Bezárás
A helység kalapácsa

“Köztisztviselő vagyok, nem kutya” – interjú a VII. kerületi bérlakásbiznisz miatt kirúgott jogásszal

A VII. kerületi bérlakásbizniszre felfigyelő Németh Márton 2010 óta dolgozott a Főpolgármesteri Hivatalban. Három évig a humán-főosztályon, majd 2013 decemberétől a főjegyzői iroda jogi koordinációs referatúráján, ahol a közgyűlési és bizottsági előterjesztések jogi megfelelőségét vizsgálta. Az Átlátszónak mondja el elsőként, miként vette észre az erzsébetvárosi ingatlanügyeket, és hogy szűnt meg a munkaviszonya, miután jelentette a gyanús eseteket a feletteseinek.

– Mi volt a konkrét munkája a főjegyzői iroda jogi munkacsoportjában?

Miután a szakmai főosztály előkészítette a közgyűlési és bizottsági előterjesztéseket – és ezek bizonyos út (pénzügyi főosztály, politikai tanácsadók) megjárásával hozzánk kerültek – az volt a feladatom, feladatunk, hogy hatáskörileg megvizsgáljuk, jó helyre mennek-e az előterjesztések, hogy jogilag nincsenek-e bennük olyan aggályos dolgok, amelyek esetleg a Fővárosi Önkormányzatra nézve hátrányt jelenthetnek. Illetve, hogy az előterjesztések általánosságban megfelelnek-e a jogszabályoknak.

Bérlakásbiznisz a VII. kerületben: százmilliós kár érhette az önkormányzatot

A VII. kerületi önkormányzat 2014-ben és 2015-ben több Király utcai lakást is eladott a bérlőknek, akik a vásárláskor akár 70 százalék kedvezményt is kaphattak. Sokan közülük néhány hónappal később továbbértékesítették a lakásukat, több esetben kétszer annyiért, amennyi a lakás forgalmi értéke volt az önkormányzat által készített ingatlanbecslés szerint – és négyszer-ötször drágábban annál, amennyiért megvették a VII. kerülettől.

– Eközben vette észre a VII. kerületi bérlakásügyleteket?

A tavalyi év nyarán tűnt fel, hogy a Király utca 15. szám alatti társasházzal kapcsolatban mennyi anyag jön be hozzánk. Az egyik alkalommal ugyanarra a bizottsági ülésre, ugyanarra a lakásra vonatkozóan két előterjesztés is érkezett. Az egyikben az volt, hogy a Király u. 15-ben az I/5-ös lakást 2,88 millióért eladja az önkormányzat a bérlőnek, a másikban pedig az, hogy a bérlő 22,25 millióért továbbadja.

Azonnal jelentettem a főnökeimnek, hogy itt bizony akár a nemzeti vagyon megkárosítása is szóba jöhet, és szóltam, hogy ezt az ügyet jó lenne kivizsgálni. Ez odáig jutott, hogy szóltunk erről a visszásságról a vagyongazdálkodási főosztálynak és a pénzügyi főpolgármester-helyettesi irodának. Erre azért volt szükség, mert tudomásom szerint a pénzügyi főpolgármester-helyettes, Bagdy Gábor egy személyben dönt arról, hogy mikor él a Főváros az elővásárlási jogával és mikor nem.

Ekkor a pénzügyi főpolgármester-helyettesi irodán változtattak álláspontjukon, és tekintettel arra, hogy ilyen haszonkulccsal dolgozik a bérlő, arrafele mentek el a dolgok, hogy élni fogunk az elővásárlási jogunkkal. Tehát rögtön úgy kezdődött, hogy a pénzügyi főpolgármester-helyettesi iroda is észrevette azt, amire felfigyeltem. Ezután elindult az az eljárás, amely azt célozta, hogy megvegyük a lakást, de gyakorlatilag ugyanaznap érkezett a pénzügyi főpolgármester-helyettesi irodáról egy levél, hogy Bagdy úr nem kíván élni az elővásárlási jogunkkal, tehát “nincs itt semmi látnivaló”, folytassuk ugyanúgy a munkánkat, mint korábban, és tegyünk arra javaslatot a bizottságnak, hogy nem kívánunk élni az elővásárlási jogunkkal.

Ekkor vált számomra nyilvánvalóvá, hogy a VII. kerület nem feltétlenül úgy gazdálkodik a vagyonával, ahogy kellene. És onnantól kezdve kifejezetten figyeltem, hogy a Király utca 15-tel kapcsolatban mi a helyzet. Idővel, ahogy folyamatosan jöttek az anyagok, táblázatba foglaltam őket, majd észrevettem, hogy a Király utca 21-ben is hasonló dolgok történnek.

A táblázat, amellyel Németh Márton 2016 áprilisában megkereste az Átlátszót, itt megtekinthető.

A táblázatban foglaltakat először a jogi referatúra vezetőjével tárgyaltuk meg, illetve a vagyongazdálkodási főosztályvezetőnek is szóltam, hogy visszásságokra bukkantam. Jogilag azt is aggályosnak tartottam, hogy az elővásárlási joggal rendelkező Fővárost nem illeti meg sem az államtól a kerülethez ingyen került lakásoknál az 50 százalék, és az egy összegű fizetésnél a 40 (tehát összesen akár 70 százalék) kedvezmény sem, amiket a bérlők megkapnak. Vagyis amit a bérlő megvehetett 2,5–3 millióért, azt a lakást a Főváros körülbelül háromszoros áron, 9–10 millióért tudta volna csak megvenni. Ezt nem tartottam korrektnek, mert szerintem az elővásárlási jog azt jelenti, hogy ugyanazok a feltételek érvényesek a Fővárosra is, mint a bérlőre.

– Mikor és hogyan jelezte az aggályait a feletteseinek?

Először többször jeleztem szóban, aztán február 3-án e-mailben írtam meg aggályaimat a főjegyzőnek, az érintett aljegyzőknek, a vagyongazdálkodási főosztályvezetőnek, illetve a közvetlen főnökömnek (a jogi referatúra vezetőjének – a szerk.). Abban a levélben kifejezetten az volt a kérésem, hogy vizsgálják ki ezt az ügyet, és ha esetleg felelősségrevonás szükséges, akkor találják meg a felelősöket. Számomra nagyon fontos volt, hogy írásban is legyen nyoma az egésznek.

– Mit válaszoltak?

Az égvilágon semmi választ nem kaptam erre. Személyesen beszéltem a vagyongazdálkodási főosztály vezetőjével, és mondta, hogy semmilyen vizsgálat nem indult, semmi nem történt. A főnököm is azt mondta, hogy nem tud semmilyen vizsgálatról. Akkorra már Főjegyző Asszonyhoz is bementem személyesen, és elétártam ezeket a táblázatokat, amiket készítettem a VII. kerületi ingatlanokkal kapcsolatos ügyletekről. Első körben viszonylag normális is volt, azt ígérte, hogy majd foglalkozni fog az üggyel.

De később nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem akarnak ezzel foglalkozni, ezért február 22-én írtam a panasztörvény alapján egy hivatalos közérdekű bejelentést, melyben ismét közöltem az aggályaimat és az ügy kivizsgálását javasoltam. Itt kell megköszönjem Kapronczay Stefánia és a TASZ közreműködését, akik súgtak nekem, és vállalták, hogy képviselnek az ügyben. A bejelentésem végére azt írtam, hogy ”Munkámat továbbra is eskümnek és az alkotmányos jogszabályoknak megfelelően, a Fővárosi Önkormányzat és a budapestiek érdekeinek elsődlegességével fogom végezni. Tisztelettel: dr. Németh Márton.”  Ekkorra már sejtettem, hogy nem fogok jól kijönni a dologból, ezért éreztem szükségét, hogy világossá tegyem számukra a motivációmat.

– Kinek írta ezt a közérdekű bejelentést?

Sárádi Kálmánné főjegyzőnek, a vagyongazdálkodási főosztály vezetőjének, a közvetlen főnökömnek, a területtel foglalkozó aljegyzőnek, valamint Tarlós Istvánnak.

– Mi lett a következménye ennek a levélnek? Milyen választ kapott rá?

Semmiféle választ nem kaptam rá. A panasztörvény alapján válaszadási kötelezettsége lett volna a címzetteknek, mégsem reagáltak.

– Tett ekkor valamit? Vagy csak végezte tovább a munkáját, ahogy korábban?

Úgy gondoltam, hogy a magam részéről amit lehetett, azt meg is tettem. De miután elküldtem ezt a közérdekű bejelentést, onnantól kezdve azt vettem észre, hogy gyakorlatilag kihagynak a munkavégzésből. Alig kaptam munkát, az utolsó két-három héten mindössze két vagy három aktám volt. Nem is nagyon tudtam mit csinálni bent a hivatalban, csak vegetáltam, és már éreztem, hogy gondok lesznek.

– Milyen gondok? Hogy érti azt, hogy az utolsó két-három héten?

Március 10-én a kollégám azzal jött be, hogy megjelent a főjegyzői iroda új belső működési szabályzata, és abban megszüntették a csoportunkat, a jogi koordinációs referatúrát, valamint két fővel csökkentették a főjegyzői iroda létszámát. Bár az érdekes volt, hogy ezt megelőzően utoljára január végén módosították szabályzatot, amin korábban évekig nem változtattak, de először nem tulajdonítottam ennek nagyobb figyelmet. Viszont egy-két órára rá jött a humán-főosztályról a telefon, hogy fel kell mennem, és mit ad isten, megkaptam a papírt, hogy felmentenek március 10-től, tehát aznaptól. A felmentés indoka átszervezés. Vagyis – érzésem szerint miattam, a februári bejelentésem miatt –  megszüntették azt a csoportot, amely legalább minimális jogi kontrollt gyakorolt a politikai vezetés felett.

– Tehát ön volt a főjegyzői irodából elküldött két ember egyike?

Igen, de én voltam az egyetlen, akit kirúgtak. A kolléganőmet “csak” áthelyezték távolabb a tűztől, egy nem kifejezetten jogi végzettséget igénylő munkakörbe. Vele mondhatni baráti viszonyban voltunk, együtt jártunk kávézni, és ő segített nekem a VII. kerületi lakásokkal kapcsolatban, meg egyáltalán, minden jogellenesnek tartott előterjesztést átbeszéltünk. Na, hát tőle is meg kellett valahogy szabadulni, mert az ő habitusa is közel áll az enyémhez. Neki is voltak korábban kisebb konfliktusai  a vezetőséggel a jogszabályellenesnek vélt előterjesztések miatt. Nekem is akadt nem egyszer olyan, amikor mondtam, hogy “Ne haragudj, én nem fogom ezt az előterjesztést aláírni, mert szerintem jogszabályellenes”. Ilyenkor nyilván az volt, hogy kivették a kezemből, és átadták másnak.

Szóval miután lejöttem a humánról azzal, hogy megszűnt a munkaviszonyom, írtam – szintén a panasztörvény alapján – egy hivatalos panaszt, ami két részből állt. Az elsőben részleteztem, hogy  a többi, hasonló munkakörben dolgozó köztisztviselő kollégámhoz képest mennyire alul vagyok fizetve, holott ez ellentétes a köztisztviselői törvénnyel. Erre lehet mondani, hogy “egyéni szociális probléma”, de nagyon is köze van az ügyhöz, hiszen az a tény, hogy jogi- és közigazgatási szakvizsgával és felsőfokú nyelvvizsgával annyit kerestem, mint egy középfokú végzettségű köztisztviselő, az rávilágít a rendszer visszásságaira. Aki nem szervilis végrehajtó, hanem próbál gondolkodó köztisztviselő maradni, azt egyszerűen nem fizetik meg – így igyekeznek elüldözni a hivatalból. Eléggé elvesztettem a humorérzékem, amikor a személyes beszélgetésünkkor Sárádi Kálmánné főjegyző kijelentette, hogy “megtehetném, hogy megemelem a maga fizetését, de pedagógiai célzatból nem fogom ezt megtenni”.

– Kifejtette a főjegyző asszony, hogy mire gondolt ezzel?

Nem, azt nem mondta. De meggyőződésem, hogy ez arra volt visszavezethető, hogy nem írtam alá mindent szó nélkül, és mindig nyíltan vállaltam véleményemet.

– Mi volt a másik része a panaszának?

A panaszom másik része arra vonatkozott, hogy a közérdekű bejelentésem a panasztörvény értelmében engem védetté tett minden hátrányos jogkövetkezménytől, amit velem szemben alkalmazhatnak. Tehát egy bizonyos fokú védettséget kaptam azért, mert közérdekű bejelentést tettem, és a panaszomban azt tudattam velük, hogy emiatt jogellenes a kirúgásom. Nos, a panaszomra sem érkezett válasz. Pedig törvényi kötelezettség van rá, hogy a közérdekű bejelentésre és a panaszra is – megfelelő határidőn belül – válaszoljanak.

– És hol tart most az ügy? Megszűnt a munkaviszonya?

Igen, most május 10-én. Előtte ott tartottunk, hogy már aznap, amikor megkaptam a papíromat, hogy felmentenek, már aznap letiltották a mágneskártyámat, tehát már ki se tudtam menni a hivatalból. Másnap, amikor bementem összeszedni a személyes dolgaimat, akkor rendészekkel kísérgettek. Egyedül nem mehettem sehova. Lecserélték a zárat az irodám ajtaján, kitiltottak a számítógépes rendszerből. Azóta voltam bent, és megnéztem: le is pecsételték a szobámat. Nem egyszer volt, hogy mentem volna be a hivatalba – vagy rendészeket állítottak mellém, vagy be sem akartak engedni. Ezt a bánásmódot rendkívül megalázónak éreztem, főleg, hogy maguk a rendészek is mondták nekem négyszemközt, hogy “Marcikám, a gyilkosokkal nem bánnak úgy, mint veled”

Úgy szól a törvény, hogy két hónap felmentési ideje van a köztisztviselőnek, melynek minimum a felére mentesíteni kell őt a munkavégzés alól. Tehát, ha március 10-én megkapom a papírt, akkor a törvény alapján még április 10-ig dolgozhattam volna, de a munkáltatóm úgy döntött, hogy nem tart igényt a munkámra, és már rögtön másnaptól, március 11-től nem kellett bemennem dolgozni.

Ezeket a dolgokat, hogy kísérgetnek rendésszel, hogy már másnaptól nem kell bemennem dolgozni, letiltják a kártyámat stb., szóval ezeket én láttam, hogy működnek, hisz korábban a humán-főosztályon dolgoztam, és végigcsináltam a procedúrát a másik oldalról. Ha valóban szervezeti átalakítás miatt kellett eljönnöm a hivatalból, akkor messze-messze nem így intézték volna ezeket az ügyeket.

– Belenyugszik abba, hogy május 10-én megszűnt a munkaviszonya?

Nem, első körben a munkaügyi bírósághoz fordultam, amely már vissza is dobta a keresetlevelemet hiánypótlásra. Az ügyvédemmel nem nagyon értettük, hogy mit kell pótoljunk, de igyekeztünk kijavítani, és még egyszer beadtuk a keresetlevelet, úgyhogy bízom benne, hogy a bíróság most már be fogja fogadni. Főszabály szerint azt kértem, hogy helyezzenek vissza a munkakörömbe, mert mindent egybevéve szerettem a Főpolgármesteri Hivatalban dolgozni. Én egy ilyen… akár úgy is mondhatjuk, hogy mazochista hülye vagyok.  Egyszerűen élveztem azt, hogy a városomért dolgozhatok. Mindig is úgy gondoltam, hogy köztisztviselőnek lenni egyfajta rangot jelent.

Azonban az utóbbi fél évben, egy évben már sokat romlott a hangulat. Egyre kevesebb volt a pénz, és egyre inkább szakmaiatlan dolgok történtek… Gondoljunk csak a hirdetőoszlopos történetre vagy a parkolójegy-bemutatás utólagos lehetőségének eltörlésére. Egyszerűen amikor jött fentről az utasítás, akkor azt hallottam csak a főnöktől, hogy “Ezt meg kell oldani”. És hiába mondtam, hogy “De jogszabályellenes.”, az volt a válasz, hogy “Meg kell oldani, valahogy csináljuk meg.” Úgy érzem, hogy elveszett a függetlensége a Főpolgármesteri Hivatalnak, és Tarlós István politikai befolyása alá került egy egész – elvileg – szakmai szervezet.

– És mégis ott szeretne dolgozni? Azt mondja, veszélyben érzi a szakmaiságot, és azt mondta, hogy a többieknél kevesebb fizetést kapott. Akkor miért szeretne mégis visszakerülni?

Azért, mert ha megszabadulnak azoktól az emberektől, akik szakmai alapon, tényleg a városukért dolgozva akarják végezni a munkájukat, akkor ők győztek. Nem akarom, hogy ők győzzenek.

Elképzelhető az is, hogy a bíróság nem fog visszahelyezni a munkakörömbe, ellenben meg fog nekem állapítani bizonyos összegű kártérítést. Akkor is az van, hogy ők győztek, mert én eltűntem a hivatalból, azonban a kártérítést nem a saját zsebükből, hanem közpénzből fogják nekem kifizetni. Tehát gyakorlatilag elérték, amit akartak, és más *****-val verik a csalánt.

A szakmai tudás az megvan, nem azt mondom, hogy eltűnt a hivatalból, rengeteg tudás van ott. Sok embert ismerek, akik szakmailag nagyon ott vannak, köztük a volt főnököm is, meg ott a jogi referatúrán is volt pár olyan okos ember, hogy az hihetetlen. De ugyebár hitelt kell fizetniük, gyerekeik vannak – nem engedhetik meg, hogy elveszítsék az állásukat. És ez a szervilizmus, ez a félelem, ami most meghatározza az egész Főpolgármesteri Hivatalban a légkört.

Törvényileg olyan alacsonyan vannak tartva a fizetések, hogy abból nem lehet megélni, viszont Tarlós István kénye-kedve szerint osztogatja a jutalmakat, és határozhat meg fizetésemelést, azonban ezeket csak a kiválasztottak, csak a haverok kapják meg, illetve a szervilis végrehajtók. Ez volt most karácsonykor is, a hivatalnak csak a kétharmada kapott jutalmat. A maradék egyharmadnál gyakorlatilag elmaradt a karácsony. Tehát ez a legeslegnagyobb baj, hogy a törvény alapján megszabott fizetés nagyon alacsony, és erre jönnek a Tarlós István által adható további juttatások, amelyek biztosítják, hogy meg tudjunk élni. És azt csak azok kapják meg, akik szó nélkül aláírják a dolgokat, akik nem pofáznak vissza.

– Az erzsébetvárosi lakásügyleteken kívül is találkozott olyan esetekkel a munkája során, amelyeket furcsának talált?

Természetesen. Ilyenkor mondtam a főnöknek, hogy én ezeket nem fogom aláírni.

– Mondana egy példát?

A későbbiekben fogok majd ezekre még példát hozni, de mondjuk a margitszigeti palackozóüzem újranyitásának kérdése volt az egyik ilyen, ahol szintén írtam egy levelet a főnökségnek, amelyben azokat a jogszabályokat fejtettem ki, amelyek a margitszigeti palackozóüzem megnyitásának útjában állnak. Valahol ott, 2014 novemberében kezdődhetett a kálváriám, és onnantól voltam ilyen kitaszított.

Akkor több megbeszélésen vettem részt, amelyeken szóban jeleztem, hogy a Margitsziget műemlékként, történeti kertként van nyilvántartva, zöldterületen nem lehet ipari létesítményt elhelyezni, és felsoroltam, hogy melyik jogszabály-helyek azok, amelyek ellentétesek azzal, hogy egy palackozóüzemet meg lehessen ott nyitni. Valahogy ezt nem fogták fel azok, akik a főváros részéről tárgyaltak a vízművekkel. Merthogy a vízműveken keresztül kellett volna valamilyen módon hasznosítani ezt a palackozóüzemet.

A mi részünkről én hiába mondtam, hogy menjünk Tarlós Istvánhoz és mondjuk meg, hogy ez jogszabály-ellenes, ebbe és ebbe és ebbe ütközik… Azt a választ kaptam az aljegyzőtől, hogy “Ne, ne, ne menjünk a Tarlóshoz, mert akkor úgy fog neki tűnni, mintha mi akadékoskodnánk”. Nos, egy kicsikét nekem ott elgurult a gyógyszer… És akkor volt az, hogy írtam egy levelet a vezetőknek, és leírtam nekik, hogy ezekbe és ezekbe a jogszabályokba ütközik az ügy. Mint korábban említettem, nagyon fontosnak tartottam, hogy írásban is meglegyenek a kifogásaim… Így ugyanis nem tudják letagadni, hogy tudtak róla. Onnantól valahogy megálltak ezek a próbálkozások.

– Mi lett a vége? Elvették öntől az ügyet?

Nem, az ügy megállt. Ugyebár nincs palackozóüzem a Margitszigeten, tehát a dolog valahogy kudarcba fulladt. Nem állítom, hogy ez teljesen az én művem lenne, de mindenféleképpen úgy éreztem, hogy írásban szólni kell mind a mi vezetőségünknek, mind pedig Haranghy úrnak, a vízművek vezérigazgatójának.

– Volt olyan eset, amikor közölte, hogy ezzel és ezzel nem ért egyet a jogszabályok miatt, ezért azt elvették öntől, de egy kollégája meg egyetértett vele és szignózta?

Voltak ilyen esetek is. Most ezeket nem részletezném, de volt olyan, hogy a közvetlen főnökömmel arról kellett vitatkozni, hogy ha egy önkormányzati rendelet ellentétes a törvénnyel, akkor mi miért az önkormányzati rendeletet alkalmazzuk. Miért az alacsonyabb rendű jogszabályt alkalmazzuk a törvény helyett?! Ugyanez a főnököm volt az, aki egy megbeszélésen, ahol ott voltunk mindnyájan a jogi referatúráról, kijelentette, hogy “Nem harapunk bele abba kézbe, amelyik etet minket”. Ez annyira megmaradt bennem… Fel is dühített, hiszen én köztisztviselő vagyok, nem kutya. Neki, illetve az egész csoportunknak az volt a feladata, hogyha jogilag nem stimmelt valami, akkor az ellen kifogást kellett emelnünk. Ha egy ilyen beosztásban dolgozó köztisztviselő kijelenti, hogy nem harapunk bele abba a kézbe, amelyik etet… nos meggyőződésem szerint az nem való köztisztviselőnek. Hozzátenném, hogy messze-messze ő kapta a tavalyi évben a legtöbb jutalmat… Véletlen?

– A későbbiekben fog részleteket mondani ilyen ügyekről?

Tervezem, sőt elég sok mindent tervezek nyilvánosságra hozni… Vannak például képesítés nélkül dolgozó köztisztviselők, és 70. életévük után változatlan munkakörben vagy kitalált munkakörben, munkaviszonyban dolgozó köztisztviselők is. A főjegyző asszony az egyik beszélgetésünk alkalmával azt mondta, hogy “Márton, maga fegyverkezik, de úgysincs magának semmije, mert csak egy vízipisztolya van, és azt is maga felé fordítja”. Nos, én eléggé közel voltam a tűzhöz, meg elég sok mindenkit ismerek. Ha úgy gondolták, hogy fegyverkezek, akkor viszont abszolúte nem értem, hogy lehetnek annyira biztosak abban, hogy nem fogok tudni olyan dolgokat felhozni, amelyek nekik kellemetlenek? Hogy lehetnek ennyire szűklátókörűek? Hogy gondolhatják, hogy valakit, aki ennyi ideig dolgozott a hivatalban, ennyi mindent tud, azt el lehet csak így intézni?

– Vannak bizonyítékai?

Természetesen. Nem nagyon szeretek bizonyítékok nélkül dobálózni… Főjegyző Asszonynak a személyes beszélgetésünk során olyan vállalhatatlan kijelentései voltak, amelyek nem jogállamba valók, sokkal inkább egy diktatúrára emlékeztetnek, és ráadásul ezeket teljesen nyíltan vállalta. De kár volt belém kötniük.

Kérdezett: Erdélyi Katalin

Közreműködött: Somodi Dániel

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom