Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László, Mátrai Márta és Gál Kinga után Kósa Lajos a hatodik helyen szerepel a Fidesz-KDNP országos listáján. Vagyis már bizonyos, hogy április 3-án akárhogyan is zárul a választás a hajdú-bihari 1-es egyéni választókerületben, ahol Kósa indul, mindenképpen ismét országgyűlési képviselő lesz belőle. A többi hajdú-bihari fideszes egyéni választókerületi induló – Bodó Sándor, Pósán László, Tasó László, Tiba István, Vitányi István – nem szerepel a kormánypárti lista első ötven helyén, nekik a jelenlegi választókerületüket kell ismét megnyerniük, hogy folytathassák honatyai pályafutásukat – írja a Debreciner.
A kút Facebook-oldalán osztotta meg a hírt, amely szerint a kialakult helyzetre való tekintettel nem tud tovább üzemelni. A belvárosi kút végkiárusítást hirdetett, hogy minél hamarabb elfogyjanak a készleteik. A kormány árstopja nélkül 520-535 forintnál lennének az árak a kutakon, ezt egyre kevesebb üzemeltető tudja kigazdálkodni – olvasható a 7300.hu-n.
A Bolyai és a Bányai gimnáziumokból kb. ötvenen csatlakoztak az akcióhoz, miután a kormány rendeletben szabályozta a pedagógusok sztrájkját. „Olyan munkakörülményeket szeretnénk, amelyek biztosítják az iskolában gyerekekért dolgozó MINDEN felnőtt számára a minőségi munkavégzés alapfeltételeit, a szabad légkört és az elviselhető munkaterhelést mind a diákok, mind a tanárok és nem pedagógus alkalmazottak számára. Olyan munkabért szeretnénk, ami nem okoz egzisztenciális kilátástalanságot” – idézi a a KecsUP.hu a tanárok közleményét. A Katona József Gimnáziumban 37 tanára írta alá a szolidaritási nyilatkozatot.
A szombathelyi közgyűlés nyilatkozatot fogadott el, amely szerint Szombathely kifejezi szolidaritását ukrajnai testvérvárosa, Ungvár felé a háborús helyzet miatt, és humanitárius segítséget ajánlott fel a városnak. Majd az ukrán zászlót is kitették a városházára, hogy kifejezzék szolidaritásukat és együttérzésüket a háborútól szenvedő emberek felé – számolt be a fejleményekről a Nyugat.hu
A Szegedi Tudományegyetem február 25-én Neptun üzenetben ajánlotta fel segítségét minden, Ukrajna területéről érkezett hallgatójának, azok családjainak, és biztosította őket a támogatásáról.
Nyitókép: Ukrán zászló a szombathelyi városházán (forrás: Nemény András polgármester Facebook-oldala)
A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!
A művelődési házban várakozó családok nem tudják mi a következő lépés, volt, akinek csak fél órája volt összekészíteni a csomagját, miután a televízióban meglátta a háború kitöréséről szóló híreket. Helyszíni riport Záhonyból és Beregsurányból.
Oroszország csütörtökön hajnalban Vlagyimir Putyin elnök utasítására támadást indított Ukrajna ellen. Már aznap tele voltak a hírek a háborúban érintett...
Hvg.hu: NAV-osok szálltak ki Iványi Gáborékhoz, költségvetési csalás miatt nyomoznak Az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai központjában...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.