Atlanta: a mosolygós amnézia után megint beszédtéma a „white privilege”

A gonddal nyírt gyep alól búvópatakként villan elő az egymásba fonódó, egymást erősítő rasszimus és szegénység, valamint az intézményes szegregáció. Gyakorlatilag mindaz, ami ellen Martin Luther King Jr. és a polgárjogi mozgalom a ´60-as években harcolt, finomabban és nehezebben megfogható módon ugyan, de továbbra is jelen van.

86%

Év végéig még

14 672 646 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

„Ne dőlj be a látszatnak: itt szegény emberek laknak” – mondja a rendőrtiszt, amint a fehér furgonjával lépésben gurul végig egy lakóparkban. Én egy rács mögött, könnyen mosható, szürke műanyaggal borított, enyhén ragadós ülésen kuporgok – az autóban a bika légkondi egyre csak keringeti az izzadtság és a mosatlan ruha jellegzetes, kicsit kelet-európai vonatokra emlékeztető szagát.

Körülnézek: amennyire a sűrű rács mögül látni lehet, az utak tükörsimák, a házak tágasak, a felhajtókon legalább két, sokszor akár három-négy autó. Kelet-európai szemmel semmi nem utal arra, hogy Atlanta külvárosának egy nem túlságosan jó hírű részén kanyargunk.

Második, harmadik pillantásra lehet észrevenni

az árulkodó jeleket:

az innen-onnan hiányzó kerítéslécet, a betört és cellux-szal sebtében kijavított, majd úgy felejtett szélvédőt, a lepattogzott festéket a házak oldalán, vagy a kinn felejtett, szakadt kanapét.

A Fulton County Police Department tisztje azt a feladatot kapta, vigye végig csoportunkat pár problémás negyeden. Látszik rajta, úgy hiányzott ez neki szombat délutánra, mint üveges tótnak a hanyatt esés, de türelmesen válaszol minden kérdésre.

A kérdéses lakóparkban a rablások szaporodtak el olyannyira, hogy egyesek elkezdtek kiköltözni – egy-egy hosszabb ideig üresen álló ház pedig lassan, de biztosan húzza lefele az egész környéket.

A felső-középosztály lakónegyedeiben sétálva nehéz nem szeretni a déli államokat

Atlanta varázslatos város: október végén még verőfényes napsütés, a hőmérséklet harminc fok körüli, a nagy, nyitott terekben, az életritmusban, az emberek mosolyában kicsit mindenhol ott van az a dolce vita, ami Olaszországot és Spanyolországot is jellemzi.

Ugyanakkor a gonddal nyírt gyep alól

búvópatakként villan elő

az egymásba fonódó, egymást erősítő rasszimus és szegénység, valamint az intézményes szegregáció. Gyakorlatilag mindaz, ami ellen Martin Luther King Jr. és a polgárjogi mozgalom a ´60-as években harcolt, finomabban és nehezebben megfogható módon ugyan, de továbbra is jelen van.

Martin Luther King Jr. és a polgárjogi mozgalom emlékei kézzelfoghatóak

Mindez azért különös, mert ha létezik az afroamerikaiaknak gazdasági-politikai-kulturális fővárosa, akkor ez Atlanta. Mi sem jelzi ezt jobban annál, hogy míg például Washingtonban, Detroitban vagy akár Houstonban a csoportunkat fogadó politikusok, üzletemberek, aktivisták és szakértők közt mutatóba ha akadt egy-egy fekete, addig Atlantában az volt a szembeszökő, ha valamelyik találkozón felbukkant egy-egy fehér ember.

Furcsa volt ezt így leírni – amikor 15 éve az Egyesült Államokban jártam, elképzelhetetlen volt nyilvánosan fajra vagy bőrszínre utalni, a „melting pot” cukormázzal és mosolygós amnéziával borított be minden efféle kérdést.

Nem világos, mi történt azóta, mindenesetre ma feketékkel, fehérekkel órákig lehet vitázni rendszerbe kódolt rasszimusról, a „white privilege”-ről, vagy épp arról, hogy mit tesz a fekete elit a saját, mélyszegénységben vergődő közösségeik segítésére (megsúgom: nem sokat).

A templom, ahol a King apja, illetve maga Martin Luther King Jr. is szolgált

Arccal a fal fele fordulnak a fogva tartottak, amikor csoportunk végigmegy a Fulton County Jail folyosóin. Aki teheti, lopva azért felénk pillant – a szemekben leginkább kíváncsiság tükröződik. Ha eltekintünk a rabruhától, a hangulat

leginkább egy zsúfolt bentlakásra emlékeztet.

A börtönt főként előzetesként használják, tehát legtöbb fogvatartottnak valamilyen büntetőügye van folyamatban, és az ítéletet várja, hogy aztán egy „rendes” börtönben töltse azt le. A mintegy 2500 fogvatartott, akárcsak az őrök túlnyomó többsége afroamerikai – nem lehet nem megjegyezni, hogy míg Atlanta metropolisz övezet lakosságának körülbelül 40 százaléka fekete, addig a fogvatartottak között ez az arány több, mint 80 százalék.

Leegyszerűsítnénk, hogyha azt mondanánk, rendszerszintű rasszimus eredménye a feketék börtönbeli felülreprezentációja – így Mark Adger ezredes, a börtön igazgatója. Adger ezredes semmiképp nem tipikus smasszer: szívesen válaszol minden kérdésre, másrészt a válaszaiból csakhamar világossá válik, hogy érdeklődik a társadalomtudományok iránt, és napirenden van nagyjából mindennel, ami a büntetésvégrehajtás terén a világban történik.

Adger ezredes szerint a bűnözés csak egy tünet, elsősorban a széthulló családokban és az oktatási rendszer réseiben kell keresni annak okát, hogy ma a börtönökben sokkal nagyobb arányban van jelen a fekete lakosság.

A tipikus, újra és újra ismétlődő életút

a következő: mivel a család sokszor nem támogatja, a gyermek kimarad az iskolából, nem érettségizik, éppen ezért nem fog tudni olyan munkahelyet találni, melyből meg is tud élni. Így egyedüli lehetősége a bűnözés marad – ennek egyenes következménye a börtön, szabadulás után pedig minden kezdődik elölről.

A fogvatartottak túlnyomó többsége visszaeső – ugyanakkor számottevő azoknak a száma is, akik csak azért követnek el valamit, hogy „bekerüljenek”, és így élelemhez, egészségügyi ellátáshoz, szálláshoz jussanak.

Kérdés, hogy miért főként a feketéket sújtja a mélyszegénység és annak összes velejárója? Erre nincsen egyszerű válasz, de sejteni lehet, hogy az ok a Délen még mindig jelen levő rasszimusban és szegregációban keresendő.

C. T. Vivian atya Martin Luther King Jr. közeli barátja és harcostársa

És hogy a múlt mennyire a mindennapok része: találkoztunk olyan feketével, akinek a dédszülei rabszolgák voltak, nagyszülei még mindig a gyapotföldeken dolgoztak, szüleik bőven megélhették a szegregációt (ún. Jim Crow-törvények), ma pedig végignézheti, hogy bár a faji alapon történő szegregáció tilos, a városvezetés áldásával lezajló dzsentrifikációs folyamatok „kitolják” a városból, eltűntetik szem elől és így lehetetlenítik el a szegény (jelen esetben: nagyrészt fekete) lakosságot.

Mit tesz a fekete elit ez ellen?

A városvezetés túlnyomó többségben fekete, ugyanakkor pedig látni kell, hogy Atlantában nagyon komoly társadalmi és gazdasági tőke összpontosul feket üzletemberek kezében. Hogyan lehet őket rasszimussal vádolni? – teszem fel a kérdést fiatal aktivistáknak.

„Az elit magára hagyja a szegényeket” – válaszol Sir Maejor, a Black Lives Matter atlantai szervezetének (önjelölt?) szóvivője. Az Egyesült Államok egy individualista világ, itt az a felfogás, hogy a siker mindig az egyén érdeme – az senkit nem érdekel, hogy a család, vagy akár a tágabb értelemben vett közösség milyen szerepet játszott egy-egy személy felemelkedésében, így a sikeres személy nem érzi azt, hogy saját tőkéjéből valamit vissza kell juttatni a közösségbe.

Bár Atlantában és környékén eddig nem volt példa látványos rendőri erőszakra, a rendőrséget itt is egy alapvetően rasszista, a fekete lakosságot elnyomó intézménynek látják az aktivisták. Sir Maejor szerint bár a fekete rendőrtisztek aránya megegyezik a fekete lakosság arányával, az intézmény egykori rabszolgavadászokból alakult, és ez a hagyomány továbbra is él a rendőrség kötelékében.

Sir Maejor (Black Lives Matter), Gerald Griggs (NAACP) valamint Asia Parks a „white privilege”-ről és a rendvédelmi szervek rasszizmusáról

Nem léteznek pontos statisztikák a rendőri agresszióról, a hatóság az ilyen esetek eltussolásában érdekelt. Amennyiben mégis bíróság elé kerül egy-egy olyan eset, ahol gyanítani lehet, hogy a rendőr indokolatlanul használta a fegyverét, ezek a tisztek különleges eljárásban részesülnek –

úgy a rendőrség, mind az ügyészség összezár

ilyenkor, ecsetelte Sir Maejor. A következő találkozón Shawn LaGrua bíró, Paul L. Howard, Jr., Fulton County főügyésze, valamint Vernon S. Pitts, Jr., a Hivatalból Kirendelt Védők Hivatalának az igazgatója beszéltek arról, hogy az igazságszolgáltatás rendszerét át kell gondolni: a büntetés csak tüneti kezelés, annak kell utánajárni, hogy miért van annyi, gyakorlatilag egy kaptafára ismétlődő bűnözői életpálya? És mit lehet tenni annak érdekében, hogy az egyszer elítéltek ne váljanak visszaesőkké?

„Az elítéltek többsége nem gonosz, nem is veszélyes ember. A gyenge oktatás, a rossz gazdasági körülmények és hibás döntések eredményeként kerülnek be az igazságszolgáltatás rendszerébe. Mi hatékony munkát végzünk, ami a bebörtönözést illeti. Arra már kevesebbet gondolunk, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy ezek az emberek ne térjenek vissza a börtönökbe?” – így a főügyész.

Vernon S. Pitts, Jr., a Hivatalból Kirendelt Védők Hivatalának az igazgatója, Shawn LaGrua bíró, valamint Paul L. Howard, Jr., Fulton County főügyésze

Howard azt is elismerte, nem csak városi legenda a „white privilege”, tehát az, hogy ugyanazt a bűncselekményt egy fehér ember kisebb büntetéssel ússza meg, mint egy fekete. „A szembeszökő faji diszkriminációt nem tudtuk megszüntetni. Bár erről kevesen nyilatkoznak, sőt,

sokan nincsenek is tudatában az elfogultságuknak,

de a bőrszín továbbra is fontos tényező egy-egy ítélet meghozatalakor” – így a főügyész. „Úgy a letartóztatások, mind akár a halálra ítéltek között látni lehet azt, hogy a feketék nagyobb arányban vannak jelen” – így Vernon S. Pitts. A Hivatalból Kirendelt Védők Hivatalának az igazgatója szerint ennek elsősorban az az oka, hogy egyes törvények nagyobb hatással vannak egyik rasszra, mint a másikra – az ún. kábítószerek elleni háború például nagyrészt a fekete lakosságot célozta.

„Sokan az ártatlan emberekre tüzet nyitó rendőrökből csinálnak bűnbakot. Azt azonban elfelejtjük, hogy sokszor az ügyészek sem végzik rendesen a munkájukat, ezek az ügyek nem jutnak el vádemelésig, sokan a rendőrökkel közeli barátságot ápolnak. Ennek változnia kell, független ügyészekre van szükség” – így Howard, aki szerint ennek köszönhetően az emberek elvesztették bizalmukat az igazságszolgáltatásban.

LaGrua bíró egy további aspektusra hívta fel a figyelmet: az ügyészek folyamatosan a rendőrségre vannak utalva munkájuk során. Ha vádat emelnek egy rendőrtiszt ellen, a rendőrség többé nem segíti a munkájukat.

„A rendőrség maga sem fegyelmezi saját tisztjeit.

Vannak olyan személyek, akiknek nyilvánvalóan semmi keresnivalójuk ezen a pályán, ennek ellenére a rendőrség nem szabadul meg tőlük” – hangsúlyozta Vernon.

Kapcsolódó cikkek

Detroit: a város meghal, a madarak kirepülnek

Nem látták jönni: a közvéleménykutatók és Donald Trump történelmi győzelme

Amerikai elnökválasztások: a Times Square-n csak néztünk, mint a moziban

Amerika választ: dühösen és illúziók nélkül

A fenti beszélgetésekre egyébként a Fulton County Board of Commissioners (egyfajta megyei tanács) székhelyén került sor. Ha valaki esetleg nem érezné ennek a jelentőségét, akkor képzelje el, amint mondjuk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tanácsának a konferenciatermében aktivisták, pályázatírók, vállakozók és politikusok a megyét átszövő korrupcióról, elcsalt közbeszerzésekről és elpárolgott uniós milliárdokról beszélnének külföldi látogatók előtt, hangsúlyozva, hogy a rendszert az alapoktól kell újragondolni.

Sipos Zoltán

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.