Elszállítják Ikladról a bűzölgő akku-cellákat, a katasztrófavédelem szerint nem számítanak veszélyes hulladéknak
Korábbi cikkünk nyomán az ikladi telephelyről elviszik a „szagos" hulladékot, a telep ügyében hatósági eljárás folyik.
Korábbi cikkünk nyomán az ikladi telephelyről elviszik a „szagos" hulladékot, a telep ügyében hatósági eljárás folyik.
A hatóságok fél évig titkolták a szennyezés eredetét, ami végül a Göd-ÉRT Egyesületnek köszönhetően derült ki.
Debrecenben csak a költségek felét, itt a teljes büdzsét állja az állam. A 16 tantermes iskola nettó 2,2 milliárd forintba kerül.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Az egyházi beruházás költségeinek nagyjából felét állja az állam, miközben országszerte egymás után függesztik fel az állami iskolák építését.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Nagy mennyiségű akku-hulladékot tárolnak egy ikladi telepen, az ott készült fotók megdöbbentő állapotokról tanúskodnak.
Egy nem tervezett ellenáramoltató-medence és néhány egyéb, előre nem látható módosítás dobta meg a költségeket.
Összesen 1,2 milliárd vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek az a cég, amely két uniós projektet sem fejezett be.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Civilek szerveztek lakossági fórumot Bátonyterenyén a veszélyesnek és környezetkárosítónak tartott akkumulátor-feldolgozó üzem ügyében.