Fehér Könyv a nemzeti adatpolitikáról: ennek bizony lenne értelme

Aki az információszabadság és a közérdekű adatok minél szélesebb hozzáférhető tételének híve, annak manapság ritkán van öröme abban, amit a kormany.hu-n közzétett jogszabály-tervezetek közt talál. Ezért aztán becsüljük meg a kivételt: a héten záródó társadalmi egyeztetésen járt Fehér Könyv a nemzeti adatpolitikáról című tervezet az állami adatvagyon hasznosíthatóságával összefüggésben igen fontos problémákra adna alapvetően jó megoldásokat – csak az a kérdés, hogy ezek a magyar kormányzás és közigazgatás valóságában mennyire megvalósíthatóak.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az anyagot nem valamelyik minisztérium, hanem a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács jegyzi. Az NHIT az informatikát és hírközlést érintő ügyekben a kormány tanácsadó testülete – jelentőségüket nem kisebbítve, azért amit ők javasolnak, az jóval kisebb valószínűséggel válik valóra, mint amit a kormány tagjai szeretnének.

Ugyanakkor egy hasonló, stratégiai jellegű dokumentumnál még erény is lehet, és a tervezetet áttanulmányozva ebben az esetben az is lett, hogy nem a tárcastruktúrán belüli szereplők készítették. Önmagában pozitív azonban, hogy egyáltalán a kormányzat elé kerül ez a problémahalmaz.

Merthogy azzal, hogy Magyarországon jelenleg nincs – helyesebben alig van – gyakorlata az állami, önkormányzati szervek kezelésében lévő, sokmilliárdos és az informatikai forradalom jelenlegi szakaszában folyamatosan növekvő piaci értékkel bíró adatvagyonnal való tervszerű gazdálkodásnak, valóban komoly lemaradás fenyegeti az országot, de a szavak szintjén az e-gazdaságot fontos fejlesztési irányként kezelő kormányzati gazdaságpolitikát is.

Bár itt nem az egyedi adatigénylésekkel érvényesíthető alkotmányos jogainkról beszélünk, hanem arról, hogy például a meteorológiai alapadatok, a Magyar Közönyben megjelent jogszabályszövegek vagy az ingatlan-nyilvántartási alapadatok hogyan érhetőek el és dolgozhatóak fel piaci vállalkozások által, a tét többek között itt is az állami működés átláthatóbbá tétele.

Kapcsolódó cikkek

Ingyenes és kereshető ingatlan-nyilvántartással a 21. századi Magyarországért mozgalmat indítunk

Miért jó dolog a közérdekű adatok üzleti célú újrahasznosítása?

Nem kérhet évi tízmilliókat a törvények szövegéért az Igazságügyi Minisztérium

A Fehér Könyv készítői – szerintünk helyesen – úgy látják, hogy egy, az adatokhoz való egyszerű hozzáférést egyre több területen alapfeltételként kezelő információs társadalomban a gazdaságnak, magának a közszférának, sőt az egész társadalomnak óriási szüksége van arra, hogy akadálymentesen, azaz internetes úton, számítógépes feldolgozhatóságot lehetővé téve és szabványos formátumban hozzáférjen a közérdekű és közérdekből nyilvános adatokhoz.

Ha ez teljesen elmarad vagy – ahogy most állunk – számos fontos területen az „adatokon ülő” közintézmények szervezeti érdekeinek megfelelően lesz vagy nem lesz belőle valami, az azzal jár, hogy maga az állam sem fér hozzá fontos információkhoz, így rosszabbul működik, az innovatív informatikai megoldások fejlesztése nem nálunk történik majd, a polgárok pedig sokkal nehezebben vagy gyengébb minőségben férnek hozzá az állam működésére vonatkozó, számukra fontos információkhoz.

A Fehér Könyv ennek megváltoztatásához konkrét intézkedéseket javasol, amelyek közül a legfontosabbak az alábbiak:

„Nem elég csak az uniós irányelvek formai átültetése, hanem ki kell alakítani egy nemzeti adatpolitikát, és hathatós gyakorlati intézkedéseket is kell hozni.”

Ez kellően általános cél ahhoz, hogy nehéz legyen vele vitatkozni, ugyanakkor tény, hogy az uniós szabályozás minimuma (és főként az a tény, hogy azt azt sem végrehajtó tagállamokkal szemben a Bizottság ezen a területen hagyományosan türelmes), valójában fenntartanak egy unión belüli versenyt, ahova be kellene neveznünk ahhoz, hogy eredményesek legyünk rajta.

„A közadatok újrahasznosítás célú közzétételét előíró törvényi szabályozás érvényre jutásához hatékony, szankciók alkalmazását is lehetővé tevő érvényesítési mechanizmusra van szükség.”

Ehhez azt kell tudni, hogy jelenleg valójában nincs is közzétételi kötelezettség, tekintettel arra, hogy azt miniszteri rendeletben lehetne előírni, így magából a hatályos törvényi szabályozásból inkább csak annyi következik, hogy ha enged újrahasznosítást az állam, akkor azt egyenlő feltételek mellett kell megtennie. Amikor ennek ellenére pert tudott például veszteni a közlönykiadó a törvény alapján, az azért volt, mert az adott ügyben a közzétételi kötelezettséget az állam nem vitatta.

Mindehhez képest a kérdés valójában nem jogi-szabályozási probléma: elég lenne egyszerűen előírni és peresíthetővé tenni az újrahasznosítás lehetővé tételét.

„A nemzeti adatvagyon felmérésével létre kell hozni az ország adatvagyon-kataszterét, és elérhetővé kell tenni az ugyancsak létrehozandó, és maguknak a nyílt közadatoknak a közzétételét is lehetővé tevő nemzeti adatportálon. Létre kell hozni a szükséges szervezetrendszert, ki kell alakítani a szervezetek közti ésszerű feladatmegosztást.”

Annak a közigazgatásnak, amelyik létre tudta hozni a hungarikumokat összegyűjtő Nemzeti Értéktárat, ez se jelenthetne problémát. Egy jól működő egységes közzétételi felület önmagában is hasznos, az adminisztrációt végző állami szerveken kívül ma senki által nem használt Közadatkereső újragondolásával már a domain is meglenne.

„A központi költségvetésből kell megfinanszírozni a közfeladat ellátása érdekében történő adat-előállítást, és az adatokat ingyen vagy határköltségen kell továbbadni. Az így kieső, legfeljebb évi egymilliárd forint bevételnél és az egyéb intézkedések 10-20 milliárd forint körüli egyszeri költségeinél lényegesen nagyobb, akár évi 50 milliárd forint költségvetési haszon is várható a korábban felsorolt előnyökből.”

Ezzel pedig el is érkeztünk ahhoz a vetülethez, ami mindeddig áthatolhatatlan akadály volt a kérdésben bármilyen szemléletváltás előtt.

Azok az állami intézmények és szervek ugyanis, akik nem sietnek megosztani és hozzáférhetővé tenni az általuk kezelt, gyakran általuk is előállított adatvagyont, ezt még akkor sem simán szűklátókörűségből vagy önzésből teszik, hogyha azért a szervezeti kultúrában sokhelyütt ott van az is, hogy szakszerűen csak ők tudják használni az adatokat, mindenki más pedig csak laikus lehet.

Tucatnyi olyan, fontos állami feladatokat ellátó szerv létezik ugyanis, akiknek a működéshez kapcsolódó bevételeik meghatározó része, még több, amelyeknek kisebb, de fontos hányada származik ma az adatok értékesítéséből. A működést veszélyeztető bevételkiesés árnyékában viszont magától értetődő, hogy éppen a legfontosabb szereplők tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a szabad vagy a piaci ár alatti határköltségen való hozzáférést megakadályozzák.

Így valóban az a helyzet, hogy egy évente az NHIT által egy tavalyi felmérés alapján feltehetően reálisan egymilliárd forintosra becsült bevételi tétel áll szemben egy ezt lényegesen meghaladó potenciális állami megtakarítással.

A közadat-hozzáférési politika reformja ezért mindenekelőtt költségvetési kérdés. A Fehér Könyv egyetlen komoly hiányosságának éppen ezért azt tartjuk, hogy az nincs alátámasztva részletesebb, a jelenlegi rendszer változatlanul hagyását mint alternatívát figyelembe vevő számításokkal a költségvetési és a gazdasági hatásokról.

Azok a szereplők ugyanis, akik az adatvagyon értékének növekedését maguk is felismerve érvelnek a közvetlen állami adatbevételek fenntartása mellett, nyilván ennek az évi egymilliárdos bevételnek a növekedését várják a jövőben.

Valószínűleg túlzó elvárás persze a részünkről egy műfaja szerint helyzetképet és elvi megoldási irányokat felvázoló dokumentumtól hatásvizsgálati szintű kidolgozottságot elvárni, azonban itt az új rendszer fenntarthatósága az a pont, ahol a leginkább meggyőző érvek kellenek.

Sepsi Tibor

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.