Az aranycsináló és az alezredesek: áfacsalás a nemesfémpiacon

aranyekszerek_beolvasztas_elott

 

A 2000-es évek elején még a törökök uralták a magyar aranykereskedelmi piacot, de aztán valami megváltozott, és 2006-07-ben teljesen kiszorultak Magyarországról – ebben a VPOP aktívan közreműködött. A törököket a grúzok váltották, de ők is hagyták élni a hozzájuk képest más ligában játszó magyar kereskedőket. A kemény alvilággal mindig szoros közelségben működő nemesfém-kereskedelemben ekkor még paradox módon meghatározó volt a bizalmi elv: a megállapodásokat szóban kötötték, és gyakori volt a halasztott fizetés. Néhány évvel ezelőtt azonban a grúzoknak is menni kellett – ezzel együtt olyan szereplők jelentek meg a piacon, akikkel bizalmi alapon már nagyon kockázatos volt üzletelni. Velük érkezett az NNI egyik aktív állományú főtisztje, nem sokkal később egy másik – nyugalmazott – NNI alezredes. Ők viszont már nem az adásvételen elérhető haszonra, hanem az áfacsalással szerzett extarprofitra hajtottak, átrajzolva ezzel a piac működését.

 

1xckok

 

Különös bűncselekmény történt 2010. október 25-én reggel egy Győr közeli kertvárosi ingatlanban: a Za-Ci nevű zálogház kirablóit rabolták ki fegyveres támadók. A zálogházba két héttel korábban törtek be ismeretlenek, és onnét a hivatalos nyilatkozatok szerint 100 millió forint értékű arany ékszert vittek el. A városban sokan kétkedve fogadták a betörés hírét, a szóbeszéd szerint önbetörés történt.

A rendőrség évekig nyomozott az ügyben, sokakat kihallgattak, és bár végül a nyomozók azonosították is az elkövetőket, de bizonyítani nem tudtak semmit, így eredmény nélkül zárták le a nyomozást.

Az ügyet ismerő forrásaink szerint a Za-Ci-ból valójában nagyjából 300 millió forint értékű arany ékszert vittek el a betörők, és azt teljes egészében H. Dávidnak, egy budapesti orgazdának értékesítették. H. nem akarta egyben átvenni a teljes készletet, ehhez nem is volt elég tőkéje, ezért két-három naponta egy  testőrével megjelent az egyik betörő győrszentiváni házában.

A „felvásárló”, aki profi becsüs volt, ott helyben bevizsgálta az árut, a magával hozott mini öntőgépben rögtön be is olvasztotta, fizetett, és távoztak.

H. egyébként legálisan is kereskedett arannyal, résztulajdonos volt egy Budapesten működő nemesfém-kereskedelemmel foglalkozó kft-ben. Az áru nagy része már H-ék pesti irodájában volt, valamiféle bizalom is kialakult a felek között, amikor H. felvetette, hogy a maradék aranyat egy tételben vinné el, unja a szaladgálást Pestről Győrbe – ebben is maradtak.

A megbeszélt időpontban, azon az októberi reggelen azonban nem H., hanem a testőr csöngetett, ezúttal egy ismeretlennel jött. A háziak gyanútlanul beengedték őket – a vendégek viszont köszönés helyett pisztolyt fogtak a zálogházi betörőkre, és követelték a zacis arany megmaradt részét; nyomatékul a testőrrel érkező ismeretlen olyan erővel ütött a pisztoly markolatával az egyik betörő arcába, hogy annak eltört az arccsontja.

A háziaknak esélye sem volt – a testőrről alvilági körökben köztudott volt, hogy szemrebbenés nélkül agyonlő bárkit -, átadták a zálogházi zsákmány maradékát.

A történet azonban itt nem ért véget: a kifosztott győrszentiváni rablók néhány nap múlva egy elhagyott helyre csalták és finoman szólva számon kérték H. egyik üzlettársát, aki történetesen mit sem tudott a rablók kirablásáról. Sőt azt sem tudta, hogy az áru, amit H. kétnaponta behoz az irodába, ennyire forró, egy pár hetes rablásból származik, bár azt azért sejtette, hogy mese H. magyarázata a heti 50-60 milliónyi felvásárolt aranyról, miszerint az egy romániai cigány vajdától származik.

Az üzlettárs nagy nehezen kimagyarázta magát, a győriek elengedték, H. pedig hosszabb időre eltűnt a városból – ugyanakkor a szakmabeliek számára nyilvánvaló lett, hogy a győri rablásból származó arannyal H. a saját üzlettársait is becsapta, hiszen nyilvánvalóan jóval olcsóbban vette a betörésből származó aranyat, mint amennyibe az legálisan került volna.

H. körül egy időre elfogyott a levegő, de egy-két év alatt elfelejtődött a győri ügy, a szakmabeliek többsége újra hajlandó volt partnerként kezelni.

A magyarországi törtarany-felvásárlók legjobb korszakának alkonya ez az időszak, de még dübörög a biznisz: a válság miatt tömegesen adják el az emberek a korábban összevásárolt arany ékszereiket, amit persze törtarany árban vesznek meg a kereskedők – ugyanezt az aranyat másnap már beolvasztva 10 százalék körüli felárral adják el az Ögussa nevű osztrák nemesfém-kereskedő cég bécsi irodájában.

Sokan sok pénzt kerestek ezekben az években, az üzlet annyira jól ment, hogy még uzsorára is megérte kölcsönt fölvenni: ha valaki 100 millió forintot pörgetett a bizniszben, havi 30-40 milliót is tudott keresni. Tisztán, merthogy a profit után persze semmilyen közterhet nem fizettek.

2010 tájékán már sok outsider is megjelent a nemesfém-bizniszben, az állami szabályozás nem nagyon állta útját az új szereplőknek: elég volt, ha a felvásárló cég félállásban alkalmazott egy vizsgázott becsüst, más követelményt nem kellett teljesíteni. A sok új szereplő megjelenése persze lefelé nyomta az árakat, csökkent a profitráta, egyre kevésbé érte meg a legegyszerűbb modellben kereskedni.

Forrásaink szerint épp ez vezetett a győri kettős rabláshoz is: H., aki hozzászokott, hogy bűncselekmény nélkül is lehet keresni havonta 8-10 millió forintot, a csökkenő haszonból nem tudta finanszírozni a korábban megszokott életvitelét; a látszatot viszont tartani kellett, kölcsönt vett föl olyan emberektől, akiknek nem lehet nem megadni a tartozást, így nem maradt más kiút, mint kirabolni a saját üzletfeleit.

Utóbb nyilvánvaló lett, hogy nem ez volt az egyetlen eset, ami felkavarta a bűnözőktől mindig csak egy lépés távolságban működő nemesfém-kereskedelmi szakmát. Ettől kezdve ugyanis rendszeressé váltak az addig alapvetően bizalmi elven működő szakmában a kisebb-nagyobb lehúzások.

De nemcsak H., más szereplők is kísérleteztek illegális megoldásokkal: volt, aki beszállt a kábítószer-kereskedelembe, az egyik legnagyobb kereskedőcég pedig egyszerű áfázásba kezdett.

A cég ezekben az években tonnaszám vásárolta fel a törtaranyat a napi tőzsdeár 90 százalékáért, kivitte Ausztriába, majd az áfát itthon visszaigényelte, és az ügyletet a magánszemélyek százainak nevére kiállított számlákkal támasztotta alá – végül a NAV 1 milliárd forintnyi áfát nem fizetett ki a cégnek, noha a tulajdonos a NER egyik kegyence volt.

H-éknak nem a győrszentiványi erőszakos rablás volt az első kriminális ügye. 2010-ben jelent meg a piacon Jozef P., cseh aranykereskedő, akinek H-ék adtak el alacsony tisztaságú aranyat. Az üzlet egy ideig rendben ment is, de H. egy idő után elkezdte hígítani az eladott aranyat – bár a csehek összesen vagy 100 ezer eurót buktak H-ék trükközésén, a dolog ennyiben maradt, mivel a cseh hatóságok nyomozni kezdtek Jozef P-ék ügyleteiben, akik így szem előtt lévén, nem nagyon tehettek semmit.

Forrásaink szerint abban, hogy H. ilyen rizikós ügyeket is bevállalt, kulcsszerepet játszott közeli viszonya a Nemzeti Nyomozóiroda egyik főtisztjével, R. Sándor rendőr alezredessel.

R. nemcsak a hatóságokkal szemben biztosított erős védelmet H. és társai számára, de az alvilág prominensei felé is komoly üzenetet jelentett: R. alezredes nemegyszer jelent meg demonstratívan H. kísérőjeként olyan találkozókon, ahol az fajsúlyos bűnözőkkel tárgyalt; de arra is volt példa, hogy a beosztottaival biztosított egy-egy értékesebb szállítmányt.

R. alezredes közvetítésével bukkant fel aztán 2012 tavaszán a nemesfémmel üzletelő társaságban dr. F. László, nyugalmazott NNI-alezredes. A nemesfém-kereskedelem Szent Grálja az olcsó afrikai arany Európába juttatása, legalizálása, és az Unión belüli értékesítése – akinek ez sikerül, az néhány év alatt euróban is milliárdos lehet, érthető, hogy ezt hajszolja mindenki.

Dr. F-et H-ék úgy mutatták be a kiszemelt üzleti partnereknek, mint akinek nemcsak a kapcsolatrendszere, de a tudása is megvan ahhoz, hogy képes legyen megszervezni és irányítani egy ilyen bonyolult hálózatot. Dr. F. havi 6 ezer eurót kért az afrikai arany importjának és értékesítésének megszervezéséért, ezt a projektre összeállt „konzorcium” elfogadta.

A jogász végzettségű dr. F. néhány hónap múlva kész tervekkel állt elő: ezek szerint a társaság különleges jogállású céget alapít a Kanári-szigeteken, itt építik fel azt a műhelyt is, ahol feldolgozzák az Afrikából importált ún. bányászott aranyat, amit aztán majd az Unión belül áfamentesen lehet értékesíteni.

Az indulás költségét dr. F. nagyjából 100 millió forintra kalkulálta, ezt a résztvevők el is fogadták. H-nak éppen nincs annyi szabad forrása, amennyi az indulás költségének ráeső része, de azt ígéri, néhány héten belül megszerzi a pénzt. Így is történik – igaz, utóbb kiderül, az induló tőkét egy másik aranykereskedő cég lehúzásával teremti elő.

H. a maga területén az egyik legjobb szakember, így némi trükközéssel el tud adni egy strómanon keresztül olyan aranytömböt, amelyiknek a nagy része valójában ezüst. Ezt a bravúrt, vagyis úgy kiönteni egy aranytömböt, hogy annak a belsejében egy ezüsttömb van, a szakmában egyedül ő képes megcsinálni.

A módszerrel ráadásul lebukni sem nagyon lehet, mivel a vevő csak akkor értesül az átverésről, mikor az általa felvásárolt aranyat a nagykereskedő „újraönti”, és bevizsgálja – az összeöntött aranyból ugyanis már lehetetlen megállapítani, melyik tétel volt felütve ezüsttel. A konkrét esetben pontosan ez történt, a lehúzott magyar kereskedő csak a német nagykereskedőtől értesült, hogy az általa leadott áruban vagy 30 millió forinttal kevesebb arany van a számítottnál.

Bár a magyar felvásárlónak esélye sem volt bizonyítani az átverést, a szakmában mindenki tudta, hogy a trükkre csak H. képes.

A Tenerifére tervezett projekt, ha lassan is, de haladt: a Tesoro de Canarias nevű céget bejegyezték, gépeket vettek, ingatlant béreltek, viszont 2013 végére az induló tőke elfogyott. Az újabb költségek miatt H. megint kénytelen volt néhány kereskedőt lehúzni.

2014 nyarán egy csehországi, de magyar tulajdonú kereskedőcégtől, illetve egy jól ismert magyar kereskedőtől szereztek közel 200 ezer eurót. A magyarokat ekkora értékű platinával és palládiummal csalta ki Berlinbe H. török társa, ahol egy ismerős segítségével egy banális trükkel egyszerűen ellopták az árut.

Alig egy évvel később 140 ezer eurónyi ezüstgarnulátum tűnt el egy közvetítő strómannál útközben – igaz, ekkor már nagyban pörgött dr. F. igazi üzlete, az ezüsttel elkövetett áfacsalás: a kifosztott kereskedő évek óta rendszeresen adott hasonló értékű árut halasztott fizetéssel az alezredeseknek, nem volt tehát alaptalan a bizalma.

(folytatjuk)

Becker András

 

tetszett_a_cikk3