Az értelmiség útja – de hová is?
Konrád György beszélgetései kollégáival és barátaival, írótól a szobrászon át a történészig, egyetlen kötetben.
Konrád György beszélgetései kollégáival és barátaival, írótól a szobrászon át a történészig, egyetlen kötetben.
A Hetes Stúdió 2024. augusztus 17-i adásában Szénási Sándor Bolgár Györggyel, Szele Tamás külpolitikai újságíróval, valamint Zubor Zalánnal, az Átlátszó újságírójával beszélte meg a hét legfontosabb hazai és nemzetközi eseményeit.
Valuch Tibor történész könyve 9 tematikus fejezetben tekinti át a hazánkban uralkodó állapotokat. Pl. demográfia, közgondolkodás, társadalmi rétegződés.
Az I. világháború kirobbanásakor is azt mondták a hatalmasok, mint manapság, így nagyon időszerű a kérdés, hogy ki a felelős egy háborúért.
Az Átlóra készített választási oldalunkon a választás napján élőben közvetítjük a részvételi és választási eredményeket is.
A Populáris kultúra és politika című kötetben három blokkban hét tanulmány szerepel a témáról.
Csurka István tanulmányainak magyarázatai egy elfogult kötetben, amelyben a MIÉP-alapító antiszemtizmusát is igyekeznek mentegetni.
Nyílt cenzúra és nyilvános erőszak nincs, a börtönbüntetés is ritka, annál több az adóellenőrzés. Új idők, új módszerek a modern autokráciákban.
Rainer M. János könyvét olvasva felmerül a kérdés, hová veszett el a hetvenes-nyolcvanas éveket jellemző rendszerkritikusság?
Kőszeg a rendszerváltó ellenzék ikonikus alakja, de valójában valójában minden rendszer kritikusa, aki írásaiban kegyetlenül lecsap a visszásságokra.
Kováts Eszter Genderőrületek Németországban és Magyarországon című könyve vicces, de egy kicsit ijesztő olvasmány is.