22 napja sztrájkolnak egy francia tévécsatorna dolgozói a szerkesztőség függetlenségéért

Hónapok óta húzódó konfrontáció után, október 17-én döntöttek úgy a francia i-Télé hírcsatorna munkatársai, hogy sztrájkkal szegülnek ellen az igazgatóság és a részvényesek akaratának. A konfliktus kiváltó oka első látásra a csatorna arculatváltása és egy kiskorúak megrontásával vádolt műsorvezetősztár jövetele volt, de a francia kereskedelmi média történetében páratlan sztrájk egyben a szektor mély válságának tünete is.

86%

Év végéig még

14 672 646 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Október 17-én került először adásba Franciaország egyik vezető hírcsatornáján, méghozzá fő műsoridőben, a kilencvenes évek első bulvárműsoraival ismertté vált Jean-Marc Morandini új magazinja. Ezen a napon döntött úgy az i-Télé szerkesztősége, hogy hónapok óta tartó, de eredménytelen tiltakozása után sztrájkba lép.

Morandini, az elsősorban nem túl nívós szórakoztató műsorokat vezető és gyártó médiasztár ekkor már nem szerepelhetett két korábbi munkáltatója, az egyik legnagyobb kereskedelmi rádió, az Europe 1 és egy kisebb tévécsatorna műsoraiban sem, mióta júliusban megjelent egy feltáró riport „kétes” castingolási szokásairól.

Az első vádakat a nyár folyamán egyre súlyosabbak követték: az idén 50 éves férfi fiatal és olykor kiskorú, kezdő színészeket kényszerített volna meztelen fotókra és videó felvételekre, illetve esetenként munkatársaival szexuálisan zaklatta volna őket, mindezt a 2000-es évektől.

Morandini először csak néhány szabálytalanságot ismert el, de idővel több egykori, feltételezett áldozat jelentkezett, és 2 nyomozás is indult ellene, majd szeptember közepén hivatalosan eljárás alá helyezték, kiskorú megrontása címén, egy 15 éves fiúnak küldött, szexuális tartalmú sms-esek miatt.

A „tévészemét” egyik úttörőjeként számon tartott Morandini érkezését a hírcsatornaként működő i-Télé munkatársai korábban sem támogatták, de a botránysorozat és a rendkívül komoly vádak, majd a hatósági eljárás megerősítették abban a szerkesztőséget, hogy egyelőre nem szabad képernyőre kerülnie. A „Morandini-gate” egy jelentős, de előkészítetlen fúzió és arculatváltás kellős közepén zajlott, ami tovább növelte a feszültséget az új módit követelő vezetés és a stáb között.

A sztrájkban kicsúcsosodó konfliktus nemcsak önmagában különös esemény a francia kereskedelmi médiában, de azért is érdekes, mert közvetlen feletteseiken túl, a szerkesztőség Franciaország egyik hírhedt iparmágnásával és médiamoguljával, Vincent Bolloréval szállt szembe.

Médiaoligarcha à la française

Vincent Bolloré a Challenge magazin 2016-os listája alapján a tizedik leggazdagabb francia, többségi tulajdonosa az egyik legnagyobb gall vállalati konglomerátumnak, a többek között a szállítás, logisztika, kommunikáció, autógyártás, mezőgazdaság vagy az energiaipar szektoraiban tevékeny Bolloré-csoportnak.

Közismerten jó viszonyt ápol a politikai elittel: 2007-ben az ő jachtján pihente ki győztes elnöki kampányának fáradalmait Nicolas Sarkozy, de a legutóbbi választások alkalmával kiállt Párizs szocialista jelöltje mellett is, ami talán összefügg azzal, hogy az ő cége üzemelteti a fővárosban a kölcsönözhető elektromos autók rendszerét.

Bolloré és cége több botrányba is keveredett a politikai összeköttetések révén elnyert állami megrendelésekkel kapcsolatban, Franciaországban, de a cég legfontosabb vadászterületének tekinthető egykori afrikai gyarmatbirodalomban is, ahol a legfelsőbb szférák támogatását élvezve terjeszkedik jó ideje. A „fekete kontinensen” végzett tevékenysége miatt rendszeres kritikák érik az érdekeltségeinél uralkodó embertelen állapotok, kizsákmányolás, gyerekmunka vagy környezetszennyezés miatt.

A csoport az ezredfordulótól kezdve a médiaszektorban is terjeszkedik, nem rejtve véka alá, hogy a „tartalomszolgáltatás” lényegi célja a cégbirodalom gazdasági érdekeinek védelme.

Vincent Bolloré 2012-ben lett a világ egyik vezető szórakoztató cége, a Vivendi fő részvényese, két évvel később felügyelőbizottságának elnöke, majd a Vivendi legfőbb médiacsoportjának, a legfontosabb francia fizetős mozicsatornákat üzemeltető Canal+ igazgatótanácsának elnöke – ennek a csoportnak tagja az i-Télé is.

A milliárdos jövetele óta jelentősen változott a csatornák arculata. Számos régi munkatárs távozott, a komolyabb tartalmakat szórakoztató műfajok váltották fel, de megszűnt a csatorna egyik emblematikus, a médiakritikát, politikát és szórakoztatást szofisztikáltan ötvöző, 27 éve létező műsora, a Zapping is, miután több ízben is a Bolloré-birodalmat kritizáló műsorokból szemezgetett.

Eltűnt a képernyőkről az egyik legjobb gall oknyomozó magazin is, amelynek egyik adóelkerülésről szóló adását személyesen tiltotta volna be Vincent, de más „polémikus, kritikus” témáktól is eltanácsolta a szerkesztőket, a cenzúra vádját pedig így hárította el, mikor kérdőre vonták az igazgatótanácsban: „Ez nem cenzúra, ez marhaság… Nem kell abajgatni a csoport partnereit”.

„Nem lesznek viták, mert azt fogják csinálni, amit mondunk”

A katolikus és ultrakonzervatív politikai nézeteket valló Bolloré vezetése alatt egy szakmai tapasztalatokkal nem rendelkező, de szélsőjobbos, revizionista szájtokon és rádiókban közreműködő fiatalember lett az i-Télé szerkesztőségének igazgatója. Ahonnan ugyan egy év múlva távozott, de ez az epizód is sokat mondó, ha tudjuk, hogy a Canal+ arculatára épp a liberális, fiatalos és impertinens profizmus volt a jellemző. A helyére a Bolloré-médiában 10 éve dolgozó, a részvényesek akaratát kemény kézzel beteljesítő Serge Nedjar került, aki a cég ingyenes napilapjánál egyszerre felügyeli a szerkesztőséget… és a hirdetési bevételeket.

Idén júniusban e szellemben utasította helyre az akadékoskodó szerkesztőséget Nedjar, miután bejelentette, hogy a hirdetések függvényében szponzorizált felületeket, a hirdetőknek és a Bolloré-csoport más termékeinek szentelt tartalmakat fog kérni, illetve továbbítani a szerkesztőség felé. A kételyek hallatán az új igazgató nem hagyott kétségeket afelől, hogy mire tartja a szakmai deontológiát:

„Nem, nem lesznek viták. Mondok valamit, nem lesz min vitatkozni, mert azt fogják csinálni, amit mondunk. … Majd küldök hirdetőket is, néha majd meg kell hívni a tulajdonosokat, majd meghívjuk őket… Meg kell változtatni a mentalitást! … Az újságírás, ahogy maguk csinálják, már csak az írott sajtóban létezik. Ott, ha csak szóba is került a pénz, mindenki letette a tollat, és ezek az újságírók ma mind munkanélküliek. A skrupulusaik már rég idejétmúltak, és amikor magukhoz hasonló embereket látok, abban nincsen semmi élvezet.”

E kedélyes kezdetek után talán nem meglepő, hogy az újságírók egyesülete (ilyen érdekvédelmi szervezet a legtöbb nagy francia médiánál működik, még a jobboldali sajtóban is, a különféle szakszervezetek mellett) négy hónap alatt kétszer is óriási többséggel szavazott meg bizalmatlansági indítványt a vezetés ellen. Júniusban drasztikus leépítéséket is bejelentenek a fúzióval összefüggésben, illetve a csatorna romló eredményeire hivatkozva – ekkor kerül sor az i-Télé történetének első, 4 napos sztrájkjára.

Már a fenti találkozón is szóba került egyébként, a terjengő pletykák nyomán Morandini várható érkezése. A szerkesztőség már ekkor jelezte, hogy a sztár nem éppen a tisztességes újságírói munka apostola, a médiáknak szentelt, és Bolloré által üzemeltetett blogja hitelessége, etikája erősen kétséges. Néhány hétre rá jelent meg a Morandini castingjairól szóló első riport, ami aztán a nyár fő botrányává duzzadt. Morandinit két korábbi munkahelyén rögtön felkérik, hogy húzódjon „háttérbe”, soha azóta nem is került műsorba, de az i-Télénél tiltakozó újságírókkal közli a vezetőség: akinek nem tetszik a döntés, elmehet, finomabb formában, „lelkiismereti okokra”hivatkozva beadhatja felmondását.

Hamar egyértelművé válik, hogy Morandini legfőbb támogatója maga Vincent Bolloré, aki a műsorvezető személyes jóbarátja, médiablogjának üzemeltetője, régi munkaadója. Közben a konfliktus ürügy is arra, hogy az akadékoskodókat távozásra bírják, az „ártatlanságának vélelmére” és Morandini munkához való jogára hivatkozva.

A csatorna dolgozói tiltakoznak Morandini érkezése ellen, fotó: AFP

Közben a tiltakozások nyomán október 15-én trending topic lett a Twitteren a  #JesoutiensITELE (támogatom az i-Télét) hashtag, amellyel ismert és ismeretlen médiamunkások mellett több szerkesztőség, az állami Radio France, a Le Monde szerkesztőinek egyesülete (société des rédacteurs), és számos, jobbára baloldalinak mondható lap is kiállt a csatorna dolgozói mellett.

Morandini debütálásának napján többen felmondtak, és ekkor indult a sztrájk is, egy héttel később pedig a liberális-baloldali napilapkén számon tartott Libération vezércikke arról szólt, hogy „ez alapvető küzdelem az egész sajtóért, és minden olyan újságírónak, aki aggódik a szakmája jövőjéért, csatlakoznia kéne hozzá”.

A szerző szerint az i-Télé sorsa vár a legtöbb médiára: a nagy gazdasági csoportok és befektetők logikája szerint az adott sajtótermék a csoport érdekeit kell, hogy szolgálja, és ebből a szempontból az olyasféle szakmai elvek, mint a semlegesség vagy függetlenség valóban „marhaságnak, idiotizmusnak” tűnnek.

Mi kinek a tulajdonában van a francia médiában? 2016 szeptember; Forrás: Acrimed-Facebook

Amikor a részvényesek ügyelnek a politikai irányvonalra

Ahogy a fenti ábrán is látható, a legtöbb francia médium tulajdonosi hátterében felbukkan néhány neves márka; nagy cégek, cégcsoportok, és persze nem ritkán a leggazdagabb franciák állnak a legnagyobb múltú és presztízsű, nem állami médiumok, de az új műhelyek mögött is.

Az elmúlt években több fontos ütközet is zajlott a függetlenségükért aggódó szerkesztőségek és a vezetőség, illetve a tulajdonosok között. A legutóbbi kemény konfrontáció most tavasszal ment végbe a legnagyobb, balközépnek mondható hetilapnál, a Le Nouvel Observateur-nél, ahol egyszerűen kirúgták a túlságosan radikálisnak tartott főszerkesztő-helyettest.

Bár kezdetben az újság vezetése szakmai és szervezeti indokokkal magyarázta a döntést, később kiderült, hogy a részvényesek úgy gondolták, az újságírónő politikailag túlságosan eltávolodott a főiránytól, ami nagyjából a kormányzó Szocialista Párt csapását vagy a tisztelettudó status quot jelentheti. Rendszerkritikának pedig helye nincs, pláne nem címlapon. A szerkesztőség, az újságnál működő szakszervezetek számos formában, így egyórás sztrájkkal is tiltakoztak a döntés ellen, neves értelmiségiek hívták fel a baloldali hagyományaira büszke lapot, hogy vizsgálja felül a döntést – hiába.

Az elsősorban luxusruházati érdekeltségeiről, illetve az AIDS elleni és melegjogi aktivizmusáról ismert Pierre Bergé, Yves Saint Laurent egykori élettársa, nemcsak a Nouvel Obs, hanem a Le Monde egyik fő részvényese is. Az idén 85 éves milliomos üzletember, a szocialista párt egyik pénzügyi és médiatámogatója így bátorította a bizalmatlansági indítványt benyújtó szerkesztőséget:

„Jó, ha tudják, ezek az indítványok semmi, de semmi eredménnyel nem járnak, szavazzanak csak meg annyit, amennyit akarnak!… A részvényesek bizalma teljes a vezetőségben.”

De térjünk vissza az i-Téléhez: a sztrájk kezdete után két nappal a szerkesztőséget a fúzió miatt elköltöztetik, állítólag személyes holmik is eltűnnek a költözés közben, és október 24-én átmenetileg felfüggesztik Morandini szereplését, illetve eltolják az új névvel induló csatorna startját – de az újságírók további követelései szóba sem kerülnek. A sztrájk folytatódik, a dolgozók többek között azt szeretnék, hogy

–  a csatorna új arculattal és névvel történő, küszöbön álló elindítása előtt a vezetőség tegyen le egy stratégiai szerkesztőségi projektet az asztalra, egy másikat pedig a Bolloré-média más ágazataival történő fúzióból létrejövő News Factory működéséről;

– a médiahatóság konvenciójának megfelelően, jelöljenek ki egy olyan igazgatót és alakítsanak kis egy olyan döntési protokollt, amely biztosítja a szerkesztőség függetlenségét a Canal+-csoport vezetőségétől és a részvényesektől;

– az etikai bizottsággal együttműködve jöjjön létre egy deontológiai charta;

– a szerkesztőség kapja meg azokat az eszközöket, amelyek lehetővé teszik a hírek korrekt feldolgozását és a konkurenciával való versenyt;

– a vezetés kezdjen tárgyalásokat a dolgozók érdekképviseleteivel és az egész szerkesztőséggel.

A médiahatóságnak és a kormánynak van dolga a sajtószabadsággal

Az elmúlt hetekben a kormány több képviselője is megnyilvánult az ügyben – a sztrájk nyomán a kulturális miniszter asszony fejezte ki aggodalmát, „az információ trumpizációja” miatt, dialógusra hívott fel, majd meginvitálta a szerkesztőség tagjait egy beszélgetésre. A parlamentben épp vita folyik az új médiatörvényről, és Audrey Auzolay szerint ez nagyobb függetlenséget fog biztosítani a szerkesztőségeknek.

Érdekes adalék, hogy a szabályozás ezirányú módosítása épp Bolloré tavalyi „beavatkozásai” miatt merült fel először, az előző miniszter asszony kabinetjében. Fleur Péllerin, aki az első ázsiai származású nő, aki a miniszterségig vitte Franciaországban, tavaly ősszel még azt mondta, hogy a médiamágnás direkt közbelépésére a szerkesztőségek munkájában nincs bizonyíték. A politikus asszony februárban távozott a kormányból, azóta egy befektetési alapnál dolgozik.

Október végén a miniszterelnök Manuel Valls is kiállt, óvatosan, de egyértelműen a „felelősség és az etika”, illetve az újságírók oldalán – bár csak Morandinire utalt, nem a mélyebb szervezeti problémákra. November 7-én pedig a munkaügyi miniszter asszony fogadta az újságírókat.

Közben a szerkesztőség és a szakszervezetek kezdeményezésére a médiafelügyelet is foglalkozott az i-Télével, és két súlyos figyelmeztetést rótt ki a csatornára november 3-án. Az egyik Morandini műsorában kifogásolta az információk tálalásának szigorát és a tisztesség követelményeit – egy hírcsatorna esetén ezek mások, mint a szórakoztató műfajban. A másik pedig azt hiányolta, hogy továbbra sincs érvényben etikai charta a csatornánál.

Visszaállítani a sajtó függetlenségét

Az i-Télé dolgozói november 7-én, hétfőn újra megszavazták a sztrájk folytatását (8 ellenszavazat és 9 tartózkodás mellett 76-an támogatták a döntést). A negyedik hetébe lépő sztrájkot korábban még csak a közmédiában sikerült felülmúlni (nem is oly rég: a közrádiónál tavaly 27 napon át nem vették fel a munkát), és ahogy az Acrimed médiakritikai portál megállapítja, az i-Télé emblematikus küzdelme mindenképpen megköveteli a szakma és a polgárok szolidaritását.

Még akkor is, ha az újságírók eddig sem nyújtottak mindig makulátlan teljesítményt, és pont az elmúlt időszak legfontosabb politikai játszmájában nem épp pártatlanul tájékoztatták a nagyérdeműt. A munkatörvény módosítása ellen hónapokon át, tömegtüntetésekkel, sztrájkokkal és más akciókkal tiltakozó mozgalom képviselőit például a csatorna műsoraiban rendre megpróbálták delegitimálni, hitelességüket, érveiket kétségbe vonni, azaz egyértelműen rosszabb bánásmódban részesültek, mint a kormány.

Kapcsolódó írásaink

Több százezer francia vonult utcára szerdán a munkajogi reform ellen

Thomas Piketty a francia munkajogi reformról: elképesztő károkozás

E kritikát nem feledve, az i-Télé helyzete illusztrálja a munkafeltételek drasztikus romlását az egész szektorban, ahol a részvényesek és az általuk kijelölt vezetőségek egyre erősebb, egyre brutálisabb, és egyre nyíltabban felvállalt nyomás gyakorolnak a tartalmakra és az orientációra.

Egy másik független portál, az előfizetésekből fenntartott Médiapart cikke hasonló logikával arra emlékeztet, hogy rég nem volt ennyire aktuális az Ellenállás Nemzeti Tanácsa (CNR) második világháború alatt, az illegalitásban fogant és 1944. március 15-én(!) elfogadott „Boldog napok” című programjának célkitűzése:

„Visszaállítani a sajtó szabadságát, a tisztességét és a függetlenségét a pénzügyi hatalmakkal szemben.”

Dobsi Viktória

Címlapkép: A sztrájk 19. napján; fotó: Alain Jocard/Afp, forrás: Le Monde.

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.