A jó menza nem csak pénz kérdése, a szülőkön is múlik, ha az étel kárba megy
Szakemberekkel jártuk körbe a közétkeztetés témáját, hogy választ találjuk arra, mitől lehetne jobb az óvodai menza és mi a szülők szerepe a kérdésben.
Szakemberekkel jártuk körbe a közétkeztetés témáját, hogy választ találjuk arra, mitől lehetne jobb az óvodai menza és mi a szülők szerepe a kérdésben.
Körösszegapáti önkormányzata kettő, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. és a 13. kerületi önkormányzat pedig egy-egy kiírásnál volt gyanúsan szigorú.
A Viktória Sziget Kft. kastélyszállót álmodott a létesítménybe, majd csődbe ment. A 2007-ben félmilliárdot érő épület azóta is üresen áll.
Továbbra is titkolja az győri Audi szakszervezete, konkrétan miért folyik nyomozás a pénzügyeik miatt.
A Magyar Kulturális Intézet felújítását érintő áremelést nem verték nagy dobra: egy iratbetekintés során bukkantunk csak a szerződésmódosításokra.
A Museum Complex Kft.-vel kötött 200 millió forintos keretszerződés műtárgyak raktározására és szállítására vonatkozik, és két évre szól.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
"Nem maradhat torzó!" - közölte nyáron Lázár János a Fertő tó partján. A jelek szerint komolyan gondolta: megint elkezdték keresni a kivitelezőket.
Heti lapszemlénk.
A hajdúböszörményi Tömb 2002 Kft. gyanús körülmények között elnyert tendereinek elemzése volt a téma. Az adás itt visszahallgatható.
Polt Péter feljelentéstként értékelte Vadai Ágnes kérdését a lovasporgrammal kapcsolatban, eljárás indulhat az ügyben.
A 18 magyar vonatkozású díjazott közül 12-en születtek Magyarországon, ám mindössze ketten éltek itthon a díjazásuk idején. De ez nagyon gyakori.
A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.-nek nincs pénze a hálózatfelújításra, de a Samsung-gyárat kiszolgáló projektre adott a kormány 32 milliárdot.
Legalább 400 kárpátaljai magyar katona harcol az ukrán hadseregben a tavalyi orosz invázió óta. Ők a budapesti kormánytól semmilyen eszközbeli támogatást nem kapnak, de magyarországi civilek egy csoportja eddig több mint százmillió forintnyi adományt gyűjtött számukra.
Júliusban írtuk meg, hogy a Miniszterelnökség jogsértő közbeszerzéssel keresett volna közbeszerzési szakértőket, ám végül visszavonták a 470 millió forintos tendert....
Egy közbeszerzési szakértő segítségével olyan tendereket vizsgáltunk meg, amelyeket a Tömb 2002 Kft. nyert el. Egymás után villantak fel a red flagek.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Csurka István tanulmányainak magyarázatai egy elfogult kötetben, amelyben a MIÉP-alapító antiszemtizmusát is igyekeznek mentegetni.
Heti lapszemlénk.
A rendőrség a feljelentésben kért kilenc tanú helyett mindössze egyet hallgatott ki. Az ügyészség a nyomozás teljes körű lefolytatására utasította őket.