Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Magyarországon a hatályos törvények szerint közterületek kamerákkal történő megfigyelésére, a kapott adatok rögzítésére és tárolására kizárólag a rendőrség és a közterület-felügyelet jogosult. A rendőrség, illetve a közterület-felügyelet által üzemeltett kamerarendszerek által készített felvételek tárolását és felhasználását egyrészt az ezekre a szervezetekre vonatkozó jogszabályok, másrészt az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotörvény) szabályozza.
A térfigyelő kamerák által gyűjtött videó-, hang- és képfelvételek személyes adatnak minősülnek, ezen adatok kezelője (adatgazda) pedig a rendszert üzemeltető szervezet, vagyis rá vonatkozóan az Infotörvény szabályozása az irányadó. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 2012-es állásfoglalása egyértelműen rögzíti az köztéri kamerát üzemeltető adatgazdára és az adatkezelésre vonatkozó szabályokat:
„A hatályos szabályozás szerint közterületi térfigyelő rendszert a rendőrség és a közterületfelügyelet üzemeltethet.”
Nyíregyházán azonban más világ van: az immár második éve tartó, 2,1 milliárd forintos, Sóstó turisztikai fejlesztését szolgáló projekt keretében a közterületekre 36 darab térfigyelő kamerát szereltek fel, és folyamatban van újabb kamerák felszerelése. Ezek elsődleges célja a közbiztonság és a vandalizmus visszaszorítása, ami önmagában fontos dolog, különösen akkor, ha ezzel az adófizetők forintjait spórolják meg.
A sóstói kamerarendszer azonban ennek a célnak csak mérsékelten felel meg: kérdésünkre a Sóstó-Gyógyfürdők Szolgáltató és Fejlesztő Zrt. vezetője, és egyben a 2,1 milliárd forintos beruházás projekt menedzsere, dr. Podlovics Roland elismerte, hogy a cég által üzemeltetett kamerarendszer nincs bekötve sem a rendőrségre, sem a közterület-felügyeletre – vagyis kérdéses, hogy bűnmegelőzésre, a bűncselekmények megakadályozására mennyiben alkalmas.
Podlovics elmondásából kiderült, hogyan használják a rendszert: ha a fürdő környékén, például a központi parkban valamilyen lopás, rongálás nyomaira bukkannak, akkor a rendőrség illetékese arról a szerverről, ahol a képeket tárolják, lekéri a vonatkozó adatokat, és már indulhat is a felderítés.
Nyíregyházán kérdéses törvényességű módon üzemeltet közterületi térfigyelő kamerákat egy önkormányzati cég from atlatszo.hu on Vimeo.
A rendőrség tájékoztatása szerint minimum két esetben használták a térfigyelő kamerák által rögzített képeket a tettesek felderítéséhez, és jelenleg büntetőügyekben bizonyítási eszközként szolgálnak a felvételek. Más kérdés, hogy egy jogi eljárásban miképp minősíti a bíróság ezeket a bizonyítékokat, hiszen azok beszerzésének törvényessége legalábbis kérdéses.
Az mindenesetre különösen nyugtalanító, hogy Nyíregyházán a rendőrség tudtával és beleegyezésével végez egy piaci alapon működő vállalkozás közterületen kamerás megfigyelést, és ugyancsak a rendőrség tudtával kezeli ezeket az adatokat.
Ezen a jogi helyzeten mit sem változtat az, hogy a cég vezérigazgatója szerint a képeket állítóéag csak a rendőrség nézi meg: a Sóstó környékén sétálgató állampolgárnak fogalma sincs arról, róla milyen felvételek készülnek, azokat kik és hol tárolják, ki fér hozzá és mit tehet vele – magyarán, hogy biztosítják-e a legcsekélyebb mértékben is a személyes adatainak védelmét.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál a Zrt. nem jelentett be a kamerák üzemeltetésével kapcsolatos adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatot.
Immáron másfél éve követjük a 2,1 milliárd forintos, teljes egészében uniós forrásokból megvalósuló turisztikai fejlesztéseket nyíregyházi Sóstón. Munkánk során tapasztaltunk arra utaló jelzéseket, hogy figyelik a tevékenységünket – például azt a biztonsági őrt, akitől a padok hollétéről kértünk információkat, másnap kirúgták. A hivatalos információ szerint megszűnt annak a kapunak az őrzése ahol ez a bizonyos biztonsági őr teljesített szolgálatot, így a továbbiakban nem volt szükség a munkájára.
A központi parkból 10 darab pad „eltűnt”. A másnap kirúgott biztonsági őr elmondta, hogy a padok nem eltűntek, hanem áthelyezték egy új projektelem átadásához az ülőalkalmatosságokat. Erről megkérdeztük Podlovicsot is, aki azt mondta, hogy a hiányzó padokat megrongálták és javításon vannak.
Arra a kérdésre, hogy tettek-e bejelentést a rendőrségen, nemleges választ kaptunk, ami elég különös, ugyanis a padok darabját nettó 275 ezer forintra árazták be – így amennyiben igaz a rongálás, akkor megközelítőleg 3 millió forint is lehet az állítólagosan okozott kár, amit nem tartottak fontosnak a rendőrségen bejelenteni, annak ellenére sem, hogy ahonnan a padok „eltűntek”, térfigyelő kamerák figyelik a területet.
Az is elég erős jelzés volt, mikor a projekt egyik építési helyszínén tett látogatásunk során váratlanul megjelent a Sóstó-Gyógyfürdők vezérigazgatója és testvére – aki a cég kommunikációs igazgatója -, és barátságtalan beszélgetés vette kezdetét.
A kamerák ügyében megkerestük a városi rendőrkapitányságot és a közterület-felügyletet: válaszaikból egyértelműen kiderült, hogy a sóstói kamerarendszert nem ők üzemeltetik, a közterületen elhelyezett 36 darab kamera a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. tulajdona. Nyíregyházán ezek szerint bárki üzemeltethet köztéri kamerarendszert – ha elég jó kapcsolatai vannak, senki nem fogja rajta számonkérni a jogszabályok betartását.
Móricz Csaba
Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk! Havonta csak egy ezres: már csak 1006 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!