Megy az egymásra mutogatás a Semmelweis Egyetem tanulmányi ösztöndíjait illetően. A HÖK a dékánra mutogat és a hallgatóknak ír terjedelmes levelet, de nekünk nem válaszol, a dékán viszont a kari szabályzatok alapján magyarázza el a történteket és a HÖK-re utal vissza. Mutatjuk mindkettőt.
Nagy port kavart egy korábbi cikkünk, amiben arról írtunk, hogy a Semmelweis Egyetemen az Általános Orvostudományi Kar Hallgatói Önkormányzata a tanulmányi ösztöndíjak terhére emeli a közéleti ösztöndíjakat – ergo a hökösök fizetését. Megkerestük az ügyben a HÖK-öt és a kar dékánját is, illetve közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a KiMitTudon minden, az idei féléves ösztöndíjakra vonatkozó jegyzőkönyvre és döntésre.
Míg a Dékáni Hivataltól egy napon belül kaptunk választ arról, hogy mi is történt valójában, a HÖK-től azóta sem, illetve kaptunk egy levelet az ÁOK HÖK elnökhelyettesétől, amiben „tájékozódásunk megkönnyítése érdekében” elmagyarázza nekünk, hogy is mennek itt a dolgok, de nem járul hozzá, hogy levelét bármilyen formában felhasználjuk. Tehát hivatalos válasz tőlük március 22. óta nem érkezett.
Eljutott hozzánk a HÖK hallgatóknak írt levele, amiben nem tagadják, hogy a tanulmányi ösztöndíj terhére emelkedne az ő közéleti ösztöndíjuk, és azt magyarázzák, hogy összesen csak 164 forintról van szó hallgatónként. (Az egyetem saját statisztikái alapján előző félévben 2265 államilag támogatott hallgatójuk volt az ÁOK-n.) A probléma alapvetően nem az, hogy növelték a közéleti ösztöndíjat, hanem, hogy mindezt a tanulmányi ösztöndíj terhére tették.
Két dologra törekednek a levélben: arra, hogy azt a látszatot keltsék, mintha mi (és más portálok) tüntettük volna fel hamis színben a dolgokat, és arra, hogy a kar dékánját hozzák ki felelősnek az ügyben. Levelében az alelnök azt írja:
„Az ÁOK vezetőjeként Hunyady László dékánnak pontosan tudnia kellett, hogy mindkét ösztöndíj megállapítása egyedül az ő hatásköre, az ÁOK-s részönkormányzati elnökségnek javaslattételi joga van csak, amely nem kötelezi semmire a dékánt.”
a HÖK dönt az egy kalapba tartozó összegek jogcím szerinti felosztásáról, dékáni hatáskörbe pusztán a közéleti ösztöndíjak mértékének tanévenkénti megállapítása tartozik, és ez is a HÖK Elnökségének javaslata alapján történik.
Mivel már a tanév második félévét írjuk, ennek megállapítása nem most történt. Egyébként egy hallgatói önkormányzati döntésből fakadó problémánál arra hivatkozni, hogy a dékánnál ez még megakadhatott volna, szintén érdekes védekezés a HÖK részéről. Igen, a dékán mondhatott volna nemet, viszont ez nem szünteti meg a HÖK felelősségét az ügyben, csak megosztja azt, hiszen az ő javaslatukkal indul a történet.
Mi továbbra is várjuk a HÖK válaszát és az adatigénylés teljesítését.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Közérdekű adatigénylést küldtünk a tankerületi központoknak, hogy többet tudjunk az iskolák higiéniai állapotáról, de nem mindenhonnan kaptunk választ.
A mai naptól bárki számára elérhető hok.atlatszo.hu-n te is bepillanthatsz Magyarország 20 legnagyobb felsőoktatási intézményén működő hallgatói önkormányzat zsebébe. Az...
Egy egyetemi hallgató fél éve megkérdezte gyakorlatilag az összes felsőoktatási intézményt arról, hogy az állami ösztöndíjas hallgatóktól kérnek-e díjat a...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!