Álom maradhat a 30 perces szabadkai vonatozás
Hazai pályán is kevés helyen tudja 30 perc alatt a MÁV 44 kilométert megtenni, a határokon átlépő szerelvények pedig 13-60...
Hazai pályán is kevés helyen tudja 30 perc alatt a MÁV 44 kilométert megtenni, a határokon átlépő szerelvények pedig 13-60...
Rábólintott a környezetvédelmi hatóság annak a tíz éve félbehagyott luxusszállónak a befejezésére, melyet Tiborcz István cégétől vásárolt meg a Szíjj...
Érd előző polgármesterének közel egymillió forinttal csappant meg a havi jövedelme. A megyei jogú városok polgármesterei közül októberig egyik leggazdagabbnak...
Feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen Filó András, a Leányfalu Termálfürdő – közös megegyezéssel – elküldött ügyvezető igazgatója, aki azt...
Komoly vihart kavart helyben a kecskeméti biomassza fűtőműről szóló cikkünk. A beruházásra közel 8 milliárdot szánnak, miközben az Egerbe tervezett...
A megyei rendőrség több feljelentést egyesítő nyomozásban vizsgálja az ország egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházását. A láthatatlanná vált csatornapénzek miatt Érd...
Még híre hamva se volt a 2015-ös menekültválságnak, amikor a Délmagyarországban megjelent: 2013 első 10 hónapjában 16 ezren lépték át...
A termelés bővítését tervezi, s ezért felső küszöbértékű veszélyes üzem besorolást kért a hatóságoktól a Samsung gödi gyára. A lakosság...
Gémes László a Kurca TV-t üzemeltető „Kurca-Völgye” Szegvári Környezet-, Víz és Természetvédelmi Egyesület elnöke volt – méghozzá a megyei közgyűlés...
Közpénzen bérelt és felújított iroda bezárása, működés alatt abszurd programok – mindez teljesen rendben lévő a BRFK gazdaságvédelme szerint. A...
Lakóövezetben építene gokart pályát egy helyi vállalkozó, a lakók tiltakoznak. Nagyjából így lehetne összefoglalni azt, mi történik most Veresegyház és...