Az állam előzetesen nettó 6,9 milliárd forintra becsülte a bicskei vasútállomás fejlesztésének költségeit. Mészáros Lőrinc egyik cége, a V-Híd Zrt. viszont négy évvel ezelőtt ennek majdnem másfélszereséért, nettó 9,9 milliárd forintos ajánlattal nyerte el munkát. Az árat azóta nettó 1,1 milliárd forinttal emelték, amivel már 11 milliárd fölé drágult a kivitelezés. Az áremelkedés indokaként az orosz-ukrán háború okozta inflációt tüntették fel.
„A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott” – ezzel a mondattal kezdődik a módosítások magyarázata a közbeszerzési iratokban. Ezután pedig részletesen leírják, hogy „az orosz-ukrán háború következményeként – a rendes üzleti kockázat feletti infláció okozta” többletköltsége keletkezett Mészáros Lőrinc cégének a kivitelezés során.
2021 májusában írtuk meg az akkor megjelent közbeszerzési tájékoztató alapján, hogy a (már megszüntetett és az Építési Minisztériumba olvasztott) Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) előzetesen nettó 6,9 milliárd forintra becsülte a bicskei vasútállomás fejlesztésének költségét, de a V-Híd Zrt. ennek majdnem másfélszereséért, közel 10 milliárd forintért vállalta a munkát, aminek az árát EU-s pénzből fizeti a kormány.
És még ez volt a legkedvezőbb ajánlat, a másik két pályázó ennél is drágább árat mondott: az összegzés szerint a Strabag Építő Kft. nettó 10,7 milliárd forintért, a Dömper Kft. pedig nettó 11,1 milliárdért vállalta volna a megbízást.
A nyertes feladata sokféle volt: a kiviteli tervek elkészítése, emellett több út át- illetve kiépítése, 8 állásos busz- és 136 férőhelyes P+R-parkoló kialakítása, egy vasúti felüljáró felújítása, támfal építése, egy körforgalom létesítése, gyalogos- és kerékpárút építése, a vasúti gyalogos aluljáró meghosszabbítása, valamint közmű, közvilágítás és vasúti rakodórámpa kialakítása. Az akkor közzétett iratokból az is kiderült, hogy a V-Híd Zrt. alvállalkozóként bevonja a projektbe a Szíjj László tulajdonában lévő Duna Aszfalt Zrt.-t és a Mészáros Lőrinc testvére által birtokolt Híd-Tám Kft.-t.
Az EU-s közbeszerzési értesítőben nemrég megjelent hirdetmény szerint a bicskei vasútállomás fejlesztése az eredeti szerződéshez képest
nettó 1,15 milliárd forinttal nőtt, vagyis 11 milliárd fölé drágult, méghozzá az orosz-ukrán háborúra való hivatkozással.
Az áremelkedés indoklása azzal kezdődik, hogy „a módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott”. Majd részletesen kifejtik, hogy az „orosz-ukrán háborúval összefüggésbe hozható körülmények” miatt a kivitelezést végző V-Híd Zrt.-nek „a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó” többletkiadása keletkezett.
Ezt Mészáros Lőrinc cége 2022. november végén jelezte az Építési és Közlekedési Minisztériumnak (ami átvette a projekt irányítását a megszüntetett NIF-től), 2023. november végén pedig „teljes díjnövekmény-igényét” nettó 2,6 milliárd forintban jelölte meg. Lázár János minisztériuma ezután a szabályoknak megfelelően az erre kijelölt állami cégtől, a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-től (KTI) szakvéleményt kért.
A KTI azt állapította meg, hogy a Mészáros-cég „részére elszámolható költségnövekmény, ami az összes költségnövekménynek az 50%-a, mindösszesen: nettó 889.860.633, – Ft, a 2023. nov 30. napjáig felmerült teljesítések alapján.” Ehhez hozzászámoltak még nettó 260.267.131 forintot, ami „az ugyanazon jogalapon történt 1. számú módosítással érintett összegemelkedés”, és így jött ki az összesen nettó 1,1 milliárdos drágulás.
A projekt egyébként már másfél éve elkészült: 2023. december 5-én volt az ünnepélyes szalagátvágás a P+R parkolóban. Beszédet mondott Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára, Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára (ő azért volt ott, mert kialakítottak egy katonai rakodót is a bicskei állomáson), Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője, és Bálint Istvánné (Fidesz-KDNP) polgármester.
Czermann János, Ágh Péter, Bálint Istvánné és Tessely Zoltán a bicskei vasútállomás déli P+R parkolójánál 2023. december 5-én. (fotó: MTI/Kovács Attila)
Kormányrendelet teszi lehetővé a drágulást
A bicskei vasútállomás jelentős áremelkedésének jogalapja egy 2023 januárjában megjelent kormányrendelet, mely szerint a vállalkozóknak joguk van szerződésmódosítást kezdeményezni, ha „a háborús konfliktus miatt kialakult helyzetre visszavezethetően” a rendeletben meghatározott »rendes üzleti kockázat« mértékénél nagyobb költségnövekményük keletkezett. Az állam pedig a plusz költségek rendes üzleti kockázattal csökkentett összegének maximum felét kifizeti a kivitelezőknek.
A rendelet szerint „a rendes üzleti kockázat körébe tartozónak minősül azon költségnövekmény, amelynek mértéke nem haladja meg a szerződés teljesítése során felhasznált, a Magyarország szomszédságában zajló orosz–ukrán háború okozta áremelkedéssel érintett építőanyagok és beépítésre kerülő építőipari termékek, az azok beépítésével kapcsolatos költségek és díjak piaci áremelkedésének azon együttes mértékét, amellyel az ajánlattevő a szerződéses összeg egésze tekintetében a szerződés megkötésekor számolhatott.”
Vagyis az orosz-ukrán háborút okolják a vártnál nagyobb infláció miatt, és erre hivatkozva már több nagy állami beruházás is milliárdokkal drágult. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia építési költsége például nettó 5,5 milliárd forinttal emelkedett, és ezzel túllépte az 50 milliárdot. Az egykori Pénzügyminisztérium újjáépítésének költsége 69 milliárdra nőtt, míg a Dunakeszi Diáknegyed 3,2, milliárddal, a piliscsabai könyvtár-raktár pedig 1,2 milliárd forinttal drágult az orosz-ukrán háborúra hivatkozva.
Erdélyi Katalin
Címlapkép: Mészáros Lőrinc, a V-Híd Építő Zrt. tulajdonosa beszédet mond a cég gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényén Debrecenben 2020. szeptember 18-án. (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Fegyverszállítások, titkos egyeztetések, milliárdos fegyvermutyik: az Átlátszó az elmúlt években több olyan katonai lépésről is írt, amelyek ellentmondanak a kormány békekampányának.
Új követeléssel álltak elő a hónapok óta tüntető egyetemisták Szerbiában. Az előrehozott választáson vagy saját listával indulnának, vagy pedig támogatnák valamelyiket. Az ellenzék egyelőre úgy tesz, mintha támogatná az egyetemisták követeléseit.
A Drávaszögi Gazdaságfejlesztési Program keretében a magyar adófizetők pénzéből végeztek mezőgazdasági beruházásokat horvátországi magyarok. A nyertesek listáját azonban nem adják ki.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!