Egy előre bejelentett tragédia: az eukaliptusz, a papíripar és a rövidlátó politika szerepe a portugál erdőtűzben

A múlt szombaton Portugália középső részén támadt rettenetes erdőtűzben 64 ember vesztette életét, köztük több gyerek, egész családok és egy fiatal tűzoltó is, a sebesültek száma 250 felett jár. Az ország történetének legsúlyosabb tűzesete nyomán egyre többen szeretnék tudni, nem lett volna-e elkerülhető a katasztrófa, amelynek hátterében a számos kisebb-nagyobb hanyagság mögött felsejlenek évtizedek óta ismert, de félrekezelt vagy szőnyeg alá söpört problémák is.

Miért nem zárták le korábban a halálútként elhíresült 236-os számú utat, ahol majd ötvenen haltak meg? Miért tanácsolták azt a helyieknek, hogy arra menjenek, mert biztonságos? Miért csak július 1-től lép életbe az erdők tűzvédelmi programja, ha már júniusban is gyakoriak és egyre hosszabbak, melegebbek a hőhullámok? Miért nem aktualizálták 2012 óta, ha az előírás szerint kétévente kellene? Hogy lehetséges, hogy Európa legtöbb erdőtűztől sújtott államának nincs specializált egysége az erdők védelmére?

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Ezek a kérdések nagyrészt arra vonatkoznak, ami a tűz létrejötte után történt, és e téren nyilván nagyon sok tennivalója lehet a hatóságoknak és a politikusoknak, de mivel egy évtizedes problémáról van szó, még ennél is fontosabbnak tűnik a prevenció kérdése. Hogyan lehetne csökkenteni a tüzek létrejöttének kockázatát? A hétvégi tragédia fényében még megdöbbentőbb, hogy erre kérdésre már több mint tíz éve született egy átgondolt, intézményes válasz, egy komplex erdővédelmi projekt keretében – ez azonban máig nem valósult meg.

A dél-európai országokban létrejött tüzek, Portugália után a spanyol, olasz, francia és görög esetek; forrás.

A portugál erdőtüzek pusztításának legfőbb felelőse – már ha félretesszük a döntéshozókat – az eukaliptusz. Ezt az Ausztráliában és Tasmániában őshonos, rendkívül invazív fafajtát még a XVIII. században hozták Európába angol és francia botanikusok, és a betegségeket is terjesztő mocsaras területek kiszárítására használták.
Portugáliában is ezzel a céllal telepítettek tömegesen eukaliptuszokat 1855-ben Coimbra vidékén, ahol a korábban kiírtott erdők miatt is fenyegetett az erózió. Száz évvel később pedig a skandináv papíripar kezdett területeket vásárolni az országban, és a három afrikai országban is háborúzó portugál államnak kellett a pénz: speciális törvényekkel egyengették az eukaliptusz hatalomátvételét. Így kezdődött meg a fa diadalútja, amely a helyi fajokat fokozatosan kiszorítva ma a leggyakoribb az országban: 2013-as adatok szerint az erdőterületek 26%-át, több mint 800 ezer hektárt foglal el.

Az eukaliptusz már előzi az őshonos paratölgyet, és a tengerparti fenyőt; ábra: Público, forrás

Az eukaliptusz „elégeti a szomszédjait”: tűz esetén a felszínen különös gyorsasággal vezeti a lángokat, de gyökere életben marad. Míg az őshonos tölgyerdőkben hektáronként 70-80 növényfajt találunk, az eukaliptusz társaságban csak 15-öt; de az állatvilág is felszívódik: a rovarok, madarak száma is relatíve alacsonyabb az eukaliptuszerdőkben.

A másik fafajta, amely segíti a tüzek terjedését, a szintén nagy mennyiségben ültetett fenyő: míg az eukaliptusz a tűz terjedését gyorsítja, a fenyő erőt ad neki, mondják a szakértők. Mindkét fa ma is a legfőbb alapanyag az ország egyik exportőr iparága, a papíripar számára. Az egykor állami tulajdonban lévő Portucel cég ma a szektor európai piacvezetője, és a saját kitermelése alatt álló több mint 100.000 hektáron felül is szüksége van alapanyagra.

Az eukaliptusz termesztése viszonylag egyszerű és jövedelmező: a papírtermeléshez 7-8 évente ki lehet vágni a fákat – összehasonlításképpen: az őshonos paratölgy 25 éves korától „ad” parafát, 9 évente egyszer. A korábban nagy területeken nevelt, a tűznek jóval ellenállóbb gesztenyefák termése pedig ma alig hoz jövedelmet.

A cellulózgyártók mohósága, a fajok invazív jellege és az átgondolatlan vagy rövid távban gondolkozó erdőgazdálkodás kombinált pusztító hatását csak súlyosbította, hogy a szóban forgó erdős, hegyes vidékeken szegény és egyre szegényebb, elvándorló és emigrációra kényszerülő, illetve elöregedő lakosságot találunk, egyre kisebb számban.

A korábban a hagyományos mezőgazdaság formálta területekről 1974 után kezdődött meg a drasztikus ütemű exodus a városok felé, és a portugál politikai elit hamarosan meg is felejtkezett ezekről a régiókról. A hétvégi tűz centruma, Pédrogao Grande lakossága 1991 és 2011 között további 15 %-al csökkent, jelenleg 4000 fő körül van mintegy 130 négyzetkilométeren.

Az erdőtüzek megelőzésének egyik fontos eleme lenne az aljnövényzet tisztítása, de ennek számonkérését a rendkívül elaprózott és tisztázatlan tulajdonosi viszonyok is nehezítik – az erdőkataszter 400.000 tulajdonost tart nyilván, de közülük sokan nem élnek helyben, vagy akár már az országban sem. Az önkormányzatok, amelyeknek elvileg ki kellene kényszeríteniük az erdők karbantartását, sokszor szemet hunynak a szavazatok érdekében a hanyagság felett.

Ha a papírgyártók által felügyelt területeken ritka is a tűzvész, de a növekvő igényeiket kielégítő „kistermelőknél” annál gyakoribb. És az iparág felelősségét a korábban természetesnek számító környezet brutális átalakulásában alig feledteti, hogy a kritikák nyomán több környezettudatos lépést is tettek: segítenek „szomszédaiknál” oltani a tüzet, évente egy jelképes összeget a „fenntartható portugál erdőre” fordítanak stb.

A virálissá vált fotó, a vasárnap 25 perces pihenőt tartó, elcsigázott tűzoltókról; forrás: Facebook

Ahogy a fentiekből is kiderül, a prevenciónak számos strukturális eszköze lenne az utóbbi két évtizedben évről-évre drámai pusztítást provokáló erdőtüzek visszaszorítására, és ezzel nemcsak a környezetvédők vannak tisztában. Két brutális nyár után – 2003-ban 425 000 hektár égett le, 2005-ben 330 000 hektár – készült el a már emlegetett nemzeti erdővédelmi terv, amely többek között feltartóztatta volna az eukaliptusz hódítását is. Még Pedro Santana Lopes jobbközép kormánya rendelte meg, de már a szocialista José Socrates kabinete vett át.

A szakértői kollektíva által kidolgozott terv paradigmaváltást kért a területen, azonban kissé átalakult a politikusok kezében. A jelenlegi miniszterelnök, Antonio Costa még belügyminiszterként segédkezett abban, hogy egy jóval „politikusabb” – azaz az intézményes gyakorlatot és a nagyipari érdekeket megkímélő, a hangsúlyt a tüzek elleni harcra (többek között légi járművek beszerzésére) helyező – taktikát részesítsenek előnyben.

A hétvége áldozatait sajnos nem vigasztalhatja, hogy a szocialisták idővel beismerték hibájukat, és azt, hogy a mentés és tűzoltás mégoly látványos eszközeihez képest hosszú távon jóval hatékonyabb lehet a megelőzés. És el is fogadtak egy, valóban a megelőzésre fókuszáló tervet… 10 évvel később, idén márciusban.

A korábbi konzervatív kormány is pedzegette az eukaliptusz trónfosztását, csak már nem volt ideje a gyakorlatban is elindítani a 2015 tavaszán elfogadott programot, amely 15 év alatt 33%-kal növelné a Montado néven ismert fás legelők, 40%-kal a tölgyerdők, és 10%-kal a fenyvesek területét. A cellulózlobbival szemben Costa kormánya kompromisszumos megoldásokat keresgél, és az erdőkataszter frissítése épp csak elkezdődött – egyes cikkek szerint a 400.000 tulaj fele ismeretlen.

A portugál „montado”, az őshonos fafajtákat legelőkkel vagy más mezőgazdasági tevékenységgel kombináló, ún. agroerdészeti rendszer, amely ezeknek a területeknek hagyományos „tájeleme”, és fenntarthatósági szempontból ma is ideálisnak tűnik; a képen ennek spanyol megfelelője, egy „dehesa” Huelvában. Fotó: Wikipedia 

A probléma korántsem csak Portugáliára jellemző – Spanyolországban például idén május végéig több mint 6000 tűzesetet regisztráltak, amelyek összesen 38 ezer hektárt érintettek. És ahogy a helyi környezetvédők is azonnal jelezték a tragédia nyomán, a spanyol állam és egyes régiók felelőtlen erdőpolitikája hasonló kockázatokkal jár.

Az Ecologistas en acción szervezet szerint a tüzek nagy többsége a mesterséges vagy leromlott állagú, egykor újonnan telepített vagy gazdasági célú fatermelő területeken jön létre, amelyek domináns faja a fenyő. A legkevésbé érintett területek a természetes és jó állagban megőrzött erdők, ahol a fajok jellemzően a tölgy, a magyaltölgy és a paratölgy.

Az Ibériai-félsziget helyzete annyiban speciális, hogy a klímaváltozással összefüggésben rohamos sivatagosodása várható, és az erdőtüzek, a kialakulásukban szerepet játszó száraz viharok, és a tüzeknek a szárazság miatt megnövekedő pusztítása a ránk váró legfélelmetesebb öngerjesztő folyamatok egyike.

Bár a portugál tűzoltók legújabb hipotézise az, hogy a hétvégi tüzet emberi kéz okozta, és ezt csak súlyosbították a villámok, ráadásul a nagy tűzvészek kialakulásánál valóban gyakran kap szerepet az emberi hanyagság (tűzrakás, égetés, vagy akár a száraz növényzetet valamilyen munkavégzés miatt érő szikra), de a légtömegekből a magas hőmérséklet miatt elillanó nedvesség, és az annak hiányában csupán veszélyes villámokat produkáló viharok csak ronthatnak a helyzeten.

Minden specifikuma ellenére a félsziget problémáiból kiolvashatunk általános tanulságokat is klímaváltozással összefüggésben. Donald Trump figyelmét nyilván elkerülte, de az USA erdészeti ügynökségének egy tanulmánya már 2015-ben figyelmeztetett arra, hogy „a klímaváltozás nyomán a tűzvészek időszaka ma már 78 nappal tovább tart, mint 1970-ben„.

Az egyre kezelhetetlenebbé váló kockázatok utólagos enyhítését célzó, mégoly nagyvonalú vagy ötletes megoldások helyett elsősorban a prevencióra kellene koncentrálnunk. Egyrészt a globális kibocsátások szintjén, a gazdasági-termelési modellek átgondolásával, másrészt a ránk váró konkrét veszélyeket gerjesztő tényezők kezelésével – fölülvizsgálva a természeti javak kitermelésének módját, a hozzájuk való viszonyunkat.

Ez a paradigmaváltás, ahogy a portugál kormány nehézségei is mutatják, elsősorban egyes nagyvállalati, magánérdekekkel megy szembe. Ezekhez kapcsolódóan felmerülnek fontos nemzetgazdasági érvek is, de ha a politikusok nem csak a következő választásokban, hanem a hosszú távú közérdekben gondolkodnak, akkor mind a gazdaságszerkezet, mind a munkaerő tekintetében megszervezhető az átmenet.

Jelen esetben például az erdők tisztítása, felügyelete, újak telepítése munkahelyeket teremthet, csakhogy ehhez források is szükségesek – ez pedig felveti a megszorításokhoz és az európai, regionális vagy nemzeti szolidaritáshoz kapcsolódó kérdéseket: a költségek gyakran a szegényebb vagy eladósodottabb, választói szempontból esetleg kevésbé fontos területeken jelentkeznek, de a megelőzhető kár mindannyiunk javát szolgálja.

A paradigmaváltásnak ezen túl súlyos intézményes-politikai gátjai is vannak, a partikuláris logikák helyett azonban jobb lenne átfogó stratégiát érvényesíteni, amelyben minden szereplő – a gazdasági minisztériumtól a legkisebb önkormányzatig a közös cél érdekében lép fel. Ehhez persze az is kellene, hogy a politikai vezetők, pártállástól függetlenül elkötelezettek legyenek a felmelegedés és a klímaváltozás visszaszorítása érdekében. És jobb lenne, ha erről választóik előbb győznék meg őket, mint hogy visszafordíthatatlan tragédiákból kelljen tanulnunk.

Dobsi Viktória

Címlapkép: Tűzoltók egy csoportja június 19-én Pedrógão Grande közelében; fotó: Pablo Blazquez Dominguez, Getty Images, forrás.

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!