Így foglalja vissza Oroszország Kelet-Európát

Az Egyesült Államok lassan, de biztosan besokall a putyini (és orbáni) illiberális politikától. Legalábbis ez derül ki a washingtoni székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) 2016. októberi tanulmányából, amelyben a kelet-európai orosz gazdasági és politikai behatolást vizsgálták 16 hónapon keresztül 5 országban. Az összefoglaló munka részletesen feltárja az orosz expanzív politikát Kelet-Európában, és merész ajánlásokat tesz leküzdésére az USA kormánya és az EU, illetve a NATO vezetői felé. 

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

2016 október 8-át kétség kívül történelmi dátumként fogják emlegetni a 21. század második évtizedét tanulmányzó történészek. Ezen a napon jelentette be az amerikai Hírszerzés igazgatója, hogy szerintük az orosz kormány áll több amerikai személyt, intézményt és politikai szervezetet lejárató, kompromittáló e-mail kiszivárogtatások mögött. A jelentés szerint a kiszivárogtatás módszerei, valamint motivációja az oroszokra utal, ráadásul hasonló, oroszokra utaló taktikát és tevékenységet már észleltek Európában és Eurázsiában is. Az amerikai hírszerzés megállapította, hogy az ilyen akciókra érzékenységük és rendkívüli szervezettségük miatt, kizárólag a Kreml falain belül adhattak parancsot.

Pedig az Egyesült Államok politikusait már évekkel korábban figyelmeztették Kelet-Európából, hogy Oroszország különös játékba kezdett, nyílt és rejtett eszközökkel próbálja befolyását kiterjeszteni a régióban. Washington nem vette komolyan ezeket a figyelmeztetéseket. Ráadásul, amikor a kelet-közép európai országok csatlakoztak a NATO-hoz (1999) és az Európai Unióhoz (2004), sokan úgy gondolták, a kelet-európai térségben tovább folytatódik a demokratikus társadalmi és kapitalista gazdasági átalakulás a jövőben is. Nem így történt.

A várakozásokkal ellentétben, egy évtizeddel később, azt látni a régió oszágaiban, hogy mindenhol csökken a demokratikus normák és kormányzás betartásának igénye, illetve ezzel párhuzamosan, a régiót uraló egykori keleti nagyhatalom, Oroszország, újra gazdasági terjeszkedésbe és politikai szerepvállalásba kezdett. A fejünket kapkodjuk és azt látjuk, hogy a térség pártjai egyre-másra csatlakoznak a Kreml által meghirdetett illiberalizmushoz, a térség kormányai igazodnak Moszkva politikájához, vagy egyes esetekben, kifejezetten oroszbarát politikát folytatnak és egyre többször válik kétségessé esetükben az transzatlanti orientáció.

“Vajon a véletlenek különös összjátékának tudhatóak be e párhuzamos fejlemények Kelet-Európában, vagy Moszkva szándékosan rombolja ezen országok demokratikus intézményeit, és így összetöri a számára ellenséges rendszer belső koherenciáját?”

Az amerikai Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) október 16-án hozta nyilvánosságra azt a tanulmányt, amely 16 hónap átfogó vizsgálatát foglalja össze az orosz befolyás megerősödéséről Magyarországon, Szlovákiában, Bulgáriában, Lettországban és Szerbiában. Cikkünbenkben, e tanulmány alapján, bemutatjuk a 2004 és 2014 között vizsgált Magyarországra tett amerikai megállapításokat, majd a cikk második részében összefoglaljuk az amerikai tanulmány készítőinek ajánlásait, amelyek alapján a térségünkben, a washingtoni think tank intézet munkatársai szerint, visszaszorítható lenne az orosz benyomulás.

Azok számára, akik nem akarják elolvasni a teljes tanulmányt, összefoglalom röviden a kutatás lényegét. Oroszország a felsorolt öt országban olyan átláthatatlan gazdasági és politikai hálózatot hozott létre, amelyet a Kreml gazdasági befolyásának növelésére és közvetlen politikai döntéshozatalokba való beleszólás miatt alakított ki. Ez a modell egy olyan belső hálózati áramkörhöz hasonlít, amelyet a Kreml arra használ fel, hogy befolyásolja – vagy totálisan ellenőrizze – a legfontosabb állami és gazdasági intézményeket, politikai szervezeteket, de ugyanúgy képes legyen beleszólni az adott ország belpolitikájába úgy, hogy a megszülető döntések Moszkva érdekeit szolgálják és egyúttal diszkreditálják a nyugat-európai liberális demokrata berendezkedést.

Az orosz stratégia minden országban hasonló: Moszkva először olyan nacionalista, euroszkeptikus, konzervatív Európa-ellenes és Amerika-ellenes pártokat, mozgalmakat, személyeket szólított meg, országoktól függően a szélsőjobtól a politikai spektrum közepéig, akiket demokratikus úton választottak meg és társadalmi befolyással rendelkeztek. E csatornákon keresztül tematizálni tudták a közbeszédet.

Ezzel párhuzamosan Oroszország elindította “információs háborúját” is, amelynek célja, hogy megzavarja, megbénítsa, elhomályosítsa a valóságot az orosz lépések mögött. Oroszország a dezinformációs háború segítségével igyekszik elterelni hazai vagy külföldi agresszív politikai lépéseit, amelyben aktívan kiveszik részüket a már behálózott európai szövetségeseik, illetve Moszkva szintén ügyesen használja ki azokat a politikai feszültségeket okozó konfliktusokat érdekében, mint migráció és gazdasági stagnálás, és a jelenségek sajátos értelmezésével nyugatellenes hangulatot gerjeszt.

Oroszország destabilizáló tevékenységében ügyesen használja ki az orosz nacionalista kártyát azokban az országokban, ahol jelentős orosz kisebbség él, illetve előszeretetttel hivatkozik a szláv kölcsönösség elvére is. Máshol olyan, az európai vezetők új generációjához tartozó politikusakat, üzletembereket sikerült megszólítania illiberális berendezkedésével, tekintélyelvűségével, akik hatalmukat a nemzetközi “káosz” és “fenyegetések” közepette a “politikai erős ember” szimbólumával próbálják kiterjeszteni és megtartani. Ilyen politikus például Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor.

Magyarország: egy korai illiberális állam

A washingtoni jelentés szerint, a górcső alá vett öt ország közül, Magyarország nemzetközi politikai orientációjában következett be a legdrámaibb fordulat 2004 és a 2014 között. Magyarország a vizsgált időszak elején, a kormányzati munka és a kérlelhetetlen euroatlanti orientáció tekintetében a legjobban teljesítő közép-európai országok közé tartozott. Ennek ellenére, egy évtized alatt, Magyarországon jelentős romlás mutatkozott a demokratikus kormányzási normák tekintetében, a 2010-es országgyűlési választásokat követően.

Az Orbán Viktor vezette, akkor jobbközép politikai orientációjú Fidesz ellenőrzése alá vonta és korlátozta a demokratikus intézményrendszereket és a kormányzati munkában illiberális módszereket vezetett be. Az Orbán adminisztráció – 2014-ig – öt alkalommal írta át a magyar alkotmányt 2010 óta, megváltoztatta a választási törvényt, és a Fidesz által uralt parlament olyan törvényeket szavazott meg, amely során a magyar igazságszolgáltatás, a média és a központi bank kormányzati ellenőrzés alá került. De kritika érte azokat a törvényeket is, amelyekben nem védték meg a polgári szabadságjogokat és a kisebbségek jogait. Összességében, a magyarországi intézményi elmozdulás egybeesett a magyar külpolitika irányváltásával is – Oroszország felé.

A vizsgált 2004-2014-es időszakban Magyarországon két jelentős politikai változás történt.

Az első a korrupciós botrányok miatt összeomló politikai baloldal, az egykori miniszterelnök előző kormányzásának téves pénzügyi intézkedéseiről kiszivárogtatott hangfelvétel, és a 2008-as gazdasági világválság, amely így megnyitotta az utat a Fidesz számára, hogy a megnyert 2010-es választások után az ország egyetlen jelentős parlamenti pártja legyen. A győztes jobbközép párt kétharmados többséget szerzett és lehetővé tette a második Orbán-kormány számára, hogy akadályok nélkül valósítsa meg politikai elképzeléseit.

Az amerikai tanulmány a magyar belpolitikai élet másik jelentős fejleménynek a szélsőjobboldali, ultranacionalista Jobbik felemelkedését tartja 2004 és 2014 között. A szélsőjobboldali párt, a kora 2000-es évektől kezdve, oroszbarát, NATO-ellenes és antiszemita irányvonalat képviselt és a vizsgált időszak végére már az ország második legnagyobb ellenzéki pártjává vált. A magyar belpolitikában két erős motivációt érzékeltek az amerikaiak: Orbán miniszterelnök erős vágyát, hogy újra visszatérhessen a hatalomba, illetve, hogy a Jobbik növekvő népszerűsége a Fidesz kormányzás folytatásának indoklásaként szerepeljen, ügyelve arra, hogy a szélsőjobboldali párt nem válik a Fidesz valódi politikai riválisává.

És Oroszország érdeklődni kezdett az egyre népszerűbbé váló Jobbik iránt.

Bár a szélsőjobboldali párt harcos oroszellenes pártként kezdte – tekintettel az 1956-os Forradalom és Szabadságharc brutális szovjet leverésére és az azt követő kommunista uralomra – ennek ellenére a párt irányvonalában egy határozott oroszbarát irányváltás történt 2005-ben, köszönhetően Kovács Béla üzletembernek, aki a párt tagjává vált. Kovács ma a három jobbikos Európa Parlamenti képviselő egyike, aki ellen egyébként jelenleg is orosz kémkedés vádja miatt vizsgálatot folytatnak az európai hatóságok. Ő volt az, aki a Jobbik és Oroszország közötti kapcsolatot szorosabbra fűzte, 2006-ban a párt külpolitikai tanácsadója lett és személyesen vezényelte le Vona Gábor pártelnök első oroszországi útját 2008-ban.

Úgy tartják, hogy Kovács volt a Jobbik az egyetlen jelentős támogatója a párt korai éveiben és személyesen ő tartotta életben anyagilag a pártot, amíg az parlamenti tagsága révén jogosulttá vált az állami támogatásra. Bár a közvetlen kapcsolatot nehéz feltárni, úgy tűnik, Oroszország volt az, amely a Jobbikba fektetett be, hogy létrehozzon Magyarország számára egy politikai alternatívát a centrista pártok ellenében: ha a Jobbik az ország legnagyobb pártjává válik, Magyarország euroatlanti tagsága jelentősen sérülhet vagy akár meg is szűnhet. Azóta Vona 2013-ban is járt Oroszországban, az orosz parlament vendége volt, illetve az EU és az USA politikájával szemben, Jobbik képviselők, más európai szélsőjobboldali képviselők társaságában, megfigyelőként részt vettek a krími és donyecki „választásokon”, amelyet „szabadnak és tisztességesnek” neveztek.

Az amerikai szakértők szerint az már kevésbé nyilvánvaló a közvélemény számára, hogy Magyarország politikai irányváltásához a Jobbik népszerűségnövekedése közvetlenül hozzájárult.

Az egyelőre nem világos, hogy a magyar kormány politikáját milyen mértékben befolyásolta Orbán azon szándéka, hogy a Jobbik vitorlájából kifogják a szelet, vagy arról van inkább szó, hogy a magyar miniszterelnök valóban úgy véli: az euroatlanti irány már nem életképes Magyarország számára, helyette a nacionalizmus, a tekintélyelvűség jelenti a szebb jövőt, természetesen az ő hosszú távú uralkodása alatt. 2010 óta Orbán gyakorlatilag Közép-Európa euroszkeptikus vezetője és az eurokrata brüsszelitákkal szemben “a nemzeti szuverenitást” védelmező szájhőse lett. Több esetben szembekerült az Európai Bizottsággal, többek között erősen ellenezte a migrációs terhek közös elosztását, a 2015-ös nagy európai menekültválság során.

Mint a Jobbikot, egykor Orbánt is rendíthetetlen antikommunistának és az orosz elnyomás elleni vezető „szabadságharcosának” tartották. Még ellenzéki pozícióban Orbán az egykori szocialista kormányzat Moszkvával növekvő gazdasági kapcsolatainak kérlelhetetlen kritikusa volt. Csakhogy 2010-ben Orbán véleménye megváltozott a moszkvai politikáról, és jelentős orosz projekteket, beruházásokat, érdekeket kezdett el támogatni. 2014-ben már ott tartottunk, hogy Orbán volt az a közép-európai politikus, aki erős ellenérzését fejezte ki az Oroszországgal szemben bevezetett EU szankciók ellen, sőt 2014 szeptemberében Magyarország ideiglenesen elzárta a gázcsapokat Ukrajna felé, miután Oroszország arról határozott a Gazprom elnöke és Orbán Viktor személyes találkozóját követően, hogy csökkenti az ukránok gázellátását.

Ráadásul, ezek után a magyar külügyminiszter kijelentette: Magyarország számára Oroszország nem jelent többé fenyegetést, éppen ezért nem szükséges magyar területen a NATO katonaság állomásoztatása sem. E kijelentés teljesen összeillik a Jobbik azon kijelentésével, miszerint „elítéli a magyarországi NATO parancsnokság létrehozását és a NATO gyors reagálású erő letelepítését magyar földre, mivel a NATO vezető ereje, az USA agresszív és demonstratív jellegű műveleteket vezényel a régiónkban”.

A két ország közötti gazdasági kapcsolat átlagosnak volt mondható, a magyar GDP 11 százalékát tette ki, és a 2004 és 2014-es időszakban nem változott jelentősen. De amíg Magyarország továbbra is rendkívüli mértékben függ az orosz gázimporttól, az ország teljes energiaellátása kezdett eltolódni Oroszország irányába. Oroszország kihasználva kapcsolati üzleti hálóját és személyi kapcsolatait, képes volt e téren korlátozott eredményeket elérni.

Megdet Rahimkulov, tehetős orosz üzletember és a Gazprom egykori vezetője, fokozatosan szerzett részesedést a magyar energiaipari vállalatban, a MOL-ban. Miután a Gazprom MOL-ra tett vásárlási ajánlata elbukott, Rahimkulov eladta tulajdonrészét az osztrák OMV vállalatnak. 2009-ben az OMV eladta a MOL-ban lévő 21,2 százalékos részesedését az orosz Surgutneftegas cégnek – amelyet, jelentések szerint, közvetlenül a Kremllel lehetett kapcsolatba hozni – annak ellenére, hogy a magyar törvények ezt megtiltották az OMV átláthatatlan tulajdonosi viszonyai miatt.

A tanulmány szerint „a Gazprom érdekeltségi körébe tartozók úgy gondolták, hogy az OMV elúszó részesedése felett így lehet majd ellenőrzést gyakorolni, illetve lehetőség nyílik a tranzakció befolyásolására is”. A Surgutneftegas végül 2011-ben 1,8 milliárd euróért adta vissza részesedését a magyar kormánynak.

.A legjelentősebb orosz gazdasági beruházásban egy évvel a 2014-es magyarországi választások előtt állapodtak meg a felek. Orbán kormánya megbízta az orosz állami tulajdonú Roszatom céget a paksi atomerőmű bővítésével 12,2 billió euró értékben egy kizárólagos szerződésben, amely szerződést a magyar kormány nem hozta nyilvánosságra. A megállapodás, amely a magyar teljes GDP 12 százalékát jelenti, orosz finanszírozás keretén belül valósul meg.

Miután Magyarországon úgy vélik, hogy az összes közbeszerzés felett a végső szót Orbán Viktor miniszterelnök mondja ki, minden valószínűség szerint a paksi szerződés létrejöttében is ő maga játszott jelentős szerepet. Bár a szerződés néhány jelentéktelenebb részlete ismert, a magyar parlament a teljes szerződés hozzáférését 30 évre titkosította. A paksi szerződés egyben megmutatta az oroszok térségbeli stratégiáját is: egy választások előtt álló kormánnyal nem átlátszó, de valószínűleg jól jövedelmező szerződést kötni az energiaszektorban. Orbánt egy évvel később újra miniszterelnökké választották.

Az amerikaiak szerint ami a 2010 utáni Magyarország fejlődésében rémisztő, az a korrupciós tevékenység jelentős megnövekedése. A Transparency International nemzetközi szervezetet idézi a tanulmány, amely szerint Magyarországon „a korrupció rendszerszerűen felépített és központilag irányított”. Mivel a korrupciós praktikák eltrejedése a legegyértelműbb jele az orosz befolyásnak, ez a tendencia szintén aggodalomra adhat okot az orosz modell magyarországi kiépülése szempontjából is.

A tanulmány szerzői ma Magyarországot egy olyan helynek látják, amely már nem csak ki van téve az orosz benyomulás veszélyének, de a magyar kormány tudatos politikával hajlandó az orosz gazdasági és politikai befolyást elősegíteni. Ahogy írják:

“Egészen rendkívüli a helyzet, ha belegondolunk, hogy ma Magyarország úgy véli, a jövőben jobban szolgálja az ország érdekeit az antiliberális kormányzati modell, mindezt azok után, hogy 25 éve az ország kilépett a Varsói Szerződésből.”

De mit lehetne tenni az orosz térfoglalással szemben?

A tanulmány szerzői konkrét ajánlásokat is megfogalmaznak, hogyan kellene fellépni  Oroszország kelet-európai benyomulása ellen. Fontos azt látni, hogy egy tekintélyes amerikai háttérintézet láthatóan teljesen tudatában van annak, milyen veszélyeket jelenthet az orosz térnyerés, így hatalmas tétje van nemcsak a közelgő amerikai elnökválasztásnak, de a jövő évben esedékes francia elnök-, és németországi parlamenti választásoknak is. Tekintsük át röviden, milyen ajánlásokat tesz a washingtoni think-tank az USA és az EU döntéshozói felé.

A tanulmány kiemeli, hogy az Egyesült Államok nem engedheti meg magának az európai fejleményekhez való könnyelmű hozzáállást, amely eddig jellemezte, hiszen ez már nem csak belpolitikai kihívás, hanem mindenkit érintő, nemzetbiztonsági ügy.

“Mivel a korrupció központi szerepet játszik az orosz befolyás fenntartásában és terjeszkedésében, elengedhetetlen ennek a vírusnak a megállítása. A korrupció azért hatékony a térségben, mert a demokratikus intézményi rendszerek diszfunkcionálissá váltak, működésük homályos és átláthatatlan. Ennek következménye, hogy az oroszok által működtetett hálózat nemcsak működőképes, de ellenőrizetlenül terjed is. Éppen ezért kell ezeket a korrupciós praktikákat támadni és a helyi kormányzásokat átláthatóvá tenni, ami kulcsfontosságú lépés az adott ország nemzetbiztonsági érdekei miatt is.”

A tanulmány javasolja az USA kincstárügyi minisztérium gazdasági bűnügyeket vizsgáló hálózatának (FinCen) jelentős megerősítését és nyomozást indítani minden olyan orosz vonatkozású illegális pénzügyi mozgás esetében, amely kapcsolatban áll az Egyesült Államok pénzügyi rendszerével.

Szintén itt kell megemlíteni egy jelentős hangsúlyeltolódást az orosz befolyás elleni küzdelemben, amely a tanulmányban megjelenik. Javasolják, hogy az Egyesült Államoknak fel kellene állítani egy speciális egységet, amely az orosz illegális pénzmozgásokra specializálódik. Csakhogy az USA már rendelkezik egy ilyen egységgel, amely eddig az ISIS-hátterű terror-szervezetek finanszírozásait próbálta leleplezni. A tanulmány javaslata az orosz befolyás elleni harcot az ISIS elleni harccal teszi egy szintre úgy, hogy ebbe bevonná európai partnereit is.

A tanulmány második javaslata az EU-USA pénzügyi hírszerzési együttműködés tartalmának újraértékelése, úgy, hogy a 2017-es NATO csúcstalálkozó fő napirendi pontjának ezen együttműködési stratéga kidolgozását és elfogadását javasolják a határokon átnyúló pénzmozgások témakörében. Aljavaslatként megfogalmaztak egy EU-USA közös akciócsoport létrehozását, amely hatékonyan segítené az adóhatóságok, vámhatóságok és a bűnüldöző szervek közötti együttműködést.

A tanulmány harmadik javaslata, hogy a NATO keretén belül, hozzanak létre egy ún. Készenléti Akciócsoportot, amely a szervezet antikorrupciós intézményi hálózatának munkáját segítené. Ez a lépés összhangban állna a 2016-os varsói NATO értekezleten elfogadott szándéknyilatkozattal, hogy a szervezetnek fokoznia kell azon képességét, amely kész szembeszállni az ún. hibrid kihívásokkal. (A tanulmány szerzői itt nyilvánvalóan az orosz hibrid háború módszereire céloznak). A NATO újonnan kinevezett főtitkár-helyettesének fokozottan kiemelten foglalkoznia kell a rosszindulatú orosz behatolással a szervezet tagországaiba, és azok vezetőit erről tájékoztatni.

Az EU-nak meg kell erősítenie gazdasági hírszerző részlegét, hogy azok hatékonyabban tudják lenyomozni az orosz pénzügyi műveleteket és az EU-n belül megbújó partnereiket, és hatékony lépéseket tenni annak érdekében, hogy az EU támogatások a megfelelő helyre érkezzenek és és ne az EU érdekeivel szembeni törekvéseket finanszírozzanak vele. Brüsszelnek hatékonyabban kellene érvényesíteni az unió versenyhivatali politikáját, mind uniós, mind regionális szinten, hogy ilyen módon is ellensúlyozzák az oroszok túlsúlyát.

A tanulmány negyedik javaslata közvetlenül már Magyarországot is érinti, miszerint az Egyesült Államok kormányának a Kelet-Közép Európába és a Nyugat-Balkánra irányuló segítségét totálisan át kell értékelni és az első helyen a helyi kormányzásba benyomuló orosz befolyás ellen kell fellépni. Korábban az USA azért támogatta ezeket az országokat, hogy minél könnyebb legyen számukra az EU csatlakozás elérése, de ez a támogatás az EU-tagság megszerzése után megszűnt vagy lecsökkent. A tanulmány javasolja, hogy az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) indítsa újra ezeket az intézményi támogatásokat jelentő projekteket a térség országaiban, illetve a létező intézmények programjait hatékonyabbá alakítsák át.

A kelet-európai országokat érintő konkrét javaslatok

Az amerikai külügyminisztériumnak évente jelentést kell tenni azon európai országokról, ahol az orosz benyomulás és hírszerzés kockázata a legjelentősebb.

Az amerikai segélyprogramoknak elsősorban a régiós oknyomozói újságírói munka és a független újságírás támogatására és megerősítésére kell összpontosítaniuk. A tanulmány itt megjegyzi, hogy több országban a média jelenleg néhány hatalmas oligarcha kezében összpontosul, ami komoly aggodalomra ad okot. Az elemzés név szerinti említi Magyarországot (és Szlovákiát), ahol a kormányzati politika bünteti a kritikai újságírást, akadályozza az ellenzék munkáját és ahol megjelent az államilag támogatott cenzúra.

Hírszerzési és anyagi támogatást kell biztosítani ezen országokban a nemzeti korrupcióellenes küzdelemben, illetve a határokon átnyúló korrupciós esetek kivizsgálásában.

Fokozott támogatást kell nyújtani az adott országban a független igazságszolgáltatás és ügyészségi munka erősítésére, ami a korrupciós ügyek hatékony felszámolására irányulhat.

Erősíteni kell azt a politikai szándékot, amely az állami üzleti tranzakciók átláthatóságát segíti elő és segíteni kell ebben azokat az országokat, ahol ezek a törekvések még nem léteznek.

A tanulmány ötödik javaslati csomagja az EU felé irányul. Itt azt javasolják, hogy az EU központilag is és tagállami szinten is jelentősen növelje a korrupció elleni küzdelemre fordítható támogatási pénzeket azon országok esetében, amelyek leginkább ki vannak téve az orosz előrenyomulásnak. A tanulmány itt megint név szerint említi Magyarországot, Szlovákiával és Bulgáriával együtt, mint ahol a leginkább erodálódtak a demokratikus játékszabályok, mivel az EU képtelen volt időben megfogalmazni hatékony és gyors választ a keletről érkező kihívásokra.

Az Európai Unió felé tett ajánlások

Az EU tegye hatékonyabbá belső korrupció-ellenes jelentéseit úgy, hogy egyes országok esetében konkrét ajánlásokat tesz, ez legyen számon kérhető és minél specifikusabb, beleértve egy harmadik ország által állított konkrét csapdahelyzeteket is. Ezen ajánlások betartását össze kell kötni az EU-s támogatások kifizetésével és adott esetben szankciókat kell kilátásba helyezni. A Migrációs és Hazai Ügyek Főigazgatósága (DG MHF), és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) bevonásával meg kell vizsgálni a regionális fejlesztésekre és a közös agrárpolitikára nyújtott támogatások felhasználását. Az EU szigorúbban tartassa be a tagországokra vonatkozó működési alapszabályokat. Az országspecifikus ajánlásokkal kapcsolatos mulasztásokat sokkal szigorúbban kell követni és szigorúbb szankciókat kell alkalmazni a nemzeti kormányok felé, elsősorban erőforrások megvonásával, ha nem tartják be a minimum elvárásokat sem.

Az EU vezessen be sokkal szigorúbb teljesítmény-központú szabály-, és jogrendszert a korrupció elleni küzdelem során és 2018 után e szabályrendszer legyen ott a csatlakozási feltételek között.

Az EU különítsen el egy uniós szintű támogatási alapra forrást, amelyből a korrupció-ellenes reformokat, jogállami intézkedéseket és a független újságírást támogatnák a legsebezhetőbb országokban.

Az EU növelje felügyeleti hatáskörét az uniós fejlesztési források felett, illetve az EU tegye még jobban átláthatóvá támogatási követelményrendszerét olyan projektek esetében, amelynek összege 50 millió euró felett van. Amennyiben az EU gyanús tranzakciót észlel, Brüsszelnek saját átvilágítási eljárást kell alkalmaznia a nemzeti szintű támogatások esetében, mielőtt átutalná a támogatási összeget.

Végül a tanulmány utolsó pontjában a hazai, amerikai politika felé tesz ajánlásokat. Az amerikai külügyminisztériumnak évente jelentést kell készíteni, amelyben felsorolja az orosz befolyásnak leginkább kitett NATO és EU tagállamokat. Az amerikai nemzetbiztonsági hivatalnak, együtt az amerikai hírszerzéssel, hasonló éves jelentést kell közzétennie a belföldi és a külföldi amerikai érdekeltségek elleni orosz támadások kockázatáról.

A CSIS tanulmányát angolul innen lehet letölteni (PDF)

Bőtös Botond

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.