Választásra várva: a katalán krízis 6 legfontosabb fejleménye

Már egy hónap sincs hátra a katalóniai választásokig, amelyeknek elvileg normalizálni kellene azt a súlyos politikai válságot, amely a függetlenség jelképes kikiáltásával és az autonómia felfüggesztésével tetőzött október 27-én. A katalán kérdés továbbra is a legfontosabb napi aktualitás Spanyolországban, maga mögé utasítva szinte minden mást. És a beígért normalizáció helyett inkább az érzékelhető, hogy a demokratikus intézményrendszer recseg-ropog: egyelőre nem megoldásokat kínál, hanem saját hibáit, anomáliáit teszi nyilvánvalóvá.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Normalizáció helyett különleges állapot

Elég rápillantani a néhány napja felállított pártlistákra, hogy lássuk, mennyire nem „normálisak” a december 21-re kitűzött választások. A függetlenségpártiak eddig kormányzó nagykoalíciója elhasználódott a kormányzás konfliktusaiban, így ennek két nagy formációja most külön indul.

Mindkét lista élén olyan jelölteket találunk, akik vagy börtönben csücsülnek, vagy a belgiumi „emigrációból” kampányolnak majd. Ahogy az alábbi ábra is mutatja, az összesen 23 volt önkormányzati tisztségviselő, illetve aktív politikai szerepet vállaló civil vezető közül, akik ellen eljárás folyik, tizenheten szerepelnek, összesen 3 politikai formáció listáján. Közülük 5 belga „emigrációban” van, 4 szabadlábon és 9 börtönben – az utóbbiak közt találjuk a minden kutatás szerint győzelemre esélyes Köztársasági Baloldal (Esquerra Republicana, ERC) listavezetőjét, a katalán kormány volt elnökhelyettesét, Oriol Junquerast.

Az eldiario.es összesítésének fele,  a teljes ábra itt található; kék: emigráció, zöld: feltételes szabadlábon, piros: börtönben

Őt, akárcsak jó tucatnyi kollégáját közpénzekkel való visszaéléssel, lázadással és zendüléssel vádolják, ennek alapján akár 30 év börtönre is ítélhetők. Az önkormányzat, a Generalitat volt elnökét, Carles Puigdemont-t elvileg december 4-én hallgatja ki egy belga bíró, az ellene és 4 volt tisztségviselő ellen kiadott nemzetközi elfogatási parancs nyomán. December 7-én pedig 50 ezer fős tüntetésre számít belga rendőrség Brüsszelben, a volt, és hívei szerint ma is legitim elnök, illetve a függetlenség melletti kiállás jegyében.

Puigdemont legutóbb péntek reggel üzente meg egy német rádión keresztül, hogy továbbra is készen áll a Mariano Rajoyjal tárgyalni, ami persze a konzervatív spanyol kormányfő számára elképzelhetetlen.

Politikai megoldásokat a kormánytól továbbra sem érdemes várni

Miközben a néppárti (Partido Popular, PP) és 2016 óta kisebbségben kormányzó Mariano Rajoy szokásos passzivitásával várja, hogy maguktól elrendeződjenek a dolgok, a mélyebb politikai problémák megoldása meglehetősen kétséges.

Az autonómia felfüggesztésének legitimációjához – az alkotmány hírhedt 155-ös cikkelyét alkalmazva – fontos adalék volt az ellenzéki szocialista párt (PSOE) támogatásának megszerzése. A szocialisták, akiket a nacionalizmusok és a decentralizáció kérdése továbbra is megoszt, azzal a feltétellel álltak a kormánypárt mellé, a spanyol demokrácia történetében példátlan döntésben, hogy közben megindul a területi modell katalánok által is reklamált, alkotmányos reformja.

Első körben egy parlamenti bizottságban, amelyet a kisebb pártok a kezdetektől afféle trükknek tartottak, és most úgy tűnik, nekik volt igazuk: a PP szokás szerint nem tartja be ígéretét. Nemcsak a bizottság effektív munkájának kezdetét tolta ki a katalán választások utánra, de a napokban jelezte, hogy a korábban belengetett alkotmányos reform valójában esélytelen.

A hivatalos kormányzati álláspont az, hogy a választások kimenetelétől függetlenül visszaállítják az autonómiát, de a PP katalán vezetője már egyszer utalt rá, hogy ha az urnák újra a függetlenségpárti erőket hozzák ki győztesnek, akkor azt nem fogják annyiban hagyni.

Az El Periódico november 19-én publikált kutatása. A legalsó félkörben a legutóbbi választások eredménye, a középsőben az előző kkv.

A patthelyzetből való elmozdulás tehát leginkább a jó szerencsétől és a katalán pártoktól várható. Bár a közvélemény-kutatások – amelyeket érdemes óvatosan kezelni, hiszen a helyzet nagyon labilis, és ezek gyakran propagandaeszközök is – kivétel nélkül az eddigi kormánykoalíció kisebbik tagját, a Republikánus Baloldalt hozzák győztesként, korábbi 20 jelöltjük helyett akár 37-38-at is szerezhetnek. És bár a függetlenségpártiak továbbra is többségben lehetnek, az erőviszonyok apróbb elmozdulása is hozhat változást.

Annál is inkább, mert a volt kormányerők, úgy tűnik, valamilyen mértékben korrigálnak az eddigi stratégián. A jobboldali PdeCat – amelynek listája ismét egy újabb névvel (Junts per Catalunya, JxCat ), némileg váratlanul újra Carles Puigdemont vezetésével és újra civilek részvételével jött létre –, illetve az ERC jelenleg is tárgyalnak programjuk egyeztetésén. Különösen a PdeCat (JxCat) részéről várható, hogy lemondanak a függetlenség egyoldalú kinyilvánításának programjáról. Ők már el is ismerték, hogy ez a program nem hozta el sem a megvalósításához szükséges társadalmi többséget, sem a nemzetközi támogatást.

Lehetséges, hogy az ERC-n belül is felülkerekedik az az álláspont, hogy a függetlenség eléréséhez vezető útnak a legalitás keretein belül kell folytatódnia, azaz, el kell érni, hogy a spanyol állam hajlandó legyen tárgyalni. Elvileg ezt a célt szolgálta volna az eddig követett stratégia is, ez azonban nyilvánvalóan nem vitt sikerre. A tárgyalásos megoldáshoz és a spanyol legalitáshoz való visszatérés elfogadása azt jelentheti, hogy az eddigi blokk hasad, és a kormányt eddig kívülről támogató, antikapitalista CUP csatlakozására nem lehet számítani – azaz ugorhat a kormányzóképes többség.

Ezen felül a nagyobb pártok hozzáállása abban is eltérhet, hogyan kívánják kezelni egyes vezetőik „kiállítását” – terítéken van a Brüsszelből való „kormányzás” opciója épp úgy, mint egy jelképes árnyékkormány és egy cselekvésre is képes valódi végrehajtó hatalom felállítása.

Korábbi cikkeink:

Megmentheti az „atomfegyver” Katalóniát?

Nem döntetlenre játszanak a csapatok a politikai El Clásico derbyn

Lesz-e Mariano Rajoy-nak bronzszobra a független Katalóniában?

Az árnyalatok azért olyan fontosak, mert ezek mentén jöhetnek létre a kormányzáshoz szükséges koalíciók, és egy esetleges politikai kompromisszum, amelyekben elsősorban a baloldali pártoknak lehet még szerepük. Egyes kutatások a helyi szocialisták (PSC) megerősödését ígérik, akik már jelezték, hogy kompromisszumok esetén hajlandóak lennének összeállni az ERC-vel is. Kérdés az is, mennyire tartanak ki a választók a CUP mellett, akárcsak az, hogyan sikerül átvészelnie a krízist a mindkét blokkot elutasító, satuba szorult újbaloldalnak, amelyet a barcelonai polgármester, Ada Colau neve fémjelez (CeC) – ide csatlakozott be a Podemos helyi tagozata is, miután megvált függetlenségpárti katalán vezetőjétől.

Egyelőre valószínűtlennek tűnik, hogy bárki összefogjon a spanyol nacionalizmust képviselő Ciudadanosszal (C’s) és a várhatóan tovább zsugorodó Néppárttal (PP) – azaz a spanyol és a katalán kormányzat feltehetően továbbra is a spanyol politika két ellenpólusa marad.

Igazságszolgáltatás a politika szolgálatában?

A politikai megoldások elnapolása mellett a spanyol demokrácia hitelének egy másik letéteményese, az igazságszolgáltatás is megsínyli a katalán konfliktust. Rajoy és a Néppárt a kezdetektől a „törvényekre” hagyta a lényegében politikai probléma megoldását. Ezzel nemcsak a politikai képviselet, hanem az igazságszolgáltatás hitelét is kockáztatva. Bár az utóbbi területen érvényesülő konzervatív befolyás nyílt titok, és az elmúlt évek korrupciós ügyei csak még láthatóbbá tették, a paragrafusokkal és bírákkal való takarózás, a több szempontból is megkérdőjelezhető procedúrák nyomán csak még nyilvánvalóbb lett az eddig is ismert probléma.

Mint ismeretes, a függetlenség kikiáltásnak legfőbb felelőseit kérdőre vonó két törvényszék különféleképpen járt el, az egyik esetben az első tárgyalási nap végén lesittelték a beidézett kilenc politikust (majd egyet óvadék ellenében elengedtek); a másikban egy hetet kapott a védelem a felkészülésre, majd óvadék ellenében itt is szabadlábon maradhatott a 4 delikvens. Igaz, a gyanúsítottak védekezési stratégiája is más és más volt, de nem indokolt önmagában ilyen nagy különbségeket.

Úgy tűnik, folyamatban van a korrekció – a szigorúbban eljáró bírónő azt javasolta, hogy a Legfelsőbb Bíróság vegyen át minden eljárást, amit az pénteken be is fogadott. Sajtóhírek szerint a kormány már korábban is megpróbálta megakadályozni, hogy a vezető katalán politikusok rács mögé kerüljenek – nyilván nem túl kifizetődő mártírokat csinálni belőlük, illetve nehéz a helyzet normalizálásáról szónokolni, ha közben a politikai ellenfelek a börtönből vagy az emigrációból kampányolnak.

Kérdés, hogy van-e mód a felpörgött gépezet leállítására, a Katalóniában „politikai foglyoknak” tekintett személyek – köztük civil szervezetek lázadással vádolt vezetőinek – szabadon engedésére a választások előtt; ahogy az is, hosszabb távon készen áll-e a Madrid valamilyen fokú amnesztia előmozdítására, amit a katalán többség elvárna, de a feltüzelt spanyol közvéleménnyel is el kellene fogadtatni.

Mellékszál, hogy a hónapokon át minden más témát háttérbe szorító katalán téma a kormánypártot illető korrupciós infókat is jótékonyan elfedte, de ezek lassan visszakúsznak az érdeklődés élvonalába, akárcsak azok a szociális kérdések, amelyek szintén nem túl előnyösek Rajoy számára. (Pénteki hír, hogy a spanyolok a görögökkel, románokkal és bolgárokkal együtt Európa sereghajtói az egyenlőtlenségek tekintetében.)

Propagandaháború a médiában

A média is egy olyan terület, ahol a katalán válság nyilvánvalóvá tette, hogy a demokratikus vitához szükséges feltételek – a pluralizmus, a közszolgálat vagy az objektív tájékoztatás – nem igazán adottak az országban. Persze, ha más európai államok médiaviszonyait vesszük górcső alá, nem okvetlenül sokkal jobb a helyzet: az írott sajtó válsága, a tulajdonosi kör jogosítványainak bővülése és az újságírói érdekképviselet meggyengülése; az állami megszorítások, plusz a politikai befolyás növekedése a közmédiában; az ideológiai polarizáció vagy a nézettség hajszolása stb. másutt is a sajtószabadság visszaszorulásával jártak.

Azonban a katalán krízis a legrosszabbat hozta a felszínre az amúgy is létező szekértáborokban, szabadjára engedve a demagógia békeidőben visszafogottabb démonait.

Ennek az eszkalációnak számos durva jele is akadt: politikai okból elbocsátott megbecsült publicista, megtámadott szerkesztőség, vagy az objektív tájékoztatás hiánya miatt tiltakozó és sztrájkoló újságírók.

Akárcsak a szélsőséges csoportok esetében: nem arról van szó, hogy a katalán konfliktus hozza létre a problémát, pl. a náci szimpatizáns rendőröket vagy Franco emlékét ünneplő, alkalmasint erőszakos csoportokat. Ezek korábban is léteztek, és a politikusok és a társadalom egy része korábban is megtűrte, sőt, bátorította őket: a katalán krízis „csak” gátakat szakít fel, könnyebben legitimálhatóvá és láthatóbbá teszi e jelenségeket.

Orosz trollok és passzív Európa

A propagandaharc egyik legtöbbet taglalt jelensége, az orosz befolyás, főleg az utóbbi hetekben került előtérbe Spanyolországban. E témáról részletesebb cikket is tervezünk a blogon, most csupán vázlatosan jelzünk néhány felvetődött kérdést.

A napokban több nemzetközi fórumon is felbukkant a probléma, uniós jelentésekben, de a NATO is figyelmeztette, az elsősorban a külföldiek befolyásolását célzó orosz erőfeszítésekre Madridot. Közelebbről, nem arról van szó a NATO szakértője, Janis Sarts szerint, hogy az orosz hálózatok Katalónia függetlenségére buzdítanának, sőt, nem favorizálják egyik oldalt sem, hanem inkább „a megosztottságot, az EU és a NATO meggyengítése érdekében”; céljuk „a megtévesztés, a meglévő problémák elmélyítése, káosz gerjesztése”.

Ezt a káosz stratégiát látszik igazolni a vezető spanyol napilap, az El País november elején megjelent összefoglalója, amely európai és amerikai kutatásokra alapozva kijelenti, hogy a külföldi közvélemény megnyerése a katalán függetlenség ügyének részben orosz befolyásra történt. Közben az orosz hálózatok és az állami média a spanyol szélsőjobboldalt is tüzelnék, többek között azt a nem bizonyított hírt terjesztve, hogy Soros György finanszírozza a függetlenségpárti erőket. Illetve a katalán ügyet a Krím annektálásának igazolására fordítanák, miközben a madridi kormányt is támogatják egyes csoportjaik.

Miközben ezek az üzenetek valóban eléggé ellentmondásosak, az orosz befolyás bizonyítása a madridi kormány számára is fontos lehet, hiszen ez érvként szolgálhatna az uniós támogatás megerősítésére, de pontos adatokkal egyelőre nem tudtak szolgálni.

Az orosz propaganda körüli viták felszínre hoztak egy másik kérdést is, a mainstream sajtó függetlenségéét. Az RT tévécsatornát a „Kremlin propaganda szervének” minősítő El País például – több más nagy nyugati napilaphoz hasonlóan – egészen 2016-ig publikált egy jól fizetett havi mellékletet, amelynek egyes cikkeit az orosz állam szállította. A nyomtatott melléklet azért szűnt meg, mert az oroszok lejjebb vitték volna az árakat, de a neten ma is létezik, kiadója az RT anyacége. Hogy fért össze a szerkesztőség függetlenségével, hogy együttműködtek egy részben Moszkvából szerkesztett és az orosz vezetés politikai, kereskedelmi érdekeit előmozdító periodika kiadásában? Vagy fordítva: mi garantálja jelenleg a PRISA cégbirodalom zászlóshajójának objektivitását e vitában?

Végezetül, a tagadhatatlanul aktív, hivatalos és nem hivatalos orosz hálózatok uniós fórumokon is zajló kritikája felveti azt a kérdést is, hogy az Unió passzivitása a katalán ügyben mennyire védhető. Bár az illegális referendum nyomán több uniós vezető is felszólalt, és a színfalak mögött tudhatóan európai kormányfők is próbálták meggyőzni Madridot arról, hogy mennyire fontos az erőszak elkerülése és a dialógus megteremtése, az EU semmilyen intézményes formában nem próbál közreműködni a Brexit óta legsúlyosabbnak ítélt politikai válságban. Mennyire lehet hatékony az orosz befolyás kritikája, ha közben az európai államok közössége semmilyen eszközzel nem óhajt fellépni a konfliktus rendezése érdekében?

Kiterjeszthető-e a katalán példa?

Az elmúlt hetek egyik legaggasztóbb fejleménye, hogy Barcelona után a spanyol kormány a madridi önkormányzat gazdálkodása felett is átvette az uralmat. Madridban egy baloldali és civil összefogás nyert teljesen váratlanul a legutóbbi önkormányzati választásokon. Bár Manuela Carmena vezetésével a főváros jóval takarékosabb volt, mint elődei, 2 milliárd euróval csökkentette adósságát, és a tavalyi évet költségvetési többlettel zárta, de prioritásai nyilván mások, mint a konzervatív kormánynak.

Manuela Carmena, Madrid polgármestere és a gazdasági miniszter, Cristóbal Montoro; fotó: EFE/KIKO HUESCA

Úgy tűnik, az utóbbi, részben legalábbis mondvacsinált indokokkal vette át a hatalmat Madrid pénzeszközei felett; még soha nem történt ilyesmi egy városi önkormányzattal – az egyetlen korábbi példa a katalán számlák szeptemberi zárolása. A baloldali ellenzék tiltakozott a döntés ellen, amelyet a jobbközép Ciudadanos támogatott. Carmena fellebbez a döntés ellen, de ez a precedens jelzi, hogy a katalán krízis e téren is visszalépést hoz a demokratikus szokásrendben.

Kapcsolódó cikkünk:

Megbukott a korrupció a spanyol helyhatósági választásokon

Egy hónappal a katalán függetlenség „kikiáltása” után, és alig egy hónappal a választások kitűzött dátuma előtt, alig utal valami arra, hogy a konfliktus megoldása felé mozdulna el a spanyol politika. Sőt, a kormány unilaterális lépései folytatódnak, ezúttal például az új legfőbb ügyész kinevezését „felejtette el” megkonzultálni, már csak a forma kedvéért is legfontosabb partnereivel, így a szocialistákkal.

A PP európai képviselője, a néppárti frakció helyettes elnöke, González Pons pénteken a francia Nemzeti Fronthoz, a Brexithez és a „németországi nácizmushoz” hasonlította a katalán függetlenségpárti mozgalmat. A jelek szerint a normalizáció inkább távolodik, mint közeleg: a „válságkezelés” a tűzszünet árnyékában mintha csak mélyebbre vájná a lövészárkokat Spanyolországban.

Dobsi Viktória

Címlapkép forrása: La Libre/AP.

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!