Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Megtévesztő lehet az általános kép a Polt-féle ügyészségről – vannak megyék, városok ugyanis, ahol keményen fellép a korrupció ellen a nyomozóhatóság. Balmazújvárosban a jelenlegi polgármester ellen emeltek vádat, míg Nyíregyházán a városüzemeltetésért felelős cég vezetője ellen folyik büntetőeljárás. Dacára annak, hogy Kovács Ferenc polgármester a mai napig demonstratívan kiáll Bocskai Péter mellett.
Az ügyészség szerint a nyíregyházi városüzemeltető cég, a NYÍRVV ügyvezetője, Bocskai Péter szándékosan okozott 83 millió forint vagyoni hátrányt az általa vezetett cégnek. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere ennek ellenére bizalmáról biztosította az ügyvezetőt, sőt N. Jánost is, a per harmadrendű vádlottját: egyrészt Bocskait nem bocsájtották el az állásából, másrészt a város és a Bocskai vezette NYÍRVV még azt követően is több száz milliós szerződést írt alá N. János cégével, hogy az ügyészség hivatalosan értesítette a város vezetését a vádemelésről, és egyben kérte a harmadrendű vádlott cégének kizárását a közbeszerzési eljárásokból.
A város és a NYÍRVV a harmadrendű vádlott N. János cégének, a Nev-Út Kft-nek összesen 860 millió front értékű megbízást adott.
Az ügyet a NYÍRVV egyik dolgozója, Orosz Zoltán robbantotta ki még 2013-ban. Oroszt nem sokkal később elküldték a cégtől, majd két év pereskedés után jogerős ítélet helyezte vissza az állásába, de nem sokkal később megint kirúgták.
Orosz a NYÍRVV felügyelőbizottság tagjaként 50-100 millió forint nagyságrendű fiktív számlázásra utaló jeleket talált, ezért feljelentést tett az ügyészségen. A nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta le, és ennek eredményeként vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat az ügyészségnek. Ezt követően, tavaly júniusban a Nyíregyházi Járási Ügyészség a Nyíregyházi Járásbírósághoz benyújtotta a vádiratot.
Az ügyben eddig négy tárgyalási napot tartottak, a vádirat ismertetésén és a tanúk egy részének meghallgatásán vagyunk túl.
Kovács Ferenc polgármester 2011 júniusában nevezte ki Bocskai Pétert a NYÍRVV élére; 2011 augusztusáig kettős ügyvezetés volt, majd augusztus 15-től a mostani elsőrendű vádlott, Bocskai Péter önállóan jegyezte a céget.
Az ügyészség szerint Bocskai 2011 végén úgy döntött, hogy négy céggel – köztük az N. János tulajdonában álló Nev-Út Kft-vel – átalánydíjas szerződést köt egy-egy útszakasz felújítására a jóval takarékosabb óradíjas szerződés helyett – az útfelújítások fajlagos díja így jócskán meghaladta a 2009 óta alkalmazott, a vállalkozók és a NYÍRVV Kft. számára egyaránt elfogadható díjakat. A vádhatóság szerint csak azzal, hogy Bocskai ezeknek a preferált vállalkozásoknak nem óradíjas elszámolás alapján, hanem általánydíjat fizetett, 29 millió forintos kárt okozott az általa vezetett társaságnak – de ez még messze nem a végösszeg.
Bocska Péter 2012 év végén a NYÍRVV nevében útkarbantartásra kötött szerződést N. Jánossal. A vádirat szerint Bocskai és N. János szóban megegyeztek, hogy a vállalkozó az útalap elkészítéséhez szükséges kő beszerzésének árát, és a bedolgozásért járó munkadíjat kiszámlázza a NYÍRVV-nek, miközben mindketten tudták, hogy N. a munkát nem fogja elvégezni. A szerződést a vállalkozó és a NYÍRVV kft között már ennek tudatában kötötték meg.
A teljesítésigazolásokat a szokásos eljárásrend helyett nem a társaság főmérnöke, hanem a másodrendű vádlott D. Péter írta alá – holott D. az útkarbantartáshoz szükséges szakmai ismeretekkel és gyakorlattal nem rendelkezett. Az ügyészség szerint Bocskai és N. János őt jelölték meg kapcsolattartóként. A vádirat szerint D. tisztában volt azzal, hogy a vállalkozó a szerződésben foglaltakat nem fogja teljesíteni, ennek ellenére vállalta, hogy a kifizetéshez szükséges iratokat aláírja, ezzel segítve elő a kifizetést. Az okozott kár 32 millió forintot tesz ki.
Az ügyészség Bocskai Péter első rendű vádlottat – aki jelenleg is a cég igazgatója – különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezeléssel vádolja. A vádhatóság álláspontja szerint a cég igazgatója szándékos tevékenységével 82 millió forint vagyoni hátrányt okozott Nyíregyháza városüzemeltetési cégnek – tegyük hozzá, lévén a NYÍRVV Kft. száz százalékban az önkormányzat tulajdona, tehát tulajdonképpen a városnak.
A legutolsó tárgyalási napon a bíróság a NYÍRVV-nél jelenleg is alkalmazásban lévő közterület-kezelési iroda vezetőjét hallgatta meg. A csaknem 5 órán át tartó tárgyalás során az irodavezető tételesen cáfolta a vádlottak álláspontját. Gémesi István vallomása szerint csak 2013-ban, a már megindult nyomozás során szembesült azzal, hogy olyan számlák és munkák vannak leigazolva, amelyekről neki nem volt tudomása, holott az általa vezetett iroda vezetőjeként tudnia kellett volna az útkarbantartásokról. Különösen, hogy ebben az időszakban költségvetési forráshiány miatt a társaságnál nem külső vállalkozásokkal, hanem saját gépekkel és erőforrásokkal végezték a karbantartásokat.
Bocskai Péter vádlott a forráshiányra reagálva azt mondta, hogy a tulajdonos beleegyezésével fordítottak többletforrást ezeknek a munkáknak az elvégzésre, így erről nem is kellett tudnia az irodavezető úrnak. Tegyük hozzá, ebben az időszakban már – testületi felhatalmazás alapján – Kovács Ferenc polgármester egyszemélyben gyakorolta a tulajdonosi jogokat.
Bocskai egyébként a nyelvvizsgabotránynak is az egyik gyanúsítottja: a birtokunkban lévő vádirat szerint az ügyészség vesztegetéssel és közokirat-hamisítással vádolja. Az ügyészség szerint B. Péter ténylegesen megfelelő nyelvtudás nélkül szerzett középfokú nyelvvizsgát, oly módon, hogy a Novoschool Nyelviskola szervezőjét megvesztegetve előre megtudhatta az írásbeli feladatok helyes válaszait, illetve e szóbeli vizsgán a teljesítményétől függetlenül minősítették megfelelőnek a tudását.
Mindezek dacára a férfi a mai napig élvezi a városvezetés bizalmát, hiszen a vádemelés után is a NYÍRVV vezetője maradhatott.
Az egész ügy egyik jellemző mozzanata is az irodavezető mérnök vallomásából derült ki: eszerint a városházáról egyértelmű utasítás érkezett arra vonatkozóan, hogy a nyomozás során kihallgatott dolgozók adják le a kihallgatási jegyzőkönyveket főnöküknek, Bocskai Péternek. A NyíVV vezetője odáig ment, hogy okmánybélyeget is biztosított a jegyzőkönyvek kiváltáshoz. A vallomást tevő közterület-kezelő iroda vezetője elmondta, hogy neki már nem jutott illetékbélyeg, így a saját pénzén kellett megszerezni a jegyzőkönyvet. Hiába mondta, hogy teljes egészében emlékszik a rendőrségen tett vallomására, főnöke kötelezte, hogy szerezze meg a jegyzőkönyvet.
Dr. Szilvási Péter bíró kérdéseire az érintett dolgozók egy része úgy nyilatkozott, hogy ebben nem látott semmi kivetnivalót – néhányan viszont egyértelműen pressziónak élték meg az utasítást. A tárgyaláson az is kiderült, hogy noha az ügyvezető több jelzést is kapott a visszaéléssel kapcsolatos gyanúról, ennek ellenére nem rendelt el belső vizsgálatot. Persze, ha megalapozottak az ügyészség vádjai, akkor ez azt jelenti, hogy Bocskainak saját maga ellen kellett volna vizsgálatot elrendelnie.
A város tulajdonában és a NYÍRVV üzemeltetésében lévő Szigligeti üdülővel kapcsolatban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság saját hatáskörben rendelt el nyomozást. Erről az ügyről gyakorlatilag semmi nem tudható. Az viszont tény, hogy az üdülő vezetője egy magas rangú rendőr felesége, és a nyomozást a kapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával, ismeretlen tettes ellen folytatja.
Idén februárban rendeltek el nyomozást egy feljelentés alapján a társaságnál „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban” bűntett gyanúja miatt. Ebben az esetben a gyanú szerint újabb 35-40 milliós kár keletkezhetett a városüzemeltetési cégnél a kondiparkok és játszóterek megrendeléseivel kapcsolatban.
A vállalkozási szerződés szerint a kivitelezőnek négy kondiparkban kellett telepítenie parkonként 14 eszközt. A közbeszerzési dokumentáció alapján beazonosított termékek teljes értéke a vállalkozó honlapjának 2016-os árlistája szerint 11 millió 940 ezer forint – ezzel szemben a NYÍRVV 10 millió forinttal többet fizetett ki az eszközökért, arra hivatkozva, hogy ez az ár a telepítési díjat is magában foglalja. De van arra is példa, hogy ugyanazon a napon megkötött két szerződésben ugyanaz az eszköz 246 ezer forint eltéréssel van elszámolva.
Kapcsolódó cikkek
Nyíregyháza visszavág – 7 millió forintot követel az önkormányzat az Átlátszótól
10 milliós Audit választott a nyíregyházi polgármester
Cikkünk után visszakapták a leszerelt hintákat a Huszár-telepi gyerekek
A jó gazda gondossága – újabb furcsaságok a Nyíregyháza-Sóstó-fejlesztés körül
A város körüli közbeszerzéses botrányok egyik jellemző példája az egyik korábbi cikkünkben feltárt tervezői-műszakiellenőri összefonódás, vagy a Fatum Property által dupla áron megtervezett kórház-projekt. Ez utóbbival kapcsolatban a Szakértői Testület 2015. december 5-én kimondta, hogy a Fatum jogellenesen használta fel az eredeti terveket – ezeket ráadásul azóta sem fizette ki a város.
Hogy a gyanús közbeszerzésekkel mekkora kára keletkezett Nyíregyházának, azt csak becsülni lehet, de az eddigiek alapján akár több száz millió is lehet az az összeg, amit a drágábban elvégzett munkák és beszerzések, a rossz minőség vagy a kártérítések kapcsán többletként a városnak ki kell fizetni.
Becker András
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!