Egy Pécshez közeli zsákfalu, Martonfa polgármesterét, Bosnyák Andrást indítja a tavaszi országgyűlési választáson a Baranya megyei 3-as választókerületben az LMP és az Új Kezdet választási koalíciója. Mint a Szabad Pécs megtudta, Bosnyák korábban a Jobbik tagja volt.
Martonfa akkor lett országosan ismert, amikor 2015 nyarán, a menekültválság alatti kapkodásban felmerült, hogy ideiglenes befogadó állomást létesítene ott a kormány.
A tervből nem lett végül semmi, de az ügy hónapokig témát adott a sajtónak, mert a helyiek és a környéken élők egy része valósággal rettegett attól, hogy a közelükben nyitják majd meg a tábort. Több ellenzéki párt is folyamatosan jelen volt akkor a faluban, hogy biztosítsák a helyieket a támogatásukról.
A Jobbik éles hangú közleményben ítélte el a tábor tervét, és mintegy a lakossági tiltakozás élére állt: „A lakosság egyhangú szavazatával támogatta a polgármester és a Jobbik kezdeményezését, mely szerint a tervezett menekülttábor a felcsúti Pancho Arénában valósuljon meg.”- írta a Hegedűs Lórántné által jegyzett augusztus 3-i kommüniké.
Az viszont nem derült ki a korabeli közleményekből, hogy Martonfa polgármestere maga is a Jobbik tagja.
Bosnyák András kérdésünkre elmondta, hogy valóban tagja volt a pártnak, de az önkormányzati választáson függetlenként indult, és polgármesterként is független maradt. Azt mondja, a Jobbikból már korábban kilépett, és csak jóval később találkozott a Gémesi György által vezetett Új Kezdettel (UK). Szimpatikus volt számára az, amit képviselnek, ezért vállalta el a baranyai országgyűlési képviselő-jelöltséget. És azért, amit a szomszédos baranyai választókerületben induló, szintén UK-s jelölt Hohn Krisztina, Mánfa polgármestere mondott, hogy végre valóban legyen képviselete a a kistelepüléseknek is az Országgyűlésben.
Szerinte nemcsak a Martonfához hasonló kis, néhány száz fős településeken, hanem a Pécshez hasonló nagyvárosokban is az lenne az ideális, ha nem a pártok színeiben, hanem függetlenként indulnának a képviselők és a polgármesterek az önkormányzati választáson.
Rajtuk kívül két régi baranyai LMP-s indul az LMP-UK közös jelöltjeként jövő tavasszal a megyében: Pécs 1. számú választókerületében a pécsi városházi képviselő Keresztes László Lóránt, és a baranyai 4-es választókerületben induló Angyal Károly.
A jelölteket bemutató Szél Bernadett pécsi sajtótájékoztatóján beszélt arról is, hogy „az LMP élen járt azokban az ügyekben, amelyekről a választópolgárok egyértelmű képet kaphatnak a politikai hitelesség tekintetében”. Közölte: az LMP és az Új Kezdet mindenkit megelőzően döntött országos listájáról, az értékalapú együttműködésről, közös választási programról, a helyi képviselőjelöltek bemutatásáról.
Az LMP miniszterelnök-jelöltje sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy 2018-as választási győzelmük esetén visszaállítják a valódi önkormányzatiságot, véget vetnek a hűbérúri rendszernek és a mindent átfonó korrupciónak.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!