Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Több mint tíz éve van a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő birtokában az alcsútdobozi laktanya egyik fele, még sincs jelenleg érvényben levő hasznosítási szerződése rá. Közben egyre több részlet derül ki a Pécsen újrainduló uránbányászat mögött álló cégek kapcsolatáról, ám azt nem hozzák nyilvánosságra, hogy az állami cég, a Mecsekérc eddig mennyit profitált az ausztrál partnerének nyújtott szolgáltatásaiból. Rossz hír, hogy a jelek szerint több mint egy évet késik a debreceni Déri Múzeum átadása, amelyet egy majd 700 millió forintos projekt keretében újítanak fel, Érden viszont sikeresen küzdenek a vízveszteség ellen. A KiMitTud közérdekű adatigénylő portál sikeres adatigénylései közül válogattunk.
„Az MNV Zrt. nem rendelkezik érvényes hasznosítási szerződéssel” az Alcsútdoboz-Vértesacsa területen található egykori honvédségi laktanyára vonatkozóan – írta közérdekű adatigénylésre adott válaszában a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt (MNV). Az adatigénylő, Kis Emőke az Alcsútdoboz 049 hrsz.-ú és a Vértesacsa 0324 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó szerződéseket szerette volna kikérni – az alcsúti részt 2000-ben, a vértesacsait idén januárban adta át a Honvédelmi Minisztérium a vagyonkezelőnek. Az MNV többször is kérte az igénylés pontosítását, hogy megkönnyítsék az irattári keresést. Előbb a kért szerződés tárgyának pontosítására volt szükség (Kis Emőke itt csak tippelni tudott a bérbe adásra, a szerződés ismeretének hiányában), később pedig az időszak pontos meghatározára. Az adatigénylő a jelenleg érvényben lévő, hasznosításra vonatkozó szerződéseket kérte ki, ám kiderült: az MNV-nek nincs ilyen a birtokában.
Homályosak az újrainduló pécsi uránbányászat részletei
Peták Péter a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt.-től kért másolatot a Wildhorse Energy Hungary Kft., illetve anyavállalata, a Wildhorse Energy Ltd. között létrejött szerződésekről, illetve a Wildhorse, Mecsekérc, Mecsek-Öko közös vállalat létrehozására szolgáló dokumentumokról. Peták először csak egy dokumentumot kapott, amelyből kiderül, hogy a három cég közösen szeretné kitermelni a Mecsekben található uránt. A megállapodás azt is részletezi, hogy mely cég milyen vállalásokat köteles teljesíteni.
A Mecsekérc Zrt. a dokumentummal elküldött válaszában megjegyezte, hogy jogi álláspontjuk szerint a kérelemben megjelölt jogszabályhelyek alapján „a megállapodásban részes felek nem kötelesek eleget tenni az adatszolgáltatási kérelemnek, figyelemmel arra a körülményre, hogy az adatközlési kérelem tárgyát képező szerződésben rögzített tevékenységek nem minősülnek közfeladatnak, illetve a szerződés teljesítésének pénzügyi ellentételezése még csak részben sem történik állami, vagy helyi önkormányzati vagyonból.”
Az adatigénylő messze nem kapott meg minden dokumentumot, amit szeretett volna, de legalább a legfontosabbat nyilvánosságra hozták. Úgy véli, ez a megállapodás a bizonyíték arra, hogy a Mecsekérc korábban már végzett szakértői munkát a Wildhorse Energy részére, vagyis volt együttműködés az állami cég és az ausztrálok között. Ugyanakkor mellbevágónak találta az adatgazda levelét, miszerint a Mecsekérc nem köteles nyilvánosságra hozni a kért dokumentumokat, ám – Peták szavaival élve – „kegyet gyakorolva” mégis megteszik.
Az adatigénylő elégedetlenségét és kitartását mutatja, hogy folytatja az adatigénylést. Ennek eredményeképpen a Mecsekérc nyilvánosságra hozta a 2008. évi, azóta már érvényét vesztett együttműködési megállapodást. Ebben arra szerződnek a felek – a 2012-es megállapodáshoz hasonlóan –, hogy egy joint venture-társaság keretei között vágnak bele az uránércbányászati bizniszbe. Arról azonban a Mecsekérc üzleti titokra hivatkozva nem akart nyilatkozni, hogy 2006 óta éves bontásban mekkora bevételre tett szert a Wildhorse Energy Hungary Kft.-nek vagy a Wildhorse Energy Ltd.-nek végzett szolgáltatási tevékenységből.
Éves csúszásban a múzeum megnyitása
Mennyiért újították fel a debreceni Déri Múzeumot, hogyan költötték el a pénzt és miért csúszik hónapokat, sőt akár egy évet is a múzeum megnyitása? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Orosz Attila, aki a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ számára küldött közérdekű adatigénylést a KiMitTud-on.
A központ által küldött dokumentum szerint a projekt összes költsége 686,5 millió forint, ebből 617,8 millió forint a támogatás. A megyei önkormányzat 68,6 millió forint önerővel szállt be a projektbe és eddig 611,4 millió forintot használtak fel a támogatásból és az önerőből. Az összköltség legnagyobb részét az építkezés teszi ki, eddig 588,9 millió forintnál járnak. Eszközbeszerzésre 35 milliót, előkészítési tevékenységekre 23,8 milliót, míg a kissé talányos elnevezésű „igénybe vett szolgáltatásokra” 19,3 milliót költöttek. Emellé jön még a projektmenedzsment 13,2 millió forintért, valamint a marketingköltések, 6,2 millió forintért.
Ez utóbbira elég nagy szükség van, hiszen bár a projekt befejezésének határideje már tavaly szeptemberben lejárt, a múzeum még mindig nincs kész, sőt, az adatigénylő egyes sajtóhírekre hivatkozva azt írja, hogy 2012 végére halasztották a megnyitást. A kormányhivatal azzal magyarázza a csúszást, hogy „a megyei önkormányzatok konszolidációja során az uniós támogatásokból megvalósuló projekteket is a megyei intézményfenntartó központok vették át”, ezért a támogatási szerződést is módosítani kellett –ez folyamatban van. Ahogy „a kiállítások megvalósításának közbeszereztetéséhez szükséges szakmai anyagok összeállítása” is. Arra a kérdésre, hogy ki a felelős a csúszásért, az intézményfenntartó központ vezetője, Verdó György azt felelte: a fenntartóváltás és a vele járó támogatási szerződés módosítása miatt történt a csúszás, ezért nem keresnek felelősöket.
Csökkenő vízveszteség Érden
Saját bevallása szerint kimagaslóan jó eredményt ért el a vízveszteség csökkentésében az Érd és Térsége Víziközmű Kft. – derül ki a cég Fáber Dávid közérdekű adatigénylésére küldött válaszából. Az éves ivóvízveszteség nem más, mint a nem számlázott mennyiség aránya a hálózatba táplált összes vízmennyiség százalékában. Ez az érték az érdi térségben 14 százalék, amely országos összehasonlításban is jó eredmény.
A vízveszteség nem csak a vízlopást jelenti. Tartalmazza a technológiai veszteséget is, mint a csőtörés során elfolyó víz, hálózati mosatások vagy tűzcsap-karbantartás során elfolyó víz. Ugyanígy beszélhetünk látszólagos (vízhálózat, tározók tisztítása, tűzoltók vízhasználata, mérőórák téves leolvasása) és valódi (felszínre törő és rejtett szivárgások, vízlopás, tározómedencék hibái) veszteségről. A víziközmű által közzétett grafikonon jól látszik, hogy az elmúlt 7 évben 2006-ban volt a legmagasabb a veszteség, több mint 30 százalékos. Azóta fokozatosan csökkent, 2009 és 2010 között például 5 százalékot, míg elérte a 2011-es 14 százalékot. A veszteség csökkentésére több módszer is létezik, ilyen az új mérők és plombák felszerelése, a leolvasások és a számlázás átalakítása, a távleolvasás, illetve a nyomás szabályozása.
>>> Tovább a KiMitTud közadatigénylő oldalra
D. Kovács Ildikó
(Fotó: innen.)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!