Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztosság szerint ezermilliárd forintos kárt okoztak a korábbi kormányzatok által kötött, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel kapcsolatos szerződések. Az atlatszo.hu szerette volna ellenőrizni Budai Gyula állításait, de a kormánybiztos nem adta ki a szerződéseket. Az atlatszo.hu bírósághoz fordul a ferihegyi szerődések nyilvánosságáért.
***
Közel ezermilliárd forint az az állami teher, amelyet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz arra az esetre, ha a Malévet felszámolják – közölte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint.
A szerződés szerint „a felszámolási megszűnési összeg (…) megegyezik azzal, amely abban az esetben lenne fizetendő, ha a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megszünteti a vagyonkezelői szerződést”. Budai Gyula tájékoztatása szerint a hitelezőnek elsőbbséget biztosító úgynevezett senior adósság 90, illetve a tőkejuttatás 97 százalékát kell megfizetni a Budapest Airport fő tulajdonosának, a német Hochtief cégnek a Malév felszámolása esetén. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bemutatott szerződés arra az esetre szab terheket a magyar állam számára, ha a Malév felszámolása megkezdődik.
Budai Gyula az MTI kérdésére közölte, hogy a vagyonkezelői szerződésben tételesen szerepel senior adósság címén 1,5 milliárd euró, további 60 milliárd forint a részvények ellenértékeként, 390 milliárd forint a 75 évre szóló vagyonkezelési jogért, és 15 milliárd forint ingóságok ellenértékeként. Budai Gyula szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság akkori vezetője, Zelles Sándor által aláírt szerződés nem a magyar állam érdekét, hanem külföldi érdekeket képvisel. Kifejezetten a Hochtief részére biztosít olyan feltételeket, amelyek a Malév felszámolása esetén kedvező helyzetbe hozzák a német céget.
Kikértük a szerződéseket, de nem adták
A hír nyomán közérdekű adatigényléssel fordultunk Budai Gyulához, hogy adja ki valamennyi, a ferihegyi repülőtér privatizációjával összefüggő szerződés teljes másolatát. A kormánybiztosság azonban megtagadta adatigénylésünket. „Hivatalunk folyamatban lévő ügyekről tájékoztatást semmilyen formában nem ad. A kérdéses ügyre vonatkozóan minden olyan információt, mely nem esik a titkos ügykezelés szabályai alá, azaz publikus, megtalál honlapunkon teljes terjedelmében. Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.” – áll a kormánybiztosság válaszában.
Az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztosság honlapján azonban nem szerepelnek a Budai Gyula által hivatkozott szerződések. A kormányzati honlapon a nemzeti légitársasággal és a repülőtérrel kapcsolatban csak a Borisz Abramovics, Költő Magdolna és a Resonator Kft. által aláírt szindikátusi szerződést, a Malév részvénykönyvét, valamint a Malév Zrt. és a Budapest Airport Zrt. privatizációjával és vagyonkezelésével kapcsolatos kormánybiztosi jelentéseket leltük fel. A Budai Gyula által hivatkozott, az államnak állítólag ezermilliárdos kárt okozó szerződések tehát nem publikusak. Az atlatszo.hu adatigényléses pert indít az elszámoltatási kormánybiztos ellen a ferihegyi szerződések nyilvánosságáért.
(Fotó: MTI)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!