
Hatvanpuszta mint az alcsúti édenkert egy közel 200 éves újságcikkben
Az arisztokratákat elvarázsolni igyekvő Honderű című lap írása szerint a birtokon „saját gazdasági cselédség nyüzsg és forg ura iránti szeretettel a munka körül”.
Amint arról tegnap beszámoltunk, az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján megjelent közlemény szerint az “Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága, 2013. április 16-án született állásfoglalására, valamint a Belügyminiszter utasítására tekintettel az Alkotmányvédelmi Hivatal, mint minősítő a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény alapján a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozókon elhangzottak dokumentumait felülvizsgálta, amelynek eredményeként azok minősítését megszüntette”, ezért az atlatszo.hu közérdekű adatigényléssel fordult a titkosszolgálathoz, hogy hozza nyilvánosságra a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozókon elhangzottakat rögzítő dokumentumokat.
Adatigénylésünkre villámgyors választ kaptunk, az AH anonimizált formában kiadta a kért dokumentumokat, amelyeket itt lehet letölteni: PDF1, PDF2., PDF2 (javitott)
Update: A második dokumentumot újraküldte az AH, „ismételten csatolom a Laborc-Portik találkozókkal kapcsolatos doc2.pdf dokumentumot, amely a korábbiakban a 3. oldaltól technikai körülmények miatt hibásan került továbbításra” – írták. A javított verzió itt letölthető:
A jelek szerint a korábban titkosított dokumentumokhoz való hozzáférésben a kormánypárti sajtó elsőbbséget élvezett, hiszen a Magyar Nemzet és a Pesti Srácok már tegnap, a Heti Válasz pedig ma reggel ismertette a jegyzőkönyvek tartalmát, míg a hvg.hu vagy az Index korábban hiába kérte azokat. Az atlatszo.hu új adatigénylést küldött az Alkotmányvédelmi Hivatalnak a Gálszécsy András volt titokminiszter vezette szakértői bizottságnak a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozókon elhangzottakat rögzítő dokumentumok minősítésének feloldhatóságáról szóló jelentését kérve, reméljük erre is gyors válasz érkezik.
Fantomfoci, Guriga tábornok, pártállami titkosszolgák és a Szilvásy-ügyek
„[Kerekes] kijelentette, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalnál tábornok, Guriga a fedőneve, fényképes igazolványt is mutatott. […] Kérte, hogy hivatkozzam magas szintű politikai kapcsolataira, Szilvásy Györgyre, Szekeres Imrére” – mondatok a kecskeméti törvényszéken folyó milliárdos csalási ügy elsőrendű vádlottjának korábbi vallomásából. Cikksorozatunk záró részében a fantomfutballügy harmadrendű vádlottja körüli kapcsolati háló újabb, a Budapest Airporthoz és egykori állampárti titkosszolgákhoz fűződő részét mutatjuk be. Tovább a teljes cikkre.
Fotó: innen.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁSAz arisztokratákat elvarázsolni igyekvő Honderű című lap írása szerint a birtokon „saját gazdasági cselédség nyüzsg és forg ura iránti szeretettel a munka körül”.
A HM EI Zrt. fellebbezett az elsőfokú döntés ellen, továbbra is titkolják a Ruszin-Szendi Romulusz és Benkő Tibor által használt házak szerződéseit.
A kivitelező a Penta Kft. volt, amely az önkormányzat szerint vállalta a garanciális javítást. A beruházást uniós támogatásból állták.
Természetvédelmi területet is érintő új szabadidőközpont létesülne Dunakeszin, a tiltakozókat a városvezetés szerint csak az ellenzéki pártok hergelik.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!