„A gazdálkodás rövid távú finanszírozása nem megfelelően biztosított” – olvasható a nehézkesen megépülő geotermikus erőműveiről elhíresült EU-Fire Kft. legfrissebb cégbeszámolójában. A cégben 15 milliárd forint áll, ehhez képest mindössze egy 158 milliós eredményt sikerült elérniük 2022-ben. A vállalkozás egyetlen alkalommal sem nyert egészségügyi termékekkel kapcsolatos közbeszerzést, igaz, nem is nagyon próbálkozott. Ennek ellenére az állam továbbra is önti a pénzt a kft.-be: a mátészalkai és kocsordi üzemeknek adott 10 milliárdos támogatás után – az MFB Invest Zrt.-n keresztül – tőkeemelés útján részesedést is szerzett a cégben. Arról pedig, hogy nem egy, hanem két nyomozást is folytat a céggel kapcsolatban a NAV, Hadházy Ákos képviselő értesült. Videóriport.
„Áll egy gyár Mátészalkán, az ország egyik legmodernebb üzeme: egymagában képes biztosítani a hazai nitrilkesztyű- és fecskendőszükséglet 50-60 százalékát. És gyors is: akár 48 óra alatt megtölt egy kamiont sterilizált termékekkel.” Ezekkel a mondatokkal hirdeti magát az EU-Fire Kft. egészségügyi ágazata a cég honlapján. Kiderítettük azonban, hogy a kft. egyetlen ilyen jellegű közbeszerzést sem nyert, és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal sem kötöttek szerződést egészségügyi termékekre vonatkozóan.
Pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei létesítményt nagy csinnadratta mellett adták át 2022 nyarán. Erről így számolt be a cég: „Az EU-Fire Csoport üzemének beruházása példamutató, mert nemcsak az átadó ceremónia világszínvonalú, hanem a termelés is az – méltatta szelíd tréfával a múlt csütörtökön indult gyárat Varga Mihály. A pénzügyminiszter az üzemavató-ünnepség lézer-showjára utalt, amelyikben egy lézerlány dalolta, hogy »Mátészalka bennem lüktetsz, szülőföldem, hazaföldem« – és minden mátészalkai, ha el is hagyta városát, hazatér.”
A lézerlány mellett az a fontos információ is kiderült a leírásból, hogy
a 8 milliárd forintos beruházás „tekintélyes részét” a kormány finanszírozta az Egészségipari Támogatási Program keretében.
Hozzátették, ez a cégcsoport második egészségügyi beruházása, hiszen „Kocsordon már üzemel egy hatékony, kisebb gyár, és hozza az elvárásokat.”
Ezt a szintén szabolcsi üzemet is az állam támogatta: az 1,9 milliárd forintos fejlesztéshez – amely során „egészségügyi védőeszközöket, orvosi kanülöket valamint lélegeztető- és újraélesztőgépek alkatrészének gyártására alkalmas üzemet” hoztak létre –, a kormány több mint 1,5 milliárd forinttal járult hozzá.
Az EU-Fire munkavállalóinak száma. Forrás: Opten.hu
2021 nyarán azt írták, a kocsordi üzem 30 helybélinek, a két mátészalkai beruházás pedig összesen 139 embernek teremt biztos munkahelyet. Hogy utóbbit pontosan hogyan értették, nem tudni, ugyanis a cégcsoport létszáma most márciusban volt a csúcson, de az is csak 71 főt jelentett. Kocsordon – ahol elvileg ipari termelés folyik – egyetlen olyan helybélivel sem sikerült beszélnünk, aki az üzemben dolgozna, vagy legalább hallott volna arról, hogy a gyár működik.
Amikor áprilisban személyesen felkerestük a helyszíneket, a kocsordi üzemnél semmilyen mozgást, a mátészalkai gyárnál pedig visszafogott forgalmat tapasztaltunk.
A cég szerint azért, mert ugyan „mindkét gyárban zavartalan a termelés”, mivel „végletekig automatizált üzemekről van szó, így a »műszak« létszáma is kicsi.” A sajtóreferens szerint a „mátészalkai üzem parkolójában tucatnyi autó áll, és a biciklitárolóban nem akad üres hely – ez azt jelzi, számos kolléga dolgozik a falak mögött.”
Ottjártunkkor 13 autó állt a 8 milliárdos gyár előtt munkaidőben. A szerző felvétele.
A cég képviselője szerint „a kocsordi üzemben a munkavállalók mintegy fele tartózkodott délután, ugyanis a CNC-esztergagépeket működtető kollégák munkaideje 5 órától 13 óráig tart. Az ő járműveik az utcafrontról nem látható parkolóban álltak. A jelenlévők természetesen végezték munkájukat az üzem két épületében.”
Mivel első alkalommal 15 órakor jártunk az üzemnél, újra visszamentünk, ezúttal 13 órakor, vagyis amikor a műszak véget ér. Ekkor mindössze 3 autót és 3 embert láttunk a gyár területén, de miután észrevették, hogy figyeljük őket, visszamentek az épületbe, és még az ajtót is becsukták.
2,6 milliárdról 71 millióra csökkent a cég pénzeszköze
Hogy mennyire hatékony a falak mögötti munka, az kérdéses. A több milliárdos állami támogatás ellenére az Eu-Fire Kft.-nek 2021-ben mindössze 182 milliós forgalma volt. És a 2022-es adatok sem sokkal jobbak.
A most közzétett cégbeszámoló szerint 496 milliós forgalmat bonyolított a kft., az adózott eredmény 158 millió forintot tett ki, miközben a cégben 15 milliárd forint áll eszközök (ingatlan, gépek) formájában. Ami ennél is beszédesebb, hogy az EU-Fire pénzeszköze 2,5 milliárd forinttal csökkent tavaly, és 2022 végére mindössze 71 millió forint maradt. Nem csoda, hogy a kiegészítő mellékletben a következő mondat szerepel:
„a gazdálkodás rövid távú finanszírozása nem megfelelően biztosított”.
A korábbi 12 milliárdos hitelüket (hosszú lejáratú kötelezettség) szinte teljesen kifizették, vélhetően részben az állami támogatásból (passzív időbeli elhatárolások).
Részlet az EU-Fire beszámolójából.
A cég jegyzett tőkéje 1,5 milliárdra nőtt, ami főként annak köszönhető, hogy az állam év végén az MFB Invest Zrt.-n keresztül tőkeemelés útján részesedést szerzett a cégben. Azóta még kétszer történt tőkeemelés, így a kft.-nek már 2 milliárdos a jegyzett tőkéje.
Vagyis az állam továbbra is önti a pénzt a cégbe, de hogy miért, az rejtély. Megkeresésünkre az MFB Invest nem reagált, de korábban arra utaltak, hogy a befektetést követő 4-7 éven belül értékesítik a részesedésüket.
Az EU-Fire másik tulajdonosa Kovács Péter, a korábbi tulajdonos, Kovács Imre tavaly kiszállt a cégből.
A cégháló egyik tagjától vették a gépeket
Az EU-Fire és a mátészalkai gyár akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hozzájutott az EU-Fire szerződéseihez, és ezek alapján árajánlatokat kért ki a cég által megvásárolt gépekhez.
Az így megszerzett információk szerint a gépeket és egyéb eszközöket 1,7 milliárdért is be lehetett volna szerezni, a cég azonban 3,3 milliárdért vette meg azokat az állami támogatás keretében.
‼️ ITT VANNAK A BIZONYÍTÉKOK: Varga Mihály haverja a geotermikus erőművek után az ORVOSI ESZKÖZ GYÁRAKRA ADOTT ÁLLAMI…
Az EU-Fire üzemeire Hadházy Ákos képviselő hívta fel a figyelmet.
A képviselő annak is utánajárt, hogy a cég gyakorlatilag „saját magától vásárolt”. A társaság a gépek leszállítására a Trust-Bau Kft.-vel szerződött. Az egyfős céget 2019-ben alapították, és 242 millió forintról 4 év alatt 9,5 milliárdra tornázta fel a forgalmát.
Az EU-Fire cégszerűen köthető volt a megbízást elnyerő Trust-Bau Kft.-hez. A kft. ügyvezetője Ürményi Viktor volt 2019 januárja és 2021 januárja között. Ürményi ezzel párhuzamosan (2020 novembere és 2021 júniusa között) a Kiskunhalasi Geotermikus Projekt Kft.-ben is felügyelő bizottsági tag volt, majd ugyanitt ügyvezető 2022 májusáig. A Kiskunhalasi Geotermikus Projekt Kft. tulajdonosa pedig az EU-Fire volt egészen 2022 augusztusáig.
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. A kép kattintással nagyítható.
Hadházy Ákos szerint a Trust-Bau a piacról vásárolta össze a gépeket, majd dupla áron eladta a cégháló másik cégének – 100 százalékban költségvetési pénzből.
„Ennél jobban nem fogjuk tudni dokumentálni, hogy hogyan lopják szét a fideszes bárók az ellenőrizetlenül rájuk öntött gazdaságfejlesztő, százszázalékos támogatásokat” – írta akkor a képviselő.
Sokszoros árat fizettek
Megkerestük az EU-Fire Kft.-t, miért a Trust Bau Kft.-vel kötöttek szerződést, milyen más cégeket kértek fel ajánlattételre, azok milyen ajánlatokat adtak, és miért fogadták el a túlárazottnak tartott ajánlatokat.
A cég reklámvideója a Youtube-on.
A vállalkozás szerint annak, hogy az EU-Fire a Trust-Bau Kft.-vel szerződött a mátészalkai üzem berendezéseinek, gépsorainak beszerzésére, „egyetlen oka volt: a Trust Bau Kft. tette a legkedvezőbb, komplex ajánlatot. Ennek része volt az egyedi berendezések beszerzése, a szállítás, a beüzemelés, a betanítás – épp ezért nem önmagában a berendezés ára volt a döntő szempont, hanem a „csomagár” alapján választott az EU-Fire Kft.”
Arra azonban a cég nem válaszolt, hogy mely cégektől kért még ajánlatot, mivel szerintük az „üzleti titoknak minősül”.
Az EU-Fire Kft. sajtóreferense azt is írta, hogy „a mátészalkai egészségipari berendezései, gyártósorai tekintetében lényegében nem értelmezhető a „katalógustermék” és a listaár – egyszerűen azért, mert azok zöme egyedi: a gyártó azt az EU-Fire Kft. speciális igényei alapján tervezte és építette (vagy módosította)”.
Kiválasztottunk ezért hat tételt, ahol kiugróan magas volt az eltérés az EU-Fire által fizetett összeg és kontroll árajánlat között:
Műanyag fröccsöntő gép 200t + robot – 553 millió helyett 900 millió;
Fecskendő és injekciós tű összeszerelő gépsor – 138 millió helyett 400 millió;
Sterilizáló berendezés – 21 millió helyett 400 millió;
Mikroszkóp – 1,8 millió helyett 15 millió;
Csomagológép – 10 millió helyett 80 millió;
Mérőgép-szakítógép – 2,6 millió helyett 30 millió.
Megkérdeztük, milyen speciális igényeik voltak ezekben az esetekben, ami indokolta a jelentős árkülönbséget. Erre azonban a cég – szintén üzleti titokra hivatkozva – nem válaszolt.
A kocsordi üzem délután egy órakor. A szerző felvétele.
Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az árak nem pusztán önmagukra a gyártósorokra és a berendezésekre vonatkoznak, de tartalmazták a szállítás díját (Olaszországból, Svájcból, Németországból, Törökországból, Izraelből, illetve Kínából, Tajvaról és Dél-Koreából), a beüzemelés költségét és a betanítás árát.
Azzal kapcsolatban pedig, hogy mindennek ellenére miért nem szállítanak állami egészségügyi intézményeknek fecskendőt vagy kesztyűt, azt mondták, a cégnek egyelőre főként utóbbira vannak megrendeléseik az autó- és a szépségiparban, illetve a vendéglátásban. De hamarosan több közbeszerzési eljáráson indulnak majd.
Két ügyben is nyomoz a NAV
Hadházy Ákos ismeretlen tettes ellen tett feljelentést különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt tavaly augusztusban.
A feljelentés szövege szerint „a rendelkezésre álló tényadatok és körülmények alapján fennáll a gyanú, hogy az EU-Fire Ingatlanfejlesztő és Tanácsadó Kft. részéről tudatosan mesterségesen megemelt áron, jelentősen túlárazva kerültek beszerzésre a költségvetési támogatásból finanszírozott „ETP2” és „ETP3” pályázati projektjei esetében a csatolt kimutatásban szereplő több gép és berendezés, mintegy 1,9 Milliárd forint összeg jogtalan megszerzése érdekében tévedésbe ejtve és tévedésben tartva a támogató szervezetet,
mindezek felvetik a (…) különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette elkövetésének gyanúját.”
Érdeklődtünk a NAV-nál, hogy jelenleg hol tart a nyomozás, azonban mindössze annyit válaszoltak, hogy kérdésünkkel kapcsolatban „nincs nyilvánosságra hozható információ.” Az EU-Fire szintén hárított: azt válaszolták, ők nem tudnak ellenük folyó nyomozásról.
Részlet a NAV leveléből. A kép kattintással nagyítható.
Hadházy Ákos ugyanakkor értesítést kapott a NAV-tól, hogy az eljárást áttették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztályához, ahol összevonják egy másik folyamatban lévő nyomozással.
Katus Eszter
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: Varga Mihály pénzügyminiszter (k) és Kovács Péter stratégiai igazgató (j) gyárlátogatáson az EU-FIRE Kft. orvosi segédeszközöket gyártó üzemében Mátészalkán 2022. július 14-én. MTI/Vajda János
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az azért kiderült, hogy a Petőfi-film bemutatója óta három produkciónak adták ki a milliárdokból épült díszletet, ám a stábok részben közpénzből is forgathattak az adójóváírást kihasználva.
Most az 1007. repülésénél tart 2021 óta a külügyér. Többnyire a honvédség egyik gépén utazik, de időnként magán luxusrepülőket bérel neki a minisztérium.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!