2010 óta nyeli a közpénzt az Index-alapító Nyírő András mobiltartalom-fejlesztő cége
Az egykori Index-alapító Nyírő András új cége, az Appsters Kft. nyeli a közpénzt 2010-es alapítása óta, eddig legalább 342...
Az egykori Index-alapító Nyírő András új cége, az Appsters Kft. nyeli a közpénzt 2010-es alapítása óta, eddig legalább 342...
Pénzhiány miatt eredménytelen lett az uszoda felújítására kiírt tender, de interaktív látogatóközpont már készült a 2017-es vizes vb-re.
Közvetve Csík Zoltán exrendőr, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester bizalmasának érdekeltségébe került a takarékszövetkezetek egységes informatikai rendszerének kidolgozásával megbízott Dom-P...
Az Index értesülése szerint a hatóság kint járt Simonka György házánál, valamint a felesége szüleinél még júliusban, a képviselő azonban...
Csúcssebességre kapcsol az állam, 50 új irodában keres új partnereket a magyar kkv-knak a veszteséges kereskedőház. Eközben félmilliárd forinttal,...
Jár a jutalom a magyar kajak-kenu maratoni szakág válogatott versenyzői számára – ezt mondta ki a Fővárosi Törvényszék első...
A Horváth László tulajdonában lévő L.A.C. Holding Zrt. 190 millió forintért tervezi meg a 2017. évi Asztanai Szak-világkiállításon való magyar megjelenést a Nemzetgazdasági...
Augusztus elején tette közzé a Kétfarkú Kutyapárt, hogy a VII. kerületi önkormányzat többször megbüntette őket néhány kutyapártos matrica miatt....
Hamis nyelvvizsgájuk ellenére a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon (PMRFK) dolgozhat tovább három vezető beosztású rendőr, holott a testület más szervezeteinél nem...
Újabb EU-s forrásokból finanszírozott gyanús közbeszerzéseket mutatott be Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a heti korrupcióinfó sajtótájékoztatón. A KLIK...
A munkát az A-Híd Zrt. és a V-Híd Zrt. végzi el nagyjából négy év alatt, a számlát – legalábbis...