Képtelenek megbirkózni az elhúzódó szükséghelyzetekkel a nemzetközi segélyszervezetek

Miközben világszerte soha nem látott számú ember szorulna rá a segítségre, a nemzetközi segélyszervezetek nem képesek lépést tartani az új kihívásokkal. Sok esetben a konfliktuszónáktól távol maradva, a rászorulók valós igényeivel köszönő viszonyban sem levő szolgáltatásokat nyújtanak – állítják az NGO-k világának ismerői.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A segélyszervezetek reformjának szükségességéről legutóbb Paul Spiegel, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának (UNHCR) volt aligazgatója írt tanulmányt a The Lancet orvosi szaklapba.

Soha nem látott számú, nagyarányú humanitárius szükséghelyzettel találkozunk Szíriától Dél-Szudánig és Jemenig. A menekültek és lakhelyüket elhagyni kényszerült, de az országuk határain belül tartózkodó személyek (szakzsargonban: internally displaced persons, IDPs) számához foghatót generációnk nem látott, jelenleg 65 millióra rúg, miközben 141 millió személynek van sürgős szüksége humanitárius segítségre – így Spiegel, aki szerint a végeláthatatlanul elhúzódó, további akut szükséghelyzetekkel tűzdelt válságok a jövőben egyfajta új normalitássá válnak.

Már nem csak a legszegényebbek menekülnek

Újdonság még, hogy sok menekült már nem menekülttáborokban, hanem városokban vagy vidéken keres új lakhelyet. A menekültek közül sokan nem a legszegényebb, hanem közepesen fejlett országokból származnak.

Ott vannak azok, akik nem menekülnek, hanem épp ellenkezőleg: egy-egy konfliktus foglyai – ez például Szíriára vagy Jemenre jellemző. Annak ellenére, hogy sokszor ők képezik a konfliktusnak kitett személyek többségét, a figyelem azonban sokszor elsikkad fölöttük.

A humanitárius szükséghelyzetek megoldására kért összeg exponenciálisan megnőtt – míg 2012-ben még csak 12 milliárd dollárnyi forrásra tartottak igényt, ez 2015-re 28 milliárdra nőtt. Azonban ennek az összegnek csak 45 százalékát sikerült fedezni, így 2015-ben volt eddig a legnagyobb pénzhiány.

Nem csak túlterhelt: alkalmatlan

A második világháborúban kialakult, és azóta nagyrészt változatlan humanitárius segélyrendszert azonban nem arra találták ki, hogy a jelenlegi, komplex konfliktusok adta helyzeteket kezelni tudja. Mára nem csak túlterhelt ez a rendszer, hanem alkalmatlan a feladatának az ellátására, figyelmeztet az UNHCR volt hivatalnoka.

Korábban a menekülteket erre a célra felépített táborokban volt a legegyszerűbb elszállásolni. Ennek előnye az volt, hogy a fogadó országok hasonló rendszereivel párhuzamos szolgáltatások (egészségügy, oktatás) kiépítésével gyorsan lehetett segítséget nyújtani.

A menekülttáborok azonban csak rövid távon jelentenek megoldást – a jelenlegi, beláthatatlanul elhúzódó konfliktusok korában már látszik az, hogy a táborok fenntartása nagyon sok pénzbe kerül, a lakók pedig gyorsan függővé válnak a táborok nyújtotta szolgáltatásoktól – fejtegeti Spiegel egy, az NPR-nak adott interjúban.

Tetszik, nem tetszik: integrálni kell

A táborokban működő egészségügyi szolgáltatások helyett kézenfekvőbb lenne például azt a pénzt a fogadó ország egészségügy rendszerének folyósítani, azzal a feltétellel, hogy az egészségügy iszolgáltatásokat a menekültek is igénybe vehetik majd.

„Irán például több, mint 1 millió afgán menekültnek ad otthont. Nem táborokban helyezték el őket: munkaengedélyeket kaptak, részt vehettek az oktatási rendszerben, és az UNHCR közbenjárásának köszönhetően az egészségbiztosítási rendszert is megnyitották előttük. Ez nem csak a menekülteknek, hanem az iráni kormánynak is jól jött – a nyitás pluszjövedelmet jelentett az egészségügyi rendszerük számára.” – így a volt tisztségviselő.

Az NGO-k nem tehetnek azt, amit akarnak

Korábban a nagy nemzetközi segélyszervezetek – a World Health Organisation vagy az ENSZ – olyan országokban tevékenykedtek, ahol az államigazgatás gyengesége miatt képtelen volt a válsághelyzet adekvát kezelésére. Ez azonban változóban van: sok helyen az államigazgatás megerősödött, így nemzetközi segélyszervezeteknek meg kell tanulniuk együttműködni a kormányzatokkal.

Ez azt jelenti, a segélyszervezeteknek autoritása csökken, míg a humanitárius válsághelyzetek kezelésében a vezetést át kell adniuk a helyi adminisztrációnak. Az autoritás csökkenése egyben a személyezet karcsúsítását és a költségvetések megvágását eredményezi – erre azonban a civil szférán belül kevés a hajlandóság.

A menekültek valós szükségleteinek a kielégítése szintén problémát jelent Spiegel szerint. Például előfordult, hogy a World Food Programme-n belül az adott közösség által élelmiszerként nem elfogadott élelmiszert osztottak ki – a drágának ítélt rizs helyett például bulgurt (tört búzát vagy tört rizset) kaptak a menekültek. Azonban a menekültek a tört rizset állateledelként ismerték, így adagjaikat eladták és a pénzen rizset, vagy épp tűzifát vásároltak.

Ha veszélyes, akkor azt alvállalkozóknak szervezik ki

Egy, nemrég publikált jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy a nagynevű, nemzetközi segélyszervezetek gyakran „alvállalkozó” helyi civileknek szervezik ki a veszélyesnek számító vidékeken a munkát – munkatársaik bunkerszerűen megerősített irodaházakban ülnak, a donorokkal tartják a kapcsolatot, a valóságot sokszor nem egészen tükröző jelentéseket írnak az adott területen zajló tevékenységükről, illetve bezsebelik a munkáért a dicsőséget.

A 2 ezer, Szíriában, jelenben és Irakban dolgozó segélyszervezeti munkással készült interjúkon alapuló jelentés megállapítja, hogy noha a segélyszervezeteknek csak a legutolsó esetben lenne szabad alvállalkozókkal végeztetni a veszélyes munkát, számos ilyen példát találtak Szomáliában és Afganisztánban.

A tanulmány szerzői, Steven Zyck and Ashley Jackson szerint a segélyek több réteg civil szervezeten keresztül jutnak el a rászorulókhoz, ami pazarlás. Az adományok először az ENSZ különféle szervezeteihez kerülnek, onnan a nemzetközi segélyszervezetekhez, majd három-négy további szervezeten is „átfolynak”, mielőtt eljutnának a rászorulókhoz.

Bürokrácia, mely felemészti a pénzt

„A piramis minden szintje óriási erőforrásokat szív el. Ez nem egy hatékony üzleti modell, és egyes esetekben ez a rendszer etikátlan és veszélyes is” – kommentált a The Guardiannak az egyik szerző, aki kiemelte, hogy bár elvben Szíriában dolgoznak, egyes nemzetközi segélyszervezetek nincsenek fizikailag jelen az országban.

Ezek a szervezetek gyakorlatilag közvetítőként működnek, és csak az elismerést zsebelik be, a terepmunkát „bátor” szíriai szervezetek végzik. Kiderült, hogy egy európai civil szervezet pénzügyi zsarolással is próbálkozott, amikor egy szíriai szervezet nem akart egy bizonyos, al-Kaida által ellenőrzött területen dolgozni. Az európai segélyszervezet válaszképp azzal fenyegette a helyi civil szervezetet, hogy teljes egészében megvágja a támogatásukat, ha nem fedik le a teljes területet.

A szakértők kisebb, kevésbé bürokratikus, a menekültek valós igényeinek megfelelő szolgáltatásokat nyújtó segélyszervezetekben látják a jövőt, melyek képesek együttdolgozni az adott területen régóta jelen levő, és adott esetben komoly tapasztalatokkal rendelkező helyi szervezetekkel.

Sipos Zoltán