![Facan Ovi](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2021/11/facan-ovi-300x180.png)
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Szerdán írtuk meg, hogy egy törvénymódosítás értelmében szeptember óta legfeljebb négy évig lehet HÖK-özni. A tizenkét éve kirobbanthatatlan szegedi Török Márk tavaly őszi megválasztása a Szegedi Tudományegyetem rektora szerint is törvénysértő volt, ezért megsemmisíti az elnökválasztásról szóló HÖK-határozatot.
Az Átlátszó Oktatás írta meg, hogy Török Márkot valószínűleg törvénybe ütköző módon választották meg tavaly szeptemberben a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnökévé, mert egy szeptember elsején hatályba lépett törvénymódosítás négy évben korlátozta a HÖK-ös tisztség viselését, ő pedig tizenkét éve tölt be vezető tisztséget a HÖK-ben.
Az egyetem rektora, Szabó Gábor szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint szerdán bocsátott ki egy határozatot, “amely megsemmisíti a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Választmánya által 2015. év szeptember hó 24. napján hozott, az EHÖK elnökének megválasztásáról szóló határozatát és ezzel
Török Márk képviselői megbízatása – a megválasztáshoz szükséges feltételek hiánya miatt – megszűnik.”
A szegedi HÖK még az egyetem közleményének megjelenése előtt kiadott egy másik közleményt, amiben egyértelművé tették, hogy ha a rektor érvényesíti a négyéves korlátot, bírósághoz fordulnak.
A HÖK a jogalkotásról szóló törvényre hivatkozott, amely tiltja a hátrányos visszamenőleges jogalkotást. Ugyanezt a kérdést júniusi állásfoglalásában az Emberi Erőforrások Minisztériuma is vizsgálta. Ennek az általános állásfoglalásnak az értelmében a négyéves korlátot a Törökéhez hasonló esetekben alkalmazni lehet. Az EMMI szerint a szabályt a tavaly szeptember elseje utáni választásoknál kell figyelembe venni, de mindenki kitöltheti a mandátumát. Tehát ha egy HÖK-elnöknek szeptember elseje után járt le a megbízatása, neki nem kell elsején lemondania, akkor sem, ha azt már több mint négy éve viseli, a mandátumát kitöltheti. A szeptember óta lezajlott választásoknál viszont figyelembe kell venni a négyéves korlátot, vagyis a törvényt nem visszamenőlegesen, hanem csak a jövőbeli (szeptember elseje utáni) választásoknál kell alkalmazni. Törököt szeptember 24-én választották meg, vagyis rá az EMMI állásfoglalásának értelmében már vonatkozott a négyéves korlát.
Az alkotmányjoggal foglalkozó Eötvös Károly Intézet is lényegében ugyanarra a következtetésre jutott, mint az EMMI. Az EKINT szerint sem ütközik a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába a négyéves korlát alkalmazása a tavaly szeptember elseje óta lezajlott választásokra vonatkozóan.
A szegedi HÖK közleménye hozzátette, hogy az általuk kezdeményezett jogorvoslati eljárás halasztó hatállyal lesz a rektori döntés végrehajtására. Vagyis ha Török tényleg bírósághoz fordul, a felsőoktatási törvény szerint addig valószínűleg elnök maradhat, amíg jogerős ítélet nem születik.
G. Szabó Dániel
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!