Győr

Két év csúszással készült el a TAO-pénzekből felújított győri kosárlabdasátor

Többször is beszámoltunk már a Győr Adyváros negyedében lévő, Grabo-sátor néven ismert sportlétesítmény hányattatott sorsú felújításáról. Simon Róbert Balázs győri fideszes országgyűlési képviselő a 2022-es választási kampányban az ígérte, 2022 nyarára átadják a felújított kosárlabdapályát. Azóta ötször módosították az átadás időpontját. A legfrissebb dátum Fűzy András, a beruházásért felelős Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület elnöke szerint 2024. június 5. – azaz a választás előtt pár nappal lesz az átadóünnepség.

Fűzy meglehetősen közel áll a Fideszhez, a 2006-2010 közötti ciklusban, vagyis Borkai Zsolt polgármestersége idején a győri önkormányzat városstratégiai bizottságának Fidesz által delegált külsős tagja volt. Jelenleg pedig, Dézsi Csaba András városvezetése alatt, a Fidesz a 4-es számú önkormányzati választókerületben indítja őt. De minden esetleges politikai „hátszél” dacára a beruházás csigatempóban haladt az utóbbi két évben.

A győri Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület a Magyar Kosárlabdázók Szövetségéhez benyújtott 2016/2017-es nyertes TAO-pályázatból, azaz közpénzből és saját forrásból valósítja meg a Grabo-sátor néven ismert beruházást.

Az önkormányzat az ingatlant egy helyi sportcégnek, a kosárlabda sportegyesület tulajdonában lévő MIZSE-Sport Szolgáltató Kft.-nek adta át üzemeltetésre. A létesítmény belsejében egy nemzetközi minősítésű centerpálya, két keresztirányú kosárpálya lesz, sportszerraktárral, öltözőkkel és konditeremmel.

Két éve késik, meg is drágult

Viszont eddig már öt céldátumot bukott el a Grabo-sátor felújításának beruházója két év alatt:

  • Simon Róbert Balázs, fideszes győri országgyűlési képviselő a választási kampány során, 2022 tavaszán még arról beszélt, hogy 2022 nyarára készülnek el.
  • 2022 őszén azt ígérték, a beruházás elkészül 2023 első negyedévében, azaz tavaly márciusig.
  • 2023 januárjában azt ígérte Fűzy, hogy 2023 nyarára kész lesz a felújítás.
  • 2023 nyarán a lapunknak nyilatkozó Fűzy őszre ígérte az átadót.
  • 2023. január elején pedig Fűzy András azt mondta az Átlátszónak: „Várhatóan néhány héten belül rendeződik a kapacitásnövelés kérdése, onnan számítva  2-3 hét alatt készre jelenthetjük végre a beruházást”.

Vagyis a legutóbbi nyilatkozat szerint már idén tavasz elején át kellett volna adni a létesítményt, amit először 2022 nyarára ígértek. S hogy miért csúszik ennyit az átadás?

2022 októberében ezt azzal indokolták, hogy az építési területen található közművek fejlesztése az előzetes felméréshez viszonyítva sokkal több időt és energiát vett igénybe, illetve a jelenlegi energiapiacon meglévő bizonytalanságra és a várható nagy mértékű drágulás által okozott kockázatokra hivatkoztak.

2023 júliusában pedig Fűzy András azt mondta: „A létesítmény teljes körű átadása a kosárlabda bajnoki szezon naptárához, illetve az optimális felhasználás idejéhez lett igazítva (a nyári időszak az iskolai és bajnoksági szünet miatt »csendes«), így szeptember végén, október elején lesz a hivatalos megnyitó”.

Ekkor az is kiderült, hogy jócskán meg is drágult a beruházás.

„A beruházásnak az eredetileg tervezett nettó 650 millió, bruttó 825 millió forinthoz képest 950 millió, vagyis áfával együtt 1,2 milliárd forintra emelkedett teljes bekerülési értékének növekedését a támogatási keretösszeg növelésével sikerült biztosítanunk, így további forrásokra nincs szükségünk. Mivel az összeg emelkedésével párhuzamosan műszaki tartalom-növekedés is történt, így a tényleges növekedés 30 százalék” – tette hozzá Fűzy András.

Szerepet játszott még a csúszásban „a hiányzó támogatási keret feltöltése, amelyet a május végi felajánlásokból sikerült megvalósítanunk” – mondta Fűzy. 2024 januárjában pedig az okozott késedelmet, hogy „a beszerelt gépész technológia beüzemelésekor derült ki, hogy magasabb amperfelhasználást igényel, mint ami jelenleg rendelkezésre áll. Ennek hiányában nem telepíthető a  beszerelésre váró sportparketta és sporttechnika. Miután nem biztosítható a megfelelő hőmérséklet és páratartalom” – mondta el Fűzy András.

Nemsokára végre átadják

2024. május 20-án a Grabo-sátornál járva azt láttuk: még mindig nincs kész a létesítmény. Az udvaron szemét, törmelékkupac, igaz: a lelátót és az üléseket már beszerelték azóta. Újból megkérdeztük hát az illetékest, mikorra várható az átadás.

„Örömmel tájékoztatom, hogy a sportcsarnok elkészült, a hivatalos átadás előtti takarítás, illetve dekorációs munkálatok zajlanak.” – válaszolta az Átlátszó kérdésére május 22-én Fűzy András. Az átadóünnepség a tájékoztatás szerint 2024. június 5-én lesz.

„Nagyon vártuk már ezt a pillanatot, hiszen a TAO-támogatási keret feltöltése is több mint három évet vett igénybe. Miután szinte teljes egészében új létesítményt kellett építenünk, megannyi műszaki nehézséggel kellett szembenéznünk. Például a legutóbbi érdeklődésük után néhány héttel kaptuk meg a szükséges hozzájárulást az elektromos kapacitás fejlesztéséhez.

Ezután kapott nagy lendületet a kivitelezés, így jutottunk el a készre jelentésig. A beruházás bekerülési költsége nem változott, köszönhetően annak, hogy mindent elkövettünk a költségek racionalizálásának érdekében” – tette hozzá a Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület elnöke. Aki egy belső fotót is küldött, azt demonstrálandó, hogy a beruházás a finisbe érkezett.

Grabo Sator Belso

A Grabo-sátor belseje 2024 májusában (fotó: Fűzy András)

Fűzy András régóta közel áll a Fideszhez. Mint azt 2009-ben az Index megírta: Szijjártó Péter 2005-ben hozta Győrbe az akkor Seat-Lami Véd Győr néven szereplő női kosárlabda klubot, amelyben a külügyminiszter „társadalmi elnöki posztot is kapott”.

A portál cikkében az is szerepel, hogy „a klub általános igazgatója és meghatározó befolyású tulajdonosa Fűzy András, aki a győri önkormányzat városstratégiai bizottságának Fidesz által delegált külsős tagja, képviselője pedig Borsi Róbert, a győri önkormányzat fideszes képviselője, a Fidesz győri szóvivője és a Fidelitas megyei elnöke.”

Fűzy az idei önkormányzati választásokon a győri 4. számú választókerületben indul a Fidesz színeiben, s a párt kompenzációs listán is helyet kapott.

Papp László Tamás

Címlapkép: A beruházás kívülről 2024. május 20-án (a szerző fotója)

Megosztás