Az adócsaló takarítónők
A szövevényes romániai adócsalásról szóló riportsorozatunk harmadik, befejező részéhez érkeztünk. Az OCCRP riporterei ezúttal Ukrajnában tettek egy kis kitérőt, ahol...
A szövevényes romániai adócsalásról szóló riportsorozatunk harmadik, befejező részéhez érkeztünk. Az OCCRP riporterei ezúttal Ukrajnában tettek egy kis kitérőt, ahol...
Az izraeli hadsereg július 8-án indított hadműveletet a Gázai övezet ellen, július végére a palesztin áldozatok száma meghaladta az 1200...
Több embert is letartóztattak Romániában azzal, hogy adót csaltak, miközben élelmiszert importáltak az országba. Az egyébként nem túl kirívó eset...
A Gázai övezetben több lakónegyed is a földdel lett egyenlő, ahogyan az izraeli szárazföldi offenzíva megkezdte a föld alatt futó...
Ahhoz, hogy – különösen Magyarországon – egyáltalán el lehessen kezdeni írni a gázai háborúról, elöljáróban muszáj pár evidenciát – a...
Cseppet sem meglepő, hogy a vádaskodás a Wikipédiára vándorolt, ahová a szerkesztők igyekeznek menteni a történtekkel kapcsolatos különböző meggyőződéseiket. Július...
Adócsalás, embercsempészet és emberrablás: sokfelé vezetnek a szálak abból a hálózatból, amelyet a román hatóságok és újságírók próbáltak meg felderíteni...
Tegnapi postunkban két „ellentétes oldalon álló” biztonságpolitikai szakértő, Zicherman István és Georg Spöttle írásait adtuk közre a maláj utasszállító gép...
Az Átlátszó felkérésére két „ellentétes oldalon álló” biztonságpolitikai szakértő írt cikket a maláj utasszállító gép ukrajnai tragédiájáról. Zicherman István a...
A Gázai Övezetbe háromféleképpen lehet bejutni. Az egyik út az egyiptomi oldalon fekvő Rafah falu határátkelőjén át vezet – ugyanitt...
A nemzetközi politikai helyzet és a zavaros jogszabályok miatt egyelőre késik a felelősségre vonás a Balkán egyik legnagyobb drogbárója esetében,...