Mawda, élt két évet – egy iraki kurd család európai kálváriája

Az „illegális migráció” elleni harc májusban már legalább három halálos áldozatot szedett Nyugat-Európában. Belgiumban egy kétéves gyerek halt meg egy autós üldözés közben múlt csütörtökön, és a francia-olasz határon is bekövetkezett, amitől a helyiek hónapok óta tartottak: két holttestre bukkantak az elmúlt hetekben. A nyomozások még nem zárultak le, de mindhárom esetben felmerül az eljáró rendőrök felelőssége. Elsőként az eltévedt golyótól halálra sebzett iraki kislány, Mawda története következik.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Múlt csütörtökön, éjjel három körül belga rendőrök akarták igazoltatni egy kisebb, a francia határ felé tartó teherautó utasait. A 30 személyt, köztük négy gyereket szállító jármű azonban nem engedelmeskedett, és az ezután következő üldözés során az egyik rendőr lövést adott le a sofőrre, a golyó azonban a mellette, édesapja ölében ülő kétéves Mawdát találta el. Az arcon lőtt kislány hamarosan, a mentőautóban meghalt.

Nagyjából ennyi tudható ma a múlt héten bekövetkezett tragédia lefolyásáról, a vizsgálat ma is folyik a pontos körülményekről, és a hatóságok jóval óvatosabban nyilatkoznak, miután egy napig félrevezették a közvéleményt. Csütörtökön ugyanis az ügyészség még határozottan állította, „kizárt”, hogy a kislányt a rendőrök által kilőtt golyó ölte meg, fejsérülésének egy ütés lehet az oka.

Gyász és tehetetlen düh a szomszédban

Ugyanezen a napon, csütörtök reggel az észak-franciaországi Grande-Synthe városának egyik sportcsarnokában többen hallgatták döbbent csendben, hogy Mawda édesapja, Shamdine sír a telefonban, és senki sem tudott semmi vigasztalót mondani.

A Dunkerque agglomerációjában található, alig 24 ezres lakosú Grande-Synthe többek között arról ismert, hogy itt jött létre 2016 tavaszán az első és ezideáig utolsó hivatalos befogadó tábor Franciaországban az utóbbi 2 évtizedben, a Calais melletti Sangatte bezárása óta.

A település zöld polgármestere az Orvosok Határok Nélkül szervezettel összefogva hozta létre az átmenetinek szánt tábort, miután 2015 folyamán, a város szélén csaknem egy évtizede létező „dzsungelben” meghúzódók száma néhány hónap alatt harmincszorosára emelkedett.

Akárcsak a kb. 40 kilométerre lévő Calais-ban, itt is a Nagy-Britanniába vágyakozók gyűltek össze, sok család, kisgyerekek, katasztrofális körülmények között.

Az újonnan létesített táborban – bár számos nehézség és súlyos probléma fennmaradt – fokozatokkal jobb helyzetbe került a már akkor is nagyrészt iraki kurd populáció, de a többszörös túlzsúfoltság egyre nagyobb kockázattal járt, mígnem 2017 áprilisában egy etnikumok között támadt konfliktus nyomán a fabódékból álló tábor csaknem fele leégett.

Kapcsolódó cikkünk:

Nemi erőszak, verés és abúzus fenyegeti a nőket és gyerekeket Dunkerque menekülttáborában

A város jelenleg is a tábor újraindításának engedélyét várja az államtól, és télre egy sportcsarnokot nyitott meg a rászorulóknak. Itt húzódott meg korábban Mawda és családja, és innen indultak útnak május 17-én este, hogy egy belgiumi kitérővel jussanak Nagy-Britanniába.

A jelenleg kb. 400 főnek (ebből 150 sátrakban), túlnyomórészt iraki kurdoknak menedéket adó sportpályán a Médiapart portál újságírói találkoztak a család megdöbbent ismerőseivel, akiket a tragédia arra sarkallt, hogy a szokásosnál nyíltabban beszéljenek arról a sajtónak, milyen megpróbáltatások várják a földönfutóvá vált kurdokat Európában.

Az egy-egy családnak jutó, elkerített „parcella”; Fotó: EP, Médiapart

Hetente kétszer-háromszor próbálkoznak

Szerdán este kilenc körül az utazást szervező csempészek jöttek Mawdáékért, szüleiért és két évvel idősebb bátyjáért, akárcsak két tucat másik külföldiért a belga határtól 20 kilométerre fekvő Grande-Synthe-be.

Volt „szomszédjaik” szerint Mawdáék hetente két-három alkalommal próbálkoztak az angliai úttal, a kétezres évek óta jelen lévő, és a partvonal mentén jól beágyazott kurd hálózatokkal. A különféle származású (Erbil, Ranya, Kirkuk, Halabdzsa) csoportok 5-6 fősek, kb. 3000 eurót kérnek az útért egy iraki kurd esetében, más nemzetiségeknek más árat számolnak fel.

A belga autópálya nem felügyelt pihenőhelyein próbálják meg elrejteni az embereket kisebb adagokban különböző kamionokban, melyekből naponta átlagban 15 ezer indul Calais-ból a vágyott brit partokhoz, ez a legfontosabb kikötő Nagy-Britannia felé.

Belgium jó ideje népszerű kiindulási pont, mert a Calais környéki pihenőhelyeket bezárják, illetve egy francia rendőrségi forrás szerint azért is, mert a belgáknak nincsenek csempészellenes egységeik.

Kurd száműzöttek Európában

Mawda szülei másfél hónapja érkeztek Grande-Synthe-be, erről egy Ako nevű férfi beszélt a Médiapart-nak, aki angoltanár volt iraki Kurdisztánban, és legalább annyira tart az újságíróktól, mint a rendőröktől. Most is csak azért nyilatkozott, hogy minél többen ismerjék meg Mawdáék történetét.

A család még 2015-ben indult el Irakból, Törökországon, majd a balkáni útvonalon keresztül. Kislányuk már Németországban született, de ott elutasították menekültkérelmüket. Ahogy az Európában lévő kurdok jelentős része, ők is huzamosabb ideje vannak a kontinensen, közülük sokan „dublináltak”, azaz pl. a görög vagy spanyol hatóságoknál adtak be elsőként menekült kérelmet.

Sokan Nagy-Britanniában bíznak, ahol azt remélik, könnyebben kapnak munkát, és ott lévő családtagjaik is segítségükre lesznek. Mawdáéknak Londonban és Birminghamben vannak rokonaik.

Csütörtökön délben, tiltakozásképp a tragédia miatt, mintegy százan lezárták egy órára a forgalmat a közeli A16-os autópályán. Válaszul fél háromkor rohamrendőrök kerítették be a sportpályát, és megmotozták a férfiakat, két-három sátrat tönkretettek, néhányukat igazoltatták, és egyeseket be is vittek az őrsre a közlekedés akadályozása miatt, majd elengedték őket. Állítólag fegyvereket is kerestek, mert az átkelést szervezők gyakran maguk is a „kliensek” között élnek, és a környéken rejtik el fegyvereiket.

Az sportpályán elszállásolt emberek „élükre állított” tábori ágyakkal próbálnak elkeríteni maguknak némi intimitást, 2 négyzetméteren, „cserében” a padlón kényszerülnek aludni, takarókon. Mawda családjának zugában maradt néhány odahagyott tárgy, takarók, egy bőrönd, egy babakocsi.

Fotó: EP, Médiapart

A családok számára, főleg, ha kisebb gyerekeik vannak, a belgiumi indulás még komplikáltabb, mert jóval hosszabb ideig kell a kamionok raktérében várakozniuk, ahogy egy szintén próbálkozó családapa, a 34 éves, vízvezeték-szerelő Ali meséli.

Neki és családjának 28.500 eurót számolnak fel a csempészek, a próbálkozások számától függetlenül, azaz csaknem 9 millió forintot. (Ebből az összegből még a francia életszínvonal mellett is több hónapig eltarthatná magát, pláne némi segítséggel egy család, addig, míg valaki munkát tud vállalni.)

Aliék az előző héten Rouenig mentek, azaz 250 kilométerrel messzebb, ahol egy alkatrészeket szállító kamionban bújtak el, két éjjelt is ott töltöttek, de a jármű végül nem indult el. Alig tudtak lélegezni, minden gyereken, még a nagyobbakon is pelenka volt, a felnőttek üvegekkel boldogultak. A férfi szerint sokan altatóval nyugtatják a gyerekeket, és így próbálják csökkenteni a sírás kockázatát is.

Ali nem most először vágott neki ennek az útnak. Még a kétezres évek elején, egyedül indult el. Szülővárosából Nagy-Britanniáig akkor 500 eurójába került az átkelés. Kapott munkavállalási engedélyt, és egy fuvarozó cégnél dolgozott, egészen 2010-ig, amikor visszatért Irakba, ahonnan az Iszlám Állammal indult háború következményei miatt jött el ismét.

Csak Észak-Franciaországba érkezése után jött tisztába a teljesen megváltozott körülményekkel: a szinte elbarikádozott határral, a megtöbbszöröződött árakkal és a Mawdához hasonló áldozatokkal.

A szülők teljesen független vizsgálatot követelnek

Bár az iraki kislány halála volt az egyik legfontosabb téma Belgiumban az utóbbi napokban, a szülők verziója csak hétfőn került nyilvánosságra, ekkor tartottak sajtótájékoztatót az események néhány tanúja és ügyvédjük, illetve civil szervezetek, pl. az Emberi Jogi Liga elnökének társaságában.

A kislány családja a hétfői sajtótájékoztatón; Fotó: BELGA; forrás

Szerintük csak egy lövés dördült el, Mawda apja azt mondta, a furgonjukat 4 rendőrautó üldözte, kettő két oldalról és kettő hátulról. A család elöl ült, a sofőr mellett, a többiek pedig hátul. Közülük egyesek kitörték a hátsó ablakokat, hogy a rendőrök lássák, gyerekek is vannak velük.

A gyilkos golyó a szülők szerint a sofőrt célozta, a baloldali rendőrautóból, de a kislányt találta el. Az elsősegélyt egy rendőr látta el, a mentőautó pedig 20-30 perccel később érkezett, a szülők nem kísérhették el lányukat, és hivatalosan csak pénteken értesítették őket, a börtönben, gyermekük haláláról.

Ez a verzió több ponton sem egyezik az ügyészével, ezért a család ügyvédje független vizsgálatot kért. Azt is tudni akarják, milyen parancsot kaptak a rendőrök, miért döntöttek lőfegyver használata mellett, és milyen szerepe volt az ügyben a belügyminiszternek. Az ügyvédek úgy vélik, hogy mind a rendőrségnél, mind az ügyészségen manipulálták a tényeket. A család kedden délelőtt férhetett hozzá a boncolás jegyzőkönyvéhez.

A temetésre szerdán került sor, Belgiumban. A családot kiutasították az országból, és a temetés után elvileg távozniuk kell. Az őket támogató Solidarity for All szervezet 10 napos nemzeti gyászra hív fel, és arra is, hogy aki kifejezné szolidaritását, rakjon ki gyerekruhákat ablakába, szerdán pedig fáklyás menetet szerveztek az Igazságügyi Palotától.

Itt az is elhangzott, hogy a családot az állam egy hajléktalan menhelyre küldte a börtönből való kiengedésük után, a Menekülteket segítő brüsszeli platform (amelyről itt írtunk korábban) biztosított számukra átmeneti lakást és pszichológiai segítséget is. A helyi kurd közösség egyik képviselője azt mondta:

„Mawdát nem iraki bombák ölték meg, nem a Földközi-tengerben fulladt meg, hanem egy belga rendőr fegyvere végzett vele… Hosszú és fájdalmas útjukon szülei sosem hagyták cserben, most pedig azt mondják nekik, hagyják lányuk holttestét Belgiumban, és ők menjenek el. Ma szégyellem, hogy belga vagyok.”

Emberi jogok kontra hozzáadott érték

Az elmúlt napokban több szervezet, de egy múlt heti néhány száz fős tüntetés is a kormányon kérte számon a felelősséget a tragédiáért, közelebbről pedig Jan Jambon belügyminiszteren és a migrációs ügyekért felelős államtitkáron, Theo Franckenen.

Mindketten az identitárius-nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) tagjai, Francken széke erősen ingott januárban, miután kiderült, hogy tavaly Szudánba toloncolt vissza menekülteket, akiket aztán megkínoztak. Sőt, a nem túl szalonképes zsarnok Omar Al-Basír titkosrendőreit is beengedte az országba, hogy személyesen kutassanak a diktatúra ide menekült ellenségei után.

Francken végül az óriási felháborodás ellenére sem mondott le, pártja ugyanis a 2014 óta kormányzó négypárti koalícióból való kilépéssel fenyegette meg a konzervatív Charles Michel miniszterelnököt, aki pedig lenyelte a békát.

A kritikusok most ismét Francken távozását sürgetik, és akárcsak az utóbbi hónapok tiltakozó megmozdulásai során, az államon kérik számon a befogadó politikák hiányát, és a rendőri erőszakot, ami a csempészek karjaiba és egyre veszélyesebb megoldások felé tereli a migrációra kényszerülőket.

Korábbi cikkünk:

Brüsszelben gyanútlan polgárok hajtják végre a Soros-tervet: ők nyújtanak menedéket a hidegben a menekülteknek

Charles Michel a hétvégén türelemre intett a vizsgálat lezárulásáig: „Egy gyermek halála rázott meg egy családot, én pedig családapaként reagálok. Minden felelős személynek visszafogottságot kell tanúsítania” – emlékeztetett egy kereskedelmi csatornán.

Korábban a belügyminisztérium az embercsempészeket tette a haláleset legfőbb felelősévé; Francken csak annyit jelzett Twitteren az őt ért vádakra, hogy „undorítóak” – foglalja össze a kormányzati reakciókat az állami Rtbf.

Michel figyelmeztetését részben az válthatta ki, hogy épp mostanra időzítette közös bejelentését Francken, és a szintén N-VA tag pénzügyminiszter Johan Van Overtveldt, hogy vizsgálatot kezdeményeznek „a külföldiek masszív jelenlétének bevétel-kiadás arányáról” a belga nemzeti banknál.

A bevándorlás régóta az N-VA központi témája, idén a párt elnöke, Bart De Wever fenyegetőzött azzal, hogy határok megnyitása veszélybe sodorná a társadalombiztosítást, Francken egyik hírhedt Facebook-bejegyzése, még 2011-ből, szövetségi képviselő korából pedig arról szólt, hogy „a zsidó, kínai vagy indiai diaszpóra hozzáadott értékéről” még csak-csak van valami elképzelése, de ami a marokkói, kongói vagy algériai diaszpórákat illeti, jóval kevésbé.

Kedden délután az ügyészség is újabb sajtótájékoztatót tartott, ahol arra is kitértek, hogy a halálos lövést leadó rendőrt teljesen letaglózta, ami történt. Bár a vizsgálat továbbra sem zárult le, az kijelenthető, hogy az üldözés alatt csak egy lövést adtak le, és a furgonban, a korábbi híresztelések ellenére, nem találtak fegyvert. Az ügyészek arról is beszéltek, hogy a helyzet „elég meleg volt”.

Az igazságra várva

A furgon koccant az egyik rendőrautóval, és hiába próbálták az útszélre kényszeríteni, elébe vágva, nem volt hajlandó megállni, hiába „jelezték a villogó fények is, hogy mi lenne a teendő”.

Az is elhangzott, hogy a nem tudják beazonosítani egyelőre, kik lennének a csempészek a csoportban. Egyrészt a jobbára csak kurdul beszélő utasokkal csak tolmács segítségével tudnak kommunikálni, és ahogy ilyen esetekben jellemző, senki nem akarja elárulni, ki vezette a furgont, és ki szervezte a nagyrészt Németországból érkező személyek szállítását Nagy-Britannia felé.

A feladat nehézségét egy francia rendőrségi forrás is elismerte a Médiapart-nak. Szerinte a „kurd hálózatok veszélyesek, mert képesek ellenkező irányban haladni az autópályán, és akár más autókkal koccanni is, vagy őrült gyorsan vezetni a menekülés érdekében”. A belga rendőrök pedig maguk is elmondták, hogy jelenlegi eszközeik elégtelenek arra, hogy sikerrel akadályozzák a hálózatok működését.

Hétfőn a kormányfő személyesen is találkozott Mawda családjával, és átadta nekik az „ország részvétét”. Michel a belügyi bizottság keddi ülésén azt mondta, hogy „a demokrácia becsülete múlik azon, hogy kiderítsék az igazságot”.

Elismerte, hogy az ügyészség már tévedett, akárcsak a rendőrség nehézségeit, és azt is, hogy felmerül a fegyverhasználat jogosságának kérdése. Arra nem válaszolt, miért nem engedték, hogy a megbilincselt szülők elkísérjék a kislányt, miért késlekedett olyan soká a mentőautó, és miért terjesztett valótlanságokat a halál okáról az ügyészség kezdetben. Michel szerint mindezt kideríteni az igazságszolgáltatás és a rendőrségi belső vizsgálat feladata, a hatalmi ágak szigorú szétválasztásával.

Újfent jelezte, hogy európai szinten kell koherensebbé tenni a migrációval kapcsolatos politikákat, méghozzá minden országra kiterjedően. A kormány migrációs elképzelései mellett is kiállt, amelyeket ezek szerint ő egységesnek tart, bár Jan Jambon úgy nyilatkozott, hogy a rendőrök „csak dolgukat” végezték.

Végezetül arra is utalt, hogy bár a furgon minden utasát kiutasították, az áldozat családja esetében akadhatnak olyan jogi eszközök, pl. az, ha a csempészek áldozataként ismerik el őket, amelyek révén az országban maradhatnak.

Frissítés: Csütörtökön este az N–VA elnöke, Bart De Wever az állami VRT tévécsatornának azt mondta: „Még ha egy gyerek halála tragikus is lehet, itt a szülők felelősségét is alá kell húzni. Ezekről az emberekről szimpla áldozatokként beszélni nem tűnik nekem igazságosnak.” A politikus nyilatkozata számos kritikus reakciót váltott ki.

Dobsi Viktória 

Címlapkép forrása: La Nouvelle Gazette.

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!