Rengeteget bukhatnak az állami intézmények a központosított informatikai közbeszerzésekkel
A DKÜ-n keresztül beszerezhető termékek ára jóval magasabb, mint a kiskereskedelemben, vagy még éppen megegyezik azzal. Kartellezés gyanúja is felmerül.
A DKÜ-n keresztül beszerezhető termékek ára jóval magasabb, mint a kiskereskedelemben, vagy még éppen megegyezik azzal. Kartellezés gyanúja is felmerül.
A kormányközeli vállalkozó, Balásy Gyula New Land Mediája azt feltételezi, hogy szubjektív szempontok alapján bírálták el a tenderre benyújtott ajánlatokat.
Emellett 190 millió forinttal támogatja a zongorát kifejlesztő Bogányi Gergely cégét. Mindezt egy nem nyilvános kormányhatározat tartalmazza.
A döntést Szijjártó Péter külügyminiszter helyettese, Magyar Levente írta alá, aki egyúttal az ingatlant tulajdonló alapítvány vezetője is.
Egyperces videóban mutatjuk be a közpénz útját az adófizetőktől az államkasszán és a közbeszerzéseken át a kormányközeli vállalkozásokig.
A Magyar Nemzeti Bank kommunikációs tenderein taroló Frank Digital Kft.-nek korábban 3 és 4 milliárdos forgalma volt, de 2023-ban ez visszaesett.
A New Land Media szakmai ajánlatát nem találták elég részletesnek, kreatívnak és innovatívnak, így a legkedvezőbb árral sem győzhettek.
Az önkormányzatoknál füvet nyíró, kartellgyanús vállalkozói körről már többen írtak, az Átlátszó most egy eddig felderítetlen szálnak eredt nyomába.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága saját magát lavírozta kiszolgáltatott helyzetbe évekkel ezelőtt.
Paár Attila cége Mészáros Lőrinc ZÁÉV-jénél is olcsóbb tudott lenni. A helyiek továbbra sem örülnek a beruházásnak.
Az út első szakaszát is a Szijjártó Péter külügyminisztert megjachtoztató Szíjj László cége építheti.