Max Gebhardt: A kínai Övezet és Út Program – Magyarország válaszúton

 

Az Atlantic Council jóvoltából megjelent legutóbbi írásomban Kína, illetve a Peking által indított Övezet és Út Program (Belt and Road Initiative, BRI) szempontjából vizsgáltam végig az európai infrastruktúra-fejlesztés kérdéseit. Ám Magyarország úgy gondolja, ő már meg is találta a választ minden kérdésre azzal kapcsolatban, Európának hogyan kellene viszonyulnia ezekhez a kínai tervekhez. A magyar kormány zöld utat adott a Budapest-Belgrád vasútvonal kínai pénzből való fejlesztésének, sőt odáig ment, hogy nagy hanggal ellenállt, amikor az EU tiltakozott a közbeszerzés és verseny nélkül a kínaiaknak odaítélt projekt ellen.

 

Atlatszo_800x600_1szKoszonet2017

 

Emellett Budapest csatlakozott a Kína által létrehozott Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bankhoz (Asian Infrastructure Investment Bank, AIIB) is. Ez különösen érdekes, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök korábban hevesen ellenezte, hogy Magyarország eladósodjon a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé, mivel az külföldi erőknek tette ki a magyar gazdaságot, és külföldi ellenőrzést jelentett felette.

Ám most hasonló típusú kapcsolat jöhet létre a kínai többség kontrollálta AIIB-vel. Mitől más az AIIB mint az IMF, és miért job kínai forrásból infrastruktúrát fejleszteni, mint EU vagy IMF pénzből?

Kilátás Budapestről

A Duna két partján elterülő Budapest már az ókori római időkben is a kelet kapujaként szolgált Európa számára. A „Közép-Kelet-Európa” illetve a legutóbbi „Keleti Nyitás” kifejezések is arra szolgálnak, hogy finoman jelezzék, Magyarország saját szerepét úgy fogja fel, hogy egyszerre tartozik az „öreg” Közép-Európához és Kelet-Európa és Ázsia új „vadnyugatához.”

Ezen szemlélet miatt olyan magabiztos a magyar kormány, amikor azt állítja, hogy sokkal jobban érti Ázsiát és Kínát, mint a nagy európai hatalmak. Ám Magyarország külpolitikáját a nagyhatalmak közötti konfliktusok esetén már nagyon rég ugyanez az egyensúlyozás határozza meg, történelme során ennek alapján állt hozzá  a legtöbb konfliktushoz.

Magyarországnak a 17. és 18. században az osztrák és az ottomán birodalom között kellett egyensúlyoznia. 1848-ban a regionális autonómiák, illetve a nagy európai birodalmak támogatói között kellett megtalálnia a középutat, míg a huszadik század első felében Oroszország és Németország között kellett egyensúlyoznia. Legutóbb pedig a hidegháborúban a Szovjetunió és a nyugati hatalmak között kellett megtalálnia a helyét.

Ha meg akarjuk tippelni, hogy Magyarország hogyan élne túl egy potenciális összeütközést az EU, Oroszország és Kína között, akkor érdemes George Friedmant idézni, aki a Budapest Brain Bar keretében tartott előadásában a következőképp nyilatkozott:

„Vajon Magyarország a háborúban a rossz oldalt fogja választani? Nos, eddig mindig sikerült neki.”

Én személy szerint nem látok a jövőbe, de egyetértek Friedmannal abban, hogy a magyar történelem nagyon szemléletesen festi le, a dolgok hogyan fordulhatnak rosszra.

Csapjunk a közepébe: mindennek a korrupció az alapja

Európa és Kína mindig is törvénnyel tiltotta a korrupciót, miközben nagyon másképp látják az emberek és a jog viszonyát. Kissé általánosítva azt mondhatjuk, hogy a kínaiak számára nagyobb szégyen lenne nem segíteni a barátaikon vagy családjukon, mint megszegni egy törvényt.

Épp ezért a politikai korrupciót és a család, illetve barátok pénzzel kitömését Kínában elfogadják egészen addig, amíg az nem lépi át a kormány által megszabott határokat – igaz, Xi elnök ezeket a határokat kicsit szigorúbbra szabta, egyúttal politikai ellenfeleit is elmozdította a hatalomból.

Európában is az volt a szokás a történelemben, hogy a rendszer támogatta a hatalommal rendelkező családokat és arisztokráciát, és biztosította, hogy „egyenlőbbek” maradhassanak másoknál, a rendszert és annak szabályait pedig úgy alakították ki, hogy azoknak kedvezzenek, akik addig is nyertesek voltak.

Sok tekintetben a nagy európai multicégek, amelyek közül számos ugyanezeknek a családoknak a tulajdonában van, átvették az arisztokrácia helyét, miközben fenntartották a rendszert, amely nekik kedvez.

Az óriási kínai állami vállalatok első ránézésre hasonlítanak a nagy európai cégekhez, ám történelmi távlatokból nézve ők nagyon új szereplők mind Kínában, mint a világgazdaságban, és nagyon erősen függnek az egyes iparági vezetők és a kormánytagok közötti személyes kapcsolatoktól.

Európában és Kínában is vannak súlyos korrupciós ügyek, ám azok alapjaikban különböznek egymástól. Európában a korrupció általában az iparág és a kormány közötti szoros kapcsolatról szól. Eközben Kínában a korrupciót tekinthetjük a kormányban és az üzleti életben tevékenykedő egyének hálózatai közötti összejátszásként.

Emiatt a kínai korrupció bizonyos szinten sokkal folyékonyabb és kevésbé állandó, míg az európai korrupció központjában a status quo és a stabilitás fenntartása áll.

Magyarországon a korrupció a kínaihoz hasonlít – a barátok és a család támogatása jellemző – épp ezért vonzalmat kelt a vezetésben a kínai rendszer iránt.

Oroszország egyesíti a két rendszert, mert fenntartja a nagy állami vállalatokat, míg az oligarchák inkább a kínai típusú, baráti alapú üzletelés hívei. Az olyan cégek, mint a Deutsche Bank, a BNP Paribas, a Volkswagen, az Airbus és sokan mások a maguk javára fordították a háború utáni európai rendszert, és a jelenlegi rendszer nélkül nem indultak volna virágzásnak. De lehet, hogy túl sem éltek volna.

Ez az európai rendszer a stabilitás érdekében megfojtja az innovációt, ám ha megnézzük Európa történelmét, láthatjuk, hogy ezt a stabilitást nagyon nehéz volt megteremteni.

Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban számtalan „unikornist”, azaz fiatal technológiai vállalatot találunk, amely értéke egymilliárd dollár felett van. Ám Közép-Kelet Európában nem találunk olyan „unikornisokat”, amelyek időközben ne adták volna el a többségi kontrollt egy külső befektetőnek.

Európában jelentős szerepe van a befektetői teret uraló nagy pénzintézeteknek, amelyeket az EU is támogat olyan lépésekkel, mint például az Európai Központi Bank kötvényvásárlásai, hogy ezzel pumpáljanak pénzt a gazdaságba. Ez ugyan nyereségesebbé teszi a cégeket, ám gátolja egy olyan erős kockázatitőke-szektor kialakulását, amelye hajlandó lenne csupán kisebbségi részesedésért cserébe startupokat támogatni.

Lehetséges startupokat indítani itt is, de ők nagyon hamar belefutnak abba, hogy tőkére van szükségük, és ha tovább akarnak növekedni, akkor el kell adniuk magukat.

A LogMeIn-t Budapesten alapították, de ma már egy bostoni székhelyű amerikai vállalat, és a Prezit is szinte teljesen amerikai tőke tartja fenn. Az európai finanszírozás egyszerűen annyi megkötéssel járt volna, hogy az nem volt járható út.

Orbán Viktor egy harmadik utat javasol: erős gazdasági nacionalizmust rejtett állami támogatással és finanszírozással. Ez lenne az ő alternatívája arra, hogyan segítse a politikailag lojális magyar cégeket és üzletembereket abban, hogy kilépjenek az európai porondra, azt remélve, hogy ott majd versenyezni tudnak a bejáratott európai cégekkel.

De mit számít mindez? A tényeket el kell fogadni

Ha Magyarország nem látja elég előnyét az EU pénzügyi rendszerének és ha a magyar korrupció a kínai és az orosz üzleti világ modelljére emlékeztet, akkor miért nem lehet egyszerűen az a válasz, hogy el kell hagyni Európát és be kell állni Oroszország és Kína mellé?

Van az a Magyarország, amelyet a magyarok szeretnének: szabad, sikeres és teljesen független regionális hatalom. És van a létező Magyarország, amelyet a gazdasági és társadalmi valóság az Európai Unióhoz köt.

A Világbank adatai szerint a magyar külkereskedelmi forgalom jelenleg a GDP 174%-ával egyenlő (2010-ben ugyanez az arány még 159% volt). A magyar kereskedelem körülbelül 80 százaléka unión belül zajlik. Az MIT Trade Atlas szerint 2015-ben az exportnak csupán 4 százaléka, az importnak pedig csupán 10 százaléka volt Oroszországhoz és Kínához köthető, és ebben már olyan létfontosságú behozatali cikkek is benne vannak, mint az orosz földgáz.

Egyes becslések szerint félmillió és egymillió fő, azaz a lakosság 5 és 10 százaléka között van azon magyaroknak a száma, akik más uniós tagállamokban élnek és dolgoznak, kihasználva az EU nyújtotta szabadságot.

Magyarország léte az Európai Unióhoz kötött. Álmodozhatnak a magyarok amennyit csak akarnak, de a magyar gazdaság nem létezne az EU nélkül. Magyarországnak vagy fel kell adnia az oligarcha-rendszert és az ahhoz köthető monetáris politikát és átadnia magát az uniós multicégeknek, az eurónak és az uniós rendszernek, vagy le kell mondania arról, hogy az EU a legfontosabb piaca.

Egy teljes generáció nőne fel, mire új piacot találnának ezeknek a termékeknek, és nem is biztos, hogy ez sikerülne. A választás egyértelmű.

Térjünk vissza az Övezet és Út Programhoz

Az Európai Bizottság (EB) világossá tette, hogy nincs türelme az olyan magyar közbeszerzésekhez (vagy az anélkül aláírt szerződésekhez), amelyek nem kezelik egyenlő súllyal az összes céget. Az olyan közbeszerzésekben, amelyek nyitottak és a legalacsonyabb árra koncentrálnak, a jól bejáratott európai cégek jobban szerepelnek és győznek az árversenyben, a dörzsölt lobbicsapatuk pedig leiskolázza a helyi cégeket.

Magyarország ragaszkodott ahhoz, hogy pályázat nélkül szerződjön Kínával, hogy ezzel is javítsa a kereskedelmi kapcsolatokat a két ország között, és arra számít, hogy majd a magyar cégek alvállalkozóként profitálnak valahogy mindebből.

Eközben az Európai Bizottság nyíltan kritizálta ezt a lépést. Magyarország arra koncentrált, hogy hogyan építse kínai kapcsolatait ezekkel a szerződésekkel, és nem arra a nagyon is sürgető kérdésre, hogy egyáltalán szükség van-e ezekre a kapcsolatokra.

Szerény véleményem szerint az EU egyre inkább afelé halad, hogy önellátó legyen, csakúgy, mint a történelem során a birodalmak tették. Ennek bizonyítására elég csak megnézni a Bizottság terveit.

Az EB jelenlegi infrastruktúra-fejlesztési programjban nem szerepel az EU és szomszédos, unión kívüli államok közötti kapcsolatok javításának finanszírozása. Olyan, távoli országokat megcélzó infrastruktúra-fejlesztési programok pedig, mint Kína BRI-je, fel sem merülnek.

Természetesen az EU számára nagyon jelentős a külső országokkal folytatott kereskedelem, de ennek jelentősége nem növekszik. 2011 óta az uniós GDP-ben a kereskedelem szerepe körülbelül ugyanakkora, 81-83 százalék.

Kínában a kereskedelem fontosságának jelentős csökkenését láttuk, az Egyesült Államokban is megkezdődött ez az esés, Oroszországban pedig stagnálnak a kereskedelmi számok. Az európai kereskedelem még tartja korábbi szintjét, de ez nem maradhat így sokáig, ha a világ többi része egyre kevésbé támaszkodik majd a kereskedelemre.

Vajon háború jön?

A kereskedelemnek a világ GDP-jében 1913-ban volt a legmagasabb az aránya, és akkor hirtelen a világban hatalmas változások következtek be. Lehet, hogy igaza van George Friedmannek, és nyakunkon a következő globális konfliktus: a kereskedelmi adatok egy olyan világra utalnak, amely egyre inkább széttart, nem pedig globalizálódik, ami konfliktus előjele is lehet.

Ha az EU, Oroszország és Kína valóban arra készül, hogy a gazdasági szférában fejjel menjen egymásnak, akkor Magyarország egyszerűen túl kicsi ahhoz, hogy azt képzelje, bármelyik oldallal is hatékonyan szembeszállhat, és a szokásos választás előtt áll – az autonómia és a túlélés között kell választania.

Ha Magyarország teljes mértékben átadja magát Kína növekvő érdekszférájának, Oroszország fejletlen Eurázsiai Gazdasági Uniójának, vagy elmélyíti a kapcsolatait az Európai Unióval azáltal, hogy bevezeti az eurót és feladja független monetáris politikáját, akkor eközben feladná az autonómiáját.

Vagy Brüsszel, vagy Moszkva, vagy Peking határozza majd meg a politikát és döntéshozatalt. Magyarország nem tudja tovább folytatni, hogy minden oldaltól távolságot tart, és eközben túlél gazdasági és politikai értelemben is.

Mint már említettem, a magyar valóság az, hogy az országot már „foglyul ejtette” az EU. Magyarország több mint egy évtizede az unió teljes jogú tagállama. Magyarország megpróbálhatja letagadni a tényeket, de ebből neki származik kára.

Magyarországnak megvan a lehetősége, hogy őszintén kifejtsen egy olyan érvet az EU felé, amelyet mindenki el tud fogadni – azt, hogy ez EU-nak kifelé kell tekintenie, ha túl akar élni, és hogy az unió tanulhatna a kínaiaktól, és fókuszálhatna a kereskedelmi kapcsolatokra és a határain kívüli infrastruktúra fejlesztésére.

Budapest érvelhetne azzal, hogy az Övezet és Út Program nem egy olyan próbálkozás, amelyet elvi alapon el kell utasítani, hanem egy olyan ötlet, amelyet támogatni kell egészen addig, amíg abból Európa profitál.

Ha Magyarország ebben vezető szerepet tud vállalni és hallatni tudja a hangját a témában az unión belül, akkor fenntartja autonómiáját és gazdaságilag is jól jár. Ám ha a jelenlegi úton halad tovább, akkor Magyarország egészen biztosan csak azt éri el, hogy Brüsszel nemet mond az egész tervre.

Kapcsolódó cikkek

Fiktív külkereskedelem torzítja a magyar GDP-t – állítja egy amerikai elemző

Max Gebhardt: A korrupció tényleg aláássa a demokráciát

Max Gebhardt

A szerző gazdasági tanácsadó, a budapesti amerikai nagykövetség egykori diplomatája. A szöveg a szerző saját véleménye, és nem tekinthető bármilyen szervezet, cég vagy az amerikai kormányzat hivatalos álláspontjának.

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Marianna Lobos

    Sok szöveg között az orbanista propaganda : “Ha az EU, Oroszország és Kína valóban arra készül, hogy a gazdasági szférában fejjel menjen egymásnak, akkor Magyarország egyszerűen túl kicsi ahhoz, hogy azt képzelje, bármelyik oldallal is hatékonyan szembeszállhat, és a szokásos választás előtt áll – az autonómia és a túlélés között kell választania.Ha Magyarország teljes mértékben átadja magát Kína növekvő érdekszférájának, Oroszország fejletlen Eurázsiai Gazdasági Uniójának, vagy elmélyíti a kapcsolatait az Európai Unióval azáltal, hogy bevezeti az eurót és feladja független monetáris politikáját, akkor eközben feladná az autonómiáját.”…Max akárki aki írta menjen a pichába!Én az Európai Unió állampolgára vagyok és minden erőmmel energiámmal azon leszek,hogy soha többet ne legyen “közvetlen kapcsolatunk” a volt Szovjetunióval a mai Putyinnal.

  • Vécsey Géza

    Az elhatározásod tiszteletre méltó, de a nagyott mondásod és a gyatra káromkodási kézségednél azért többet kellene elárulni terveidről és a heroikus erönlétedről.