„Nem lesz hova visszatérni azoknak, akik Kárpátaljára menekültek a háború elől”

Kárpátaljára a háború első napjai óta több százezren költöztek belső menekültként, Ungváron egész új lakónegyedek alakultak ki. Több menekült él az Ungvári Nemzeti Egyetem kollégiumaiban, ahol önkéntesek a kezdetektől segítenek a menekülőknek. Az egyetem magyar oktatója szerint a kitelepítettek nagy része egy esetleges tűzszünet és béke után sem fog elmenni, nagy részüknek már nem is lenne hova hazamenni.

„Kárpátalján sokan nem értik, hogy az országban háború dúl. Szétnézünk, Kárpátalján nyugalom van, nem járnak tankok” – mondta az Átlátszónak Mihók Richárd, a Kárpátaljai Nemzeti Egyetem magyar történelem oktatója, akivel Ungváron találkoztunk. A városban járva tényleg nehéz elhinni, hogy egy hadban álló országban járunk: a főutcában és az Ung-parti sétányokon nyugodtan sétálnak az emberek, a szolgáltatások, üzletek, vendéglátóhelyek működnek, egyedül néhány toborzóplakát emlékeztet a keleten pusztító háborúra, és az, hogy az utcán járva más európai nagyvárosokhoz képest kevés fiatal férfival találkozunk.

Szintén rögtön feltűnik, hogy a városban folyamatosak az építkezések, lépten-nyomon új, épülő társasházakat látunk. Ezek, mondta Mihók Richárd, nagyrészt az ide költöző belső menekülteknek épülnek. Kárpátalja, köztük Ungvár ugyanis az egyik fő menedéke lett a háborús zónákból (Ukrajna keleti részéről, vagyis Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja, Herszón, kisebb részben Harkiv megyékből) érkezőknek. Bohdan Andrij, Ungvár polgármestere tavaly egy interjúban azt mondta, hogy a háború előtt 115 ezer lakosú város népessége 2022 óta több mint harmadával nőtt: emberek, de számos vállalkozás is Ungváron talált menedéket.

Ungvár lakossága kétszeresére nőhetett, a magyarok fele is elmehetett

Ottaniak szerint azonban a valós szám ennél nagyobb is lehet – mint mondják, az önkormányzattól ritkán érkeznek pontos adatok, szerintük mostanra akár 200 ezer fölé is nőhetett a város lakossága.

Ungváron a magyarok már régóta kisebbségen voltak, a háború előtt nagyjából a lakosság 6%-a volt magyar anyanyelvű. Ottani forrásaink szerint a háború óta nagyon sokan elmentek, akár a magyar kisebbség közel fele is elmenekülhetett. Ma már orosz szót – a kelet-ukrajnai lakosok többsége alapvetően orosz anyanyelvű, de ukránnak vallja magát, és láthatóan nem felszabadítóként várja a putyini hadsereget – többet hallani az utcán, mint magyart.

Kérdésünkre Mihók Richárd elmondta, a Magyarország és Ukrajna közti feszültség az ungvári mindennapokat kevéssé érinti.

Saját munkája kapcsán elmondta, nem érzi, hogy például a magyar történelem kutatására, a magyar nyelv oktatására emiatt ma az ukránok rossz szemmel néznének – az egyetemen ma hungarisztikai kutatóközpont is működik.

Társasház épül az Ung túloldalán – fotó: Balogh Dénes

Az egyetem tanára elmondta azt is, bár Ungvár a háború óta épül, Kárpátalján belül is hatalmas kontrasztokat látunk. Mint mondta, a határmenti magyarlakta falvak nagy része elnéptelenedett, a fiatalok vagy elmentek külföldre, sok ott maradt férfi pedig a mozgósítás elől rejtőzve nem megy ki az utcára. „Nekem is van több olyan ismerősöm, aki két éve az udvarról nem megy ki” – mondta.

„Hallatlan dolgokra képesek a civilek”

Kárpátalja ma az egyetlen olyan megye Ukrajnában, ahol nem vezettek be éjszakai kijárási tilalmat, ám ez a munkácsi orosz rakétatámadás hatására megváltozhat – mondta Krisztina Tovt, az Ungvári Nemzeti Egyetemen működő, menekülteknek segítő önkéntes szervezet, az UNE Önkéntesei vezetője, akivel már a támadás után beszélgettünk. Az önkéntesek, akik a háború kezdete óta alakultak hivatalosan bejegyzett civil szervezetté, a háború kezdete óta részt vesznek menekültek ellátásában, emellett gyűjtenek adományokat az Ungvárról bevonult katonáknak is.

Ungvári utcakép, fotó: Balogh Dénes

Az egyetem a háború kitörésekor, eredetileg biztonsági okokból távoktatásra állt át, amire azért is szükség volt, mert hamarosan megérkeztek az első menekülthullámok Ungvárra. Nagy részüket nem hivatalos szervek látták el, akkor

a város polgármestere 30 ezer menekülő beérkezése után azt mondta, több embert nem tud befogadni a város,

azóta azonban még kétszerennyi ember talált otthonra Ungváron. Krisztina Tovt elmondta, az első napokban sokan ajánlották fel a lakásukat, és sokan az egyetemi kollégiumokban kaptak szállást. „A háború megmutatta, hogy a jótékonyság és a civil szervezetek Ukrajnában külön műfaj, hallatlan dolgokra képesek” – fogalmazott Krisztina Tovt.

Az önkéntesek becslései szerint több mint 7000 menekült fordult meg a kollégiumokban, voltak, akik csak egy-két órára, mások egy-két éjszakára szálltak meg, de vannak olyanok, akik még mindig ott laknak. Jelenleg főleg diákok laknak a kollégiumokban, bár a két csoport sokszor fedi egymást – sok fiatal eleve a nagyobb biztonság miatt választja a kárpátaljai egyetemeket, számukra a tanulás lehetőséget ad arra, hogy távolabb legyenek a fronttól.

Keleten egész városok tűnnek el

Az önkéntesek munkájára pedig most is szükség van, hiszen evakuációs vonatok most is érkeznek a városba, főleg Donyeckből, igaz, valamivel ritkábban és kevesebben. Mihók Richárd elmondta, ahogy a front közeledik egy településhez, vannak, akik önként elmennek, majd második körben megkezdődik a kötelező evakuálás, a hatóságok mindenkit kimenekítenek, mert már nem lehet őket megvédeni.

Az egyetemi oktató szerint nem valószínű, hogy a menekültek többsége visszatér a keleti megyékbe, még akkor sem, ha meg is kötnek egy tűzszünetet vagy békeszerződést. Sokaknak egyszerűen nincs is hova visszatérni: azokból a városokból, amiket az oroszok elfoglalnak, mert ott csak romok maradnak. Mint mondta, ha ma beállna a béke, az orosz és ukrán ellenőrzési zóna határsávja továbbra is nagyrészt lakatlan maradna, már csak azért is, mert aligha települnének oda munkaadók. A két oldal nem bízna egymásban, kérdéses lenne, mennyire lesznek a következő években is biztonságosak ezek a területek.