Vélemény: HÖK-válság – egy generáció bukása

Az elmúlt hetek történései brutális kegyetlenséggel mutattak rá: a hallgatói önkormányzatok intézményi válság jeleit mutatják, az újabb és újabb botrányok pedig egyértelművé teszik, hogy mélyreható változásokra van szükség. Ahogy az alapproblémát nem lehet megérteni a magyar társadalom évtizedes gondjainak ismerete nélkül, úgy a kérdés megoldása is túlmutat önmagán: ha a rendszerváltást követően felnőtt generáció is csak egy korrupt, igazságtalan és antidemokratikus képviseleti rendszert tud működtetni, akkor ne legyen túl sok illúziónk a következő évtizedeink közéletével kapcsolatban. A helyzet azonban nem reménytelen, a megoldást a hallgatói önkormányzatok radikális átalakítása jelenti, méghozzá Willy Brandt híres jelszava mentén: Mehr Demokratie wagen! Merjünk több demokráciát!

I. A hallgatói önkormányzatok válságának okai

81%

Év végéig még

19 885 062 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A változások helyes irányának megtaláláshoz elengedhetetlen a problémák feltárása. Fel kell tennünk a kérdést: mi az oka annak, hogy a hök rövidítés ma a legtöbb hallgató számára egyet jelent a helyi kiskirályokkal, az alkalmatlan, rosszabb esetben korrupt vezetőkkel?

1. Közügyek iránti érdektelenség

Az első helyre a társadalmunkra általánosan jellemző közügyek iránti érdektelenség kívánkozik. Az elmúlt rendszer levegője a rendszerváltás után huszonöt évvel olyannyira nem szellőzött ki, hogy annak a generációnak a mentalitásában, reflexeiben is továbbél, amely közvetlenül már nem is érintkezett vele. Az átlag hallgatót nem érdeklik az egyetemi közügyek, ha közvetlenül nem tapasztal problémákat (tehát ha előrehalad egyetemi tanulmányaiban, az oktatás színvonala viszont már nem foglalkoztatja), a legkevésbé sem törődik a hallgatói önkormányzattal. Tekintélytisztelő, ezért ha mégis konfliktusa keletkezik egy tanszékkel, vagy egy oktatóval, akkor is jobban bízik az egyetemi vezetők kegyében, mintsem, hogy a hökön keresztül érvényesítse az érdekeit. Nem akarja magát beleártani a hallgatói közügyekbe, mivel a kevésre becsüli azokat, akik részt vállalnak ebben.

 2. A hök mint a politikai szocializációs minták továbbörökítésnek terepe

Ha megvizsgáljuk a hallgatói önkormányzati botrányokat, a mélyben pontosan ugyanazokat a problémákat látjuk, mint amelyekkel a nagypolitikában is találkozhatunk. A hök egy olyan szocializációs terep, ahol a jövő vezetői megtanulhatják a legfontosabb politikai magatartásmintákat. Ezzel önmagában nem is lenne semmi gond, ne legyünk naivak, fontos dolog, hogy egy társadalom vezetői tapasztaltak és bizonyos értelemben illúzióktól mentesek legyenek. Csakhogy, amint azt a botrányok is mutatják, itt nem egy demokratikus érési folyamatnak vagyunk szemtanúi, hiszen a HÖK, a hallgatók, az egyetem és az állam viszonyrendszere sajnos minden fontosabb társadalmi problémát magában hordoz, amely a tágabb értelemben vett politikai rendszerünket is kínozza. Az elmúlt két és fél évtizedben a közélet belterjessége, a verseny és a nyilvánosság hiánya határozta meg a hallgatói önkormányzatok működését. Ez tette lehetővé, hogy a hökös vezetők nem a választóiknak próbáltak megfelelni, hanem leginkább a saját érdekeiket tartották szem előtt. Végtelenül szomorú belegondolni, hogy vajon milyen mintákat érvényesítenek majd azok, akik ebben a rendszerben szocializálódtak.

3. Az egyetemi szféra sajátosságaiból adódó problémák

A hallgatói önkormányzatok speciális közegben léteznek: az egyetemek működése és a felsőoktatás jogi szabályozása számos olyan problémát hord magában, amelyek szintén hozzájárultak a válság kialakulásához. A legtöbb magyar egyetem hierarchikus és bürokratikus felépítésű. Az egyetemi vezetők kiválasztása és szocializációja is azoknak kedvez, akik elfogadják ezeket az elveket. A legtöbben közülük tekintélyelvű vezetési stílushoz szoktak, amelyben a hallgató nem partner. Az egyetem irányításába, a reformokba nem vonják be a hallgatókat, így ezekben a kérdésekben a höknek sem osztanak lapot. Ez pedig nagy hátrány egy olyan hallgatói önkormányzatnak, amelyik azt tenné, ami a dolga. Az elszántabb hökös vezetők is hamar rájönnek, hogy ebben a környezetben szinte lehetetlen komolyabb, az oktatás színvonalát emelő, vagy a hallgatók életét megkönnyítő reformokat átvinni, és az érdekképviseleti harcok helyett sokkal jobban megéri a döntéshozókkal jóban lenni, így az energiáikat főként az ügyeskedésre és politikai ellenfeleik legyőzésére fordítják.

A jogszabályi környezet pedig ahelyett, hogy oldaná ezeket a strukturális problémákat, semmit nem segít a helyzeten. A hallgatók úgy érzik, hogy nincs közük a saját önkormányzataikhoz. Az intézményi autonómia üres elve miatt a jogszabályok nem támasztanak semmilyen követelményt a hallgatói önkormányzatok szervezeti szabályai elé, emiatt pedig a hökök alapszabályai egy elitista, felülről vezérelt rendszert hoztak létre, amelyben a hallgatóknak csak évente egyszer jut szerep. A hökök finanszírozása is úgy lett kialakítva, hogy a hallgatóknak közvetlenül véletlenül se lehessen semmi beleszólása abba, hogy az ő nevükben hogyan költik el a pénzeket.

Az említett problémák miatt a hallgatói önkormányzatok alkalmatlanok voltak érdemi érdekképviseleti szerep betöltésére.

HÖOK-közgyűlés – 2014. (hook.hu)

II. Mit tegyünk?

A hökkel kapcsolatos problémák legnagyobb része olyan jellegű, amelyet nem lehet egy csapásra megoldani, legtöbbjük velünk fog maradni éveken, sőt akár évtizedeken keresztül. Amit tehetünk: a hallgatói önkormányzatok szabályozásának reformja során egy olyan rendszert kell kiépítenünk, amely ellensúlyozza a társadalmi és strukturális problémákat. Olyan kreatív megoldásokra kell törekednünk, amelyek a nyilvánosság, a verseny, az elszámoltathatóság és a hallgatói részvétel irányába mozdítják el a rendszert.

Úgy gondolom, hogy a sok kis célt egy elvnek kell alárendelni: a hallgatói önkormányzatoknak olyan hellyé kell válniuk, ahol lehetőség van a demokratikus játékszabályok működésének megtapasztalására. Minden egyéb megközelítés (hatékonyság, egyetemirányítási, költségvetési szempontok) másodlagos ahhoz képest, hogy milyen mintákat tanulnak azok az egyetemisták, akik képzettségük folytán az ország irányításában legnagyobb eséllyel vesznek majd részt.

III. Mit ne tegyünk?

A közhangulat és az eddigi jelek a hallgatói önkormányzati jogkörök megnyirbálása és a hallgatói érdekképviselet háttérbe szorítása felé mutatnak. A következőkben arról szeretném meggyőzni az olvasót, hogy a helyes irány éppen az ellenkezője: meg kell erősíteni a hallgatói önkormányzatokat, támogatni kell a hallgatói közéletet, és érdekeltté kell tenni a hallgatókat abban, hogy minél többen vállaljanak benne aktív szerepet.

Egy olyan múltú országban, mint a miénk, valahol természetes, hogy a társadalmi, politikai aktivitás nehezebben indul be, sokkal nagyobb a gyanakvás és a negatív előítéletek bármilyen hatalommal, vezetéssel szemben. Ettől ez még óriási probléma, mivel a legjobb szabályok is üresek maradnak, ha nem a választók aktív felhatalmazásán alapulnak. Éppen ezért nem jó irány a felsőoktatási törvény (Nftv.) új szabálya, amely huszonöt százalék alatti választási részvétel esetén nem engedi, hogy a hök gyakorolja a jogait. A probléma világos: nem jó, ha ilyen kevesen érdeklődnek a hallgatói képviselet iránt. Erre azonban elég szűklátókörű, és alkotmányosan is megkérdőjelezhető az a válasz, hogy egy ilyen önkormányzat ne is akarjon beleszólni az egyetem irányításába. Ahogy egy helyi önkormányzatnál, vagy újabban a parlamenti választásoknál sem releváns, hogy hányan választották meg a képviselőket, úgy itt sem szabadna ez alapján korlátozni a jogokat. A jogalkotó szerint tehát arra a problémára, hogy kevesek mennek el választani, mert nem tartják fontosnak részvételt, az a jó válasz, hogy akkor még a lehetőségét is elvesszük annak, hogy jövőre többen gondolják az ellenkezőjét.

A közönynek természetesen van alapja, hiszen van miért kárhoztatni a gyakran valóban korlátolt, karrierista hökösöket, de ha a hallgatói önkormányzatok válságát akarjuk megoldani, akkor ennek nincs sok értelme. Be kell látnunk, hogy mi magunk vagyunk a hök; és mindaz a katasztrófa, ami ma ezen a téren előttünk tornyosul, nem más, mint a hazai közélet következő évtizedei.

Van néhány terület, ahol valóban korlátozni kell a hököket: az ellenőrizetlenül elköltött pénzek, a gólyatáborok kontroll nélküli megszervezése nem alapelemei egy önkormányzatiságon alapuló intézménynek. Bármennyire is megfelelne azonban a hallgatói érdekképviselet erőteljes korlátozása a jelenlegi közhangulatnak, ez hosszú távon sokkal komolyabb problémákat okozna, mint amilyeneket ma orvosolni akar.

IV. Megoldási javaslatok

A korlátozások helyett pozitív ösztönzőkkel kellene tenni azért, hogy a hallgatóknak valóban fontos legyen a hök, a jövőbeni reformoknak ezért ebbe az irányba kell mutatniuk.

1. Tiszta választások

A választások tisztasága minden szervezet életében kardinális jelentőségű kérdés. Az elmúlt évek botrányosan működő hallgatói önkormányzataiban mindenhol találkozunk a választási manipuláció különböző formáival, amelyek a szűk körben hirdetett, lehetetlen időpontokban tartott szavazásoktól a konkrét csalásokig terjedtek.

Az első és legfontosabb lépés az elektronikus szavazás kötelező bevezetése lenne. A technikai megoldás adott, ha egy hallgató dönthet ilyen formában például a hallgatói jogviszonya passziválásáról, akkor egy szavazás lebonyolítása sem lehet megoldhatatlan feladat. Ezzel a lépéssel egy sor olyan problémát megoldanánk, amelyekkel ma még döntően lehet befolyásolni egy szavazás kimenetelét. A választások tisztaságát egy oktatókból és külsősökből álló választási bizottság felügyelete alá kell helyezni, amely a jogviták eldöntésének első fóruma lenne.

Fontos volna még a passzív választójog korlátozása, vagyis, hogy egy tisztséget egy személy 2 évnél tovább ne tölthessen be. Aki elnök volt 2 évig, az a továbbiakban semmilyen tisztséget se tölthessen be, ahogy az se, aki a képzési idején túli féléveiben jár. Ez a lépés segíthet megakadályozni a megélhetési hökösök jelenségének kialakulását.

Hök-választás az eltén. (elteonline.hu)

2. Közvetlen demokrácia

Ahogy erre korábban utaltam, a hallgatói önkormányzatok reformjának legfontosabb célja a hallgatói részvétel és aktivitás növelése, ezért a közvetlen demokrácia eszközrendszerét a lehető legnagyobb mértékben igénybe kell venni. A népszavazások mintájára be kell vezetni, és széles körben lehetővé kell tenni a hallgatói szavazásokat, a választások elektronikus lebonyolításának mintájára pedig külön felületet kell kialakítani számára. Amennyiben meghatározott idő alatt (például egy hét) megfelelő számú (például a kar, egyetem 10-20%-a) elektronikus szavazat érkezik egy érvényes (a hök kompetenciájába tartozó, megfelelően megfogalmazott) kérdéselvetésre, kötelezően szavazást kelljen róla tartani. A szavazásnak időkorlátot (például 2 nap) és érvényességi küszöböt (például, ha a hallgatók 50%-a szavazott) is meg lehet állapítani.

Ebből természetesen rengeteg vita származna, bizonyára hoznának egy sor demagóg döntést a hallgatók, humorizáló fiatalok pedig minden bizonnyal megpróbálnák kijátszani az intézményt. A komolytalan, érvénytelen, zavaros kérdésfelvetések kiszűrése pedig tagadhatatlanul sok munkát jelentene. De gondoljunk csak bele: mennyi lenne a társadalmi költsége és mennyi a haszna egy ilyen játéknak? Az elektronikus szavazás gyakorlatilag minimális ráfordítást jelentene, és az összes többi költség is elhanyagolható ahhoz képest, hogy az így szerzett tapasztalatok révén hosszú távon egy érettebb társadalom van a mérleg másik serpenyőjében.

Mivel egy országgal vagy egy helyi önkormányzattal szemben egy hök esetében nem kell különösebben a kormányozhatatlanságtól tartani (egyedül talán a szociális támogatások kiosztásának csúszása jelenthet problémát, ez azonban egy olyan feladat, amelyet véleményem szerint nem szerencsés a hök kezében hagyni), ezért akár olyan eszközök bevezetése sem lenne ördögtől való, mint a parlamentáris demokráciákban meghaladottnak tekintett képviselő-visszahívás, vagy akár a hök-elnök visszahívása sem. Ha a hallgatói elégedetlenség olyan magasra csap, hogy egy relatíve rövid idő (például 3 nap) alatt az érintett választók több mint fele a képviselő vagy a hök-elnök visszahívása mellett szavaz, akkor engedjünk teret a nép akaratának. Szinte bármilyen szervezet esetében elleneznék egy ilyen lépést, esetünkben azonban megfontolnám a bevezetését, mivel a gyakorlat azt mutatja, hogy a kormányozhatatlanságnál jóval nagyobb veszély, hogy a hökösök elszakadnak a választóiktól.

3. Nyilvánosság

A hallgatói önkormányzatok demokratizálásának egyik alapvető lépése a teljes nyilvánosság megteremtése. Minden kiadást, vezetői fizetést, egyszeri jutalmat rövid határidőn belül nyilvánosságra kell hozni. Ezt szigorúan kellene ellenőrizni és szankcionálni: akár teljes felfüggesztéssel sújtani azt a hök-vezetést, amely a figyelmeztetések ellenére nem teljesíti e kötelezettségét.

A nyilvánosság szintén kardinális jelentőségű kérdése, hogy a hök hivatalos médiuma (legyen az újság, honlap, vagy bármi más) meghatározott arányú helyet biztosítson az ellenzéki képviselők álláspontjának. Főként választás idején különösen fontos, hogy minden jelölt megfelelő megszólalási lehetőséghez jusson. Ebben a tekintetben előnyben kellene részesíteni az újonnan indulókat, mivel a posztot betöltőknek összehasonlíthatatlanul több lehetőségük volt megismertetni magukat a választókkal, mint a kívülről versenybe szállóknak. Aki látott már helyi önkormányzati lapot, az tudja, hogy nem kis jelentőségű problémáról van szó, pedig nem lenne lehetetlen a fenti kritériumokat jogi normákká alakítani, amelyek megsértése komoly szankciókat, szélsőséges esetben akár a választások megismétlését is maga után vonhatná.

4. Világos felelősségi viszonyok

Mivel egy egyetemen mind a hallgatók, mind a hökösök folyamatosan cserélődnek, ezért az elszámoltathatóság miatt óriási szerepe van a tiszta felelősségi viszonyoknak. Látnunk kell, hogy a hökben egy személy, a hök-elnök kezében összpontosul gyakorlatilag minden hatalom, aki irányítja a szervezet működését. Ezzel önmagában nincs is baj, ilyen méretű szervezeteknél ez nem is lehet máshogy. Nagyon fontos lenne azonban, hogy őt ne a küldöttgyűlési alkuk alapján válasszák meg, és ne fordulhasson elő, hogy olyan lesz az elnök, akit a hallgatók alig ismertek korábban.

Ahol az elnökre nem lehet közvetlenül szavazni, ott a hallgatók megválasztják a képviselőiket, a további folyamatokba azonban nincs lehetőségük beleszólni. Az egyes képviselők pedig a megválasztásuk után a saját érdekeik, és nem a választóik akarata szerint szavaznak a tisztségviselőkre. Sokkal tisztább viszonyokat eredményez az, amikor egy elnökjelölt, egy csapattal és egy programmal elindul a választáson, hiszen így egy év múlva van mit számon kérni rajta. Ez persze felvetne néhány problémát, főként a hök elnök és a küldöttgyűlés viszonyát illetően, ezt azonban nem lenne lehetetlen orvosolni, mivel a hök küldöttgyűlésének nincs olyan széles szabályozó szerepe, mint egy parlamentnek, ezért nem is szükséges olyan erős jogköröket adni neki. Fő szerepének az elnökség ellenőrzésére kell szorítkoznia, valamint arra, hogy fórumot teremtsen a legfőbb problémák felvetésére. A küldöttgyűlés sem méreténél sem adottságainál fogva nem alkalmas problémák kezelésére. (Érdemes megnézni, átlagban hány ülést tart egy kar hök küldöttgyűlése, és hány határozatot hoz.)

A közvetlenül megválasztott elnöknek meg kell adni a lehetőséget, hogy maga válogassa meg a csapatát, és őket bármikor le is cserélhesse. A küldöttgyűlés csak 2/3-dal (konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal) válthassa le az elnököt, és ezzel az elnökséget; így megakadályozható, hogy a közvetlenül megválasztott elnöknek állandóan puccstól kelljen tartania, ugyanakkor egy komoly bizalomvesztés esetén mégiscsak eltávolítható legyen.

A hallgatókhoz közvetlenül nem kapcsolódó egyetemi hallgatói önkormányzatok és a HÖOK esetében ez különösen fontos lenne, mert hallgató legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy ha nem tetszik neki a regnáló ehök és höok elnök, akkor a legközelebbi választáson hová húzza az ikszet. Így lehetetlen valakit ellenőrizni, és ez meg is látszik a hallgatói önkormányzatok legfelsőbb vezetőinek hozzáállásán.

A részvételi költségvetés plakátja – Chicago, USA (transitized.com)

5. Részvételi költségvetés

A hök iránti érdektelenség egyik legfőbb forrása az, hogy a hallgatók azt érzik, hogy nem dönthetnek érdemi kérdésekben. Ha őszintén belegondolunk, ez sok esetben valóban így is van. Ha megnézzük, hogy mennyi pénzzel gazdálkodnak a hökök, akkor azonban felmerül, hogy ennek vajon a jövőben is így kell-e lennie? Egy kari hök évente több millió forint fölött diszponál (ez nem tartalmazza a szociális és tanulmányi ösztöndíjakat, ez csupán a működésére fordítható összeg). Miért ne szólhatnának bele a hallgatók ennek az elköltésébe?

A részvételi költségvetés intézménye, az évtizedes tapasztalatok alapján kialakult módszertana remek lehetőséget kínál erre. Aki naiv bázisdemokrata ábrándnak gondolja ezt a felvetést, annak ajánlom figyelmébe, hogy többmilliós metropoliszok (például Chicago, New York, Berlin) használják évek óta a közvetlen demokrácia e legújabb vívmányát, méghozzá komoly sikerrel!

Hogy nézne ki ez az egyetemeken?

A hök költségvetésének meghatározott (például 20-30) százalékát elkülönítenék. Ezután bárki előállhat egy projektötlettel. Az ötleteket különböző hallgatói fórumokon lehetne csiszolni, az ötletgazdák itt szerezhetnének csatlakozókat a tervükhöz. A hök tisztségviselői koordinálnák a folyamatot, információkat és minden egyéb szükséges segítséget megadva a résztvevőknek. A meghatározott feltételeknek (például 50 támogató) megfelelő projektekről pedig hallgatói szavazás döntene. A szavazáson minden évben a legjobb ötletek nyernének, a projekteknél ezért meghatároznák a maximálisan pályázható összeget, a végső nyertesek száma ehhez igazodna. A projektekre el nem költött pénzek sorsáról ismét a hök dönthetne.

Évi 1-2 millió forintból komoly dolgokat lehetne létrehozni, amelyeket ráadásul a magukénak éreznék a hallgatók, hiszen az ő ötletükből, az ő szervezőmunkájuk által sikerült elérni őket. A hallgatók végre azt érezhetnék, hogy van szavuk, hogy van értelme odafigyelniük a hökre. Az ötletek előtt álló korlátok megismerésével a pedig jobban belelátnának a hök munkájába, könnyebben vállalnának tisztséget, a hök pedig megnyílna a külső impulzusok előtt, és nem egy önmagába forduló szervezet lenne, mint ma.

Természetesen nem minden projektet sikerül jól, gyakran előfordul, hogy semmi sem lesz az ötletekből. Ebben az esetben vissza kellene fizetni az elnyert összegeket. A mai magyar felsőoktatásban olyan bántóan kevés helyen kap szerepet a teljesítményelv, hogy minden módot meg kell ragadnunk az érvényesítésére. Ezért állami szinten fel kellene állítani több független külsősökből álló bizottságot, amely felmérné, hogy mely projekteket sikerült megvalósítani. A következő évben a részvételi költségvetés számára rendelkezésre álló kereteket már a ténylegesen megvalósult projektek számát figyelembe véve osztanák el az egyes karok között. Aki aktív, és akinek fontos a részvétel, az kapjon még, annak a kárára, aki nem kívánt élni a lehetőséggel.

Mindez pénzbe, rengeteg figyelembe és energiába kerülne, illetve az is tagadhatatlan, hogy problémák is együtt járnának a bevezetésével. De be kellene látnunk, hogy ha meg akarjuk teremteni értelmiségi siránkozásaink állandó tárgyát, a felelős, demokráciáért tenni hajlandó polgárságot, akkor ezért áldozatokat kell hoznunk, mert nem fog magától megszületni. Hol máshol kezdenénk el, ha nem az egyetemeinken?

6. A hökös tisztségviselők javadalmazása – prémiumrendszer

Első lépésben le kell számolnunk azzal a demagóg mentalitással, amely a hökösök juttatásain fanyalog. El kell különíteni a lopást és az arcátlan mértékű fizetéseket a korrekt javadalmazástól. Mint minden hasonló kérdésben, úgy itt is a kontraszelekció legjobb eszköze az alacsonyan tartott fizetés. Mégis miért végezne érdekképviseleti tevékenységet egy hallgató, ha ugyanannyi munkáért kétszer akkora fizetést is kaphat a magánszférában? Valóban felháborító, hogy többet keres egy-két hök-elnök egy tanársegédi fizetésnél, de számomra ebben inkább a tanársegédi fizetés a megdöbbentőbb, nem néhány elszállt vezető pofátlansága. Az utóbbira mindenhol van példa, az előbbi viszont rendszerszintű probléma.

A hökös fizetésekkel a legnagyobb probléma az, hogy a hallgatóknak a legtöbbször fogalmuk sincs, hogy melyik tisztségviselő mennyit dolgozott, ezért sokszor túlzónak tartják a kifizetéseket. A problémára megoldást jelenthetne, ha a tisztségviselők az ösztöndíjuk egy részét (mondjuk 30%-át), prémiumként utólag, a mandátumuk lejártakor kapnák meg – a hallgatók szavazataitól függően. A választásokkal egy időben a hallgatóknak elektronikus úton arról is lehetőségük lenne szavazni, hogy melyik tisztségviselő munkájával mennyire voltak elégedettek. Ha például egy 1-10-es skálán átlagban 5-ös osztályzatot kapna egy tanulmányi alelnök, akkor a prémiuma 50%-át kapná meg. Így megfordulna a probléma, és minden alelnöknek érdeke lenne, hogy minél több hallgató ismerje meg a munkáját és az általa elért eredményeket.

A hallgatói önkormányzatok válsága egyben a generációnk válsága is. Ha nem szeretnénk, hogy közéletünk következő huszonöt évét is a korrupció, az alkalmatlan vezetők és a közügyek iránti érdektelenség határozza meg, akkor nincs más választásunk: demokratizálnunk kell a hallgatói érdekképviseleteket.

Az írás eredetileg az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg, a szerző Németh Márton, volt HÖK-ös képviselő.