A menedékjog értelmetlen és regresszív reformjára készül a francia kormány

A francia ombudsman, az Államtanács, az Emberi Jogok Nemzeti Konzultációs Bizottsága és a kompetens civil szféra teljes spektruma szerint felesleges, visszalépést hoz vagy elnyomó jellegű az a bevándorlási és menekültjogi törvényjavaslat, amelyeknek bizottsági tárgyalása szerdán kezdődött a Nemzetgyűlés illetékes bizottságában. Úgy tűnik, az eddig kezes bárányként üzemelő kormánypárt sem rajong a reformért, bár a legfrissebb hírek szerint, néhány módosítás árán, „orr befogva” az eddig lázadozó kisebbség is megszavazhatja, ez lehet Macron pártjának első komolyabb belső konfliktusa.

77%

Év végéig még

23 909 991 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A francia kormány idén rálépett a gázpedálra, se szeri, se száma azoknak a területeknek, amelyek átalakítására készül a Franciaország „modernizációját” zászlójára tűző Emmanuel Macron köztársasági elnök. Az egykor elődje, Nicolas Sarkozy által is bevetett stratégia, az egész pályás letámadás jegyében ezek a reformok nem is feltétlen szerepeltek Macron programjában. Ilyen például az állami vasúttársaság átalakítása, amely érdemi konzultáció, egyeztetés nélkül került bejelentésre, kvázi kiprovokálva a szakszervezetek haragját. Hétfőn este meg is kezdődött a rendhagyó – kétnapos munkabeszüntetésekkel 3 hónaposra(!) tervezett sztrájk – méghozzá egyelőre minden érdekképviselet és a dolgozók jelentős részének támogatásával.

Ilyen szintű konfrontációig még nem jutott, de sokasodó egyetemblokádok jelzik a diákok dühét, akik a felsőoktatási reform, különösen az új felvételi rendszer ellen tiltakoznak. Eközben felkészülnek a közhivatalnokok, szerveződnek az egészségügyi dolgozók, mozgolódik az igazságszolgáltatás.

A menekültjogi reformot épp ellenkezőleg, jó ideje bejelentette a kormány, és figyelemre méltó módon nemcsak az összes érintett szakmai és segítő civil szervezet fogott össze ellene, de sajtóhírek szerint ez a végrehajtó hatalom első olyan projektje, amely megakadt a 2016 májusában alapított és egy év múlva átkeresztelt République en Marche (REM), Macron kézi irányítású, pártnak csak némi jóindulattal nevezhető formációja torkán. A szervezetileg kevéssé artikulált, kb. fele részben minden politikai tapasztalatot nélkülöző „civilekkel” feltöltött REM 309 helyet foglal el az alsóház 577 székéből. A parlamenti-pártéletbe most beletanuló formáció mérete folytán is tehetetlenségre van egyelőre kárhoztatva, ehhez képest is meglepő a törvénytervezettel kapcsolatos aktív ellenállás.

Ez részben összefügghet azzal, hogy a tavalyi elnökválasztási kampány során Macron gyűjtőpártos, „egyszerre balos és jobbos” retorikájának fontos eleme volt a menekültek befogadásának európai és francia kötelezettsége, így érthető módon pártjának tagjai is arra számítottak, hogy az emberjogi, humanitárius elvárások elébe nyitottan áll majd az új hatalom. Mint arról a blogon már többször írtunk, ez nem egészen így történt, a szocialista kormányból kiugró Macron egyik első szocialista támogatója, Gérald Collomb belügyminiszter olyan keményvonalas politikákat vezetett be, amelyek miatt a civilek még a korábbi jobboldali kormányokénál is elnyomóbbnak vélik a jelenlegi állapotokat.

A REM-es képviselők mostani lázadásának egyik nevezetes pontja, a gyermekek elzárása is egy olyan fejlemény, amely adatokkal bizonyíthatóan a Sarkozy alatti számokhoz közelít. Ez a folyamat egyébként már korábban elindult, Franciaországot sorozatban ítélte el (2016-ban pl. 6 alkalommal) az Emberi Jogok Európai Bírósága. Ennek és François Hollande ígéretének ellenére, a szocialista kormány nem felszámolta, hanem legalizálta a kiskorúak elzárását. A kitoloncolásra váró külföldieket speciális zárt központokban tartják fogva, és a bár ezek az intézmények (CRA) egészen hasonlatosak a börtönökhöz, jogilag nem azok – ahogy az érvényes tartózkodásival nem rendelkező külföldiek sem bűntényt követnek el, csak szabálytalanságot.

A külföldiek internáló központjaiba került gyerekek száma, forrás: Médiapart

A gyerekek szempontjából azonban, vélik a szakértők és a jogvédők, így a börtönök felügyeletével megbízott hivatal is, amely szintén több okból is elutasítja a reformot, mindegy, hogy adminisztratíve börtönnek hívunk-e egy intézményt, amely a gyakorlatban épp annyira traumatizáló hatású, mintha az lenne. Akár néhány óra alatt is – bár ezzel védekezik a miniszter: a gyakorlatban a kiskorúak többsége csak a repülőút előtti órákat tölti ezekben a központokban.

Több külföldi példa, ahogy néhány, a törvénysértést korrigálni igyekvő régió is azt mutatja, hogy más módszerekkel is biztosítható a kitoloncolás – pl. a reptér mellett szállodákat igénybe véve. Ezért a kormánypárti képviselők két módosítót is beterjesztenek majd, az egyik csak a kontinentális területen tiltaná be a gyerekek elzárását, a másik pedig a különösen problematikus Mayotte szigetén is, ahol évente több ezer kisgyerek kerül rácsok mögé a fenti okokból.

Egyelőre úgy tűnik, ez lenne a képviselők részéről a kompromisszum ára, miközben a törvény egésze továbbra is számos szempontból megkérdőjelezhető.

Az Emberi Jogok Nemzeti Konzultációs Bizottsága, egy állami, a kormánytól független intézmény elnöknője szerint egy újabb törvény e tárgyban, a 2016-os bevándorlási és 2015-ös menekültjogi reform után teljesen felesleges volt, csupán a közvéleménynek a szigorítást óhajtó részét hivatott kielégíteni. Christine Lazerges úgy látja, hogy a tervezet pozitívuma csupán az, hogy a már letelepedett bevándorlóknak ritkábban kell megújítaniuk tartózkodásijukat, illetve az eljárás jelentősen könnyebb lesz az egyetemisták esetében.

Azaz a migránsok szociális és értelmiségi elitje számára üdvözlendő könnyítéseket vezetne be a kormány, míg a menekült státusszal kapcsolatos számos szigorítás épp a legsérülékenyebb csoportokat teszi még kiszolgáltatottabbá.

Már a tavalyi választási kampány alatt is szó volt arról, hogy fel kell gyorsítani a menekültkérelmek elbírálását, amit akkor is szkeptikusan értékeltek a realitást ismerő civilek. A gyorsításhoz ugyanis elsősorban kapacitás hiányzik, jelenleg az első, a kérelem leadását lehetővé szakasz infrastruktúrája elégtelen. Ehhez képest nemcsak a kérelem beadásának határideje rövidülne le 120 napról 90 napra, de a negatív döntést követő fellebbezésre is mindössze 15 nap lenne – ez idő alatt kell tolmácsot keresni, megérteni a döntést és benyújtani a fellebbezést –; ráadásul ez nem is függesztené fel minden esetben az eljárást, megkönnyítve az azonnali kitoloncolást. Ezt szolgálná a fogva tartás maximális időtartamának további emelése, 45 napról 135 napra, a már említett börtönszerű zárt központokban.

Christine Lazerges szerint nem kellene feltétlen a kevésbé jogtisztelő európai példákhoz igazodni, ráadásul az ilyen hosszú elzárást lehetővé tevő országokban az internáló központok más jellegűek, mint a franciaországi „barakkokra” emlékeztető helyek.

Az elnök asszony úgy véli, ha – Macron ígéretéhez híven – Franciaország valóban komolyan veszi, hogy az emberi jogok hazája, szinte minden intézményi szinten jelentős bővítésekre van szükség, továbbá egy jóval kevésbé restriktív döntéshozatalra. Ma Párizs csak a dokumentálható politikai menekülteknek ad státuszt, miközben a genfi konvenciók által hivatkozott „embertelen bánásmódot” ennél sokkal többen kockáztatják hazájukban.

Hasonlóan kategorikus a törvénytervezettel kapcsolatban Jacques Toubon ombudsman, aki többek között arra figyelmeztet, hogy ez a törvény nem a valódi problémákat kívánja orvosolni, hanem a közvélemény részben illuzórikus vagy téves képzeteit szolgálja ki. Nem először: a hetvenes évek vége és a bevándorlás megítélésében, a vele kapcsolatos politikai hozzáállásban beállt változás óta ez a huszadik törvényszöveg a témában. Ráadásul, ahogy az Államtanács is figyelmeztetett rá, a két előző, 2015-ös és 2016-os törvény egyes cikkelyei még nem is kezdtek működni a gyakorlatban.

Ez is arra utal tehát, hogy inkább afféle kirakattevékenységről van szó, miközben Toubon szerint nincs is olyan vészhelyzet, amely új törvény után kiáltana: a statisztikai adatok szerint az ország migrációs mérlege állandónak mondható, csupán az egyes évek között van némi ingadozás.

Az ombudsmani hivatal úgy látja, hogy elsősorban anyagi befektetésre van szükség a befogadás érdekében, és annak elismerésére, hogy a migrációs folyamatokat nem lehet uralni, legfeljebb hatékonyabban szervezni. Bár az elterjedt érv szerint a befogadás politikailag azért veszélyes, mert népszerűvé teszi a szélsőjobb erőket, Toubon szerint ez a húsz éve használt érv rég megbukott az országban. Meg kéne próbálni, épp ellenkezőleg, enyhíteni az infrastruktúra hiánya miatt keletkező feszültségen, ami a negatív előítéleteket gerjeszti, és segíteni a leginkább rászorulókon.

A reformtervezet, néhány pozitív elképzelésen túl, amely kisebb csoportok esetében nagyobb jogbiztonságot, egyszerűbb adminisztratív eljárást hozhat, lényegében rosszabbul bánna a menekültekkel, „bántalmazó” jelleggel.

Mindez nem csupán a külföldieket és menekülteket érinti: ők nem egy, a társadalomról leválasztható kisebbség, hanem a leggyengébbek közülünk. Ha a legkiszolgáltatottabbak jogai nem számítanak, és ezt ma elfogadja a társadalom, az csak elősegítheti, hogy a nemzet „saját” elesetteinek jogai is egyre kevesebbet érjenek a szemünkben, érvel a kérdésben már többször kemény kritikát megfogalmazó Toubon.

A változást ígérő macroni közép tehát mintha ugyanazokkal a régi démonokkal küzdene, mint elődei évtizedek óta. A következő hetekben ennek, a parlamenti többség számára is megosztó szövegnek vitája lehet a párt első komolyabb belső konfliktusa, bár lényegi változás nem várható a tervezetben. Közben Franciaországban továbbra sem kiemelkedő a migrációs nyomás, leszámítva néhány gócpontot, és ahogy a sztrájkok és különféle mozgalmak is jelzik, a többségi társadalom számára sokkal nagyobb jelentőségű reformokkal kapcsolatban eddig egységes a macroni tábor.

Pedig a vasutasok szerint például arról kéne vitatkozni, milyen szempontok alapján szeretnénk alakítani a 21. század közlekedését, és ebben milyen szabályozó és fenntartó szerepet vállal az állam; az idősgondozók szerint arról, hogy mégis hogyan áldozhatnánk arra többet, hogy emberhez méltó öregséget biztosítsunk a legidősebbeknek; de az aktualitások nyomán sokasodnak a kérdések a fenntartható mezőgazdasági modellel kapcsolatban is, hogy csak néhány példát említsünk. Eközben a parlament huszadszorra fut neki a bevándorlás és a menekültjog szabályozásának.

Mintha a beígért modernizáció és nemzetegyesítés helyett a kormánytöbbséget is rabul ejtette volna az a réges-régi, első látásra lerágott csonthoz hasonlatos ügy, amely enyhíthetetlen mohóságú kisgömböcként, a távoli európai szomszéd, a magyar kormány 2018-as kampányát is szőröstül-bőröstül felfalta.

Dobsi Viktória

Címlapkép forrása.

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!