezést váltott ki, de aztán Kriza Ákos végigverte a döntését.
Mivel a körzetben, és persze Miskolcon is rengeteg az idős ember, Hubay lett a Salkaházi-programnak nevezett, időseket támogató, szórakoztató projekt gazdája, amire nagyon sokat költ az önkormányzat. Másik projektje a városlakók, és persze főleg szintén az idősek biztonságával kapcsolatos giga-költségvetésű program, amit ő jegyez. Ez filléres biztonsági ajtóláncok osztogatásával kezdődött, és mára már vannak városi serifek, Kriza-hajdúknak nevezett városi rendészek, és több száz, már működő, és még több, a jövőben telepítendő biztonsági kamera.
A választókörzet esetleges fejlesztéséről, az irányokról viszont a szokásos lózungokon kívül nem sok derült ki, hacsak az nem, hogy – ahogy egy nyilatkozatban maga a jelölt sem cáfolt -, segítette a fiát, hogy a körzetében kapjon engedélyt egy városképileg teljesen lehetetlen helyen lévő fagylaltos bódé felhúzására.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!