Az MVM az utolsó töltényig védelmezi Kocsisék offshore-, szálloda-, és atomtitkait

Beküldte:
2011. július 4. hétfő

A Lehet Más a Politika (LMP) 2009 nyarán fordult az állami áramszolgáltató Magyar Villamos Művek Zrt.-hez azt kérve, hogy hozza nyilvánosságra a milliárdos 2008-as offshore- és szállodaügyletéről szóló belső vizsgálati jelentéseket és a vizsgálatok költségét, de a cég üzleti titokra, illetve a folyamatban lévő büntetőeljárásra hivatkozva elutasította az adatigénylést. Az ezt követő bírósági eljárás érthetetlenül hosszúra nyúlt: a Fővárosi Bíróság többször is indoklás nélkül halasztott, emiatt az LMP 2010 végén, tehát másfél év elteltével kifogással élt. Két hónappal később új bíró kijelölésével folytatódott az ügy, amelyben az alperes a keresetet teljes egészében elutasító álláspontja a kormányváltást és az MVM teljes menedzsmentjének cseréjét követően sem változott. Annak ellenére sem, hogy a Fidesz ellenzékben még elszámoltatást ígért ebben a rendkívül korrupciógyanús ügyben (lásd Az MVM alkotmányos költsége, Élet és Irodalom, 2010/36., szept. 10.).

A Nemzeti Nyomozó Iroda több mint két éve teljesen eredménytelenül nyomoz az állami áramszolgáltatónak sok milliárd forintos kárt okozó, szövevényes offshore-ügyekben. A Fővárosi Bíróság Pataki Árpád bíró vezette tanácsa 2011. januárjában első fokon teljes egészében helyt adott az LMP keresetének, az indoklásban azt hangsúlyozva, hogy állami tulajdonú, közfeladatot ellátó cégként az MVM az adatvédelmi törvény hatálya alá tartozik, ezért a gazdálkodására vonatkozó adatok közérdekből nyilvánosak (az MVM ezt más ügyekben is vitatja, lásd: Körkörös adatvédelem, Élet és Irodalom, 2011/20., május 20.). Az MVM fellebbezett az első fokú döntés ellen, de az LMP az ügyet április végén másodfokon, jogerősen is megnyerte.

Az MVM június végén kiadta az LMP-t képviselő Schiffernek az igényelt dokumentumokat, ám azok tartalmát jelentős részben – megintcsak az üzleti titokra való hivatkozással –  kitakarással olvashatatlanná tették. Az atlatszo.hu ezért – miközben ezúton nyilvánosságra hozza az MVM által kiadott dokumentumokat – további adatigényléssel fordult Baji Csabához, az MVM elnök-vezérigazgatójához a kitakart részek nyilvánosságáért. A kiadott dokumentumok álláspontunk szerint messze nem csupán a jogszerű pénzügyi, gazdasági és piaci tevékenységre vonatkozó üzleti titkokat nem tartalmazzák, ezért az adatigénylésünk valamennyi kitakart adatra kiterjed.

>>> Az LMP keresete (2009. szeptember 25., PDF)

>>> Az elsőfokú ítélet (2011. január 11., PDF)

>>> A másodfokú, jogerős ítélet (2011. április 28., PDF)

>>> Az MVM által megküldött irat: Az MVM Csoport 2008 első félévi tevékenységének évközi vizsgálata – Ernst & Young, 2008. október 1. (PDF)

>>> Az MVM által megküldött irat: Jelentés a Magyar Villamos Művek Zrt. egyes nem engedélyesi tevékenységhez kapcsolódó ügyleteinek polgári jogi, munkajogi, társasági jogi és büntetőjogi vizsgálatáról – Squire Sanders, 2009. április 3. (PDF)

>>> Az atlatszo.hu adatigénylése (2011. július 3., PDF)

Bejegyezte: 2011. július 4. hétfő
Kategóriák:Adatigényléses perek,Cikkek,MVM-dosszié. A bejegyzésre érkezett válaszok követése: RSS 2.0. Erre a bejegyzésre válaszolhat vagy visszakövetést adhat

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz az atlatszo.hu facebook-csoportjához !

Oszd meg

Google hirdetés

Hozzászólások a fészbúkon

hozzászólás

Disqus reakciók

  • http://kulfoldibankszamla.info/ külföldi bankszámla

    na, akkor az van, hogy ugye az offshore-ügyek akkor szövevényesek, ha az a cél, hogy összezavarják a nyomokat.
    Ebben az esetben viszont ott van az angol cég. Az EU-n belül automatikus adóinformáció-csere van. Ez azt jelenti, hogy egy gombnyomás után meg lehet mondani ki a tulaj, igazgatóság, részvényesek (névvel-címmel),nincsen benne semmi titkos. Mármint a különféle hatóságok számára, még csak bűncselekmény gyanúja sem kell, ezért automatikus, az állami adathalászat paradicsoma. Tehát, ha ez a szál nincs felderítve, akkor rendőrségi kamuzás esetével állunk szemben. Egyébként egyszerűen nem lehet annyira hülye az ügyvéd, aki összerakta a céges struktúrát, hogy belerakja a zasszony nevét. Svájcban, Jersey-n, stb. simán lehet évi pár száz euróért néveleges igazgatót-tulajt szerezni, félelmetes, hogy ennyi pénznél is ilyen piti lenne a csapat. Angol cég egyébként annyiban offshore, hogy külföldi. Ezért kérlek ne használd szitokszóként az offshore-t. Tudom, hogy egyszerűbb (és védhetőbb)azt írni, hogy offshore, mint azt, hogy pénzmosás, pedig a kettő igencsak eltér egymástól, mutatja a jelen példa is. Mindenesetre hajrá és nem feladni….

    • efftars

      viszont ez a csapat saját annyát is megrakná elölről-hátulról 10 fityingért…
      ezért a ‘Mrs. Kovacs’, LOL télleg nagybalfaszok, meg persze jó a családi kapcsolat édes komám…

  • boldi

    Gondolkodom, hogy az adatigénylés másolatát magam is beadom. Minek várni a sajtóra?! Vélemények?

  • atlatszo

    Boldi, nagyon támogatjuk hogy adják be minél többen az adatigényléseinket. A későbbiekben erre valamiféle technológiai megoldást is kifejlesztünk majd, hogy egyszerűbb legyen.

  • http://djhambi.wordpress.com djhambi

    Milyen érdekes, hogy az MVM-hez akarják pakolni az IMF hitelből vásárolt állami MOL tulajdont… Ugye ennek a vásárlásnak semmi értelme nem volt, hiszen
    1. tőzsdézés, amit Orbán _nem szeret_
    2. az IMF hitel kamata kb. akkora, mint a MOL papírok várható hozama, vagyis nem tudja az értékét növelni, d az forint inflálódik, tehát az állam rosszbul jár vele
    3. a tőzsdei részvények minél nyereségesebbek, annál kockázatosabbak, tehát vagy rosszabbul járunk vele, vagy nagy a bedőlés veszélye.

    • JonasR

      Djhambi: it azert egy par butasagot irtal, de osszessegeben igazad van :)

      Valojaban meg tokmindegy ki mit kepeszt, mert a jelen politikai berendezkedesunk arrol szol, hogy ki birtokolja a kifizetohelyeket.

    • efftars

      ‘mnyp-ak ne kaszinózzanak a tőzsdén’ vs. bepakoljuk ezt a kis IMF zsét a MOL-ba…
      WTF???
      Csányi úr a MOL-ban, MVM koma/sógor, meg hát vki eltartotta Viktort a purdékkal 8 évig, amíg a kis dafke nem járt dógozni…szopjuk is a levét most

  • http://www.UNIOHID.hu UNIOHID.hu

    Hajrá !

  • BOBO

    Az olajügyekig kéne leásni, hogy megértsük!

  • Lennin

    Gyanús, nagyon gyanús nekem az egész MOL akció…
    Olybá tűnik, hogy vettünk egy csomó üres benzineskannát amit vagy feltölt valaki, vagy nem (inkább nem).
    Ki érti ezt?

  • notme

    “A Nemzeti Nyomozó Iroda több mint két éve teljesen eredménytelenül nyomoz”

    Ugye ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy elfektették az ügyet?

  • http://hvg.hu Én

    Igen, de így ki lehet mosni az országból néhány Mol részvényt, majd kézen-közön visszavenni magánvagyonba.

    Nem szereti a tőzsdézést??
    Hja persze, mert nem ért hozzá, de hát nem is ő shortolt pár hónapja, hanem a haverjai.
    Munkamegosztás.

    • efftars

      meg azon a röpke rzszki eladós mol ügyleten is nyert vki 30 mrd-ot

  • http://hvg.hu Én

    Hja igen, az olajügyek nem értek ám véget, csak nem stikában, hanem törvényesen folytatódnak – a Mollal.

  • Power

    Vajon miért kezdődik úgy minden hír, hogy LMP LMP LMP? Mint például ez is “A Lehet Más a Politika (LMP) 2009 nyarán” csupa MSZP-SZDSZ kormány alatti ügyet hoztok elő! Így akarjátok befeketíteni az MSZP-t az LMP érdekében igaz? Csak azt nem értem hogy miért most, amikor nem lesz semmiféle választás???? Nem a választások előtt kellett volna megpróbálnotok ezt? Akkor talán 7%-nál többre viszi az LMP hahahahaah, az MSZP jóval megelőzte a fonnyadt kis pártotokat :D DD

  • http://www.tudomanyosrendorseg.hu Weixl-Várhegyi László

    Akik a képen vannak, mindet teljes vagyonelkobzásra kellene ítélni!! Különösen Kapolyi a főbűnös, mert amikor ipari miniszter volt,a bauxittal együtt odaadta a szovjeteknek a tiánércet is. Ennek az értréke olyan hatalmas volt, hogy abból ma is ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot. Kapolyi magán atomerőműveket kapott az oroszoktól. Mitől fél annyira Kapolyi, hogy Piliszentkereszten szinte atombiztos óvóhelyen él?

  • miezitt?

    Power!
    Azért most, mert az LMP így próbálja levetkőzni a nyilvánvaló szdsz-utódpárt szerepet (olvass utána, a mostani LMP-vezérek 90%-a valamelyik szdsz-vezér rokona/titkára/szeretője/mittudomén).

  • http://comment xxx

    az ilyen szarházi alakokat fel kéne kötni az talán visszatartó erő lenne