Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Csaknem megharmincszorozva befektetését több mint 150 millió forintot keresett egy Nyíregyháza fideszes önkormányzatával kötött ingatlanügyleten egy helyi vállalkozás-csoport. A szálak a brókerbotrány-sorozatban Kiss Szilárd volt kormányzati fő-keletinyitó vélelmezett bűntársaként előzetesbe került Sziky Gyula üzletember felé vezetnek.
Korábbi cikkeink az önkormányzatokról
Offshore hátterű cégnek adta el az egykori óvodát a XIII. kerület, 60 fát is kivághatnak
Fót hátán: tűzszünet a botrányvárosban?
A szegények voksa – közmunka és a választás tisztaságának kockázatai
„Egészségügyi kockázatot hordoz, veszélyt jelent” – ezek a fő üzenetei az önkormányzat tavaly nyári közleményének, amelyben a város hivatalos honlapján diadalmasan közhírré teszik: Nyíregyháza városának „sikerült” megvásárolnia mintegy 161 millió forintért a borbányai szemétlerakó telepet, amelynek rekultivációjára korábban 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő EU-támogatást kapott a szabolcsi megyeszékhely.
A némi „elmúltnyolcévezést” is tartalmazó, polgármesteri videóinterjúval turbózott írás hallgat arról, hogy az eladók az ingatlant hét évvel korábban 5,7 millió forintért szerezték felszámolási árverésen.
Az önkormányzat sajtószóvivője, Rendes Sándor az Átlátszó érdeklődésére megerősítette hogy 161,5 millió forintért megvásárolták a 21,2 hektáros ingatlant. „Ez azért volt nagyon fontos, mert a volt szemétlerakó telep kármentesítésére beadott pályázatot nem lehet idegen tulajdonú területen megvalósítani. Amennyiben az önkormányzat nem vásárolja meg az ingatlanokat, akkor 1,6 milliárd forintos európai uniós támogatástól esett volna el, nem beszélve a magas egészségügyi kockázatot jelentő terült rendezetlen sorsáról. Az érintett terület rehabilitációja folyamatban van, ezzel egy több évtizedes környezetkárosítást számolunk fel Nyíregyházán” – közölte Rendes Sándor.
A sok vihart megért 21 hektáros ingatlan valaha tó volt szép természeti környezettel, a hatvanas évektől kezdve 25 éven át azonban ismeretlen eredetű szennyezőanyagokat, hulladékokat pakoltak le a területre. Az ingatlan tulajdoni lapján 2008. óta szerepel a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség bejegyzése, amely szerint a terület tartós környezetkárosodást szenvedett. A földet a helyi Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet használta a nyolcvanas években, majd tsz-tagok részarány-kiadással jutottak hozzá, s adták el a közműberuházó nyíregyházi Gáz-Markt Kft.-nek 2001-ben.
A Gáz-Markt 2004-ben felszámolás alá került, a pereskedéssel és feljelentésekkel bonyolított procedúra 2009-ben fejeződött be, a cégvagyont 2006 szeptemberében hirdette meg a felszámoló. A vásárló a szintén nyíregyházi Thermál-Ép Kft. nevű ingatlancég lett. A kft nem áll távol a Gáz-Markt-tól: a közműcégbe a felszámolás elrendelése után, 2006 augusztusában érkezett új főtulajdonos, az Igaz-család érdekeltségében álló Ny.Bővítés Kft., amely 2010-ben a Thermál-Ép társtulajdonosa is lett.
A Gáz-Markt eredeti tagjai (nyíregyházi magánszemélyek) között akadnak, akik az elmérgesedett felszámolási procedúra idejére úgy emlékeznek: a csődhelyzetben Igaz Géza Sziky Gyulával az oldalán jelent meg, tett ajánlatot a tartozások faktorálására, s a lehető legkacifántosabb céges szerkezetben a megrendelések további teljesítésére. Azzal hitegették a gáz-marktosokat, hogy kihozzák a céget a felszámolásból.
Sziky Gyula virtigli Észak-Kelet-magyarországi oligarcha. Jelenleg előzetes letartóztatásban ül a bankbotrány-sorozatban: a nyomozók szerint ő zsírozta le, hogy Kiss Szilárd volt agrárdiplomata és keleti nyitásért felelős ex-kormánybiztos, a szintén a bankbotrányokban érintett fidesz-közeli Quaestor-csoport egyik háttérfigurája cége megszabaduljon 700 milliós adósságától a hitelező Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet elnökének csúsztatott kenőpénzért cserébe.
Hogy valóban ő teremtett-e olyan helyzetet, amit egyes Gáz-Markt-tulajdonosok fenyegetésként, zsarolásként értelmezhettek, nem tudni. Igaz Géza mindenesetre nem válaszolt az Átlátszó kérdéseire, köztük arra, hogy működött-e együtt Szikyvel. (Pontosabban felajánlotta a személyes találkozás lehetőségét, de csak azzal a feltétellel, ha megjelenés előtt a cikk teljes szövegét, benne mások nyilatkozatait is láthatja, mint mondta, Nyíregyházán így szokta meg, már sok interjút adott. Írásbeli kérdéseinkre sem válaszolt.)
Közvetett kapcsolatra ugyanakkor utalnak jelek. Igaz egyik fivére 2006-2007-ben tulajdonostársak voltak egy helyi vállalkozásban. Ez volt az az Advertum Kft., amelynek a Gyurcsány-kormány szintén szabolcsi pénzügyminisztere, Veres János előterjesztésére 5,2 milliárd forintos hitelgaranciát szándékozott adni országos médiahálózat-szervezésre 2008-ban, igaz, a terv kudarcba fulladt. Közelebb visz a Gáz-Markt-sztorihoz az Átlátszó birtokába került levél, amelyet a nyíregyházi AT Credit Zrt. írt az adós hiteltartozásaiért kezességet vállaló és saját ingatlanjaikra 20 millió forint erejéig keretbiztosítéki jelzálogjogot engedő, az Átlátszótól egyelőre inkognitót kérő magánszemélyeknek.
A hitelt a finanszírozó Szabocs Takarékszövetkezet 2004-ben engedményezte az AT Creditnek, ezt az adósok tudták, új információ volt azonban a 2009-es keltezésű levélben, hogy az AT Credit az Ny.Bővítés, illetve bizonyos Monarchia Kft. megbízásából vette át a követelést. A Monarchia tavaly év végéig Sziky érdekeltsége volt.
Nem alaptalanul sorolja Szikyt az MSZP-közeli vállalkozók közé a Heti Válasz cikke, az Átlátszó tudomása szerint is a korábbi polgármester, Csabai Lászlóné (MSZP) egyik kedvenc üzletembere volt, a város nem sajnálta például a pénzt az ekkoriban Sziky érdekeltségében állt Nyíregyházi Spartacus labdarúgó klubba.
Ugyanakkor – ahogy az efféle esetekben csaknem mindig – vezetnek szálak a másik térfélre is. Például fociügyben is: 2010-ben Sziky a győri Rába ETO-ban tulajdonos Tarsoly Csabával – a rogyadozó Quaestor-csoport első emberével, a kormányzati keleti nyitás projekt egyik fő haszonélvezőjével – fogott össze, hogy a nyíregyi klub ne essen ki az első osztályból; ekkoriban Sziky és Tarsoly is a Magyar Hivatásos Labdarúgóligában tevékenykedett.
Régebbi történet a Fidesz-közeli fantomcégeké: 1998-ban írta meg a Népszabadság, hogy Kaya Ibrahim és Josip Tot útlevelének felhasználásával tűntettek egy tucatnál több, valaha Simicska Lajos főoligarchához kötődő céget. Az útlevelek szállítója, azóta kiderült, a Németországban élő Weisz József volt, aki Sziky régi ismerőse, Weisz saját nevén is fantomizált például Sziky-céget.
Cégeltüntetés (azaz okirat-hamisítás) miatt Weiszt távollétében, 2006-ban el is ítélték – na nem a Kaya-féle történetben, abban még tanúként sem volt rá kíváncsi a rendőrség, hanem a nyíregyházi Pongó Károly családjához köthető érdekeltségek eltüntetése miatt. Az esetet felfüggesztett szabadságvesztéssel megúszó Pongó 2005-ig szintén tulajdonos volt a Spartacusban.
De aligha ezek a régi ügyek, sokkal inkább a friss, Kiss Szilárd-féle eset lehet az, ami miatt a Kovács Ferenc (Fidesz) vezette önkormányzat nem kényeztette szószátyársággal munkatársunkat. Illetve a huszonnyolcszoros haszon, amit a Thermál-Ép bezsebelt az ingatlanért.
A cég 5,7 millió forintért szerezte meg a területet 2006-ban a Gáz-Markt felszámolási árverésén, majd tavaly 161,5 forintért adta el az önkormányzatnak – pontosabban nem egyedül, hanem az Ny.Bővítéssel közösen, miután 2009-ben utóbbi cég is az ingatlan tulajdonosa lett –, a két időpont között pedig ingatlanválság volt.
Ezzel együtt nem lehet azt mondani, hogy a fideszes városvezetés különösebben bensőséges viszonyt ápolt volna Igazékkal. Az ominózus hulladéktelepet például a város 2011-ben kisajátította, akkor 66 millió forintot fizetve, csakhogy Igazék megtámadták a határozatot, s nyertek, a Kúria elrendelte az eredeti állapot helyreállítását 2013 júniusában. Amikor pedig az ítélet nyomán kiderült, a városnak muszáj vásárolnia, már csak azért is, hogy ne csússzanak le a rekultivációra kapott EU-pénztől, a Thermál-Ép-es csapat több százmillió forintra srófolta föl az árat – Nyíregyháza innen alkudott, legalábbis most így emlékeznek az ügyben összehívott tavalyi lakossági fórum egyes résztvevői.
A rehabilitáció egyébként folyik, úgynevezett fitoremediációs eljárásban, ami annyit tesz, hogy olyan növényekkel ültetik be a földet, amelyek képesek a talajvíz megtisztítására.
Rádi Antónia
Ez a cikk a Transparency International Magyarország, a K-Monitor, a Political Capital és az Átlátszó közös önkormányzati projektjének keretében készült, a projekt támogatója az Open Society Foundations.
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!